Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-15 / 268. szám

Tegnap a Budapesti Közlekedési Vállalat központi épületében márványtáblát avattak a Nagy-budapes­ti Munkástanács emlékére. Az akkori résztvevők az 56-os forradalomban tanúsított magatartásukkal méltóvá lettek arra, hogy működésük színhelyét emléktábla örökítse meg. Az ünnepségen a válla­lati vezetők mellett részt vett a kormány nevé­ben Für Lajos honvédelmi miniszter és az ava­tást köszöntő Demszky Gábor, Budapest főpolgár­mestere (Erdősi Ágnes felvétele) M m 1991. november 15. ■ Péntek. Albert, Lipót napja. A nap kél 6.48 — nyug­szik 16.10 órakor. A hold kél 12.51 — nyug­szik — órakor, jT tiíiiXTtri i> <ri vlrts« ♦ Taxisszövetség. A fuvarozók érdekvédelmi szervezetéhez, az Országos Taxis Kamarához a Pest megyeiek közül a Gábriel Taxi Unió érdi csoport­ja is csatlakozott. Eleinte a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből sokfelé] várható cső, zápor­eső, később nyugat felől csökken a felhőzet, de hol­nap még keleten lehet eső. A legmagasabb hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. Ki tud róla? Táborfalvai lakásáról 1991. július 31-én Buda­pestre távozott a 39 éves Ebergényi Éva, született Göcze Éva. Azóta nem tud­nak róla. A keresésére ed­dig tett intézkedések nem vezettek eredményre. Személyleírása a követ­kező: kb. 158 centiméter magas, 52 kilogramm súlyú. Testalkata vékony, arca hosszúkás, álla hegyes. Ha­ja rövid, göndör, vöröses- barna színű. Erős dohányos. A Dabasi Rendőrkapi­tányság kéri, hogy aki az eltűnttel kapcsolatban fel­világosítást tud adni, érte­sítse a rendőrséget: Dabas II. kerület, Március 15. tér 1/C. HENRYK SIENKIEWICZ HETVENÖT ÉVE hunyt el Henryk Sienkie- wicz (l'84ö—191(1) Nobel­díjas lengyel író. Nagybirtokos nemesi csa­lád sarja volt, s származá­sa meghatározta életét, po­litikai nézeteinek alakulá­sát és irodalmi tevékeny­ségét. A varsói orosz egye­temen tanult, majd újság­író lett, egy ideig a kon­zervatív Gazcta Polska munkatársa volt. lláiom évig tartó nagy utazást tett Amerikában, hazatérése után a Slowo című lapnál dolgozott. Ö volt az úgyne­vezett neokonzervatív tá­bor egyik fő képviselője. Nagy tiszteletnek örvendett hazájában, 1939-ban, har­mincéves írói munkássá­gáért földbirtokot kapott nemzetétől. Elutasította a forradalmi mozgalmakat, így az 1905-ös po gári for­radalmat is, majd az első világháború idején elhagy­ta hazáját és haláláig Svájcbaii élt. Világirodalmi jelentősége abban foglalható össze, hogy történelmi témájú re­gényeivel ^megteremtette és átélhetüvé tette a nemzeti múlt történelmi tudatát a lengyel nép számára. Mü­veit kalandos meseszövés — ami miatt előszeretettel fil- mesítették meg könyveit —, a hősök epikus, csak egy­két jellemvonással, „fekete­fehér” színben történő fel­vázolása jellemzi. Híres könyve „A kis lovag”, a „Vízözön” és a „Keresztes lovagok”. 1905-ben „Quo vadis?” című regényével, „kimagasló elbeszélő ké­pességéért” elnyerte az irodalmi Nobel-dijat. Leg­jobb regényei magyarul is többször megjelentek. Lehet rablás, hosszú vagy üzleti érdek XroiiBoizá* az álarcos sít il kos» után Jelenleg még mindig felderítetlen az a bűncselekmény, amely 1991. november 11-én este történt Dömsödön. Mint azt már korábban megírtuk: Kovács Gyula kft.- igazgaíét otthonában egy álarcos személy pisztollyal le­lőtte. Az ismeretlen tettes Kovács Gyula feleségét is életveszélyesen megsebesítette, mielőtt elmenekült. — Hol tart a nyomozás? — kérdeztük Horváth And­rás alezredest, a Pest me­gyei rendőrfőkapitány bűn­ügyi helyettesét. . — Három alaphelyzettel számolunk ebben a bűn­ügyben. Az egyik az, hogy az elhunyt közismerten va­gyonos ember volt. Felté­telezhető tehát az is, hogy az ismeretlen rablási szán­dékkal érkezett, de vala­miért elmenekült. Megtör­ténhetett, hogy egy közele­dő autó zajától vagy más­tól ijedt meg, és ezért a rablás meghiúsult. A másik feltételezésünk, amit nem lehet számításon kívül hagyni, hogy valaki vala­miért bosszút akart állni. Adatgyűjtésünk során arról már megbizonyosodtunk, hogy Kovács Gyula köz- tiszteletben álló személy volt a településen, akire Startpisztoly a helyszínen' jtfíáfliiadíitk a flíilít^xeflőí Veszélyes helyzetbe ke­rült november 13-án Sz. Erzsébet százhalombattai díjbeszedő. Foglalkozásá­nak a szabályai szerint természetesen akkor kell menni a lakókhoz és be­szedni a pénzt, amikor a legtöbben tartózkodnak ott­hon. Ezért este 19 óra 30 perckor lépett be a százha­lombattai Ságvári sétány 43-as számú házának a ka­puján. Ebben a pillanatban ki­aludt a villany (mint utó­lag kiderült, kikapcsolták a berendezést), és hirtelen két személy termett a háta mögött. A sötétben csak annyit lehetett kivenni, hogy sísapkát viselnek az álarcosok. S a következő pillanatban már ütöttek valamilyen tárggyal, úgy, hogy az asszony fején vér­ző seb keletkezett. Sz. Er­zsébet sikoltozni kezdett, és még volt annyi lélekjelen­léte, hogy magához szorí­totta a pénzestáskát, mely­ben több mint 70 ezer fo­rint volt. A sikoltásra egyik ma- gasföldszinti lakás ajtaja kinyílt, és az ott lakók ki­rohantak megnézni, mi történt. A támadók ekkor elmenekültek. Mint az Érdi Rendőrka­pitányságon megtudtuk: a díjbeszedőnőt kórházba vit­ték, és az első szakvélemé­nyek szerint a fején lévő sérülés nem súlyos. A rab­lás kísérlet maradt, de a díjbeszedő táska szíját a támadók valamilyen éles eszközzel, feltehetően bo­rotvával már elvágták. Du­lakodás közben az álarco­sok elvesztették, illetve a helyszínen hagyták cseh­szlovák gyártmányú start- pisztolyukat. Ez az eszköz fenyegetésre lehet alkal­mas. A gyors menekülést elősegítette, hogy a lakóte­lepi háznak két kijárata van. A taxisok és a benzin­kútkezelők után, úgy lát­szik, most már a díjbesze­dők munkája is a veszélyes zónába került. A lakásre­zsik emelkedésével ugyan­is nem nehéz kiszámítani, hogy nagy összegeket kény­telenek maguknál hordani. Valamiképpen gondoskodni kellene a biztonságukról. A rendőrség forró nyo­mon üldözi a százhalom­battai támadókat. Ga. J. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Hang­szemle. — 8.20: A Pasziánsz. — 8.59: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. — 11.05: Tipp. — 11.10: A Magyar Népzene és Népkölté­szet Hete. — 11.35: Ecc, perc, kimehecc . . — 12.00: Déli kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: PAF-müsor. — 13.00: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 13.05: Klasszikusok dclidőben. — 13.45: Hitélet. — 14.00: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 14.05: Erről beszéltünk. — 14.40: Fúvósátiratok. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Magyar írás. — 15.50: Népdalok ZalábóL — 10.00: Délutáni krónika. — 16.15: Han­goló. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyaror­szágról jövök. — 18.00: Esti krónika. — 18.39: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt ... — 19.39: Népdalok a Kolinda egvüttes e!"adásában. — 19.50: Gong. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Pénz és gondolat. — 20.35: Kőmíves Kelemen és Kelemenné. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kilátó. — 21.59: Vajh, ki ő, és merre van hazája? — 22.09: Késő esti krónika. — Közép­hullámon: 22.30 : Mérleg. — URH-sávon: 23.G0: A BBC ké­ső esti magyar műsora. — 23.45: Paul BÍey zongorázik. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. |bA hápió'es tv műsIhaholi PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Reggeli csúcs. — 8.0ü: Hírek. Időjárás. — 8.C5: Rivaldafény­ben. — 9.00: Hírek. Időjárás.— 9.03: 3X10. — 9.31: A Tavaszi széltől a Deres már a határig. Dévai Nagy Kamilla műsora. — 10.00: Kertbarátok műsora. — 10.05: Idősebbek hullám­hosszán. -- 10.50: Hajszálgyö­kerek. — 11.00: Hírek. Időjá­rás. — 11.03: „Ó, ó, ó, nagy­mami.. .” — 12.00: Nóták. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Pophullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Péntektől péntekig. — 17.00: RádióMa. — 19.00: Hírek. Idő­járás. — 19.03: Kölyökrádió. — 19.30: Fiataloknak! — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.03: Tipp­topp parádé. — 21.30: Ci^ánv- félóra. -- 22.00: A Magyar Nép­zene és Népköltészet H^íe. Járdányi Pál és Maros Rudolf népdalkórusaiból. — 22.29: Új­donságainkból. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. 23,10: Hiánypótló. — 0.15: Éjfél után. 15.25: Képújság. — 15.30: Walt Disney bemutatja. — 17.15: Közlemények. — 17.20: „Traffic jam”. — 17.50: Pénzvilág. — 18.00: Ablak. — 19.00: „Marad­jatok meg szereletemben . . .” — 19.05: Esti mese. — 19.15: Közlemények. — 19.30: Híradó. — 20.05: Telesport. — 20.20: Dallas. Amerikai filmsor. (ism.). 21.15: Panoráma. — 22.20: Tíz után ... — 22.45: Vá- rosbújócska. Magyar film. — 0.20: Késő esti híradó. — 0.25: Antenne—2 híradó. TV 2 TV 1 5.45: Jó reggelt, Magyaror­szág! — 5.47: Falutévé. — 6.00: A reggel. — 8.30: Sorstársak. 6.00: Napkelte. — Műsorveze­tő: Sugár Agnes és Dombóvá­ri Gábor. — 16.20: Hírek. 16.30: Clarence Angol tévéfiimsor. — 17.00: Ötről hatra. — 17.30: ütöíl-ölő. — 17.45: Gyerekek­nek. — 18.15: Telesport. — Mű­sorvezető: Palcsó Brigitta. — 18.35: Műsorelőzetcs. — 13.40: Esti egyenleg. — 19.05: Demp­sey és Makepeace. Augol bűn­ügyi tévéfilmsor. — 20.00: Manhattan. — 20.35: A tudo­mány határain. — 21.10: Apro­pó, boldogság... — 22.00: Hír­adó. — 22.25: Napzárta előtt . . . — 22.45: Lidérces éjjel. Spa­nyol film. Versenyfutás a halállal (am. sor.). — 11.00: Telebutik. — 11.30: A vad Rózsa (mex. sor.). — 12.10: Alias Smith és Jones (am. westernsor.). — 13.00: Hí­rek. — 13.65: Egy apával több (asm. sor.). — 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). — 14.20: A Springfield-sztori (sor.). — 15.05: Farkasok klánja (mex. sor.). — 15.50: CHIP’S (am. kri­misor.). — 16.40: Rizikó. — 17.10: Forró nyeremény. — 17.45: Játssz velünk! — 13.00: A vad Róz.ia (ism.). — 18.45: Híradó. — 19.15: A 214-es re­pülőszázad (am. sor.). — 20.15! Légifarkas (am. sor.). — 21.10: Twin Peaks titka (am. sor.). — 22.10: Sípszó. — 23.05: Tutli Frutti. — 23.55 : Hírek. — 0.10: Csábítás az iskolapadban (NSZK szexfilm). — 1.25: Rúzs (am. thriller). — 2.50: Kell a szerelem (am. film). — 4.25: Jupiter kedves (am. film). SAT 1 RTL PLUS — 8.45: Segítség! — 9.00: Dal­las. Amerikai filmsor. — 9.50: Lottósorso'ás. — 9.55: Képúj­ság. — 14.59: Napi müsornján- lat. — 15.00: Cigánymagazin. — 6.00: Halló, Európa, jó reggelt, Németország! — 8.35: T 'lehű­tik .— 9.09: Az Angyal vissza­tér (am. sor.). — 9.15: Gazdag és szép (am. sor.). — 19.10: 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.3“: Szomszédok (ism.). — 9.05: Közkórház (ism). — 9.50: Teleüzlet. — 10.10: Sport. — 12.65: Szerencsekerék (ism.). — 12.45: Telcbörze. — 13.35: Bin- go (ism.). — 14.03: Dino. — 14.25: Közkórház (am. sor.). — 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.). — 15.35: Teleüzlet. — 15.ro: Az Addams család fám. sor.). — 16.15: B'ngo. — 16.45! Sport. — 19.00: Híradó. — 19.45! Szerencsekerék. — 23.00: Sport. — 22.09: Hírek. — 2:2.■’•!): Sport. — 0.10: Hírek. — 0P'5: Lányok a nőgyógyásznál (NSZK eroti­kus film). felnéztek az emberek. En­nek ellenére is elképzelhe­tő, hogy voltak haragosai, hiszen sok bűncselekmény­nél tapasztalhatjuk, hogy a sértettség, a felgyülemlett indulat nem áll arányban a történésekkel. Elég, ha annyit említek, hogy volt már emberölés a közel­múltban a villamosán egy rendreutasítás miatt. A bosszú motívumát tehát semmiképpen sem hagyhat­juk ki a számításainkból. Végül, a harmadik alap­helyzet, amelyet vizsgá­lunk: az üzleti szféra. Ma már az üzleti életben is olyan erők működnek, olyan érdekekről lehet szó, hogy ezeket is figyelembe kell venni. — Nyomot jelent a rendőri munkában, hogy az ismeretlen tettesnek fegy­vere van? — Az égvilágon semmit. Ma már sajnos nagyon sok lőfegyver van illetéktelen kezekben. — Milyen erőkkel dolgoz­nak a bűnügy felderítésén? — Huszonöt-harminc nyomozó és rendőr foglal­kozik folyamatosan ennek a gyilkosságnak a felderí­tésével. Ga. J. Piacokon járva A drágaságbau sztár a tojás A kiskertekben ezen a nyáron úgy tűnik, az eddi­ginél többen termelték meg a télirevalót, s most azt kezdik fogyasztani. A pia­cok gyér forgalma lega­lábbis erre utal. A keres­kedők egyike-másika is számol ezzel a helyzettel, s ki sem nyitja üzletének aj­taját, ezért a háziasszo­nyoknak szűkebb válasz­tékból kell vásárolniuk. Az árak általában a megszo­kottak, csupán a tojás drá­gább, 5 és 7 forint közötti áron kínálják. A Lehel téri piacon pél­dául 5-6 forint a tojás da­rabja. A burgonyát 16-20, a sárgarépát 16-30 forintért árusítják. A primőr paradi­csom kilója 80-128 forint. A gyümölcsök közül az al­ma kilója 20-40, a körte 28-50, a szőlő 30-78 forint. A Közraktár utcai pia­con 5,50 és 7 forint közötti áron kínálják a tojást. A fejes káposzta 10-11, a kel­káposzta 13-14, a burgonya 16-10 forint. Gombát 140 forinttól lehet vásárolni. Az alma 20-38, a körte 40-58, a szőlő 40-68 forint. A gödöllői piacon a tojás 6-7 forint. A burgonya 18, a vöröshagyma ugyancsak 18 forintba kerül. A sárga­répát 20, a fólia alatt ne­velt paradicsom kilóját 158 forintért mérik. Árusí­tottak kígyóuborkát is, 178 forintért. A fejes káposzta 10, a vörös 20 forint kilón­ként. A sütőtököt 12 forin­tért, a gombát 180 forin­tért mérték. A gyümölcsök közül az alma 28-38, a kör­te 58-68 forint volt a hét végén. K. Z. VILLANÓFÉNY VI Hl !•: IIC E Kezdetben nem kellett fizetni érte. Később je­lentéktelen összeget tett ki a felhasználás ellen­értéke. A legutóbbi években azonban szinte fo­lyamatosan nő az ára a víznek. A lakosság szem­szögéből nézve természetesen az ivóvíznek jut az elsődleges szerep, holott a víztermelés az em­lítetten túl magában foglalja az ipari, a mező- gazdasági, a hévíz, a gyógyvíz kellő mennyiségé­nek az előteremtését is. A kérdés persze az, meny­nyi is az a kellő mennyiség. Amennyit éppen felhasználnak? Kevesebb? Több? Az idén a megyében jelentéktelenné zsugoro­dott a mezőgazdasági víz felhasználása. A vi­szonylag csapadékos — és szeszélyes — időjárás mellett része volt ebben az elöregedett, de fedezet híján felújítatlan öntözőberendezéseknek, a mes- tereséges csapadékot igénylő növények — elsőként a szántóföldi zöldségek — vetésterülete csökke­nésének, amint a víz ára emelkedésének úgyszin­tén. Az ipari víz felhasználása is mérséklődött, nyolc százalékkal kevesebb kellett eddig, mint ta­valy. Amiben döntően közrejátszott a termékki­bocsátás csökkenése. Hasonló érzékenységgel reagált a lakossági víz­mérce is a jelentősen megemelt árra: a fogyasz­tás az ivóvízből hat százalékkal kisebb az idén, mint volt tavaly. A takarékosabb felhasználás, az öntözésre, a ház körüli teendőkre szolgáló víznek az ismét szolgálatba fogott saját hátból történő előteremtése azt mutatja, a drágább ár — és a je­lek szerint a még mindig emelkedő ár — erőtel­jesen befolyásolja a felhasználást. A pazarlás visszaszorulása azonban késik azokon a területe­ken, ahol ivóvizet használnak fel üzemi célokra, holott a nemzetgazdaság ott takaríthatná meg a legtöbbet. <M) PEST MEGYEI HÍRLAP Politikai napilap. — Föszcrkceztő: dr. Tallós Emil. — Főszerkesztő-helyettes: Gyűri András ős Kör Pál. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. (i. POSTACÍM: Budapest, Pf. :tn, IRANYÍTASZAM: 1416; Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blattá Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Horti Jó­zsef vezérigazgató — A .szerkesztősé« as a kiadóhivatal kózporiti telefonja: 138-?899 és 138-4300. — Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax: 138-4416. — _______________________________________Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó vállalat, hirdetési osztály. Telefon : 138-486». 13:1- 4707. 138-4456. Telefax: 138-3331. — A laput előállítja a Szikra Lapnyomda, Bu­_______________________________________ dapest. Felelős vezető: dr. csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítö postahivatalnál, a hirlap­kézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII.. Lehel u..!0 A I960 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIK 215-96 162 pénzforgalmi jel­zőszámra. A lap ára hétköznap 8.61) ti; szombaton 9,56 Ft. Előfizetési díj egy hónapra Z21 El. — ISSN keleti: 6866—6673. északi és nyugati: 6866—6861. Pest Megyei Hírlap (Index: 26664 11U).

Next

/
Thumbnails
Contents