Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-19 / 271. szám
Antalt József kveh Kemény tárgyaló partnerek Japán—szovjet tárgyalások Amennyiben Oroszország elismeri japán szuverenitását a vitatott északi területek felett, Tokió kész maximális rugalmasságot tanúsítani a négy sziget visszaadásának konkrét időpontját illetően, hogy a szigetek egyetlen szovjet lakóját Se érje hátrány. Ezt Va- tanabe Micsio japán külügyminiszter közölte hétfőn Tokióban Vlagyimir Lukinnal. Borisz Jelcin orosz elnök személyes megbízottjával Francia kór ház hajó Jelzésre vár A francia haditengerészet egészségügyi hajója, a La Ttance is részt vesz a tervek szerint a dubrovniki sebesültek, betegek és menekülők elszállításában, a nemzetközi Vöröskereszt és az Európai Közösségek ellenőreinek felügyeletével. Ezt a francia védelmi minisztérium jelentette be hétfőn délelőtt. A hajó jelenleg az olaszországi Brindisi kikötőjében egészíti ki készleteit, és jelzésre vár, hogy kifusson a jugoszláv partokhoz, ahova fél nap alatt odaérhet. Sarkkőn légi katasztrófa Húsz ember vesztette életét, amikor az Északi-sarkkörön túl lezuhant egy szovjet katonai teherszállító repülőgép. A TASZSZ- nak a szovjet védelmi minisztériumra hivatkozó jelentése szerint a baleset szombaton történt, amikor az AN-12-es típusú repülőgép éjszaka, nehéz időjárási körülmények között leszálláshoz készülődött Am- tierma repülőterén. A magyarok kemény tárgyaló partnerek — mondotta az Európai Közösség bizottságának szóvivője az MTI tudósítójának arra vonatkozó kérdésére, hogy miért nem sikerült eddig lezárni a tárgyalások múlt hétfő óta tartó, utolsónak tervezett menetét. Nico Wegter szóvivő nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a közösség parafálja az európai megállapodás szövegét Csehszlovákiával és Lengyelországgal, és MagyarUjabh célpont Zára Össztűz a Vukovárra érkezett az európai megfigyelők és a Nemzetközi Vöröskereszt csoportja, hogy ellenőrizze a több ezer sebesült gyermek és nő evakuálását. A város több mint 90 százalékát a jugoszláv néphadsereg alakulatai tartják ellenőrzésük alatt. A szövetségi hadügyminisztérium egyik magas rangú tisztje visszautasította a horvát kormány vasárnapi vádját, miszerint tömegmészárlás fenyegeti az elfoglalt város lakossá- át. Vukováron egyébként folyamatban vannak a tárgyalások a várost védő gárdisták és a szövetségi erők között. Dobroslav Paraga, a szélsőjobboldali horvát jogpárt vezetője kijelentette, hogy Vukovár eleste maga után vonja Tudj man elnök bukását is. Az északabbra fekvő Zárában kiújultak a harcok. A szövetségi erők aknavetőkkel lőtték magát a kikötőváros is. Goszpics körzetében a szövetségi gépek országgal folytatja a megbeszéléseket. A szóvivő elmondta: Antall József miniszterelnök levelet irt Jacques Delors- nak, a közösség bizottsága elnökének, és ebben meglehetősen kritikusan szólt a tárgyalások állásáról. A bizottság tudomásul veszi ezt. A közösség, fejtette ki, továbbra is megegyezésre törekedve folytatja a tárgyalásokat a miniszteri tanácsa által a három ország számára kidolgozott mandátum keretében. tűzszünetre bombázták a horvát állásokat, Eszék déli negyedét pedig aknavetőkkel vették célba. Zlatko Kramaric polgármester kitartásra szólította fel a város lakosságát, szerinte fogytán van a jugoszláv néphadsereg ereje, és magában Szerbiában is rohamosan növekszik a háborút ellenzők száma. A zágrábi rádió megerősítette, hogy több hetes ostrom után a szövetségi alakulatok elfoglalták Slunj városát is. A helységből 8 ezren menekültek el, és a hadsereg nem engedte át a Slunj ba irányuló segély- szállítmányt. Horvátország elismerése Csak idő kérdése Csupán idő kérdése Horvátország lengyel elismerése ■— közölte Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminiszter héttőn délután, miután tárgyalt a Varsóban tartózkodó Zvo- riimir Separovic horvát külügyminiszterrel. Mint a lengyel diplomácia vezetője mondotta, fontos volna, hogy minél több európai ország ismerje el a horvát függetlenséget. Kijelentette, hogy a jugoszláv hadsereg agressziót követ el Horvátország ellen, s a konfliktust már nem lehet' tisztán belügynek minősíteni. Minszk Ehséglázadás Ha a közeljövőben nem sikerül javítani Minszk ellátási/ helyzetén, a belorusz fővárosban éhséglázadások törhetnek ki — figyelmeztetett a köztársaság minisztertanácsának ülésén Nyi- kolaj Kosztyokov, a kormányfő helyettese. A város ellátásából hiányzik napi 100 tonna tej és tejtermék. Csökkent a burgonya- és a zöldségkínálat is. A hús árát egy hét alatt 25 százalékkal emelték a kereskedők, arra hivatkozva, hogy a szomszédos köztársaságokban is drágább. ... —— ..................................... ............................. — [ Külföldi események - i egy mondatban te-S."'.' HWJ) " '■■* ....................../ G öncz Árpád köztársasági elnök hétfőn Londonban Jacques Általival, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökével, majd a bank elnökségének és igazgató- tanácsának tagjaival és a bank magyar munkatársaival találkozott. A A magyar gazdasági szerkezetváltásról és Aknamező a tengeren Csak kijelölt útvonalon "Lényegében sikerült megtisztítani a kuwaiti hajózási útvonalakat az aknáktól, •de még mindig lehetnek rejtett robbanószerek a tengerben — közölte hétfőn Abdel al-Rahman al-Ndbari, a kuwaiti kikötők felügyelőségének vezérigazgatója, aki egyben felkérte a tengeren közlekedőket, hogy ne térjenek le a kijelölt útvonalakról. A hét hónapig tartó öbölháború után 1200 aknát kellett hatástalanítani, amelyet az iraki tengerészet telepített a kuwaiti vizek hajózóútvonalaira. A brit egység, amely a tengerpartot, az olajmezőket és a sivatagot szabadította meg a robbanószerkezetektől, mintegy 20 000 iraki dknát szedett fel, de kuwait tengerpartja még mindig nem biztonságos. Márciusra tervezik a terület teljes megtisztítását — jelentette a Reuter. korszerűsítéséről tartott hétfőn Frankfurtban előadást Bőd Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter a müncheni Délkelet-Európa Társaság kuratóriumi tanácskozásának keretében rendezett, Magyarországgal foglalkozó szakmai napon. A II. János Pál pápa hétfőn magánkihallgatáson fogadta Vytautas Landsbergis litván elnököt, aki előző nap a Szent Péter Székesegyházban részt vett Rafael Kalinowski lengyel szerzetes szentté avatásán. A Japán nem támogatja ENSZ-békeerők kiküldését Jugoszláviába, mert a harcoló felek képtelenek tartós tűzszünetet fenntartani. A Hoszni Mubarak egyiptomi elnök hétfőn délelőtt Rómába érkezett egy nyugat- európai körút első állomásaként. A A Szovjetunió 12 volt tagköztársaságának kormányfői zárt ülésen egyeztetik Moszkvában, hogy milyen taktikát kövessenek a hetek pénzügyi küldöttségével folytatandó tárgyalásokon — jelentették be hétfőn hivatalosan Moszkvában. A Rövid munkalátogatáson Romániában járt a hét végén Dragutin Zelenovici szerb miniszterelnök Theodor Stolo- jam román kormányfő meghívására. A A szlovákiai Párkány (Sturovó) lakossága a vasárnap tartott helyi népszavazáson úgy foglalt állást, hogy a település kapja vissza eredeti nevét. HÁTTÉR A NAP ESEMÉNYEIHEZ MEGKÖNNYEBBÜLÉS WASHINGTONBAN A KIHÍVÁST veszélyesnek találták a Fehér Házban. Bush elnök kéthetesre tervezett ázsiai útját hirtelen elhalasztották, csak azért, hogy a legmagasabb szinten összpontosíthassanak belpolitikai problémákra. Bár az elnökválasztás csak egy év múlva esedékes az Egyesült Államokban, a mostani időközi voksolásokat, amelyeken néhány szenátusi és kormányzói szék helyéről döntöttek, a kormányzópárt fontosnak találta. Bush maga is beszállt a republikánus jelöltek korteshadjáratának megtámogatásába, de egy- helyütt, Louisiánában, kivételt tett: ott, eddig az amerikai történelemben szinte példátlan módon, a köztársaságpárti kormányzó jelölttel szemben az ellenzéki demokratát segítette megnyilatkozásaival a kampányban. Pedig Edwin Edwardsot, amikor két ízben a Demokrata Párt színeiben — a helyiek által kissé nagyképűen az Egyesült Államok Ruhr-vidékeként is emlegetett, déli kisebb, inkább turisztikai nevezetességeiről híres állam — legfőbb vezetője volt, két ízben is zavaros pénzügyi vádakkal perbe fogták, most mégis a republikánus David Duke- kai szemben a kormányzó- párt részéről komolyan támogatták. A Fehér Ház azért igyekezett megakadályozni Duke kormányzóvá választását, mert e náci beállítottságú, fajgyűlölő politikus, aki korábban a Ku-Klux-Klan fő varázslójának, azaz főnökének tisztét is betöltötte, győzelme esetén nyilván nagy szavazat- veszteséget jelentett volna egy év múlva Bushnak. Hiszen, ha a szélsőség győz Louisianában, Duke-kai, ez a republikánus párti ultrakonzervatívok megerősödését is jelenthette volna, s ezért a mai elnöknek a vok- sok vesztésében kellett volttá később kemény árat fizetnie. Bush pedig — mint a Time című amerikai hetilap megírta — eddig is sokat vesztett abból a „toronymagasan álló népszerűségi indexéből, amely közvetlenül a Sivatagi Vihar elnevezésű Irak-elle- nes háború megnyerését követte. Garin, demokrata parti kampányfőnök így jellemezte ezt: két hónapja még igazában csak 1996-ra készültünk, annyira biztosak voltunk, hogy bárkit is jelölünk, ő annyira alulmarad Bushsal szemben, hogy az 1992-es év politikusunk megismertetésére lesz alkalmas. Most pedig úgy látjuk, lehetnek egy demokrata párti jelöltnek választási esélyei 1992-ben is. Nem azért nyilatkozott így, mert Bush népszerűségi indexe 63 százalékosra csökkent. Reagené az 1934-es választás előtti esztendőben, alacsonyabb volt ennél, s mégis utcahosszal nyerte később a voksolást. A republikánusok legfőbb aggodalma, hogy a hanyatlás a gazdaságban, a tavaszi átmeneti javulás után, folytatódik, s az amerikai választó előtt hiába hivatkoznak külpolitikai sikerekre, ha a gazdaság visz- szaesésén nem lehet úrrá lenni, és a belpolitikában a szélsőségek fenyegetnek. EZÉRT FOGADTÁK megkönnyebbüléssel Washingtonban, amikor kiderült, hogy Duke most elvesztette a választást Edwards- szal szemben. így Bushnak nem kell egy év múlva attól tartania, hogy az ultrakonzervatívok előretörése miatt, voksolt millióit veszti el. Árkus István gönc; árpád az alkotmánybírósághoz fordult Véleményezést kér Göncz Árpád, a köztársaság elnöke hétfőn „az 1944. december 21. és 1990. májas 2. között elkövetett és politikai okokból nem üldözött súlyos bűncselekmények iildözhetőségéről” szóló, az Országgyűlés által november 4-én elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényt — mivel azzal kapcsolatban több oldalról alkot many ossági aggályok merültek fel — véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak. A köztársasági elnök azért döntött így, hogy még a törvény kihirdetése előtt az erre hivatott szerv, az Alkotmánybíróság egyértelmű döntést hozhasson a törvény alkotmányossága tárgyában, és ezáltal elkerülhető legyen a törvény alkalmazásával kapcsolatos későbbi jogbizonytalanság. Az 56-os Szövetség és a Pcfosz reagálása Normakontrollra küldve „Nem lepett meg Göncz Árpád döntése, az elnök ugyanis megtagadta 1956-os múltját, beleolvadt az SZDSZ politikájába’’ — jelentette ki Roik János, az 56-os Szövetség ügyvezető elnöke, reagálva Göncz Árpád döntésére, mely szerint az úgynevezett „elévülési" törvényt előzetes norma- kontrolira megküldte az Alkotmánybírósághoz. Roik kifejtette: nincs még egy ország, ahol a parlament döntését nem törvényhozóknak adják vissza, hanem az Alkotmánybíróság elé viszik. Legszívesebben tüntetést szerveznénk, hogy felébresszük az. ország lakosságát. Felháborító ugyanis, hogy a forradalmárokat félresöp- rik, miközben a volt diktátorok magas életszínvonalon élnek. Mi nem akarjuk Marosánt felakasztani, de azt igen, hogy kiköltözzön villájából, s csak akkora nyugdíjat kapjon, mint a becsületes munkások — tette hozzá. A Pofosz illetékese, Stamp Gusztáv arról szólt, hogy Göncz Árpád eddig tanúsított magatartásából már lehetett sejteni, hogy nem írja alá a törvényt. FOLYTÜH VÁLTOZÓ SZABÁLYOK Birmi&m héján biMonyfahmság Soha nem látott bűnözéssel találjuk magunkat szemben, ugyanakkor lelkileg és anyagilag egyaránt leromlott a bűnüldözési apparátus, a rendőrség, és ugyanilyen helyzetben van az ügyészség és a bíróság, amelyektől elvárják, hogy maradéktalanul oldják meg feladataikat — jelentette ki egyebek mellett Nyíri Sándor, a legfőbb ügyész helyettese azon a tanácskozáson, amely hétfőn kezdődött Siófokon, a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó ügyészek részvéte- lévcl. A bizonytalanságot csak erősíti, hogy a parlament az elmúlt időszakban semmilyen bizalmat nem tanúsított az ügyészséggel szemben. Az ügyészség hovatartozásáról a véleményünket csak puszta udvariasságból hallgatják meg — mondotta Nyíri Sándor. VILLAMÓFÉHY KANNA A fiataloknak újdonság, az időseknek viszont egy régi ismerős felbukkanása. Egyre több helyen mérnek kannás tejet a megyében. A testes tejes- kanna tartalma olcsóbb, mint a csomagolt (zacskós) árué. Igaz, a vevőnek kell vinnie palackot, kis kannát, amiben haza kerül a fél vagy egy liternyi, olykor több tej. A kanna megjelenése, gyors terjedése jelzője annak, a kereslet korlátái — ami alatt jelen esetben szinte kizárólag az emelkedő árat kell értenünk — miként kényszerítik ki a kínálat elfeledett vagy éppen teljesen új formáit, eszközeit, módjait. Az egyötödével visszaesett tejfelvásárlás a feldolgozó üzemek többségét kritikus helyzetbe hozta. A csökkenő belföldi értékesítés ellensúlyaként sikerült a kivitel több területén haladást elérni, sőt sikerült más is, nevezetesen kedvezőbb exportárakra szerződni. Ennek köszönhetően a belföldi árindex kevésbé nőtt, mint az árindex egésze. A terhek teljességét tehát nem a belföldi fogyasztó viselte, ám ne maradjon feledve az sem, hogy az átmeneti intézkedések hatása is átmeneti, azaz hosszú távon a tejfeldolgozás ilyen forrásokból nem képes a növekvő költségeket kiegyenlíteni. Rámondhatja a fogyasztó, legyen ez az érintett cégeknek a gondja. A tapasztalatok azonban azt mutatják hosszú évek óta, hogy a verseny hiánya miatt, ami a termelő gondja, az a fogyasztóé is: az o vállára gördül tovább a teher. Felemás helyzet jött, jön létre: amíg a kannás tej köny- nyít valamit a gondokon, a januártól esetleg érvényesített áremelések máris megsemmisítik ennek a könnyítésnek a hatásait. S akkor a kannás tej ismét csak emlék lesz? (M>