Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-25 / 276. szám

Lámpadoktorok A veresegyházi főutcán kaptuk lencsevégre a közvilá­gítási lámpákat karbantartó munkásokat (Erdősi Ágnes felvétele) Aíűwlődési központ Heti programkínálat Mozival, pontosabban két vetítéssel kezdődik a gödöllői művelődési köz­pont e heti programja. Ma 17 órakor a Halálos csók című, Karády Katalin fő­szereplésével 1942-ben ké­szült filmet, 19 órakor pe­dig az Állomás című kor­társ olasz produkciót lát­hatják az érdeklődők. Hol­nap, kedden a Tudomány­tár című történelmi soro­zat keretében Varga Kál­mán múzeumigazgató tart előadást Nemzetállami tö­rekvések, lehetőségek ma Közép-Európában címmel 18 órakor. Csütörtökön színházi elő­adás várja a fiatal korosz­tályt: a Független Színpad vendégjátékában Szophok- lész Antigonéját láthatják Ruszt József rendezésében, 17 órai kezdettel. Vasárnap többféle ren­dezvény közül válogathat­nak a gödöllőiek. A galé­riában 17 órakor lesz Márton Árpád Csíkszeredái festőművész kiállításának ünnepélyes megnyitója, az alkotásokat Banner Zoltán művészettörténész ajánlja majd az érdeklődők figyel­mébe. A színházteremben Mozart-hangverseny kezdő­dik 18 óra 30 perckor Láng Gabriella, Kollár Zsuzsan­na, Törpényi Sándor (zon­gora), Nádas Csaba (klari­nét), és Bokor György (fa­gott), valamint a gödöllői városi kamarazenekar közreműködésével, Farkas Pál vezényletével. Ezalatt — 19 órától — egy másik teremben Klinikai realiz­mus a költészet másnapja ürügyén címmel rendha­gyónak ígérkező irodalmi estet tartanak, amelynek házigazdája Szitányi György író, kritikus, ven­dégei pedig Háy János és Marna János költők lesz­nek. VcJkón is jártak Tárgyalások A farm menedzsment és a szaktanácsadói hálózat fejlesztéséről tárgyalt az Európai Gazdasági Közös­ség képviseletében Willem Zijp és dr. Matthieu C. H. Wagemans, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemen dr. Heltay György rektor­helyettessel és dr. Székely Csaba dékánnal. A megbe­szélések után a vendégek Gödöllő környéki mezőgaz­dasági magánvállalkozókat kívántak felkeresni. Valkón egy virágkertészt és fóliást látogattak meg, majd a fóti alpolgármesterrel, Székely Lajossal találkoztak. A he­lyi gazdakör működéséről Elek János tájékoztatta őket, és Foton is megis­merkedtek két fóliás gaz­dálkodásával. A nyugat­európai vendégek főleg a gazdakör működését érté­kelték nagyra, és elmond­ták: hasznos lenne, ha a Közös Piacról Magyaror­szágra nemcsak a minisz­tériumok, hanem a társa­dalom, a gazdaság külön­böző szervezetei között is áramolnának az informá­ciók. Környezetvédelem Hulladékégető Ma, november 25-én tartja soron következő ülé­sét a gödöllői képviselő- testület környezetvédelmi bizottsága. A 17 órakor a városházán kezdődő ta­nácskozáson a Humán Inté­zet tervezett PVC-hulladék- égetőjét ismerteti többek között Füvessy Imre, a Hu­mán műszaki igazgatója. godqlloi xJéttia XVIII. ÉVFOLYAM, 276. SZÁM 1991. NOVEMBER 25., IIÉTFÖ Új igazgató a zeneiskolába?? Megbízottból kinevezett Az elmúlt tanév végén lemondott 1992 júliusáig szóló vezetői megbízásáról Pálfalvi Ferenc, a gödöllői Fré­déric Chopin Állami Zeneiskola igazgatója. A vezetői feladatok ellátására átmenetileg Ferenczi Anna tanár kapott megbízást, ugyanakkor a megüresedett igazgatói álláshely betöltésére pályázatot hirdettek. A Művelődési Közlöny­ben megjelent felhívásra két pályázó adott be szak­mai programot: Ferenczi Anna, a megbízott vezető, és Hoós Sándor, záhonyi zeneiskola-igazgató. A két pályázati anyagról a Pest Megyei önkormányzat mű­velődési irodája adott szak­mai véleményt, majd a ne­velőtestület elé kerültek a programok véleménynyil­vánítás céljából. A tantestület megvitatta a pályázatokat, s alkalma volt kérdésekkel fordulnia a pályázókhoz. Az értekez­let végén állásfoglalás szü­letett, amelynek értelmé­ben az iskola pedagógusai Ferenczi Anna kinevezését támogatták. Hoós Sándor ennek ismeretében úgy döntött, hogy visszavonja pályázatát. így tehát legutóbbi ülé­sén a kinevezésre hivatott képviselő-testület előtt már csak egyetlen pályázó állt: Ferenczi Anna. aki 17 éve tanít Gödöllőn, hat éven át igazgatóhelyettesi beosztás­ban dolgozott, 15 éve a zongora tanszak vezetője­ként végzi munkáját hoz­záértéssel, példás odaadás­sal. Tíz éve szervezi a vá­ros zenei rendezvényeit is. A művelődési központban tartott „rendhagyó” zenei foglalkozásai szolgáltak alapjául annak az iskola- kísérletnek, amelyet har­madik éve végeznek a ze­neiskolában a Közoktatási Alap támogatásával. Mivel Ferenczi Anna sze­mélyében az intézményve­zetői megbízás valamennyi feltétele adott, elnyerte a nevelőtestület bizalmát, s megbízását a kulturális bi­zottság is támogatta, ezért a képviselő-testület kine-. vezte őt a Frédéric Chopin Állami Zeneiskola igazga­tójává ötéves időszakra, azaz 1991. november 20-tól 1996. november 20-ig. Alap­bérét 30 ezer forintban ál­lapította meg. Közmeghallgatás Közmeghallgatást — fa­lugyűlést — tart a galga- mácsai képviselő-testület november 26-án este hat órai kezdettel a művelődési ház klubtermében. Tóth András polgármester be-, számol az 1990. évi válasz­tások óta eltelt időszakban végzett munkáról, a jövő évi költségvetési és felújí­tási elképzelésekről. A be­számolót követően kérdése­ket lehet intézni a képvise­lőkhöz, és a polgármester­hez, véleményt mondani az elképzelésekről, javasla­tot tenni 1992 és a későbbi évek terveihez. A galgamá- csaiak részvételét, vélemé­nyét, javaslatait várják is az önkormányzati képvise­lők. A fórum előtt 17 órától testületi ülést tartanak a községi képviselők a köz­ségházán, falugyűlés előtti > megbeszélés céljából, amely szintén nyilvános. ess Moh Petőfi: Irány: Colorado. Színes, amerikai vígjáték. 18 és 20 órakor. A Frekvenciavideo aján­lata: örült szerelem. Feliratos amerikai krimi, 10 órakor. Nam angyalai. Feliratos amerikai akciófilm, 16 óra­kor. Az Elnök emberei. Feliratos amerikai krimi, 18 és 20 órakor. Madárbará tok Húsz év hűség Naponta változik az idő­járás, előrevetíti árnyékát a havas tél. Az itthon ma­radt, nálunk telelő mada­rak az erdőkből, ligetek­ből már a kertekbe, a há­zak közé érkeztek. Az em­berektől várnak segítséget az átteleléshez a hidegben. Amíg nem fedi hó a tájat, keresgélnek maguknak élelmet, de utána rajtunk a sor. Sok szép gondolatot mon­dott el Jáky Kálmán, a Magyar Madártani és Ter­mészetvédelmi Egyesület gödöllői csoportjának el­nöke az őszi összejövete­len. Először a gólyákról be­szélgettek. Nemzetközi gó­lyavédelmi konferencia volt Nyíregyházán, ahol sok és érdekes dolgot ismertek meg a részvevők. Gödöllőt Suhajda László képviselte. Most javasolta, hogy Isa- szegen gólyafészektartó oszlopokat helyezzenek el az Elektromos Művek se­gítségével. Előírásoknak megfelelően, szakszerűen kell a fészektartókat fel­erősíteni. Jáky Kálmán elmondta, hazánkban a gólyák három­negyed része már ember ál­tal készített tartókra építi fészkét, mintegy négyezer ilyen található. Dániában egy ornitológus évről évre végigkíséri a gólyák fész­kelőhelyeit, melyekből nyolcat tart nyilván. Né­metországban egy rokkant gólyát segítettek éveken át az emberek. Három méter magas oszlopot állítottak a röpülni nem tudó madár­nak, és arra raktak fészket, majd egy feljárót építettek neki. Egy napon gólyatárs érkezett és összebarátkoz­tak, azután évente együtt voltak, míg el nem érke- ‘ zett a költözés ideje. A rokkant madár maradt a gondozói mellett, akiket 20 év alatt 28 gólyával örven­deztetett meg. Németor­szágban és általában Nyu­gaton nagy a madárkul­tusz. Hazánkban is sokat áldoz a Magyar Villamos­ipari Tröszt a madarak vé­delmére, amit bizonyítanak a fészektartók. P\.emsey Gábor arról szólt, hogy a kéményekről el­tűnnek a gólyafészkek, a falusi házak új kéményei alkalmatlanok a fészekra­kásra. Papp Tibor közreműkö­désével tesztlapos vetélke­dőt rendeztek az összejö­vetelen. Egy versenyzőnek, az aszódi Pala Sándornak sikerült mind a 23 kérdés­re jó választ adni. Csiz­madia Gábor lett a máso­dik, a 3. helyen Remsey Gábor és Madarász Sándor végzett. Könyvet, füzetet kaptak. Budai Zsoltné elújságol­ta, hogy kertjében egy is­meretlen madár jelent meg, amely igen agresszív, még a rigókat is veri. Találgat­ták is, milyen madár lehet, de majd csak a helyszínen tudják eldönteni. Végezetül Jáky Kálmán közölte, hogy az etetéshez szükséges napraforgómag megérkezett, és december­től Bese Sándornál (Somo­gyi Béla út 9.) átveheti, aki­nek be van fizetve a tagdí­ja. Csiba Jószef Aíegfognád, de nincs mit Gyöngysort kínál Az ember görnyede- zik, fogja a derekát, de a látvány megéri; lézer­fényképekből rendeztek kiállítást a gödöllői művelődési központban. A kis teremben a nagy­számú gyereklátogató kedvéért szokatlanul alacsonyan helyezték el az alkotásokat. Ám, ha szemmagasságban lenné­nek, akkor is hajladoz­ni kényszerülnénk, mivel mozgás közben érvénye­sül a fotók legfőbb érde­kessége: hogy változni képesek. Ha mozdulunk, járni kezd az óra mutatója; labdát adogatnak a fo­cisták; igazgyöngyöt rejtő kagylók nyílnak és csukódnak a víz alatt, kövek között. E különös fényképek háromdimen­ziós képet adnak: térbe­linek tűnnek, bár való­jában síkban helyezked­nek el. Távcsövek nyúl­nak feléd a falból, belé­jük is nézhetsz: oroszlá­nok, tigrisek, macskák közelednek; pillangó röppen; s egy női kéz gyöngysort kínál. Szob­rok, mintha üveg mögé lennének elhelyezve, mintha megfoghatnád és kivehetnéd őket, ám a felszín mögött nincsen semmi. Autók, mozdo­nyok. biciklik, beléjük, mögéjük látsz. Egy víz­csap, csempés környe­zetben, mintha csak arra várna, hogy megnyisd. A látvány olyan meg­győző, hogy a látogató önkéntelenül belenyúlna a nyitott szájú zacskó­ba, kotorászna az érmék között, tenyérbe fogná a tárgyakat. Ám mindez csak illúzió — ámulat­ba ejtő, szórakoztató il­lúzió. A gyerekcsaloga­tó, hatféle grimaszt vá­gó bohóccal együtt hat­van színes kép látható a kiállításon. Köztük Gá­bor Dénes magyar szár­mazású angol fizikus portréja is, aki 1971-ben Nobel-díjat kapott e speciális eljárás, a ho­lográfia felfedezéséért. A látott érdekességek­től nem kell véglegesen elválni, mivel vásárolni is lehet a helyszínen ho­logram díszítésű apró tárgyakat: fülbevalókat, kitűzőket, órákat, önta­padós matricákat. Az árak elfogadhatók, 40— 300 forint között mozog­nak. Aki képet akar venni, annak persze mé­lyebben kell a pénztár­cába nyúlnia. De min­denképpen jó aiándék- vásárlási lehetőség ka­rácsony közeledtén ez a bemutató, amely decem­ber elseiéig várja az ér­deklődőket naponta 8 órától — szombaton, va­sárnap 10-től este 7-ig. P. É. November 11-én elveszett egy szürke, fehér foltos vipett agár Gödöllőn, a Stromfeld! ABC körül. Panka névre hallgat, 15 hónapos. Kérjük a becsületes megtalálót, jutalom ellenében hozza vissza. Egy cukorbeteg kislány nagyon várja. Harsányi Enikő, Stromfeld sétány 6/A, V/2. (87 785/1K) Csizma- és dzsekivásár no­vember 28-án 12—18 óráig, Gö­döllőn, a művelődési központ­ban. (87 978/1K) GÖDÖLLŐI HlHLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. 0 A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. @ Munkatárs: Pillér Éva. 9 Postacím: Gödöllő, Pf. 11. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-798. @ Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. A Hirdetésfelvé­tel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség­ben.

Next

/
Thumbnails
Contents