Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-21 / 273. szám
A NÉPI D9PLGRSÁCEA ESZKÖZE ES Akarnak-e, tudnak-e élni jogosítványaikkal? Fegyverek ropognak déli határainkhoz közel. Európa keleti és középső tájain a nemzeti gyűlölködés tesz pokollá emberi életeket ■— a nemrégen még elképzelhetetlennek hitt félelmek újraél cinek. Döbbenten és értetlenkedve próbáljuk magyarázni a történteket, miközben tudjuk: a nemzetiségi problémák kezelésének és megítélésének új optikát adnak az események. E helyzetben minden szónak és tettnek megnő a jelentősége a felelőssége. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Hivatal által november elején megszervezett, a megyei önkormányzatok és a köztársasági megbízotti hivatalok részére életre hívott veszprémi tanácskozás fontosságát is aláhúzták e körülmények, jóllehet, aktulitását a közeljövőben a Parlament elé kerülő nemzetiségi és kisebbségi törvény adta. E fórum célja, a közigazgatás feladatainak meghatározása a nemzetiségi, kisebbségi problémák megoldásában. Pest megye önkormányzatát Nemoda István, a művelődési iroda főmunkatársa képviselte, akit ez alkalomból beszélgetésre kértünk. 0 Miközben európaiságunkat hangoztatjuk, úgy tűnik, nincs kellő eszköztár a nemzetiségi, etnikai problémák európai léptékű megoldására. A tanácskozás érintette ezt? — Valóban sok még a nyitott kérdés, ellenben a célok körvonalazódtak. A rendszerváltást követő parlament éppen azért szándékozik törvényt alkotni, mert európaiságunk feltétele, hogy deklarálva legyen, miszerint a hazánkban élő nemzetiségi kisebbségek államalkotó népcsoportok, amelyeknek múltja és jelene van, s amelyek a nemzeti értékeket, a kultúrát és a gazdaságot gyarapító erők. Ugyanakkor a külső körülmények még inkább aláhúzzák és aktualizálják e törekvéseket, hiszen a nemzetiségi kérdés — a nacionalista vagy még szélsőségesebb megnyilvánulásaival — Európa legérzékenyebb kérdése lett. Napjainkban tehát Európa minden égtáján gazdagítani kell a pillanatnyilag szegényesnek tűnő eszköztárt, meg kell tanulni a védekezési reflexeket — itt is és ott is. 0 Megyénkben ugyancsak élnek nemzeti kisebbségek. A körülöttünk zajló eseményeiknek vannak-e kézzelfogható következményeik körükben? — Azt hiszem, a kisebbségi léttel összefüggő finom rezdülésekre a nagy rendszerek — például a megyei önkormányzatok — nehezen képesek reagálni. Amikor a törvénytervezet vitája megkezdődött, majd amik r a nyáron a társadalompolitikai bizottság vendégül látta Pest megye nemzetiségi szövetségeinek képviselőit, akkor végtelenül konstruktív párbeszéd alakult ki a törvény célkitűzéseiről. Látszott, hogy az anyanemzetek életében zajló társadalmi-politikai folyamatok itt nem intézményesülnek, a megyében élő nemzetiségek a magyarországi és a helyi célkitűzésekkel azonosulnak. A kettős tudat sajátos megjelenését lehetett — és lehet — érzékelni, amelyben a domináns a magyar lakosság törekvéseihez való alkalmazkodás, de nem lemondva az identitás saját karakteréről, amely a nyelvben, a kultúrában, a tradíciókban és a kis közösségekben jelentkezik. Jól megfér együtt a kettős tudat. 0 A nemzetiségek önmagukra találásának folyamatában mit kérnek és várnak a megyei ön- kormányzattól? — A román nemzetiségi szövetség elnöke egy alkalommal azt mondta, tekintsük őket nagykorúaknak, felnőtteknek. Ezt kérik tehát elsősorban, de továbbfűzve a gondolatot, ez azt is jelenti, hogy ne kegyeket gyakoroljunk, hanem állampolgári-nemzetiségi jogon adjuk meg, ami jár: mindazt, ami a kulturális autonómiához kell. Ezt felismerve, még jóval a törvénytervezet előtt a megyei önkormányzat ötmillió forinttal létrehozta az autonómiaalapot, melynek célja: nemzetiségi közösségek támogatása, például pályázat útján. De rendkívül fontos az önkormányzat koordináló munkája, ugyanúgy elképzelhető, hogy a jövőben kezdeményezi a megyében működő nemzetiségi települések polgármestereinek találkozóját az elfogadott törvény, vagy azt megelőzően, vitája kapcsán. Ma az a fontos, hogy a napi nemzetiségi politika ne valaminek a demonstrálására, hanem tényleges és valóságos ki- teljesedését szolgálja. Ugyanakkor a népi diplomácia eszközévé kell válnia, Európa felé nyitni ezeken a csatornákon át lehet. S nemcsak politikai, de gazdasági értelemben is. @ Visszatérve a veszprémi tanácskozáshoz: milyen útmutatókat adott? — Az eszmecsere lényege azt volt, miként lehet a nemzetiségi szövetségekkel fejleszteni, vagy ahol még nem jöttek létre, kialakítani a kapcsolatokat, Illetve a törvény életbelépését követően milyen új jogosítványai lesznek a középszintű államigazgatásnak. Az alapkérdés az, miként viszonyuljon a nemzetiségi-kisebbségi problémákhoz a közigazgatás, s hogyan kezelhetők a nemzetiségi-szövetségi ön- kormányzatok érdekvédelmi kezdeményezései. Sajnos ma még el-eltér a hatáskörök értelmezése, olykor szerep- és funkciózavar adódik, még nincs kiforrva a települések igényeihez igazodó megyei önkormányzati tevékenység. A jog, a törvény hamarosan utat nyit ezekhez, azonban a folyamatok csíráit már most meg kell teremteni. 0 Ezek szerint nemzetiségi ügyekben ínég nem beszélünk egy nyelvet. A törvény minden nyitott kérdésben rendet tehet? — Más dolog deklarálni, és más kezelni valamit. A nemzetiségi törvény létrejöttével és elfogadásával megteremtődnek bizonyos garanciák, de az igazi kihívást az jelenti, hogy a nemzetiségi csoportok akarnak-e s tudnak-e majd élni a jogosítványokkal. Abban kell szerepet vállalnunk, hogy ez a folyamat megvalósuljon, mégpedig a többségi nemzet egyetértésével, akaratával és támogatásával. Vasvári Éva Egyedül nem megy Ügy hittük, a nagyközségi közös tanácsok kötelékéből kiváló, s az önállóság útjára lépett önkormányzatok legfeljebb emlékeznek a közös működésre — dolguk azonban már nincs egymással. Azazhogy mégis akad. Egy-egy gazdát kereső, még a közös költségvetés idejéből datálódó számla, avagy a befejezetlen osztozkodás egy pillanat alatt kirobbanthatja az érdekellentéteket. S ilyenkor mint dühös ellenségek ugranak egymásnak a felek, különösen ha a forintkihatás tetemes. Nemrégiben például két különvált önkormányzat a fogorvosi helyettesítés okán rontotta el kapcsolatát, amelyről úgy tűnt, nem árnyékolja be semmi. Pedig látszatra nem nagy az ügy. Az egyik településről, ahol tartósan hiányzik az orvos, a másikba járnak a betegek — onnan szinte többen, mint a helybéliek —, önkormányzatuk azonban semmiféle anyagi hozzájárulással nem óhajtja támogatni a helyettesítő falut. És manapság, amikor az egyszer használatos fecskendőt, a gyógyszert, avagy az érzés tele nítőt nem adják ingyen, bizony érthető az önkormányzat fii— lérezése: hiszen egyre nehezebben fedezi még saját polgárai szükségleteit is. Mondhatnánk, lehetnének nagyvonalúbbak is az önkormányzatok, ezek az összegek nem tesznek tönkre senkit. Csakhogy a felszínes ítélet helyett nem árt végiggondolni, hogy a fillérezés kényszere sohasem volt annyira nagy mint jelenleg. Adnának ők helyettesítést szó nélkül, de nincs miből. S a dolog lényege talán itt van. Ha nincs pénz, hát most nincs — majd lesz talán jobb helyzet is. Ellenben minden érdekellentét rendezésének megvan a módja, s nem feltétlenül a dolgok kiélezése a cél. Mert a szegénység éppen arra figyelmeztet, hogy egyedül nem megy. Hogy közös ügyeink elintézése baráti kézfogás nélkül lehetetlen. Va. É. Kimw&Eések Pest megye közgyűlése képző Intézet, dr. Bodor az 1992. január elsejétől Jenőt pedig a gyömrői Ál- 1997. december 31-ig tér- talános (Gyógypedagógiai) jedő időszakra Fabók Gé- Iskola és Diákotthon igazzal a biatorbágyi Mező- gatói feladatainak ellátásá- gazdasági Szakmunkás- ra nevezte ki. Tétété T agadhatatlan, szónoki a kérdés, mert benne a felelet: vannak-e szegény, illetve tehetős települések a megyében? A kérdést féltére, évszázadok néznek reánk. Évszázadok, mert a települések társadalmi-gazdasági fejlődése folytonosan sodorja magával az örökséget: a tegnapot és a réges-régit. Ahogy a tegnap nem csak jóból vagy rosszból áll, úgy a régmúlt sem osztható fel fekete-fehér alapon. Egyszerű példával élve: a megye régi meg új városai egyaránt párosok a szó közigazgatási értelmében, ám korántsem azonos városok a szellemi-anyagi tőkét, az intézményhálózatot, a közműellátottságot stb. tekintve. A különbözőségek száma nagyobb, mint az azonosságoké! Erős bennem a kétség, vajon el-, felismerik-e ezt a helyzetet a városok, s nem csak a városok, hanem a községek is, hiszen ott sem mások a gyakorlat jellemzői. A bizonyítási kényszer kalodájába zárt önkormányzatokban erős a hajlam a más helyen elért szint etalonként történt kezelésére, holott a maguk teendőinek fontossági sorrendjét kellene megállapítaniuk. Ma sorra bukkannak fel olyan szándékok, hogy a városnak legyen saját kórháza (mert a másik városban van), felsőfokú oktatási intézménye, több középiskolája, bevásárlóközpontja stb., ezeket a szándékokat azonban puszta óhajjá teszi a realitások mellőzése. A realitások közül is elsőként az, hogy az önkormányzat sem a beruházásra, sem a fenntartásra, nem tud előteremteni fedezetet. A fel- legjárás közben bizony némely helyen megtörténik, hogy a legalapvetőbb ellátási intézmények tevékenysége is akadozik, ám ennek ellenére arról készülnek tervek, milyen lesz a település (ha lesz tőke) a század- és ezredforduló után... Nincsen semmi új ebben a fellegjárásban! A hetvenes évektől sorra készültek azok a területéi településfejlesztési tervek, amelyek jóváhagyásuk pillanatában megkaphatták az irreális minősítést. Ezekben a tététékben (ez volt a rövidítésük) valójában az kapott helyet, mit szeretnének látni a központi akaratot szétosztok a térkép egy-egy darabján. A tététéknek az volt a legnagyobb bajuk, hogy a folyamatos megvalósításukhoz a tényleges rendelkezésre álló anyagi forrásoknak legkevesebb a tízszeresét követelték, ám lelhettünk olyan területet is a megyében — például a szennyvíztisztítás és csatornázás —, ahol a valóságos ráfordításoknak a százszorosát!) adott volna fedezetet a papírprogram életre keltéséhez. Ha semmi új nincsen a fellegjárásban, akkor miért baj ennek a hagyományos iránynak a követése? Nem azért, mert benne akaratlanul is tovább él a tegnap, hanem mert ezen a módon szerepzavarokkal küzdő, örökösen elégedetlen, a központi támogatásoktól csodát remélő települések próbálnak meg beilleszkedni a demokrácia fokozatosan kiépülő intézményrendszerébe. Ami lehetetlen. K emény ütközések sora vár valamennyi település politikai szervezeteire, önkormányzataira, az ezekben részt vevő tagokon kívül a polgárok közáletileg aktív rétegére. A kemény ütközések gyökere az lesz, hogy egy teljes egészében megváltozott társadalmi-gazdasági közegben és államhatalmi-államigazgatási szerkezetben a településnek magának kell kialakítania az ú j helyét, létezése'működése módszertanát. Ma joggal hiányolnak bizonyos jogszabályokat a településeken, ám vigyázat, olyan szabályozást is óhajtanak, aminek már nincsen helye a demokráciában, ami a központi dirigizmus visszatérését mutatná. Mészáros Ottó Az Aranygallér Rt. szeretné, ha nemcsak kenyerei és péksüteményei tennék ünnepivé karácsonyi asztalát. Gyűjtse össze legalább 4 különböző témájú hirdetésünket, és december 20-ig névvel és címmel ellátott borítékban küldje el nekünk, vagy dobja be a boltjainkban elhelyezett gyűjtdládákba. A december 22-i sorsolás fődíja egy 50.000 Ft értékű aranylánc, II. és III. díja pedig egy 25.000 Ft-os és egy 10.000 Ft-os betétkönyv. Aranygallér Rt. 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc u. 6. AmMfSfAUBR. Rr.-K&Y&eK+GírYeeek. Hirdetéseink a Pest Megyei Hírlapban, a Pest Megyei Extrában és a Szuperinfóban jelennek meg.
