Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-30 / 254. szám
AZ UJJA ÉS A NYELVE § Ujja megmaradt, s nyelve is, amellyel csodála- § tos prédikációit mondta a XIII. században, és § amelyet külön őriznek, de Szent Antal állkapcsát, ^ a drágakövekkel díszített ötkilós színarany tartó- | val együtt elvitte a múlt héten három fegyveres ^ rabló Páduában, a csodatevő szent ereklyéit őrző ^ székesegyházból. A világ egyik legnépszerűbb za- \ rándokhelye ez, évente 4 millió keresi fel Szent ^ Antalt. Ennél többen csak a római Szent Péter- k bazililcában és Lourdes-ban, a Mária-kegyhelyen S fordulnak meg. A lisszaboni születésű, ferences rendi szerzetest alig néhány évvel 1231-ben bekövetkezett halála után szentté avatták. Páduában pedig, működésének fő színterén gótikus bazilikát emeltek tiszteletére. A drágaköves ereklyetartót 1249 óta őrzik itt Szent Antal földi maradványaival. A rablók aligha tudnak bármit kezdeni vele. Túlsá-- gosan ismert ahhoz, hogy túladhassanak rajta, HIBBANT ELMÉK Szent Antalhoz azok fohászkodnak általában, akik elveszítettek valamit, és azok róják le obulusukat, akiknek meghallgatásra talál a fohásza. A közbenjárását kérő „Si Ovaeris” kezdetű imát most azért mondhatják a hívők Páduában és szerte a világon, hogy segítsen a szent megtalálni saját állkapcsát. Sokan bíznak Szent Antal eme újabb csodájában, amire feljogosítja őket az ereklyékkel kapcsolatos számos tapasztalat. Szentek maradványainak eltulajdonítása ugyanis nem új dolog. Az első hasonló esetet ezer esztendeje jegyezték fel: 1087-ben a dél-olaszországi Bari városából származó tengerészek lopták el Törökországból, ahol mártírhalált halt, városuk vgdőszentjének, Miklós püspöknek fa gyerekek szeretett Mikulás bácsijának) maradványait. Miklós püspök csontjai őrzésére is bazilikát épített a város, s ez Bari gyönyörű dísze ma is. Az elmúlt években előfordult számos esetben viszont nem annyira a kegyelet munkált, mint inkább hibbant elmék vagy váltságdíjat zsarolók igyekezete, Aguilában például 1988-ban elvitték V. Cclesz- tin pápa maradványait a székesegyházból. Az a hír járta, hogy 500 millió líra váltságdíjat követeltek érte. A rendőrség azonban két nap múlva rátalált a csontokra. Ugyancsak váltságdíjat követeltek Szent Lucia maradványaiért, amelyet furcsamód a velencei Jeremiás-templom- ban őriznek és nem Nápolyban, ahol a híres dal szól róla. Egy hónap múlva azonban ezek az ereklyék is megkerültek váltságdíj fizetése nélkül. ÓRIÁSI ÜZLET Szent Julianuszt, Pollina védőszentjét szintén elrabolták, s mikor megkerült, a község plébánosa gyűjtést kezdeményezett a megrongált drága Téka helyre- állítására. 110 millióba került állítólag, de a környékbeliek azt suttogták: váltságdíjra kellett ez a rengeteg pénz. Az ékköves arany ereklyetartók általában felbecsülhetetlen kincset érnek. Felbecsülhetetlenek, mert ismert tárgyakról van szó. Milánóban egy régiségkereskedőnél évekkel később megtalálták például az 1974-ben eltűnt tartót San Galgano ereklyéivel. Nem került meg viszont Aquinói Szent Tamás ezüst ereklyetartója, amely 1978-ban Nápolyból tűnt el. A nyomozók biztosra veszik, hogy a nagy szent valamelyik tisztelője magángyűjteményét gazdagítja azóta. Ezzel szemben Szent Domonkos 1971-ben Tonnából eltűnt ereklyéit valószínűleg egy zavart elméjű vihetté el, mert tíz évvel később postán visszaküldte őket. Szent Antal körül a pá- duai ferencesek óriási üzletet építettek ki az elmúlt századok alatt. Nyolc nyelven adják ki a „Szent Antal üzenete” című kiadványt, amely 12 millió példányban eljut a világ 150 országába. Évente 150 ezer levelet írnak mindenfelől a páduai szenthez. A bazilikában képeslapok, könyvek, színes prospektusok, magnó- és videokazetták kaphatók. Nem is beszélve a különböző kegytárgyakról és zsibárusi portékákról. JÓTÉKONY CÉLRA Évi 15 milliárd lírára tehető a bazilikához érkező adományok, felajánlások összege- A lapok némelyike aggódva vagy malíciával kérdezte másnap: vajon csökken-e a látogatók száma a szenzációs ' rablás után? A derék ferences szerzetesek azonban nagyon nyugodtak. Biztosak benne, hogy Szent Antal népszerűsége nem változik azzal, hogy ereklyetartója helye üres maradt a bazilikában. „Az adományok pedig jótékony célra fordít- tatnak az utolsó fillérig” — biztosítják az aggódó kérdezőket szelíd mosollyal. Magyar Péter MEGMÉRGEZTÉK-E BORISZ CÁRIT? ........................................................ E mberi ssíw m sivegkorsóbm Egy bulgáriai kertből kiásott, üvegkorsóba zárt emberi szív lehetrir kulcsa annak a rejtélynek, amely III. Borisz bolgár cár halálát övezi — megmérgez- ték-e, és ha igen, ki mérgezte meg. III. Borisz bolgár cár, a száműzetésben élő Szimeon exkirály édesapja 12 nappal azután halt meg,, hogy 1943 augusztusban visszatért németországi látogatásáról, ahol Hitler Adolfjai is találkozott. A közelmúltban a volt cár Szófia közelében levő egykori rezidenciájának kertjében bebalzsamozott emberi szívre bukkantak, amelyét a tudósok Borisz szívének tartanak. A tudósok most arra keresik a választ, vajon a 49 éves uralkodó természetes halállal hunyt-e el, vagy megmér- geztók. „Csaknem bizonyos vagyok benne, hogy Boriszt megmérgezték, vagy a nácik, vagy Sztálin titkos- rendőrsége” — nyilatkozta a Reuter brit hírszolgálati iroda szófiai tudósítójának Dimitar Vitanov, a. Bolgár Tudományos Akadémia tagja. Vitanov szerint meglepetés, hogy a múlt héten megtalálták a szívet, miután két éven át kutattak Borisz földi maradványai után. Sem neki, sem az uralkodó rokonainak nem volt tudomásuk arról, hogy a szívet külön bebalzsamozták. Boriszt halála után a ri- lai kolostorban temették el, majd a második világháború után a kommunisták eltávolították onnan, és.a volt királyi rezidencia kertjében hántolták el. 1954-ben a kommunista titkosrendőrség onnan ismeretlen helyre szállította, a sírt pedig felrobbantotta. Vitanov szerint a szívet tartalmazó üvegkorsó ugyanabban a sírban lehetett, de a koporsón kívül, és így átvészelte a sírkő felrobbantását. Borisz holttestének egyébként még mindig.nem akadtak a nyomára. A kommunista uralom négy évtizede alatt az volt a hivatalos verzió, hogy Borisz cárt a nácik mérgezték meg, mert nem volt hajlandó bolgár csapatokat küldeni a keleti frontra és hozzájárulni a bolgár zsidók haláltáborokba szállításához. Vitanov véleménye szerint még orvosi bizonyíték nélkül is „elegendő bizonyíték van arra, hogy az uralkodót megmérgezték, Berlinbe küldött jelentésében az akkori német követ azt állította, hogy Boriszt megmérgezték, 1 halála hirtelen következett be, az orvosok egymásnak ellentmondó diagnózisokat állapítottak meg, és a boncolásban részt vevő német orvosok nem voltak hajlandók aláírni a jegyzőkönyvet.” Vitanov ugyanakkor feltételezi, hogy Sztálinnak is jó oka volt királyi szomszédjának halálát kívánni. Sztáiin számára ugyanis Bulgária túlságosan fontos volt ahhoz, hogy átengedjék Nagy-Britanniának. Ez itt a reklám helye 116 kövesse ^stvo I ók® Ha este van, és a fő műsoridőben megadóan bámuljuk a képernyőt, bizonyosan találkozunk egy kézzel, amely rúzsstrigulákat húz. Látszik továbbá egy párnahuzat csücske, aláfestő zeneként a Kell egy kis dabadaba — örökzöld dallamát dúdolhatjuk a távoli zenekar kíséretével. Anélkül, hogy ezúton is propagálni merészelném akármely csodaszer varázsos hatását, fölmerülhet bennünk a kérdés: kik készíthetnek ma Magyarországon reklámfilmet, s vajon ki dönthet afelől, ugyan mikor is sugározzák azt. A szálak a Magyar Televízió 1. csatornájának kereskedelmi osztályáig vezettek. Csordás Erika gyártásvezetőtől a következőket tudtuk meg. Tehát, ha egy vállalkozás a termékét kívánja propagálni, felkeresi őket. Megbíznak egy gyártó céget — ezek általában nem állandó stábok, inkább egy-egy reklámra szerveződő, átmeneti társulatok. Gyakorta a leendő rendező, avagy a szerkesztő készít forgatókönyvet. Ezt azután áttanulmányoz- tatják a megrendelővel, akinek jogában áll esetleg nem elfogadni, vagy belevétetni még valamit, szóval korrigálni. — Ha minden rendben, akkor kezdődhet a forgatás. Természetesen a reklámetikai kódex .szabályai az irányadók. Eszerint tilos például alkoholt, vagy cigarettát hirdetni, horrorelemeket és öncélú meztelenkedést mutogatni a reklámban — fűzi hozzá a gvártásvezető. — Megrendelőink mindezt jól tudják, általában ugyanis profi, nagynevű nyugati cégek itteni kirendeltségei keresnek meg minket. Ritkábban a kezdő, magyar reklámtársaságok. Meg kell jegyeznem, ezekből mostanra sok lett, de úgy gondolom, egy-két év alatt csak az igazi profi, hírnevet szerzett vállalkozások maradnak talpon a versengésben. A többi csillaga leáldozok előbb-utóbb. — Avassuk be olvasóinkat is a titokba, hogy vajon mennyibe kerülhet egy- egy egészen rövid filmecske néhány másodperce. — Mindez valóban üzleti titok, annyit azonban nyugodtan elmondhatok, az összeg — érthetően — sok mindentől függ. A szereplők gázsijától, a helyszín bérléséig bármi emelheti az árat. A nagy cégeknek — amelyeknek évi sokmilliós előre betervezett pro- i pagandára telik — ez semmi esetre sem jelent nagy megterhelést. — Ott tartottunk, van pénze a megrendelőnek, a forgatókönyv alapján legyártják tehát a filmet. És azután? — Az értékesítés számítógép segítségével történik. A kész, legyártott anyagot archiváljuk, ez azt jelenti, át kell írnunk egy gyűjtőkazettára. Azután következik az úgynevezett leszerkesztés. Például toalettpapír-reklám után ne következzen a nyalóka filmje — szóval semmi visszás, semmi, ami bántóan hatna. A sorrend igen fontos, egy-egy műsorblokkban mi következzék egymás után. — Ki dönti el, melyik filmecske mikor kerülhet sugárzásra? — A már jó előre megkapott reklámhelyeket mi osztjuk el. Hónapokkal előre kell dolgoznunk. A beérkezések sorrendjében vesszük figyelembe az igényléseket, nem tehetünk kivételt. A december már teljesen betelt, januárra tudunk már csak műsoridőt ajánlani. — Vajon létezik-e valamiféle szabály arra nézve, hogy fő műsoridőben, amikor kiskorúak tekintete is tapad a készülékre, milyen jellegű reklámokat sugározhatnak? — Elvileg létezik efféle megkötés, én is érzem, valahogy nem mindig sikerül e szabályokat betartani. Ezért fordulhatnak elő — gyakran csak figyelmetlenségből — ilyen tévedések. De meg kell jegyeznem, a gyerekek nem csak kizárólagosan a magyar televízió reklámfilmjeiből szerzik élettapasztalatukat. (fekete) PMH A RICOH - MŰSZERTECHNIKA párosról A RICOH FT2260 fénymásoló - RICOH SQ fax párosról A Voga - Tumovszky duóról Név ................................................................. Telefon R észletes információt kérünk □ □ □ Cég.................................................................. Fax ..................................... C ím......................................,......................... A válaszszclvcnyt visszaküldő vásárlók közöli 20 db Voga - Tumovszky nagylemezt sorsolunk ki. m üli és MŰSZERTECHNIKA Aki a két készüléket egyszerre veszi meg, 6000 Ft-ig szabadon választhat MERCI háztartási gépeinkből. Már az irodatechnikában is MŰSZERTECHNIKA ...azoknak, akik komolyan gondolják! l!0GB©ffi] FT2260 A legjobb,200 000 Ft alatti fénymásoló IMGBGDK] 80FAX Az első, 100 000 Ft alatti professzionális telefax Bemutatóterem: 1075 Bp., Király u. 1/d Tel.:1276-897, 1476-590 Fax: 1470-177,1570-418 í,, < • c . » - . t ? ’ f j r u Si *v* *• # «/ * * V •‘.«f-'F» hit •»>*►».*»• „A • »;• ■■ \ ntm