Pest Megyei Hírlap, 1991. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-12 / 265. szám

Cseh Sándor le akar mondani Megkezdte munkáját az Országgyűlés plenáris ülése MEG KELL SZABADULNI A TORGYÁNOSSAGTÓL Módosították a bíróságról szóló törvényt A Független Kisgazda- párt frakciója hétfőn dél­előtt Tor gyén József párt­elnök — a frakcióból kizárt képviselő — és hat pártve­zetőségi tag részvételével ülést tartott, amelyen — napirend előtt — Morvát László képviselő felolvasta az utóbbi hetek történéséit kommentáló elemzését. A frakció megerősítette a pártelnökség által kizárt párttagok frakciótagságát. Cseh Sándor alelnök beje­lentette, hogy a következő elnökségi ülésen lemond, a pártelnök pedig kijelentet­te: Zsíros Géza párttagsá­gát felfüggeszti és ellene fegyelmi eljárás indul. Horváth László kijelen­tette, hogy a Torgyántól, a torgyánosságtól való meg­szabadulás a párt megúj­hodási folyamatának elke­rülhetetlen első lépése. Az egységért mindenképpen meg kell szabadulni a pártelnöktől, aki a párt munkáját a Parlamentben és a társadalomban ellehe­tetleníti. Torgyántól, illet­ve a funkcióban lévő Tor­gyántól akkor is meg kell szabadulnunk, ha nem va­lamelyik vérbíró, hanem történetesen egy kiváló for­radalmár fogalmazója volt. Nemcsak hogy alkalmat­lan, de hatalomvágyával rendkívül kártékony a pár­tunkra. Ezután a képvise­lő a pártelnök III/III-as múltjának frakció előtti tisztázását javasolta, és ennek alapjául a miniszter- elnöknél lévő anyagot tar­totta alkalmasnak. Torgyán József a frakció­ülésen nem kommentálta az elhangzottakat, de meg­ismételte az elnökség múlt heti határozatát, miszerint a képviselők kötelesek csü­törtök estig neki eljuttat­niuk egy nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy a '_rt ff Nem biztos a szakadás A koalíció és a kisgazdák (Folytatás az 1. oldalról) tartandó ülést terveztek, de mint Szabó Iván hétfő dél­után kifejtette, erre egye­lőre — legalábbis amíg a Kisgazdapárt nem jut túl „saját belső válságán” — nem kerül sor. Arra a kér­désre, hogy elképzelhető-e egy olyan tanácskozás, amelyen csak a három koa­líciós párt vezetője venne részt, az MDF-es képvise­lő kijelentette: „ez így na­gyon valószínűtlen”. A frakcióvezetők együttes ülésén az MDF- és a KDNP- képviselőcsoport tagjai re­ményüket fejezték ki, hogy megtisztulva kerül ki a Kis­gazdapárt a válságból. Most azonban még házon belül tisztázandó kérdések van­nak, amelyekbe nem kí­vánnak beavatkozni, mert ez a FKGP belső szuvere­nitását sértené. Abban a kérdésben sem kívánt állást foglalni a két koalíciós partner, hogy ha történetesen kettészakadna a kisgazdafrakció, akkor melyik szárnyat tartanák koalíciós partnernak. „Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a történelmi plat­formban levő kisgazdák, és a Torgyán-féle pártelnök­ség egyaránt a koalíció fenntartása mellett tette le a voksát” — mondta Szabó Iván, majd hozzátette: „Nem is olyan biztos, hogy csütörtökön szakadásra ke­rül sor”. Mint ismeretes, Torgyán József kisgazda­pártelnök, csütörtök estig kér hűségnyilatkozatot a kisgazda-képviselőktől. Az MDF-es képviselő rámu­tatott: ha a történelmi frak­ció meghatározó többségű lesz, akkor nyilvánvaló, hogy a koalíciót velük kell folytatni, de erről még ko­rai lenne nyilatkozni. Jogilag megvizsgálta a három frakció vezetősége azt a kérdést is, hogy Tor­gyán József a Ház elnöké­vel kívánja közölni, kit te­kint a frakció tagjának. Ar­ra a megállapításra jutot­tak, hogy az érvényes sza­bályok szerint csak a frak­cióvezetőnek van joga ar­ra, hogy a Ház elnökével közölje: milyen belső moz­gások vannak pártjában. frakció tagjai kívánnak maradni, és magukra nézve kötelezőnek tartják az or­szágos vezetőség, az elnök­ség határozatait, valamint a pártalkotmányt. Pásztor Gyula frakcióvezető a saj­tó képviselői előtt az ülés után kijelentette: nem tud arról, hogy bárki aláírta volna a „hűségnyilatkoza­tot”, de ezt mindenki egyé­nileg dönti el. Hozzáfűzte: a frakció megpróbálja rá­bírni az elnökséget állás­pontja megváltoztatására. Torgyán József kijelentette azt is: Zsíros Géza bojkott­ra hívott fel a kongresszus ellen, ezért a pártból azon­nali hatállyal kizárták és ellene fegyelmi eljárás in­dult. Az érintett képviselő különben arról tájékoztat­ta a sajtó képviselőit, hogy egy. a napokban megtar­tandó frakcióülésen dől el: elmegy-e bárki a képvise­lők közül a kongresszusra. Cseh Sándor alelnök, aki a sajtónak adott nyilatko­zataiban hétfő délben ha­tározottan kiállt a Kisgaz­dapárt egysége mellett, kö­zölte: a következő pártel­nökségi ülésen bejelenti le­mondását. Ugyanakkor ha­tározottan cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint Torgyán József a frakció­ülés előtt megfenyegette, hogy ki fogja zárni a párt­ból. Mint Cseh Sándor el­mondta: lemondásának oka, hogy nem tud megoldani semmilyen problémát, ami­vel a párt budapesti köz­pontjában szembe kell néz­nie. Hétfőn délután megkezd­te e heti plenáris ülését az Országgyűlés. A határozat- képesség megállapítása után a T. Ház döntött arról, hogy sürgős eljárással na­pirendre tűzi az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatti el­ítélések semmissé nyilvání­tásáról szóló törvényjavas­latot. A kivételes eljárás le­folytatásához szükséges két­harmados többséget nem kapta meg az előterjesztés. Ugyancsak sürgősséggel vette tárgyalásba az Or­szággyűlés az életüktől és szabadságuktól politikai okokbol jogtalanul meg­fosztottak kárpótlásáról rendelkező törvényjavasla­tot. Az Országgyűlés 231 igen szavazattal, egy ellenében, 19 tartózkodással elfogadta a bíróságokról szóló 1972-es évi jogszabályt módosító törvényjavaslatot. A terve­zethez benyújtott 83 módo­sító indítványból az elő­terjesztők húszat visszavon­tak; a fennmaradó javasla­tok mintegy felét a hosz- szadalmas szavazási proce­dúra során a Ház elfogadta. A kormány az Érdek­egyeztető Tanáccsal való megegyezés hiánya ellené­re is a parlament elé terjesz­tette a foglalkoztatás elő­segítéséről és a munkanél­küliek ellátásáról szóló tör­vény módosításának terve­zetét. Az Országgyűlés hét­fői plenáris ülésén Kiss Gyula munkaügyi minis^ tér ismertette a törvényja­vaslatot, amelyet azért al­kottak meg. mert a vártnál jóval nagyobb a munka- nélküliség, és a munkaerő- piaci helyzet folyamatosan romlik. A miniszter elmondta: az ez év elején beiktatott törvény módosítása arra irányul, hogy kezelhetővé váljon a jelenlegi mintegy 300 ezer fős munkanélküli­ség, amely az. előrejelzések szerint 1992 végére akár a 600 ezret is meghaladhat­ja. A törvénymódosítás anyagi forrást teremtene a munkanélküliek ellátására, valamint az eddigi tapasz­talatokra hagyatkozva se­gítené az igazságosság erő­teljesebb érvényesítését a munkaerő-piaci intézmény- rendszer működésében. A módosítástervezetet tár­gyaló bizottságok — egye­sek bizonyos kiegészítések­kel — a javaslatot megtár­gyalásra, illetve elfogadásra érdemesnek tartották. Egyetértettek abban, hogy a változtatás segíti a mun­kanélküli-járadékkal kap­csolatos visszaélések meg­szüntetését. Fontoe lépés az is, hogy a törvény a mun­kanélküli-járadékra jogo­sultak körébe vonja a pá­lyakezdőket, és rendelkezik a dolgozói végkielégítés rendszeréről is. A bizottsá­gi vitákban felszólalók el­fogadhatónak tartották, hogy szabályozni kell a já­radék maximális mértékét, amelyet a minimálbér két­szeresében határoz meg a tervezet. A legfőbb vitapontot az jelentette, hogy a tervezet szerint a munkaadói és a INTÉS R MINISZTERHEZ: „Viseld magad szépen!” Az persze azelőtt is szokás volt, hogy a nagyok a nép közé vegyültek. Nem is olyan régen főleg onnan lehe­tett tudni a nagyok nép közé vegyüléséről, hogy a párt- bizottságoknak még a környékén is nagy előzetes tisz­togatások zajlottak. Monoron például a bicikliket a lá­togatás napján a hatóság eltakarította a közelből, cipel­te a nép kerülőket téve a bevásárlószatyrait, és mondo­gatta: na, jön egy KB-tag. Ehhez képest a honvédel­mi miniszter pénteken csak fogta magát, és simán le- ruccamt az autodidakta ci­gány művészek monori ki­állítására. Se készültség, se tisztogatás, se semmi. A rendőrkapitány azért vélet­lenül épp arra járt, kérdem tőle: hol vannak az őrizők? Mire ő: nem kértek tőlünk ilyesmit. Máshoz vagyunk szokva, másnak is feltűnt a dolog, utóbb aztán magát ár. Für Lajost kérdeztem: ez itt ugye, egy nyilvános étterem, aztán mindjárt le­száll a szürkület, meg min­den ,.. Ei re felnevetett: — Miért, ki alcar engem bántani? Maga például akar? Én persze nem akartam. A szemlátomást igen remek hangulatban lévő társaság­ból senkinek eszébe nem jutott volna bántani a hon­védelmi minisztert és ba­rátságos feleségét, akit a helyi MDF-csoport tagjai rózsacsokorral üdvözöltek, s a miniszternő a legter­mészetesebb közvetlenség­gel az asztalukhoz ült, és pirulva fogadta a hozzá kézfogásra igyekvőket. Olyan zavarban van, mond­ta, nem tud eligazodni a férfiakon, az egyik kezet csókol, a másik kezet ráz, sose tudja előre, hogy tart­sa a kezét, jaj, de szégyel­lj.. . Mondhatom, rendkí­vül rokonszenves volt. Egy miniszterné, aki nem a ma­gabiztos gőg csúcsain ül. A naiv cigány képzőmű­vészek kiállítása merőben más volt, mint más kiállí­tások. Első perctől szólt a muzsika, élőben. Oláh Ma­ra, a Monorról elszárma­zott festőnő háziasszonyko- dott, ő hívta meg Für La­jost is, akit megérkezése­kor azonnal gyűrűbe fogtak a jelenlévők, s láthatóan kedélyes társalgásokat bo­nyolítottak, nagy kacagá­sok közepette. Sajnáltam is nagyon, hogy interjú kéré­sével kell belegyalogolnom a nagy kötetlenségbe, de hát az alkalmat nehéz lett vol­na kihagyni. — Csak művészetről ne kérdezzen! — mondta a miniszter, aki viszont az interjúba azonnal beleegye­zett. — Már bocsánatot kérek, de ha nem ért a művészet­hez, az esetben, hogy is mondja m ... — ... hogy akkor hogy kerültem ide? Szóval: bele a közepébe. De épp akkor kezdődött a hivatalos megnyitó, művé­szettörténészek léptek elő, akik elmondták, ami nyil­vánvaló: mitől érnek a lé­lekig ezek a színekben tob­zódó, naiv alkotások. Az­tán megint rázendített a zenekar, mozogtak a csípők és pattogtak az ujjak, jó­kedvű kavalkáddá vált a vendégsereg, a prímás, idős Suha Gyula a miniszter fü­lébe húzta, hogy „viseld magad szépen, fenn va­gyunk az égben ..Úgy­hogy lassacskán letettem az interjúról, amikor valaki mellém húzott egy széket, hogy: — Előfordult már magá­val, hogy a helyébe jön az interjúalany? — Megesett. De őszintén szólva, miniszter még egy sem volt köztük. — Na, akkor ezt írja meg! — Azért az sem szabá­lyos, hogy a honvédelmi miniszter fülébe húzzák: „viseld magad szépen... ” Für Lajos jót nevetett. — Az már igaz! De hát amikor goromba időket élünk, nem árt, ha figyel­meztetik az emibert. Egyéb­ként becsülöm a fegyelme­zett embereket és maga­mat is annak tartom. — Elnézést kérek, hogy ebben a vidám és oldott hangulatban „goromba” kérdéseket teszek fel. Most, hogy bebizonyosodott, pro­vokáció volt a barcsi bom­bázás, s szigorítás lépett életbe a déli határszaka­szon, kell-e tartani attól, hogy tűzparancsra is sor kerül? — Hiszem, hogy ez nem történik meg. Tűzparancs­ra akkor kerülne sor, ha támadás érné az országot. Remélem, hogy tűzparancs­ra soha nem kerül sor! — A bajor kormányfő nyilatkozata szerint, ha a jugoszláviai válságra nem sikerül megoldást találni, fennáll annak veszélye, hogy Kelet-Közép-Euró pá­ban egy izraeli—palesztin típusú válsággóc alakulhat ki. önnek is ez a vélemé­nye? — Nem hiszem, hogy et­től tartani kellene. Itt is vannak kisebbségek, fe­szültségek, bizonyos ponto­kon és bizonyos időkben, de izraeli—palesztin típusúak akkor lennének, ha itt iz­raeliek. -palesztinok, arabok élnének. — Hogyan értékeli Mit­terrand francia elnök kije­lentését, miszerint lehetsé­ges a demokratikussá vált kelet-európai országok csat­lakozása a NATO-hoz? — Nem tudom, mi az Igazi tartalma, még ha ő mondta is. A NATO-nak 17 tagja van — s a többi er­ről nem beszél... — A jugoszláviai esemé­nyekre visszatérve: képes lenne-e a magyar honvéd­ség kritikus helyzetben helytállni? Hiszen a hon­védség anyagi gondokkal, presztízsveszteséggel küzd, s ha arra gondol az em­ber, hogy fiataljaink közül sokan már az iskolai ün­nepélyeken is kiájulnak a sorból... Vajon a kiskato- nák nem szaladnának-e szét, amikor állóképessé­gükre számítanak? — Igen, mindenképpen képes a honvédség a helyt­munkavállalói járulók az eddigi 1, illetve 0,5 száza­lékról 5, Elétől?'' I száza­lékra emelkedne. Az el­lenzéki frakciók vezérszó­nokai kifogásolták az in­tézkedést, mivel az a fo­gyasztók terheit növelve jelentős mértékben gerjesz­tené az inflációt. Elismer­ték ugyanakkor, hogy amennyiben az emelésről nem intézkednek, a mun­kanélküliség növekedése 42 milliárdot terme hozzá a költségvetési deficithez 1992-ben. A hozzászólók el­mondták: az aktív foglalkoz­tatáspolitikai eszközök ed­dig sem kaptak megfelelő hangsúlyt — és anyagi tá­mogatást —, s ez a mostani intézkedés tovább növeli a passzív módszerek körét. A kormány tervezett többlet- bevétele nem hoz akkora hasznot, hogy ezért érde­mes lenne tovább gerjesz­teni az inflációt. A tor- ényjavaslat tár­gyalását elnapolták. Az Országgyűlés a szö­vetkezetekről szóló tör­vényjavaslat, továbbá a hatálybalépésről és az át­meneti szabályokról ren­delkező tervezet együttes általános vitájával folytat­ta munkáját. Nem sokkal este 8 előtt a* Országgyűlés elnapolta a szövetkezetekről szóló tör­vényjavaslat általános vi­táját, és ezzel befejezi» hétfői munkáját. A plená­ris ülés ma reggel 10 óra­kor folytatódik. állásra. Alkalmas a helyi, kis, korlátozott konfliktu­sok kezelésére. Adott eset­ben egy frontális védelem­re is — de erről nem lehet szó. Csak helyi konfliktu­sok kezeléséről! Egyébként valóban elég magas a nem kellő állóképességű gyere­kek száma, körülbelül hús* százalék. Nagy részüket azonban be sem hívják, ki­szűrődnek az előzetes vizs­gálatokon. — Még egy utolsó kér­dés. Most, hogy Monoron jár, eszébe jut-e a szom­szédos Monori-erdő, a „tör­ténelmi találkozó”? — Igen, ahányszor csak arra járok kocsival, s e* gyakran megesik, mindig eszembe jut. Sőt, a Rózsar kert vendéglőre is emlék­szem, ahová akkor ebédelni jártunk. Az a negyven-öt- ven ember, aki akkor ott összejött, álmában se gon­dolta volna, hogy hat év alatt ennyit változik a vi­lág. Én legalábbis nem gondoltam! ... s Für Lajos pillanato­kon belül újra a társaság nem lankadó jókedvének forgatagában „lazít”. Oláh Mara táncra kéri, elegán­san forognak az apacstánc dallamára: „ha megversz is, imádlak én...” Jó szöveg. Honvédelmi miniszternek ugyan nem kifejezetten ajánlott komolyan venni, de jó eljátszadozni a gon­dolattal egy pillanatra a fé­nyek, színek, nevetések kö­zött: ha egyszer így lejthet­nének együtt a világ hon­védelmi miniszterei és pol­gárai, mind... Koblencz Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents