Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-09 / 237. szám
ROKONAINK SZIBÉRIÁBAN AZ OSZTJÁKOK S megszólaltak a sámándobok Az osztják lányok és asszonyok ünnepi viseleté (Erdősi Agnes felvétele) Egyedülállóan érdekes kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban Rokonaink Szibériában ’91 címmel. A tárlaton legközelebbi nyelvrokonaink, a keleti osztjákok — vagyis saját elnevezésük szerint hantik — legfrissebb néprajzi gyűjteménye látható. A kiállítás anyagát három muzeológus a legutóbbi hét hónapban gyűjtötte a keleti osztjákok földjén, az Ob és mellékfolyói mentén. Nyitottá vált a zárt terület Északnyugat-Szibériában ahová három ízben látogattak el. Gyűjtőútjukon több mint száz fotót készítettek, s ezenkívül két vitrinre való használati tárgy — ruhanemű, kéregedény, gyöngyfűzés, bölcső, csónak- és szán'kómodell meg a mindennapi életet idéző holmi — gyűlt össze, amelyet most a nagyközönség elé tárnak. A kiállítás anyaga azért jelentős, mert az obi-ugorok területére, ahol az anyagot gyűjtötték, ebben az évszázadban még nem juthatott el néprajzkutató, mivel a Szovjetuniónak ez a része néprajzosok számára zárt terület volt. A Néprajzi Múzeum korábban ugyan gazdag obi-ugor anyaggal rendelkezett, az azonban még a múlt században került birtokába. A mostani gyűjtés amiatt is felbecsülhetetlen értékű, mert a huszadik századi életforma — a faluba költöztetés, az ősi földtől és gyökereiktől volt elszakítás, az új kultúra, az új szokások és az új életmód erőltetett kikényszerítése — napjainkban oly, mértékben veszélyezteti az obi- ugorok világát, hogy a mostani leletmentés éppen az utolsó percben történt. Ott élő nyelvrokonaink még ma is halászattal, vadászattal foglalkoznak, amelyet gyűjtögetéssel és néhol rénszarvastenyésztéssel egészítenek ki. «a? A muzeológusok négy olyan obi-ugor családot látogattak meg, amelyeknek egyelőre még sikerült megőrizniük a hagyományos életmódot. A nagycsaládi közösségben élő négy családnak nincs állandó lakhelye, folyamatosan vándorol a tajgában, mindig egy-egy folyó közelében, egymástól tíz-tizenöt kilométernyire telepszik meg. Átmeneti szálláshelyeiket úgy választják meg, hogy az a rénszarvastartás feltételeinek megfeleljen. Lakóépületeik nyáron sátrak, ősszel-télen pedig félig földbe ásott faházak. Családi életmódjuk is figyelmet érdemel. A család minden munkát közösen végez. A férfiak együtt vadásznak, halásznak, de a rénszarvascsordájuk közös, amelyben saját rénszarvasaikat tulajdonjcgyekkcl különböztetik meg. Minden családnak saját varsája, csapdája van. A munkaigényes és nagy feladatokat — mint például mohagyűjtés a füstöléshez — a nők is közösen oldják meg. Szőröstü 1-bóröstül hasznos A négy család egyikének például száz rénszarvasa van, ami éppen elég a saját szükségletük kielégítésére. Az állatokat az utolsó porcikáig felhasználják. A húsát nyersen vagy főzve megeszik, a bőrén alszanak, vagy bundát, csizmát készítenek belőle. Az inából cérna készül, a szarvából szerszámnyél. A család rendszeresen rénszarvasáldozatot mutat be a védő- szellemeknek. Most arra is kérték a szellemeket, engedélyezzék ósi titkaik felfedését a muzeológusok előtt. Az áldozati állatokat baltával csapták homlokon, majd szíven szúrták, vérüket fölfogták. A család férfitagjai nem egészen fél óra alatt borotvaéles késeikkel megnyúzták és feldarabolták a rénszarvasokat, külön téve az egyes családtagoknak előírásosan járó részeket, a belsőségeket, vagyis a jonhot. Az áldozati állatok koponyáját az ősi szokásokhoz híven megőrizték, majd kivitíék a szent berekbe. Az expedíció iránti bizalmuk jeleként kivételesen megengedték, hogy a muzeológusok odakísérjék őket, ahova egyébként nőknek és idegeneknek tilos bemenni. Ugyancsak bizalmuk jele volt, amikor elmondták, az idős családfő a sámán. Hozzájárultak, hogy a kutatók jelen legyenek egy többórás sámánszertartáson is. Az idős sámántól több, eddig homályos hilfeéli kérdésre is választ kaptak, amely szintén a gyűjtött anyag értékét emeli. Diákoknak, tanároknak A kiállítás november 5- éig tekinthető meg. Az őszi iskolai kirándulások időszakában melegen ajánljuk diákoknak, tanároknak és érdeklődőknek egyaránt. — kk — Postabontás I VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.i 311 -1446 akció A nyelvtanítás, a nyelvtanulás gondja országos. Annak ellenére, hogy sok orosznyelvtanár átképezi magát, például angolra. A rádióban a Vasárnapi Újság riportban számolt be legutóbb a London Stúdió tevékenységéről, távoktatási akciójáról. Azt is elmondták, az angliai The Guardián cúnű újság segítségével toboroznak stúdiójuk számára Angliában nyelvtanárokat. A megle- le.őket a tízszeres túljelent- kezőlt hadából válogatták ki. Az ütött szöget a fejembe: abból a tízszeres túljelentkezésből a kilencszeres rész javának még bőven akadna hely nálunk letelepedőknek, oktatóknak. Akár a megyei, akár az országos oktatási központok indítanának összehangolt akciót megszerzésükért — az önkormányzatok letelepítésükért — s egy nagy lépéssel jutnánk előre. A „kiművelt emberfőhöz'’ akinek ideálját a kétszáz éve született gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar álmodta meg! Fazekas Mátyás Veresegyház Ä főváros kopujca Városiasodásunk jele, hogy a nagyközség határában, szélén, körbe-körbe emeletes házak, tömbházak emelkednek. Nyugati és déli irányból a falut megközelítő utas valóban hiszi amit lát: a városiasodást. A főváros kapuja ez a település, de a városi ranghoz sok mindennek híjával vagyunk. Ám valami mindig történik a községben. Az önkormányzat gondosan, a szűkös keretek ellenére mindig létrehoz valamit. Régi szlogen — visszaköszön Emlékszik még a „Munkád mellé add a neved” szlogenre? Igen, a pártállam korában született, de korántsem pártpolitikai indíttatásból. Egyszerűen a „Nyugatra utazó” konfekció minőségét szerették volna a pártatlan szakemberek ily módon is javítani. A bérmunka korában, amikor az NSZK valamelyik nagy divatháza biztosította a cérnát, a gombot, az anyagot. Pontosan kicentizve, mennyi is kell ahhoz a kosztümkölteményhez. Kis hazánkban pedig szabtak-varrtak a megadott modell alapján. A szakemberek? Szerettek volna felnőni a nyugat-európai normákhoz, biztosítani a holnapi megrendelést, a kenyeret. Ebből azonban az égvilágon semmi sem lett. Megfúrták az ötletet. Hogy miért hozakodom elő ezzel a nem éppen jóízű példával? Nagyon egyszerű az oka: akkortájt élte virágkorát a névtelen levelezés! „Munkájához” nem adhatta nevét, ki valamilyen számottevő sikkasztásra, visszaélésre, korrupcióra akarta ráirányítani a lapok figyelmét. Nem adhatta nevét — félt a megtorlástól. De az ugyancsak a névtelenség homályába burkolózott, aki a szomszédra sarat dobált — sunyiságból, bajkeverő szándékkal. Az utóbbiak névtelenségét akkor is nehezen emésztettem meg. Ma meg, ha névtelen levelet hóz a posta, azon kapom magam, híjával vagyok a toleranciának. Ma is félni, rettegni kell? Ugyan mitől, uram-bátyám? Mitől, amikor deklarált állampolgári jog a véleménynyilvánítás — sárdobálás, gyalázkodás nélkül. Ki érti azt a névtelenséget, amikor „csak” az ügyintéző lustaságáról, a vállalkozó problémájáról, a hivatalnok sértő fellépéséről van szó? Lapunk valamelyik cikkével nem ért egyet? Joga van hozzá! S ha már pénzt adott a drága borítékra, bélyegre, a nevét se sajnálja a címzettől. Mert ahhoz, hogy az embernek neve legyen, soha sem fogom megtudni, hányszor kell leírni, hogy: Varga Edit Negyedszázada nem éreztük a törődést. A pártállam egyes volt, helyi i vezetőinek hibája, hogy az olykor kínálkozó lehetőségek ellenére sem értünk el eredményt. Most pedig? Korszerűsítik a fővonalakat, a mellékutakat, az itt élők pedig csinosítják a magán házakat, felújítják. Ama régi vágy útját, hogy a község város legyen a közös munka szabja meg, nem egyedül az ön- kormányzat, hanem az összhang. Padányi Lajos Budakeszi Tovább ETiorssáiiisk? Szeptember 27-én Bartos Ferenc, Vác polgármestere összehívta a térség önkormányzatainak polgármestereit. A téma, amellyel foglalkoztunk, mindegyikünket érint, s nagyon fontos: a váci kórház jövője. Társulást hoznánk létre a költségek fedezésére. Ez ellen senki sem tiltakozott, csupán pár kérdés és javaslat hangzott el, amely a pályázatokra, a költségekre, a technikai lebonyolításra vonatkozott. Hiszen jogos törekvése Vácnak, hogy közösen tartsuk fenn azt az intézményt, amely több mint 140 ezres területet lát el. Meghitt, kedves volt a vendéglátás. Ebéd után került sor a computertomog- ráf ünnepélyes átadására. Itt kezdtem azt érezni: mi, polgármesterek, feleslegesek vagyunk. A szakmai jelleg miatt. A konzultációkon. Kérdésekkel ostromolták a kórház alkalmazottai dr. Surján László minisztert. A közel húsz hozzászóló között a polgármesterek elenyésző százaléka mondhatta el, amit akart. Erről Bartos polgármester úr tehet, hiszen a jelentkezőknek ő adott lehetőséget a kérdések megfogalmazására. Bízom abban, ez csupán véletlen volt, s nem tudatosan pihentette a miniszter urat. hogy az esti pártösszejövetelen — amit beszédében ugyancsak sokszor megemlített — ne legyen túl fáradt. Tudom, a Kereszténydemokrata Néppártnak ünnep, hogy vendégül láthatja a saját pártjához tartozó minisztert. De jobban is egyeztethették volna az időpontokat, hogy egyetlen párt érdeke miatt se kelljen félbeszakítani egy ilyen jellegű konzultációt. Hiszen szerettem volna megkérdezni dr. Surján Lászlótól, s dr. Botos úrtól: „ha már úgyis kicsi az a bizonyos torta, amiből szeletelünk” miért kell még tovább morzsáim? Miért kell tejjegy, melynek nyomdaköltsége, kiosztása is pénzbe jön. Egy másik kérdés, amellyel az államtitkár úr foglalkozott: hiányzik a munkanélküliek által be nem fizetett társadalombiztosítási díj a költségvetésből. Pedig ma Magyarországon senki nincs ösztönözve arra, hogy minél előbb ismét munkát találjon. Olyan összegűnek kellene lennie a munkanélküli- segélyne'k, hogy komolyan meg kelljen fontolnom, vállalök-e lényegesen több bérért munkát, vagy megelégszem a létminimummal. Ezek fogalmazódlak meg bennem, s buta fejjel hittem abban, hogy választ is kapok. Lehetőséget sem kaptam a kérdések feltételére ... Juhász István polgármester, ■ Váchartyán mm Ünnep A verőcei idősek klubja családias hangulatban ünnepelte meg az ENSZ által idősek napjává nyilvánított október elsejét. Az óvodások virággal tarkított keltjében műsorral vártak. Sok kedves dalocska után Ica néni, az óvónő külön zene- szá mokka! kedveskedett. Az apróságok? Virággal, saját maguk készített rajzokkal ajándékoztak meg. A tisztelendő úr, a gesz vezetője, Klein Katalin jegyző sem maradt ki a köszöntők sorából, Kiskuti Péter pedig verset írt erre az alkalomra — az ajándékok mellé. Köszönet mindazoknak, akik felejthetetlenné tették ezt a napot. Dr. Cseri Istvánná idősek klubja vezetője, Verőce SIcíimIs reklám Rendszeres olvasója vagyok a Pest Megyei Hírlapnak, s így az újságból értesültem arról, mégpedig hirdetésből: szeptember 23-án megkezdődik az almaszüret a Felsőbatoádi Állami Gazdaság alsópakonyi almáskertjében. A hirdetés szerint jonagald és gloster, valamint idared alma szedhető. Nehéz hozzájutni az idaredhez, ezért elhatároztuk, hogy szeptember 25-én elmegy a család almát szedni. Férjemmel szabadságot vettünk ki erre a napra. Több mint száz kilométert autóztunk a nem túl olcsó télirevalóért. A kapuhoz érve kiderült, az idared alma szedése a „főnök” utasítására még nem kezdődött meg. Miután mi kifejezetten ezért az almafajtáért utaztunk, megkerestük a vezetőt, s megpróbáltuk megkérni, engedélyezze a szedést. De hiába, mereven ragaszkodott álláspontjához, mondván: „még nem elég érett”. Nem vitatta — tudta —, hogy a hirdetés megjelent. Ám hirdetés ide-oda, szedni nem engedett. Nem tudom, ki hogyan értelmezi a reklám valódiságát, mennyire érzi magát felelősnek q.z abban foglaltakért, amikor az félrevezető. Csak arra lennék kíváncsi, hogy a hajthatatlan úr az éretlen tréfákat csak úgy zsebre vágná, ha vele történne hasonló? (Név és cím a szerkesztőségben) §s©rke$*t@3 áis©Bsef Serki Endréné rokkantnyugdíjas egyik cikkünkben — melynek nyilatkozója az úri postahivatal vezetője volt — azt olvasta, hogy a ,,70-ik életévüket betöltött időseket és II. fokozatban lévő rokkantakat előfizetői mentesség illeti meg.” Ebből azt szűrte le, hogy a Pest Megyei Hírlapot is megkaphatná naponta. Sajnos csalódást keli ekozni. Az előfizetői mentesség csak a tévé-, a rádiódíjra vonatkozik.
