Pest Megyei Hírlap, 1991. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-14 / 241. szám

Uícancv-vá líozási javas latok Szóljanak hozzá az érintettek! Dr. Fülöp István vezetésével megtartotta második ülé­sét a gödöllői utcaneveket ajánló bizottság. A város ut­cái, terei közül összesen harminchármat érint — az álta­luk javasolt — valamiféle névváltozás. GÖDÖLLŐI XVJUI. ÉVFOLYAM, 241. SZÁM 1991. OKTÓBER 14., HÉTFŐ Ha kell, akkor kemény készei is Előbbre tartanánk A „létezett szocializmus” ideológiája tagadta a piacot, a versenyt. A tervgazdaságból ránk maradt monopóliu­mok gyakorlatilag a fenálló rendet védték, s e bástyák mögött jórészt ugyanazok állnak, mint eddig. Ha vala­mit tenni akarunk e falak lebontásáért, demokráciáért kiabálnak. Az átmenet időszakában a gazdasági szak­emberek, a „csillagszemű” elvtársak, a törvényekből, mint kottából olvasták ki, hogyan lehet magánhaszon­ra szert tenniük. Ezekben a mondatokban is összefoglal­hatjuk annak a beszélgetésnek a lényegét, melyet a Gö­döllői Monopoly Klub alakú ülésének résztvevői folytat­tak a művelődési központban a múlt hét végén. Nyolc esetben csupán pontosításról van szó, így Béri Balog Ádámra változ­na a jelenlegi Balogh Ádám, Blahánéra a Blaha Lujza, Csokonai Vitéz Mihályra a Csokonai Mihály, Dobó Ka­ticára a Dobó Katalin, Szt. Gellértre a Gellért, Szí. Im­rére az Imre, Szt. Jánosra a János utca neve, vala­mint Szt. István tér elne­vezést kapna a jelenlegi István, köz. Megbán tják ? Négy esetben megbonta­ni javasolják az utcákat. Így az Ady Endre sétány alsó vonala a zeneiskolától a vasútállomásig, Erzsébet királyné út lenne, míg a felső sor megtartaná eddi­gi nevét. A Bethlen Gábor utca neve a Dregonya ut­cáig nem változna, azon túl a Kerektó nevet kapná. Az Iskola utca eleje a Gróf Teleki Pál térig Cserkész utcává változna, az azon túli szakaszon mostani ne­vén szerepelne. A Páter Károly utca GATE-n kívüli szakasza Premontrei utca lenne. Teljesen újak Teljesen új nevet java­solt a bizottság a következő esetekben: Április 4. út he­lyett Széchenyi István út; Dimitrov utca helyett Szté­lék Dénes utca; Domboldal utca helyett Harangvirág utca; Emlékpark utca he­lyett Bereute István utca; Erdő utca helyett Kenyér­gyári utca; Felszabadulás tér helyett Állomás tér; Gu- szev utca helyett Gébics ut­ca; Hámán Kató utca he­lyett Hegedűs Gyula utca; Illés István út helyett Gróf Batthyány Lajos út; Kál­lai Éva utca helyett Fé­nyes Elek utca; Knap József utca helyett Su- rin utca; Korvin Ottó körút helyett Deák Fe­renc körút; Landler Jenő utca helyett Sík Sándor ut­ca; Liget utca helyett Ho­moki Nagy István utca; Mező Imre utca helyett Mikszáth Kálmán utca; Mo­solygó Antal körút helyett Eötvös József körút; Rónai Dezső utca helyett Podma- niczky Frigyes utca,; Sásvá­ri Endre utca helyett Ko­dály Zoltán utca; Szamuely Tibor utca helyett Vidák József utca. Az Aradi utca nevét a többség Vécsey Ká­roly utcára javasolta vál­toztatni, a kisebbség Aradi vértamik útjára. A Cseh­szlovák—Magyar Barátság útja nevét a bizottság tag­jai meghagynák, egyvalaki Testvérvárosok útjára vál­toztatná. Akár személyesen A városból kivezető utak­ról már írtunk, íme a vég­leges javaslat: a Dózsa György út az M3-as autó­pálya hídja után a Váci út, a Köztársaság út pedig az öz utca torkolata után a Valkói út nevet kapná. Az Isaszegi út megtartaná je­lenlegi nevét. A Szabadság utat több változás is érin­tené: Budapest felől a Tes- sedik Sámuel útig Pesti út­ként szerepelne, a kastély melletti és előtti kiszélese­dő parkterület a Grassalko- vich tér nevet kapná, a Székely kaputól kifelé pedig Hatvani út lenne. A felsorolt, lapunkban ezúttal közzétett névváltoz­tatási javaslatokkal kap­csolatosan a bizottság várja a lakosság, mindenekelőtt az érintett utcákban élők véleményét, amelyet sze­mélyesen vagy választó- kerületük képviselői által juttathatnak el címükre, a városházára. P. É. SE MozTSä Petőfi: Csendes terror. Színes, szinkronizált amerikai kri­mi. 18 és 20 órakor. Frekvenciavideo: Kísértetház, 10 órakor. A betörő, 16 órakor, Halálos álmok, 18 és 20 órakor. Zacsek Gyula országgyű­lési képviselő szerint más­fél éve változó lendületű hatalmi harc zajlik. Ez kí­séri a rendszerváltozás megvalósítását, Magyaror­szág visszaállítását a szer­ves fejlődés útjára. A par­lamenti MDF-frakció Mo- nopoly-csoportjának alapí­tó tagja kifejtette: a tár­sadalom demokráciát akart. A demokrácia számára azt jelenti, hogy a társadalom minden tagja eldöntheti, mire, kire szavaz. Attól kezdve a vezetéssel meg­bízottnak kutya kötelessé­ge eleget tenni annak, amit vállalt, ha kell, akkor ke­mény kézzel is. Hatalmi háló A hatalomváltást köve­tően, amikor lényegében csak a csúcsokon történt változás, az újságokban megjelent a tiltakozás a bé- listázás ellen. Bélistázás vi­szont nem volt! Ha lett vol­na, akkor most előbbre tar­tanánk, mondta a képviselő. Az csak egy dolog ugyanis, hogy milyen szakemberek ültek a különböző poszto­kon. Sokkal lényegesebb, hogy ők egy jói megszőtt hatalmi háló fontos pontjai voltak. Az egymáshoz kötő szálakat el kellett volna vágni. A csillagszeműek — ahogy nevezi őket — mindinkább saját hasznukra dolgoztak. A vállalatok értékes ré­szeit megszerezték maguk­nak. Elküldték néhány száz dolgozót, ők viszont millió­kat vettek fel (forintban). Akiket egyszer levetkőztet­tünk, újra szerveződtek. És sokszor megetették az új parlamentet is. Zacsek Gyulát a véletlen sodorta a tejdemonstráció­hoz. Ekkor fontos tapaszta­latokat szerzett. Kilenc ol­dalon leírta az esemény­sort, sajtótájékoztatón köz­zétette, az újságokban azonban egy mondat sem jelent meg ebből. Mi több: attól kezdve nem volt tej- ügy. Meggyőződése, hogy az egyik legfontosabb ten­nivaló az örökölt monopó­liumok gyors lebontása. Ezek jobbára adminisztratív képződmények. (Ha például Gödöllő most eldöntené, hogy fejleszteni kívánja távbeszélő-hálózatát, azt csak egyetlen céggel tehet­né meg.) Egy mondattal meg lehet szüntetni teljha­talmukat. A piaci verseny nem más, mint monopolisz- tikus helyzetek lassúbb, vagy gyorsabb változása. Ehhez kellene eljutnunk, s ha eljutottunk, azt szabá­lyozni. Piacot vesznek Egy hozzászóló felvetésé­re dr. Báláz István képvi­selő elmondta, hogy amikor az Antall-kormány megala­kult, tagjai jóformán csak egymást ismerték. Az ő kezükben hatalom nem volt. Bőd Péter Ákos csőd­tárcához került, a belügy­miniszternek nem engedel­meskedett a rendőrkapi­tány. a gazdaság meghatá­rozó posztjaira már régen beültek az elvtársak. A he­lyek zöme elkelt a parla­ment felállása előtt. Az alakuló ülés résztve­vői még nem ismerték a fővárosi ■ közgyűlés világ- kiállítást elutasító döntését. Zacsek Gyula azonban ki­fejtette: az Expo fellendü­lést hozna az ország számá­ra és ezt az SZDSZ is tud­ja. Viszont nem ez a párt vezeti a kormányt. Ha konstruktív ellenzék volna, másképp csinálná. A többórás beszélgetésen számos visszásságról esett szó. Megvitatták például azt, hogy a külföldi cégek nemegyszer azért alakíta­nak Magyarországon ve­gyes vállalatot, hogy a ha­zai cég piacát szerezzék meg. így aztán munka nél­kül marad a dolgozó és a gyár is elvész. Arra is volt már példa, hogy a Mono- poly-csoporttól az Állami Vagyonügynökséggel szem­ben kértek védelmet vál­lalati vezetők. Nyitott a klub A Monopoly-csoport a gazdasági rendszerváltozást elősegítő munkája során senki nevét nem adja ki semmilyen szervnek. Min­den információt annak fej­lettségének megfelelően használ fel. Ezt segítendő szerveződnek az országban a Monopoly-klubok. Párt­állás nélkül bárki részt vehet ezek tevékenységé­ben, hiszen ez az ügy túlnő a pártérdekeken. A Gödöllői Monopoly Klub is nyitott. A következő összejövetel 22-én, 19 órakor kezdődik a polgármesteri hivatal földszinti tanácstermében. B. G. Közmeghallgatás Gödöllő város képvi- selő-testülete október 24-én 18 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Köz­pont színháztermében közmeghallgatást tart. A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szer­vezetek képviselői köz­érdekű kérdéseket és javaslatokat lehetnek. E fórum célja, hogy a kér­dések és javaslatok köz­vetlenül kerülhessenek a képviselő-testület elé. A testület előtt kifejtett közérdekű javaslatra a képviselő-testület vagy azonnal válaszol, vagy annak megvizsgálását kiadja szerveinek. A közmeghallgatás szervezettebbé tétele ér­dekében az állampolgá­rok. illetve a helyben ér­dekelt szervezetek kép­viselői a téma rövid megjelölésével a polgár- mesteri hivatal lakos­ságszolgálati irodáján (Gödöllő, Szabadság tér 1.) jelentkezhetnek be munkanapokon 8 és 16.30 óra között. A köz­meghallgatási sorrend megegyezik a bejelent­kezési sorrenddel. A fel­szólalások, kérdések, ja­vaslatok, hozzászólások időtartama maximum 3 perc. A közmeghallgatásra minden gödöllői állam­polgárt hív és vár a kép­viselő-testület. A város sportjáért Diákok egyesülete Amikor a napokban meg­láttam a gödöllői Török Ig­nác Gimnázium tornater­mét, eszembe jutott egy — még a besnyői épületük­ben rendezett — ifjúsági parlament, amelyen a diá­kok közül többen torna­szoba kialakítását, illetve bővítését sürgették az is­kola és a város akkori ve­zetőitől. Oktatási intézmé­nyeink sporttevékenységet szolgáló lehetőségei nem­csak Gödöllőn, de körze­tünk községeinek jelentés részében szintén kedvezően alakultak. A laikus azt hihetné, hogy a tárgyi fel­tételek javulásával egyide­jűleg megnőtt a sportolási igény is az emberekben, e1- sősorban fiatalokban. Saj­nos, nem így van. Napjaink a .zni sportéle­tének egyik legjellemzőbb ellentmondása, hogy mi­közben az élsport, a ver­senysport zuhanórepülést végez, a sorozóbizottságok tagjai megőszülnek a be­vonuló fiatalok láttán, az orvosok hangosan figyel­meztetnek az általános mozgáshiány okozta beteg­ségek, a halálozási statisz­tikák alakulása miatt — a sporttevékenység távol áll a felnőttektől és fiataloktól egyaránt. Kedvező jelként lehet üdvözölnünk a Török Ig­nác Gimnázium Gödöllői Diáksport Egyesülete meg­alakulását. Péli Sándor ta­nár, elnök örömmel emlí­tette, hogy az egyesületet anyagilag segíti a Budapest Bank, az Állami Biztosító, és tárgyalnak még külön­böző vállalkozókkal, társa­ságokkal a szponzorálás módjáról, lehetőségeiről. — Egyesületünk alapsza­bályában rögzítettük cél­jainkat — mondta Péli Sándor. — Tagjaink részé­re rendszeres és folyama­tos versenyzésről gondos­kodunk. Működtetjük a gimnázium sportcsoport­jait. A labdajátékok csapa­tainak utánpótlása, az ál­talános iskolai tanulók szá­mára lehetőséget adunk az edzésekre és a játékra egy­aránt. Kialakítjuk a kor- osztályos modellt, s ezen belül a különböző sport­ágakban versenyeket szer­vezünk az általános isko­lák tanulói részére. Együtt­működünk — a város sport­jáért — a település vala­mennyi sportegyesületével. Egyesületünk tagja lehet a gimnázium és szakközép- iskola valamennyi nappali tagozatos tanulója, vala­mint minden olyan általá­nos iskolás, aki az egye­sület által működtetett bármely csapat vagy szak­osztály tagja. Kollégáimmal — Farkas Balázs, Szabó Tamás, Má- csai Tamás testnevelőkkel együtt — úgy véljük, hogy nagyon sok gyereknek kel­lene sokfélét sportolni, ép­pen azért, hogy a legtehet­ségesebbek a megtel, lő helyre, a számukra legna­gyobb távlatokat nyújtó spor.ágba kerüljenek. Égj esületünk a tehetsé­gesnek tűnő gyerekeket nem akarja az iskolájuKtól elszipkázni, de valahol — és erre a Török Ignác Gim­názium Gödöllői Diáksport Egyesülete lenne alkalmas — lehetővé kell tenni a folyamatos felkészülést kö­vető rendszeres verseny­zést. Péli Sándor és Farkas Balázs a gondokról is szól­tak. Kéretlenül sorolták, hogy Gödöllőn is egyre ke­vesebb helyen lehet futká- rozni, a betonon nem aján­latos birkózni, az utakon életveszélyes a kerékpá­rozás, focira kevés a grund. A gondok sürgetik az ösz- szefogást. Jó dolog, hogy a Hajós Alfréd-iskola a ké­zilabdázóknak, a gimnázium a kosarasoknak, röplabdá- zóknak, labdarúgóknak, az Erkel-iskola szintén a kosa­rasoknak rendszeresen átad­ja a tornatermét. Ezek a lehetőségek talán tovább bővíthetők. F. M. Veretlen pestiek Nagy Tibor, az árpádföl- diek intézője Pestről jár ki, a Szilas Tsz dolgozója. Csa­patának tagjai főleg pes­tiek, de csömöri, sőt gödöl­lői labdarúgójuk is van. A keret 15 tagú és igen fe­gyelmezett. Veretlenül el­sők a II. osztály „B” cso­portjában. Eredmények: I. osztály: Viktória—Gép­gyár 1-7, Építők—Old Boys 6-4, KJK—ATE 1-2, NEC— Híradótechnika 6-3, Szada— ÁFÉSZ 130 1-5, Unitas—To­pi 1-0, Tangazdaság—MÉM- MI 2-1. II. osztály „A” csoport: Erdőgazdaság—Medián 3-4, Nimm—Frekvencia 0-2, Hu­mán—ÁTK 2-3, Special— Pannónia 3-2, Special—Er­dőgazdaság 0-8, ÁTK—Me­dian 2-4, Humán—Nimra 1- 3, Pannónia—Frekvencia 2- 10. II. osztály „B” cso­port: Kerepestarcsa—Ar­chitekton 1-2, Pedagógus—- BMX 3-0 (játék nélkül), Fortuna—Árpádföld 2-2, Bau-Trade—Orange elha­lasztva. Árpádföld—Kere­pestarcsa 2-2, A bajnokság állása: I. osztály 1. Építők íi 9 1 1 44-18 19 2. Gépgyár 10 9 — 1 42-17 18 3. ÁFÉSZ 11 8 — 3 38-24 16 4. Viktória ll 7 1 3 63-35 15 5. Top! 11 7 — 4 35-19 14 6. Unitas 10 5 3 2 35-13 13 7. Old. Boys 10 6 — 4 26-27 12 8. Tangazd. 11 6 — 5 28-36 12 9. NEC 11 4 — 7 28-39 8 10. K JK 11 4 — 7 26-41 8 11. IVTÉMMI 10 2 1 7 19-31 5 12. Híradót. 11 2 — 9 19-40 4 12. Ili rád ó- technika 11 2 __ 9 19-4 0 4 13. ATE* 9 2 — 7 14-35 2 14. Szada** 11 — — 11 25-67-4 Csiba József GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. $$ A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. © Munkatárs: Pillér Éva. © Postacím: Gödöllő, Pf. IS. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. @ Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-tőI 13 óráig. © Hirdetésfelvé­tel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség­ben.

Next

/
Thumbnails
Contents