Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-28 / 279. szám

"T V \ Karácsonyi hangulat Országszerte megkezdték a karácsonyi vásárok pavi­lonjainak felállítását, díszítését. Ahol a keretbe bele­fér, még fát is állítanak. Ke!l-e jobb reklám cgy-egy üz­letnek mint a fenyőre akasztott díszdoboz, persze a cég jelével? A képen látható lucfenyő tegnaptól Buda­pestéin, a Vörösmarty téren áll, és csalogatja a látogatókat (Erdősi Agnes felvétele) BQDRÁCSKA JÁNOS LESZ BUDAPEST ÚJ FŐKAPITÁNYA Megérkezett a fővárosi önkormányzat közgyűlésé­hez az a levél, melyben Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány értesítet­te a fővárosi vezetőket ar­ról, hogy Bodrácska Jánost, a BRFK megbízott főkapi­tányát kívánja kinevezni Budapest új rendőrfőkapi­tányának. Mint ismeretes, az el­múlt héten egyhangú sza­vazással Bodrácska János kinevezése mellett foglalt állást az a bírálóbizottság is, amely értékelte a főka­pitányi posztra benyújtott öt pályázatot. A 49 éves rendőrtiszt 1967-től dolgozik különbö­ző rendőri beosztásokban, s idén szeptember közepén elődjének országos rendőr- főkapitányi kinevezése után bízták meg a BRFK veze­tésével. A törvényi előírá­soknak megfelelően a fő­kapitányjelöltről mai, csü­törtöki ülésén nyilvánít majd Véleményt a fővárosi önkormányzat közgyűlése. A testűiét egyébként hó­napokkal ezelőtt Barna Sándor rendőrfőkapitány kinevezése mellett voksolt, az országos rendőrfőkapi­tány akkor Pintér Sándort nevezte ki Budapest rend­őrfőkapitányának. PEST MEGYEI XXXV. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM Ára: 8,G0 forint 1991. NOVEMBER 28., CSÜTÖRTÖK OLTÁSI BIZONYÍTVÁNYT MÉG NEM KÉRNEK Szja: ismét „keményít az adóhatóság n A kormány úgy kívánja változtatni az adózás jövő évi szabályait, hogy lénye­gesen csökkenjenek a ma még jelentős mértékű lát­hatatlan jövedelmek — mondotta Sugár Dezső, a Pénzügyminisztérium he­lyettes államtitkára tájé­koztatóján. Magyar—amerikai Üzleti egyesülés A magyar—amerikai üz­leti kapcsolatok fejlesztésé­re Magyar—amerikai Üz­leti Egyesülés alakult szer­dán Budapesten. Az egye­sülés célja: a Magyar Köz­társaság és az Amerikai Egyesült Államok közötti kereskedelmi kapcsolatok bővítése, a befektetések előmozdítása, a magán- szektor fejlődésének előse­gítése a gazdaságban. Az egyesülés segítséget nyújt tagvállalatainak, társasá­gainak, üzleti, befektetési partnerek és lehetőségek felkutatásában. Hozzá kí­ván járulni az amerikai tő­ke magyarországi befekte­téseinek támogatásához, il­letve eredményes működ­tetéséhez. Tevékenysége so­rán közvetlen kapcsolatot tart fenn a Washingtonban székelő Amerikai Magyar Üzleti Tanáccsal. A társasági szerződés alapján az egyesülés töb­bek között foglalkozik kül­kereskedelmi képviselettel, egyéb szolgáltatásokkal, a kereskedelemmel kapcsola­tos kutatásokkal és kísér­leti fejlesztésekkel, vala­mint egyéb közösségi jelle­gű és műszaki-gazdasági szolgáltatásokkal. MDF-KDNP együttműködés A Magyar Demokrata Fó­rum és a Keresztényde­mokrata Néppárt Pest me­gyei elnöksége tegnap együttes ülést tartott. Ezen megvitatták az együttmű­ködés további lehetőségeit, melynek keretében a jövő­ben — politkai kérdések­ben — egyeztetni kívánják a két párt álláspontját. MDF: MÉGIS LESZ ’91-BEN SZŰ VETKEZETI TŰD VÉNY Siralmas erdőink kormányzati kegyelemért esedeznek A szövetkezeti átalakulási moratórium meghosszabbí­tásának oka az, hogy késik a szövetkezeti törvény parla­menti elfogadása. Szeretnék azonban megakadályozni, hogy joghézag keletkezzek, s az utolsó pillanatban „ki­szervezzék” a szövetkezeti tagok alól a vagyont — mondta Bogárdi Zoltán országgyűlési képviselő azon a tegnapi tájékoztatón, amelyet az MDF tartott a szövet­kezeti törvényről, a földmoratóriumról, valamint az er­dő- és vadgazdálkodásról. gyón. A tagok érdekét fi­gyelembe véve a vagyonne­vesítés felénél a ledolgo­zott évek arányát kell fi­gyelembe venni, s vagyon- (Folytatás a 2. oldalon.) írtékállsságot! A nyugdíjasok eddigi megmozdulásai csak az elé­gedetlenség első hullámai voltak, a rendelkezésre ál­ló erőnek csak egy töredé­két használták fel — hang­zott el a Nyugdíjasok Or­szágos Érdekegyeztető Ka­marájának tegnapi sajtó- tájékoztatóján. Bejelentették: a nyugdí­jasok tiltakozó nagygyűlést rendeznek november 30-án, szombaton a fővárosban. Követelik a nyugdíjak ösz- szegének még ebben az év­ben történő emelését. A kormány biztosítsa a nyug­díjak kompenzálására tar­talékolt 7,5 milliárd forin­tot, valamint törvény ga­rantálja valamennyi nyug­díj folyamatos értékállósá­gát. Kifejtette: a szövetkezeti és az átalakulási törvényt még ebben az évben el kell hogy fogadja a parlament, hogy ezek a jogszabályok a jövő év elejétől hatályba léphessenek. Az Országgyű­lés gazdasági bizottságához az új törvény tervezetének mintegy 500 módosító ja­vaslata érkezett be. Bogárdi Zoltán utalt ar­ra. hogy az átmeneti tör­vény hatálya várhatóan a jövő év végéig tart, ám ez az időpont a kárpótlási törvényben foglaltak miatt módosulhat, s így az átala­kulási törvény időtartama is 1993 tavaszáig meg­hosszabbodhat. Ezután ki­fejtette: az átmeneti tör­vény 100 százalékos va­gyonnevesítést tesz kötele­zővé a termelőszövetkeze­tekben. míg az ÁFÉSZ-eknél az oszthatatlan rész aránya 30 százalék, az ipari szö­vetkezeteknél ugyanez 10 százalék. Mivel a téeszek vagyon­nevesítése 1988 végén kez­dődött el, jelenleg pontosan nem tudható, hogy milyen arányú is a tagok tulajdo­nában lévő tényleges va­Comfort helyett Sky Club Ma a Malév légijáratait igénybe vevők mintegy egyharmada hivatásos uta­zó, azaz üzletember. Heten­te. ha úgy kívánja a mun­kájuk, többször is repülőre szállnak, hogy gyorsan el­érjék úti céljukat, hamar elintézzék dolgukat. Nekik találta ki a Malév ezt az új szolgáltatást, ami számukra már a jegyirodá­ban elkezdődik azzal, hogy a Sky Club-tagságból adó­dóan gyorsabb, udvaria­sabb részükre az ügyinté­zés. A repülőtéren hamar (Folytatás a 3. oldalon.) Hangsúlyozta, hogy a parlament elé kerülő adó­csomagot már ilyen szel­lemben állították össze. A személyi jövedelemadó­rendszerben a tételes költ­ségelszámolást kívánják bevezetni az eddig alkal­mazott átalányelszámolás helyett. Ez arra fogja ösz­tönözni az adózókat, hogy költségeik elszámolására számlákat kérjenek, s ettől remélik a jövedelmek ván­dorlásainak nyomon követ­hetőségét. Változik jövőre az adózás rendje is. Amennyiben a parlament elfogadja a ja­vaslatot, akkor minden ál­lampolgárnak, aki 1988 óta személyi jövedelemadó-kö­telezettséggel rendelkezik, vagyonnyilatkozatot kell adnia a jövő esztendőben. Ez a nyilatkozat várhatóan (Folytatás a 3. oldalon.) A nap HIRE Göncz Árpád köztársaság gi elnök december 3. é* 15. között hivatalos látoga­tásra négy latin-amerikai országba, Chilébe, Ecuador­ba, Kolumbiába és Vene­zuelába utazik. Az elnöki vizit annakt megerősítése, hogy a rend­szerváltozást végrehajtó Magyar Köztársaság a külpolitikájának közép-; pontjában álló európai é« atlanti orientációval együtt erősíteni kívánja latin­amerikai kapcsolatait isi Másfelől a látogatás előse­gíti azt is, hogy oldódjék * latin-amerikai államok-- ban Kelet-Európával kap-; csolatban tovább élő blokki szemlélet. A magyar államfő útjá­nak minden felkereseti országában fontos program-j ja lesz a találkozás a ma­gyar diaszpóra képviselőivel} Göncz Árpád emellett Chi­lében tiszteleg az 1956-0« forradalom emlékműv« előtt, és Mindszenty bíborait érsek hercegprímás emlék-: művénél. Ecuadorban Pe-i tőfi szobránál helyezi el • megemlékezés virágait. 35 000 menekült Újabb táborok Az ostromlott Eszékről és a környező szlavóniai tele­pülésekről naponta százá­val érkeznek a menekül­tek; szerdára már csak­nem öt és fél ezerre nőtt a jugoszláviai állampolgáro­kat befogadó dél-dunántúli menekülttáborok lakóinak száma — közölte a Belügy­minisztérium Menekültügyi Hivatalának vezetője, Már­kus István, elmondta, hogy Pécsett, egy korábbi mun­kásszálló épületében, to­vábbá a közeli Orfűn újabb szálláshelyet nyitottak, s Kaposvárott is kialakíta­nak ilyet, mert a többi Baranya és Somogy megyei tábor már megtelt. TöbS önkormányzattal kezdtele tárgyalást fűthető üdülők menedékhellyé alakításáról arra az esetre, ha a mene-; külthullám nem csillapod-j na. Az ország közepében} Bicskén háromszáz helyet biztosítottak a Jugoszlá­viából érkezőknek, akils azonban általában ragasz­kodnak a határhoz közeli elhelyezésre, így sokukat ottani települések lakói fo­gadták be. A harcok dúlt* Horvátországból eddig leg-; alább harmincötezren ke-> restek menedéket hazánk­ban, s csaknem harmincéi rét segélyeznek különbőz# formában. ■ . ... . ■j-V»­BELPOLITIKAI KRÓNIKA Eredményesek voltak a Nemzetközi Valutaalap képvi­selőivel Budapesten folytatott tárgyalások, hiszen lénye-; gében létrejött a megállapodás a jövő évi programot il­letően, már csak az van hátra, hogy a parlament — ha változtatja is a kormány által benyújtott költségvetést — ne növelje meg lényegesen annak hiányát — mon­dotta Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. ® A Független Kisgazdapárt Pásztor Gyula vezette frakciója Torgyán József politikai szándékait úgy értel­mezi, hogy azok a párt kettészakítására irányulnak, ezért mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy erre ne kerülhessen sor. ® Az egészségügy és a szociálpoliti­ka néhány aktuális kérdését vitatták meg a képviselőié az Országgyűlés szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottságának szerdai ülésén, melyen részt vett Surján László népjóléti miniszter is, akihez elsősorban a családi orvosi rendszerrel kapcsolatban érkeztek kérdések. O Spanyolországban a rendszerváltás idején a megbékélési politika volt a meghatározó, és visszamenőlegesen sem­miféle felelősségre vonást nem alkalmaztak — nyilatkoz­ta Pascuala Sala Sanchez', a Spanyol Királyság Legfel­sőbb Bíróságának elnöke, aki dr. Solt Pálnak, a Legfel­sőbb Bíróság elnökének meghívására ötnapos hivatalo# látogatáson tartózkodik hazánkban.

Next

/
Thumbnails
Contents