Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-27 / 278. szám

Sztárok — rsiak Temesváriék Érden Egy nagyszabású te­niszversenyről tartottak sajtótájékoztatót Erden, a PÁ-RA centrumban, ahol mellesleg december 2-án, hétfőn nyitja ka- | púit a város jobb kiszol- % gátasára hivatott piac és $ háromszintes üzlctköz- k pont. Az érdi sportközpontban december 9 és 15 között rendezik meg a Tie „M” Break Kupáért kiírt 10 ezer dolláros nemzetközi női te­niszversenyt, amelyen szo­katlan módon olyan kiváló­ságok is rajthoz állnak, mint a csehszlovák Radka Zrubakova és Temesvári Andrea. Siklós Erik sajtó­főnök rögtön hozzátette: a sztárok csak a nemzetközi szövetség különengedélyé- vel indulhatnak, a viadal eredményei nem számíta­nak a ranglistába; ugyanis a mezőny „gyengesége” miatt sikerük esetén is csak veszíthetnének érték­számukból. Dr. Nyíró László, a szö­vetség főtitkára friss hírrel szolgált: a 21 éves Zruba­kova 23. a legújabb világ­ranglistán, míg a 25 eszten­dős Temesvári a 157. helyet foglalja el, az utánuk kö­vetkező legerősebb játékos, a csehszlovák Petra Holu- bova pedig 242. a rangsor­ban. Ennek megfelelően őket emelték ki az első há­rom helyen. Azt már Trunkos And­rás tornaigazgató, a névadó Tie „M” Break Kft. ügyve­zető igazgatója tette hozzá, hogy reméli, érvényesül a papírforma, s Zrubakova és Temesvári (mellesleg Trun­kos felesége) játssza a dön­tőt. Egyébként vállalták, hogy egymás oldalán pá­rosban is beszállnak a küz­delmekbe. A magyarok kö­zül az egyéni főtáblán — ranglistás helyezésük alap­ján — még ketten, Noszály Andrea és Dobó Csilla biz­tosították helyüket. Azt is bejelentették, hogy Conti Car Kupa néven le­bonyolítják a sportágat kedvelő újságírók verse­nyét is, ennek fináléját a vasárnapi zárónapon a női egyes és a női páros döntő­Tckrbravúr tr^léilcii Legyőzték a Fradit Teke férfi NB I. Keleti­csoport: Ceglédi Közgép— FTC-Drcher «-2 (5293-5198). A ceglédiek eredményei: Sándor 925, Korpácsi 912, Rimóczi 1. 885, Szakter 877, Rimóczi Z. 862, Temmel 832. A bajnokság első fel­vonásában kikapott a Ceg­léd a fővárosban a Fradi­tól, s most is az éllovas vendégek voltak az esélye­sebbek. A Fradiban szere­pel két korábbi ceglédi te- kéző, Hergéth és Szabó Sándor. Most egyikük” sem jeleskedett. Szabó annak ellenére, hogy egy héttel korábban a székesfehérvári válogatott mérkőzés mind­két napján a magyarok leg­jobbja volt. Igaz, húzódás zavarta szereplését. Nyíri Ferenc, a ceglédiek intézője elmondta, hogy az első percben Sándor és Ri­móczi Z. 68 pontos előnyt szerzett, s az újabb két ceglédi tekéző ezt 46 fával tetézte. Az utolsó pár sze­replése előtt tehát 114 pont­tal vezettek a hazaiak. Az első ötven dobás után ve­szélyben volt az előnyük, majd Rimóczi István és Szakter javított, s végül bebiztosították a szép si­kert. Az FTC legjobbja: Molnár 917 fával. A csoportküzdelmek be­fejeztével mindkét mezőny első három helyezettje in­dul majd a további csatá­rozáson. Az már biztos, hogy a Pest megyei együt­tes a legjobbak között lesz, jelenleg ez a helyzet Kele­ten: 1. FTC 14, 2. Cegléd 11, 3. Ózd 10, 4. Szeged 8, 5. MOM 6, 6 Szolnok 5 pont­tal. A Közgép vasárnap Szolnokra utazik, ezenkí­vül Fradi—Ózd találkozó lesz. a záráson. Nem való­színű, hogy az ózdiak pon­tot szerezzenek a csoportel­sőtől, így tehát a Cegléd a második helyre esélyes. Az ifjúságiaknál a MOM- pálván a ceglédi Kazai 803 fát ütött, ez jó teljesítmény, nem így Seresé, aki 736-o.t gurított. Az ifiknél vasár­nap a Fradi-pályán lesz a Keleti-csoport újabb for­dulója. R. L. Másoiiosrlúlvú ösr.i elsők Pomáz és Sülyscip A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban >s az utolsó fordulót vívták. A Déli csoportban minden találkozót lejátszot­tak, az Kszakiban még hátravan az elmaradt Pomáz—Taksony meccs. Ez a mérkőzés már nem befolyásolhatja a Pomáz első­ségét, hiszen jelenleg egy ponttal vezet, s valószínű, hogy újab­bakat szerez ehhez. Igaz, a legutóbbi játéknap is tartogatott meglepetéseket, így például az éllovas csak döntetlent ért el Letkésen. Négy pontosztozkodás tarkította a fordulót, a Szent­endre és a Perbál idegenben nyert. A korábban félbeszakadt Budaörs—Letkés találkozói 0-2-es eredménnyel igazolták. Délen kikapott ugyan az éllovas Sülysáp, de az elsőségét már nem befolyásolta. Alulmaradt a korábbi második helye­zett Hernád is, s az Örkény nyomult fel a listavezető mögé. Itt kevesebb sikert arattak a vendégek, mint Északon: a Isa- szeg és a Péteri nyert vendégségben, Kukán pedig döntetlen született. A korábban elmaradt Róka—Inárcs találkozót 3-0-s gólkülönbséggel igazolták a helyiek javára. Zárójelben az ifieredményeket közöljük. ÉSZAKI CSOPORT Sóskút—Szentendre 0-1 (2-3), Budakalász—Verőce 0-0 (0-0), Tököl—Budaörs 1-1 (1-3), Let- kés—Pomáz 2-2 (3-2), Taksony —Vecsés 5-0 (2-1), Törökbálint —Perbál 1-2 (2-2), Halásztelek— Göd 3-3 (1-1), Szokolya—Nagy­maros 3-2 (4-3). 1. Pomáz 9 5 — 27-12 23 2. Szentendre 10 2 3 39-21 22 3. Perbál 9 2 4 29-15 20 4. Verőce 7 6 2 25-14 20 5. Budaörs 8 3 4 26-24 19 6. Tököl 8 1 6 34-27 17 7. Sóskút 7 2 6 26-24 16 8. Göd 6 3 6 39-30 15 9. Taksony 6 2 6 27-23 14 10. Budakalász 5 4 6 15-17 14 11. Halásztelek 5 3 7 23-31 13 12|. Letkés 3 7 5 24-33 13 la. Nagymaros 4 2 9 27-33 10 14. Törökbálint 4 1 10 24-30 9 15. Szokolya 3 1 11 18-41 7 16. Vecsés 2 2 11 8-36 6 je között iktatják műsor­ba. Trunkos András távolab­bi terveiről szólva elmond­ta, hogy a sportág népsze­rűsítése érdekében szívesen felvállalná még rangosabb női versenyek rendezését is. a férfi tornákkal viszont nem kíván foglalkozni. Szeretné, ha már jövőre 50 ezer dolláros magyar nem­zetközi bajnokságot lehet­ne lebonyolítani, s emellett sor kerülne egy 25 ezres és három 10 ezres viadalra is. Tervei között szerepel az is, hogy létrehozza a Te­mesvári Andrea nevével fémjelzett tenisziskolát, amelynek keretein belül nemcsak hazai tehetségek, hanem külföldiek is gyara- píthatnák tudásukat. Pest Megyei Hírlap Ififoci Rangadó A megyei ifjúsági labda­rúgó-bajnokságban: Nagy­kőrösi Toldi DSK—Nagy­kőrösi Konzervgyár Kinizsi 2-1. Először találkozott egymással a két körösi ifi- csapat, hiszen a DSK ősz­szel kapcsolódott be a küz­delembe, míg a Kinizsi ré­gi első osztályú szereplőinek számít. DÉLI CSOPORT . Örkény—Sülysáp 2-1 (0-3), Inárcs—láaszeg 0-1 (0-7), Új­lengyel—Péteri 1-2 (3-3), Kóka —Tápiószecső 3-0 (0-6), Abony —Üjhartyán 3-1 (2-ü), Kiskun- lacháza—Vácszentlászló 4-2, Űri—Kakucs 2-0 (2-4), Túra— Hernád 3-1. 1. Sülysáp 9 4 2 39-20 22 2. Örkény 8 4 3 26-11 20 3. Hernád 8 3 4 24-18 19 4. V.-szenti. 8 2 5 21-16 18 5. Isaszeg 5 8 2 18-16 18 6. Túra 6 4 5 30-20 16 7. Űri 6 4 5 22-20 16 8. Abony 5 5 5 16-17 15 9. Tápiószecső 5 4 6 21-29 14 10. Kóka 5 4 6 23-32 14 11. K.-lacháza 4 5 6 25-24 13 12. Üilehgyel 4 5 6 16-18 13 13. Péteri 5 1. 9 24-35 11 14. Kakucs 4 3 8 15-27 11 15. Inárcs 4 2 9 24-31 10 16. Üjhartyán 2 6 7 19-29 10 I'Yjf>«'I«ii («‘jlrinrny Letkési pontok A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége foglalkozott a Letkés beadványával. Mint ismere­tes, a 14. fordulóbán a 68. percben 0-2-es állásnál félbeszakadt a budaörsi találkozó, mert leköpték a bírót. Kolcsár Géza játékvezetőt, aki nem tudta megnevezni a tettest, március 31-ig eltiltották. Emellett a Budaörs—Letkés megyei II. osztályú találkozó újrajátszását rendelte el a fegyelmi bi­zottság. A letkésiek beadványukban kifogásolták a dön­tést, megemlítve, hogy a határozat sérti a sporter- kölcsöt, hiszen már megnyert mérkőzést vettek el tőlük. A letkési együttesnek a 2-0-s vezetés birto­kában nem volt érdeke a sportszerűtlenség. Az er­kölcsi mellett az anyagi kár is tetemes; az ismét­lés, az utazás költsége mintegy 8 ezer forintos pluszt jelentene. Az elnökség megtárgyalta a beadványt. Sajnála­tos tényként könyvelte el, hogy hallgatott a vét­kes, a csapatvezetők sem tudták szóra bírni őt. A letkési beadványnak helyt adva a pályán elért eredménnyel igazolta az elnökség a találkozót, hiszen a rendért a pályaválasztó csapat a felelős. T. 1. SporimroiléH megyei lányok Kézi la bda-szezonzáró Befejeződlek a küzdelmek a kézilabda-bajnokság őszi idé­nyében. Most következik az értékelés időszaka, s ez nem csu­pán az edzők feladata. Az NB-beia szereplő csapatainkról szán dákunkban áll sorozat formájában értékelést készíteni. Ebhez kérjük a női Északnyugati csoportban szereplők kivételével, a csapatok vezetőinek segítségét ahhoz, hogy reálisan tudjuk la jékoztatni a kedves olvasót az ősz eseményeiről, történéseiről. Ügy gondoljuk, hogy a szurkolókat a téli holt idényben is ér­dekli, mi van kedvenceivel, a siker miért lett siker, a kudarc miért lett kudarc. Sorozatunkban nem bántani akarjuk a gyen­gébben szereplőket, s agyondiesérni a jókat, hanem a segítő szándék vezérel bennünket. A problémák őszinte feltárásával talán sikerül segítenünk ott, ahol az szükségeltetik. Ehhez kér­jük a szakosztályok segítségét. Sorozatunkat kezdjük a női NE II Északnyugati csoportjával. Az őszi végeredmény 1. Taurus SC 12 — 1 285-170 24 2. S AS AD SE 11 — 2 282-221 22 3. Dreher SE 9 2 2 304-210 20 4. V.-egyliáz 8 — 4 240-221 18 5. K. GOldb. 8 1 4 249-220 17 6. PEMÜ SE 7 1 5 235-218 15 T. Láng Vasas 6 2 5 271-247 14 8. Komárom 7 — 6 228-225 14 9. Gödi SE 5 — 8 239-271 10 10. Pilisszt. 4 — 9 219-237 8 11. Dorogi SE 3 1 9 247-276 7 12. Tatai HAC 3 1 9 191-232 7 13. A. Kinizsi 3 — 10 160-250 6 14. Sor. VOSE------- 13 172-324 0 A csoport legjobb góldobói Tomcsányi Magdolna (Veres­egyház) 102 gól, Farkas Zsu­zsanna (Taurus SC) 87, Tóth Józsefné (Dreher SE) 84, Steckl Ágota (PEMÜ SE) 79, Körmöczi Renáta (Dorogi Sz. SE) 78, Horváth Krisztina (SASAI) SE) 77, Bánné Horváth Gizella (Láng Vasas) 68. Czeg- lédi Margit (Dreher SE) 67, Tóth Szilvia (Ácsi Kinizsi) 64, Kerti Mária (Pilisszentiván) 62. A sportszerűségi verseny állása pont 1. Komáromi AC 12 2. Ácsi Kinizsi 36 3. Dreher SE 43 4. Dorogi Sz. SE 45 5. Sor. VOSE 55 6. Pilisszentiván 57 7. Gödi SE 5» 8. Láng Vasas 62 9. K. Goldberger 63 10. Taurus SC 68 11. Tatai HAC 7t 12. Veresegyház 74 13. PEMÜ SE 75 14. SASAD SE 84 Ez a tabella nagyon csúnya képet fest a megyei csapatok­ról, hiszen az utolsó három gárda is a mi megyénkből va­ló. Itt bőven lesz mit javítani tavasszal. (könezöl) A 48. hétre Totótippek 1. Videoton-W.— Kispest-Honvéd 1 * 2. Nürnberg—Rostock l 3. Bayern M.—Bremen * 2 4. Frankfurt—Düsseldorf 1. 5. Hertha BSC—Hannover 2 * 6. Meppen—St. Pauli 1 7. Lazio—Napoli * ^ 8. Juventus—Roma i 9. internazionale—Milan x 2 10. Avellino—Brescia l 11. Palermo—Udinese 1 x 12. Pescara—Ancona * 13. Pisa—Bologna 1 14. MTK-VM—BVSC 8* Medve l asst» emlékére Körösi tornanapok, csarnokavatóra I Az egykor országszerte ismert kiváló tornaedzö emlékére november 30-én és december 1-jén „Nagy­kőrösi tornanapok — Medve László-emlékver- seny” elnevezéssel, sport­rendezvénysorozatot tarta­nak az alföldi városban. Ennek fő szervezője, a kö­rösi származású volt Med­ve-tanítvány, Dónál h Fe­renc, a magyar férfi tor­nászválogatott jelenlegi Ezúttal a Vasas ne vetett Budaörsi labdaosztás Négy női kézilabdacsapat, a Kelenföldi Goldberger, a Sasad SE, a Pemü SE és a Vasas ifjúsági együttesének részvételével, őszi Kupa elnevezéssel indult négy­fordulós küzdelemsorozat. Először Solymárom a Pe- mü-csarnokban játszottak körmérkőzéseket, majd Bu­daörsön a 2. Számú Általá­nos Iskola tornacsarnoká­ban léptek pályára a kézi­labdázók. A kupa második forduló­ja egyúttal a XI. kerületi kézilabda-szövetség hagyo­mányos versenye volt, me­lyet mindig az Ezüstlabda- vándordíjért és a szövetség alapítójának, Perényi Ist­vánnak emlékére rendeznek. A verseny első napján ifjú­sági csapatok versengtek, végül a BE AC leányai vi­hették haza az „ezüstlab­dát”. Másnap az őszi Ku­pán is szereplő együttesek mérték össze a tudásukat. A Vasas leányait ezúttal senki sem tudta legyőzni, és a két megyei gárda küz­delmén ismét a vendéglá­tók diadalmaskodtak. Ko­rábban ugyanis Solymáron a Pemii nyert 11-8-ra, itt pedig a Sasad 16-13-ra győ­zött. Eredmények: K. Gold­berger—Vasas 13-16, Sasad A XI. kerületi kézilabda-szövetség elnöke, Forgony Alfréd adta át az ezüst labdákat. Képünkön a Vasas csa­patkapitánya veszi át a súlyos vándordíját A Sasad SE egyik rutinos játékosának, Varga Margit­nak gyakran közelharcot kellett vívnia a labdáért —Pemü 16-13, Vasas—Sa­sad 17-13, Pemü—K. Gold­berger 20-15, Pemü—Vasas ' 12-13, K. Goldberger—Sa­sad 14-15, A sorrend: b Va­sas, 2. Sasad, 3. Pemü, 4. K. Goldberger. Ifjúságiak: 1. BEAC, 2. Magyar Kábel, 3. K. Goldberger, 4. Sasad. Kép és szöveg: Kántor Miklós szövetségi kapitánya, egy­kori olimpiai bronzérmes sportoló. November 30-án avatják, a helyi Kossuth-iskola új épületének nagyon szép tornacsarnokát is, ahol dr. Nádori László parlamenti sportbizottsági elnök és dr. Ábrahám Tibor országgyű­lési képviselők mondanak majd megnyitó beszédet. A Medve László-emlékkiállí- tást Soős Sándorné iskola- igazgató nyitja meg. Az el­ső napon az új sportléte­sítményben országos ser­dülő- és általános iskolás, másnap a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szál(közép­iskola tornacsarnokában középiskolás torna versenyt rendeznek, mindkét helyen fiúk és lányok részére egy­aránt. Zömmel helyi és kör- . nyékbeli együttesek indul­nak, megyénkből még aszó­di és szentendrei, távolabb­ról debreceni és kalocsai csapatok neveztek eddig, de lesznek egyéni indulók is. Mindkét napon és helyen Ónodi Henrietta vezetésé­vel Molnár Krisztina, Ba­logh Ildikó, Ábrahám Zsu­zsanna, Fajkusz Csaba, Csollány Szilveszter, Rácz Attila és Élő Róbert válo­gatott tornászok tartanak bemutatót. Fellépnek * Központi Sportiskola sport­akrobatái is. A rendezvény- sorozatot számos nagykőrö­si munkahely és szponzor támogatja. Belépődíj nem lesz, de a helyszínen a tor­nasport támogatására ado­mányokat elfogadnak. E sportág megyei fellendítése és népszerűsítése a cél, Nagykőrösön és környékén. Megemlítjük még, hogy a kiváló sportember, Medve László tanítványai közül hatan a tornasportot oktat­ják: négyen bel-, és ketten külföldön. Pedagógusok, or­vosok, testnevelők vannak a volt Medve-tanítványok között. Sulyok Zoltán II

Next

/
Thumbnails
Contents