Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-13 / 292. szám

XXXV. ÉVFOLYAM, 292. SZÁM 1991. DECEMBER 13., PÉNTEK Egyházi ingatlanok Nem az átadáson, hanem a módján vitatkoznak Bár az egryliázi ingatlanok visszaadásáról szóló megálla­podások már megköttettek — a város polgármestere és az egyházak illetékes képviselői között —, az erről szóló vita tulajdonképpen még most is folyik. Ha tet­szik, ha nem, foglalkoznunk kell vele, mivel ebben az ügyben „foglalkoztatnak” is bennünket. A vitának az ad külön érdekességet, hogy tulajdonképpen nem is az egyházi ingatlanok visszaadásáról folyik. Gyermekélel a századelőn és ma Ünnep a betűk templomában Nem először idézzük fel az ominózus október 21-i testületi ülést, amelynek jegyzőkönyvéből kiderül: a képviselő-testület elvben támogatja valamennyi ed­dig ismert és tételesen fel­sorolt volt egyházi ingatlan visszaadását. Az ülést kö­vetően vita bontakozott ki a szavazás előtti kivonu­lásról, a következő ülésen pedig az ügyrendi bizott­ság kifogásolta az október 21-i szavazást, újratárgya­lását tartva szükségesnek. A. bizottság véleménye sze­rint a döntés nem felelt meg a törvény előírásai­nak. Személyeskedésbe torkolló vita után a testü­let levette napirendjéről az ügyrendi bizottság elő­terjesztését, mivel azt nem tartotta megfelelőnek. A téma folytatására de­cember 2-án, a kábeltele­vízió stúdiójában került sor. Mint kiderült, az Elektro Signal meghívá­sának mindössze ketten tettek eleget, a Fidesz frakcióvezetője, Ferjancsics László és dr. Bóth János független képviselő. Egves pártok képviselői koráb­ban, a szocialista önkor­mányzati képviselő, Lajtai István aznapi levelében, Rusvay András SZDSZ- frakcióvezető a kábeltévé nyilvánossága előtt mond­ta le részvételét a vitában. Társaságban beszélget­tünk a bűnözésről, valaki a mai Tiborcokat emleget­te: az emberek egy része nem azért lop, mert nem tud ellenállni a kísértés­nek, hanem már alig van mit ennie. Mondata utalt a közelmúltban a televí­zióban újra látott Bánk bánra, a tépelődő Tiboré­ra: megtegye-e, amit hem tett soha, lopjon-e, mert családja éhezik? A téma elsősorban azért került napirendre, mert a társaság egy másik tagja VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Hörgő János. 9 Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. , Postacím: Vác, Pf. 32.2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. , Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-től 12-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután M-től 17 óráig. A tévéközvetítés után írásban nyújtotta át ész­revételeit egy másik Fi- desz-képviselő. Bíró György. Mint írta: egy szögletes Véleményből ne­kem úgy tűnt, hogy az egyházi ingatlanokról folyó szavazás és végeredmény azért alakulhatott így, mert Bíró György fideszes kép­viselő szavazás helyett ki­vonult, így az arány felbo­rult. s győzhetett a másik oldal. — A „megszólított” képviselő ezzel kapcsolatos véleményét így foglalta össze: Vannak képviselőtár­saim, akik már éltek, ami­kor a probléma fakadt, amikor nem kértek, elvet­tek. ök tudták, hogy mi­ként szavazzanak. De van­nak képviselők, akik nem éltek akkor. Ök két dolgot tehettek: vagy elfogadták pártjuk véleményét (mivel időhiány miatt a véle­ményalkotás nehéz lett volna), vagy felálltak és kimentek, hogy elgondol­kozzanak. Én ezt tettem. S ha van rá lehetőség, hogy gondolkozzak a sza­vazás előtt. ezt fogom tenni a pártfegyelem be­tartása helyett. És ha jól emlékszem, akkor és ott Ferjancsics képviselőtár­sam is kijött utánam. Re­mélem, ugyanazért, amiért én! kárát panaszolta. A közel­múltban a DCM környékén levő telkéről, ahol állatokat tart, illetve tartott, elvittek négy hízót s két kapáló­gépet. Hiába vesződött, dolgozott az állatokkal, a haszon most azé, aki jogta­lanul elvette, ami nem az övé. Egyik nap, amikor etet­ni ment, a mázsán felüli állatoknak csak a hűlt he­lyét találta, s kicsurgott vérük jelezte, helyben múltak ki. A tolvajok ily módon jutottak m'ntegy öt mázsa húshoz, s arra is fu­totta idejükből, hogy felpa- kolják a két kapálógépet, amiből az egyik a szomszé­dé volt. A tulajdonosnak meg­hagyták a két kecskéjét. Kezdheti elölről a disznó- hizlalást. Am. bizonygatja, másodszor nem járhat így, kerül, amibe kerül, de megvédi tulajdonát. Az ilyen emberektől, akiket aligha az éhség kényszerí- tett lopásra! H. E. Az egyházi ingatlanok ügye a december 9-i kép­viselő-testületi ülésen foly­tatódott: Rusvay András képviselő interpellált a polgármesterhez. Felkérte, hogy tájékoztassa a testü­letet, hol tart az egyházi ingatlanok átadásában ho­zott döntés végrehajtása. — Bartos Ferenc közölte, hogy aznap aláírta a meg­állapodásokat, a Galamb utcában levő két lakás át­adásáról szóló kivételével, ugyanis, ebben az esetben téves adatok kerültek az iratokba. Az interpelláló képviselőt nem elégítette ki a válasz: véleménye sze­rint, a testület nem hatal­mazta fel erre a polgár- mestert. Az érintett szerint a polgármester akkor is köteles végrehajtani a dön­tést, ha erre nem kap kü­lön felhatalmazást. Miután az interpelláló képviselő tudomásul vette a választ, még mindig nem ért véget e téma vitája: a város polgármestere is nyi­latkozott erről a kábeltele­vízió keddi műsorában. Közben e témában nyi­latkozatot adott át szer­kesztőségünknek Ferjan­csics László, a Fidesz ön- kormányzati képviselője. Nyilatkozatát terjedelmi okokból, holnapi számunk­ban közöljük. F.. J. Vácott születtek: Dobos András és Gláser Ilona lá­nya Dorottya, Káposzta Csaba és Marton Erzsébet lánya Csilla, Suriny Lajos és Csurja Katalin lánya Anita, Tárnoki József és Fercsel Marianna lánya Anita, Tóth Zoltán és Linszter Beatrix fia Ta­más, Virág Tamás és Nyit- ray Krisztina fia Dániel, Horváth Attila és Török Zsuzsanna fia Gábor, Ko­vács Sándor és Vadkerti Zsuzsanna lánya Alexa, Sztregovai Lajos és Diósi Erika lánya Dóra, Jobbágy Gábor és Szalai Erzsébet lánya Boglárka, Kovács Attila és Fejes Mónika lá­nya Vivien, Ternay László és Osvald Magdolna lánya Andrea, Zsombori Ferenc és Barna Ibolya látiya Krisztina, Cserenyecz An­tal és Farkas Edit fia An­tal, Jilk Lajos és Ferencz Edit fia Ákos, Gulyás Zol­tán és Zsolna Erika lánya Tímea, Benedek Dénes és Ambrus Anna lánya Ibo­Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): december 13-tól lő-ig, pén­tektől vasárnapig este fél 6 órakor A nagy durranás (Top Gun-paródia) című amerikai filmet játsszák. Ahogyan a könyvnek, úgy a könyvtárnak, sőt a gyer­mekkönyvtárnak is lehet ünnepe. A Katona Lajos Városi Könyvtárban éppen ezt tartják, méghozzá na­pokon keresztül, egészen december 14-ig. A húszezer kötetes könyvállományt 848 be­iratkozott tag olvassa, azt a kiállítást pedig, amelyet az épület szerény méretű kiállítótermében ez alka­lomra állítottak össze Gyermekélet a századelőn címmel, akár a felnőtt ol­vasók is megnézhetik. Annál inkább, mert hozzá­juk közelebb áll a kor, a nagy háború előtti néhány békés év. ÜNNEPKÖRÖK Moys Csaba alpolgár­mester, akit a kiállítás megnyitására kértek, látva a vitrinekbe száműzött sa­ját kezű gyermekjátékokat, nosztalgikusan saját gye­rekkorára emlékezett, ami­kor még nem a játékbol­tokba jártak karácsonyi ajándékért, hanem ők is bújva készítették a megle­petést. A szentendrei Ferenczy Múzeum munkatársa. Bódi Zsuzsa válogatta össze a kiállítás elemeit, amelyek Szentendrén a Népművé­szetek Házának raktárában porosodtak. Egy korábbi nagyszabású kiállításból most az évszakok szerinti ünnepkörök hagyományai­ról árulkodó tárgyak és fényképek, leírások kerül­tek Vácra a kiállítás ide­jéig. Mátyus Otíliával, a gyermekkönyvtár vezetőjé­vel csak jóval a megnyi­tó után tudtunk szót vál­tani, mert olyan sokan voltak kíváncsiak az ese­lám Éva lánya Daniella, Németh Ferenc és Darázsi Hajnalka lánya Szilvia, Paulinyi Endre és Kiss Anita fia Richard, Malik Tamás és Pintér Marianna lánya Zsófia. Vácott kötöttek házassá­got: Fülöp Zoltán és Je­szenszky Zsuzsanna, Mar- kowski Marian és Rácz Hajnalka. Vácott haltak el: Kiss Mária Vác, Gyuricza Je­nő Szód, Utsek Vilmosné sz. Márton Márta Dunake­szi, Kontsik József Duna­keszi, Molnár István Vác, Fehérvári Gyula Berkenye, Répási István Vác, Simon Józsefné sz. Novák Judit Vác, Bréda József Főt, Ju­hász Lászlóné sz. Kálmán Magdolna Fót, Keszegi Já­nos Nőtincs, Dohányos András Vác, Toldi László Vác, Németh Antal Vác, Komáromi Noémi Fadd, Guba József Főt, Lőrincz Árpádné sz. Bolla Gizella Dunakeszi, Surányi János- né sz. Fóner Anna Vác, Bossányi Sándor Vác. Főszerepben: Charlie Sheen. — Témája: A fiatal repülő főhadnagy egyévi szünet után visszatér tá­maszpontjára, hogy részt vegyen a szigorúan titkos Alvó Menyét-akcióban. Az akció veszélybe kerül... talános iskola képviseltette magát, a közelebbiek gye­rekekkel is, a messzebb le­vőkből pedig tanárok, igaz­gatók jöttek el. Még a ze­neiskola néhány tanulója is jelen volt, mint a nemrég alakult Szivárvány gyer­mekkar tagja. A rögtön­zött helyszínen karna­gyuk, Brusznyai Margit irá­nyításával kedves műsort adtak. KÖLTÖZÉS Mátyus Otíliával beszél­getve nem kerülhettük ki a költözés tényét, ami nem könnyű feladatot adott a munkatársaknak. A koráb­ban az úttörőházban meg­húzódó könyvtár előtt, im­már egy épületbe költözve a városival, új lehetőségek nyíltak. Igaz, hogy ösz- szébb kellett húzódniuk, mert kisebb alapterületre jöttek, mégis szerencsésebb a könyvtárosok és a gyere­kek szempontjából is. Az a korosztály, amely már-már kinő a pöttyös és csíkos könyvekből, nem szakad el látványosan, mert a komo­Az orvosi ügyelet a volt munkásőrség épületében található (Vác, dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szol­gálatokat a 11-525 és a 10-079-es teleíonszámon lehet hívni. Orvosok a városiak szá­mára mindennap tartanak ügyeleti szolgálatot. A városkörzetiek számá­ra pénteken, szombaton és vasárnap van ügyelet. Gyermekorvosi ügyelet szombaton és vasárnap van. Az ügyelet színhelye szintén a volt munkásőr­ség épülete. MÁRlAüDVARON Áramszünet Az Elektromos Művek ér­tesíti a máriaudvari lakó­telep lakosait, hogy de­cember 14-én, szombaton közvilágítás létesítése miatt áramszünet lesz 10—12 óráig. Vácott, a Mező utcában társas­ház építésére alkalmas telek sürgősen eladó. Irányár: 1,2 M Ft. Telefon: 06-27/10-019. (89 698/ UK) _________________________ E ladó Ford Escort Express fur­gon fehér színű, 1,6 dízel, 54 LE-s, hároméves. Ugyanott el­adó négy darab Audi 100-as v. 80-as kocsira Yokohama radiál téli gumi, felnivel. Érdeklődni: Cj-(27)-ll-i07-es telefonszámon. (90 243 2K)________________ Eladó Nagymaroson négyszo­bás, panorámás családi ház. —- Érdeklődni: hétfőtől péntekig reggel 9-től este 6-ig. Telefon: 121-2309. (90 088 1K) _______ V áci telephelyre varrónőket fel­veszünk ! Egy műszakos, jó ke­reseti lehetőség! Munkahely címe: Vác, Cserje u. 40. Érdek­lődni lehet telefonon vagy sze­mélyesen, munkanapokon 8—10 óra között. Telefon: 06-(27)-75- 081, bármikor. (90 505 f2K)_______ E gyéves tojótyúkok eladók, kis tételben. Telefonszám: 06-(27)- 13-452 vagy Vác, Élmunkás u. 8. földszint, Bodor. (90 506/2K) lyabb kötelező olvasmá­nyokért csak egy emelettel kell feljebb mennie. HÁG YOMÁNYÖRZÉS A gyerekkönyvtár egyéb­ként nem csak könyvek kölcsönzésével foglalkozik. Elsősorban ide igyekszik szoktatni a kisiskolásokat. Ezért ragaszkodnak könyv­tárismereti foglalkozások­hoz, ami iránt az alsós peda­gógusokban is igény van. Mit lehet még csinálni a betűk templomában? Sza­bó Zsuzsanna könyvtáros például szívesen foglalko­zik papírhajtogatással s más egyéb kézimunkával. Valahogy úgy lehet ez, mint a kiállításon láthat­tuk: hagyományőrzés, ami nem föltétlenül mondjuk népművészeti folklórha­gyományokat jelent, ha­nem a készen kapott dol­gok korában valami olyat, egy olyan szigetet, ahol fölfedezhetjük, hogy a ma­gunk összeügyeskedett kis tárgyai sokkal nagyobb örömet tudnak okozni tíz Barbie babánál. Fogászati ügyelet: szom­baton, vasárnap reggel 8- tól 12-ig tart, szombaton dr. Tomika Eleonóra, va­sárnap dr. Kámory Kata­lin rendel. Helye: Cházár András utca 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombat, vasárnap dr. Zsombokos András Vác, telefonj 13-098. A déli körzetben szom­bat, vasárnap dr. Perényt Péter, Dunakeszi, telefonj 41-121. KÖZLEMÉNY Vác városban 1991. december 13-ára meghirdetett Országos állat- és kirakodóvásár és autó­vásár, a vásártartásra kijelölt területen történő építkezés miatt, elmarad. (84 858/4H) Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a volt munka­társaknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, id. Molnár Nándor temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virá­got helyeztek. A gyászoló csa­lád. (90 507/2K) Vácon, Attila u. 4. szám alatt kétszintes, garázsos, gázfűtéses ház eladó. Érdeklődni a 06-(27)- ll-809-es telefonszámon. (90 517/ 2K) _______________________ M agányos? Társat keres? Segít­ségünkkel megtalálja azt, aki az életéből hiányzik! Diszkrét ügyintézés! BARTOLITS Köz­vetítő Iroda, Vác, Rákóczi tér 6. 2600. Telefonszám: 13-402, 10 órától 15 óráig. Nézzen be hoz­zánk! (90 520 1K)________________ 61163, vékony testalkatú, el­vált férfi keresi korban hozzá illő Özvegy vagy elvált nő is­meretségét, házasság céljából. Leveleket „Talán még nem. ké­ső” jeligére, a váci hirdetőiro- dába (Jókai u. 9.) kéri. (90 521/ 1K) ____________________ k iscsoportos »émetnyélv-tanii- láshoz társakat keresek. Felvi­lágosítás: Vác, Munkácsy u. 2. (90 522 1K)_______________________ É pítkezők, tetőtér-bcépítők! — Igényes, belső terekbe illeszke­dő. fa-fém kombinációjú lép­csők tervezése és kivitelezése. 06- (27) -10-691 -es ieluf önszánton, munkaidőben. (90 f ViKJ Nem TÉborcok Kárát panaszolta ményre. Az összes váci ál­Anyakönyvi hírek lya} Búzás Zoltán es Vil­Mozi—— — dézé — Orvosi ügyelet Váci apróhirdetések

Next

/
Thumbnails
Contents