Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-04 / 207. szám
Aice mélyebb lelt a csend..* IMPERIAL ÉRDRŐL „FUT BE" Hadifogoly műkincsek A Kincsem parkba költözik — Arról a képről, kérem, ne készítsenek felvételt -i- érintette meg a váltam a Káma-parti kisváros múzeumának igazgatója. — Értetlenül néztem rá. — Egy volt katonánk ajándéka ... — És?... Az igazgató nyelt egyet. — Kiállítani sem lett volna szabad, csak hát a mi kis városunkban ezt a kincset eldugni az emberek elől — nem vitt rá a lélek. „í érfiképmás. Ismeretlen németalföldi mester. XI. sz.” — Ezt nem lenne szabad kiállítani? De miért? Az igazgató még nagyobbat nyelt. — Mert a drezdai képtárból való. — De a képtár anyagát már régen visszaadták... — Igen, azt visszaadták ... csak tudja ... szóval, kérem, ezt ne fényképezzék ... ebből nekem nagy kellemetlenségem származhat. Akkor, öt évvel ezelőtt Juliánus barát nyomait kutattuk a Káma vidékén, így nem firtattam tovább a dolgot, a nyersanyagunk is kevés volt (még filmre forgattunk). Majd egyszer — gondoltam — ennek is utána kellene járni... Megérne egy misét, mennyi mindent hurcoltak szét Európában a két nagy háború alatt. Ez legalább nem pusztult el, mint annyi minden más — zártam le magamban a dolgot. A NYOMOK KEVEREDTEK Akkor nem sejtettem, hogy sok minden más sem pusztult el, ami „megsemmisült a háború alatt”, vagy „eltűnt”. Mrávik László magyar művészettörténésznek közel tízéves munkájába került, amíg a Szovjetunióba került magyar magángyűjtemények megközelítően pontos műtárgyjegyzékét sikerült összeállítania. A nyomok összekeveredtek a háború alatt Nyugatra került gyűjtemények nyomaival. Ráadásul — a speciális német kommandók a háború utolsó heteiben sokat veszítettek közismert rendszerességükből, és válogatás nélkül csomagolták ládákba a különböző gyűjtemények darabjait. Valószínűleg ez történt a Hatvány-, Herzog-, Andrássy- gyűjtemény egy részével is, amit most sikerült fellelni, és azonosítani Moszkvában. A szovjet zónában a magántulajdon össznépi tulajdonnak számított, így hát összecsomagoltak és elvittek mindent. És nem csak Németországból. Innen, Magyarországról is. A bankok épen maradt széfjeiből ládaszámra hurcolták el a németek elől silceFEHERVAR VÁSÁR A FEH wm áept. 7-én] résén elrejtett ötvös-, porcelán- és képgyűjteményekét. Ezek egy része — most már tudjuk — valahol, valamilyen titkosított szovjet raktárban van. Talán ... Mert az, hogy a Hatvany- és Herzog-gyűjtemény töredéke előkerült, az annak köszönhető, hogy nem szolgáltatták be a hadizsákmány bizottságnak, és múzeumba került, ahonnan restaurálni küldték Moszkvába. Mert a műkincsekkel foglalkozó embereknek a világon mindenütt van lelkiismeretük. IGYEKEZTEK SZABADULNI De milyen lelkiismerele volt annak a speciális bizottságnak, amelyik a háború után a szovjet külügyminisztérium mellett működött, és a hadizsákmány magángyűjteményekből rendezte be az akkori párt vezető embereinek dácsáit! Akinsa — művészet- történész — mesélte, hogy amikor letartóztatták Deri- ját és Dekanozovot — aki a bizottság egyik vezetője volt — kitört a pánik a régi pártvezetők között. Egyszerre tele lettek a moszkvai antikváriumok ötvös- és porcelántárgyakkal, képekkel és bútorokkal. A párt vezető emberei rémülten igyekeztek megszabadulni mindentől, nehogy gyanúba keveredjenek. Rasztorgujev (az európai művészettörténet tanszék- vezető tanára a moszkvai egyetemen), Jamscsikov (a Szovjet Kulturális Alap elnökhelyettese, restaurátor), Akinsa (művészettörténész, újságíró, az ART NEWS moszkvai tudósítója) és mások remélik — és sok mindenről már bizonyosságot is szereztek —, hogy a Szovjetunióból elhurcolt, nyomtalanul eltűnt műkincsek jó része sem pusztult el. Azért harcolnak, hogy negyvenöt évvel a háború befejezése után kiderüljön az igazság. Gubenkót, a Szovjetunió kulturális miniszterét lassan egy éve keresem, hogy nyilatkozzon ebben az ügyben, de a titkára és a sajtótitkára szerint: beteg. Pedig személyesen is ismerjük egymást még abból az időből, amikor kedves, jókedvű színész volt Lju- bimov színházában a Ta- gankán. Az orosz kulturális minisztériumban egyelőre nincs illetékes. Szerintük ez össz-szövetségi ügy. A kör bezárult. Talán most, hogy a Szovjetunióban a változásokat már nem lehet megállítani, a „hadifogoly műkincsek” ügye is kimozdul a holtpontról. A KÖR BEZÁRULT Mi, magyarok sajnos, vagy hála istennek, nem ajánlhatunk fel cserébe a háború alatt idehurcolt és itt lappangó orosz műkincseket. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyenek Magyarországon sem állami, sem magángyűjteményekben nincsenek. Mrávik László a magyar múzeumok és magángyűjtők nevében nyugodt szívvel mondhatta nekem, és jóváhagyásával nyilvánosságra is hozom, hogy: „Magyar- ország a Szovjetunióban nem zsákmányolt műkincseket; múzeumokban, raktárakban és egyéb szervek őrzésében nincsenek a Szovjetunióból elhurcolt tárgyak. Bármikor, bárhová. előzetes beje'entés nélkül is a szovjet szakembereknek vagy ellenőrző bizottságok számára szabad bejárást engedélyezünk. Bepillantást engedünk minden kartotékba, leltárkönyvbe és minden, a műtárgyakkal kapcsolatos archívumba.’' Mata Jan«* Imperial, a magyar tenyészet világhírű versenylova mára már legfeljebb valamiféle égi futópályán — ha lenne ilyen — hagyhatná maga mögött testhosszal a vele együtt induló lovakat. Rég „elköltözött”, csak a hírneve maradt itt. Nemcsak a derbik látogatói, a lóversenyek szerelmesei között cseng ismerősen neve. Egy ország emlékszik még a szélvészként száguldó lóra, hiszen a trófeákkal együtt számolailamU hozta a dollárokat. Gyors lába, kemény patája konvertibilis valutáért kalapálta a földet. Neki mindegy volt, ki, mire tesz, helyre, tétre vagy befutóra — futott, és győzött. Az Érden élő, dolgozó Domonkos Béla szobrász- művész bronzból készíti el, életnagyságban Imperiált. Kéjrünk műhelyében a munkafázis egy pillanatát örökítette meg. ősszel már a Kincsem parkban találkozhatnak vele a látogatók. Az új mű hallatán — nem a művésztől sajnálva a munkát, melynek nyomán ragyogó alkotás születik —, már teszik a megjegyzést. Másra kellene költeni, nem bronzszobrokra. Csakhogy akkor üresen maradnának parkjaink, tereink. Sivárrá válnának. S hogy megérdemel-e eny- nyit lmperiál? A történelem feljegyezte, hogy Caligula római császár kedvenc lovát. Incitatust — a „nagy- sebességűt” —, mely sohasem vesztett versenyt, s a császár annyira szerette — merthogy nagy pénzt hozott a kocsiversenyeken — először állampolgárrá nevezte ki. aztán szenátort csinált belőle, később konzulnak jelölte. Külön házat, szolgákat kapott, márvány hálószobát, elefántcsont vályúból ette a zabot, aranyedényből ivott. Amikor kimúlt, márványszobrot emeltek emlékére. Hiszen a császár kegyeltje volt, s ezért a kegyért megdolgozott. Mifelénk csak egy bronzszobítélet van, de béke nincs Egy nagy ütés a lapáttal A rossz szomszédság olyan átok, amitől peres úton, rendőri és bírói eszközökkel aligha lehet szabadulni. Különösen igy van ez, ha egyik fél olyan sérülést szenvedett ezáltal, aminek egész életében viseli a következményeit. S mégis, valamiképpen felejteni kellene, hiszen más megoldás nem lehetséges. Három év telt el azóta, hogy Cs. l.-né felkeresett, és kért, foglalkozzam a dologgal. Megírtam a cikket, amelynek az volt a címe. „Egy nagy ütés a lapáttal”. Cs. I.-né a napokban ismét eljött ugyanabban az ügyben, amelyet egyébként azóta kétszer tárgyalt a bíróság, s kétszer hozott ítéletet. De béke nem született a nyomán, hiszen néhány napja ismét rendőrjárőröknek kellett kivonulni a helyszínre, sőt a területi rendőrkapitányság vezetője már személyesen is meghallgatta a haragosokat. Idézzük fel hát a történteket. A színhely egy Nagy- káta környéki település. Több mint három évvel ezelőtt, esős, sáros napon, hatalmas tócsák álltak a göröngyös úton, amelyet azóta egyébként már megjavítottak. Cs. I. kocsival hajtott hazafelé, és ahogy az sajnos ilyenkor bizony megesik, lefröcskölte az idős szomszédot, aki lapátjával az úton dolgozott. A gépkocsivezető udvarias ember, s úgy tűnik, éppen arra fizetett rá, hogy az autójából kiszállva visszament bocsánatot kérni. Az idős S. J. ugyanis nagyon megharagudott az őt ért sérelemért, és lapátjával lá- csapott a másik férfira. Az ütés minden bizonnyal nagyobbra sikerült, mint ahogy akarta, a sérültet kórházba kellett szállítani, ahol súlyos műtétet hajtottak végre rajta: eltávolították a ’épét. A sérülést szenvedett ember felesége most is sír, ha erről beszél, hiszen több hónapos betegség, lábadozás következett, és az ura azóta sem olyan egészséges, mint azelőtt volt. A munkakörét is meg kellett változtatnia, nem vállalhat akkora terhelést, mint régebben. Természetesen megindult a büntetőeljárás, és S. I.-t életveszélyes testi sértéssel vádolva bíróság elé állították. Nagyon súlyos bűncselekményt követett el, de voltak enyhítő körülmények. Elmúlt már hetvenéves, és első alkalommal került összeütközésbe a törvénnyel. Azután meg, s a tárgyaláson ez is elhangzott, borzalmas tragédia árnyékolta be az idős ember életét. Egyetlen leánya autóbaleset áldozata -ett, és ennél a tragikus esetnél ő is súlyos koponyasérülést szenvedett, akkor lett rokkantnyugdíjas. Ami persze nem lehet menlevél a számára ahhoz, hogy mások testi épségét veszélyeztesse, de hát a büntetés kiszabásánál ezt is figyelembe kellett venni. S. I.-t a Nagykátai Bíróság egy év próbaidőre felfüggesztett szabadság- vesztésre ítélte. A Cs. család, akik ugyancsak nagyon el voltak keseredve, megpanaszolta az eljárást a hatóságoknál, és lett perújrafelvétel, újabb eljárás. Az ítélet ezúttal egy év és két hónap szabadság- vesztés, próbaidőre ugyancsak felfüggesztve. A kártérítés összege pedig a kereset és a táppénz közti különbözet, ötvenezer forint. Ebből postán meg is érkezett húszezer, azzal a megjegyzéssel, hogy „részlet”. Ám az ügy ezzel még (Iiancsovszki János felvétele) rőt kértek a Kincsem park ivott aranyedényböl. csak díszítésére a megrendelők mindig, mindig pénzt hq- — ennyit még lmperiál is zott! megérdemel. Igaz, sohasem V. E. Új lesz Szentendrén a régiből Öreg papír nem vén papír Alt papírén. E szókapcsolat s egyben fogalom német volta ellenére ismerős már honi háziasszonyaink körében. Beszerző, becserkésző vásárlásaink, bolti portyázások alkalmával valószínűleg mindnyájan vettünk már külföldről származó toalett- papírt, melyre ezt írták- nyomtatták. A termék a megszokott vakító fehérnél kicsit tompább, de papírnak épp olyan, mint a sokkalta drágább vetélytársak. A Szentendrei Papírgyár is felismerte a használt panem ért véget. Cs.-né nemrég újabb feljelentést telt a rendőrségen, mely szerint ót S. J. július 9-én reggel lovaskocsival el akarta gázolni. Bizonyítani nem lehet, sem ezt, sem az ellenkezőjét, legfeljebb annyit, hogy az orvos aznap nyugtatót írt fel a zaklatott asszonynak. Cs.-né nem felejt, nem akar felejteni. Egy vaskos dossziéban őrzi az ügyre vonatkozó dokumentumokat. Nemcsak a peres eljárás iratait, a saját feljegyzéseit is, például arról, hogy kik látogatták meg annak idején a szomszédok közül az urát, és mit mondtak a történtekkel kapcsolatban. És elismeri, hogy egyszer idegességében leköpte S. J. feleségét... Dobozi József őrnagy, a Nagykátai Rendőrkapitányság vezetője meghallgatta Cs. I.-nét és beidézte a másik felet is. Személyesen foglalkozik ezzel a nagyon elmérgesedett viszállyal, hogy — mint mondja — nehogy tragédia legyen belőle. Sajnos, szinte minden hétre jut egy-egy szomszédok közti perpatvar, de szerencsére nem ilyen súlyos következményekkel. Három év telt el a ior- téntek óta, a bíróság lezárta az ügyet. Cs.-né beszélgetés közben megemlítette, hogy S.-ék kis unokája azért köszön neki. Ha a felnőttek is valahogy így csinálnák ... Talán akkor béke lenne. pír újrafeldolgozásában rejlő üzletet. Mint ahogy Balázs András igazgatótól megtudtuk: a környezetvédőnek minősülő papír rengeteg célra fölhasználható, például irodai belső munkákra az A/4-es méretű kéziratpapír igencsak megfelelő. Ezenkívül számos más terméket készíthetnek úgy, hogy kizárólag újságpapírból állítják elő. A teljesen csak cellulózból gyártott, hófehér papirosok legyenek bár gyönyörűek és gusztusosak, de mivel felhasználás után sem bomlanak el — a természetet szennyezik és károsítják. Nem véletlen hát, hogy tőlünk nyugatabbra előírások kötik a gyárak kezét, s az ottani fejlett technológiákkal is ragaszkodnak a környezetbarát papír gyártásához és föl- használásához. Jegyzettömb, géppapír, házi sokszorosításhoz és sok minden máshoz tehát nemcsak a spórolás miatt készül öreg újságokból. A Szentendrei Papírgyár képes akár évi hétezer tonnát előállítani ezekből, a csak cellulózból készült papírféleségek áránál 30-50 százalékkal olcsóbban. A gyártási folyamatot képtelenség laikus számára részletesen taglalni, de a jó használt papír titka nem más, mint hogy fele meny- nyiségű régi papiroshoz nagyjából ugyanannyi újat keverve készítenek olcsó termékeket. Mostanában már kéztörlőket és egészségügyi papírt, valamint letéphető jegyzettömböt állítanak így elő. Utóbbi ára. szemben a hófehér 85 forintossal, kijön mindössze kilónkénti 46 forintból. Ez pedig nagy tételben csakugyan tetemes különbség, — Meg arra is vállalkozunk, ha szükséges, konténereket telepítünk bárhova, s mi vállaljuk ezek rendszeres ürítését — fűzi hozzá Balázs András —, persze, ha egy-egy intézmény vagy cég nagyon sokat tenne ki, akkor gazdaságos a többféle papiros részére külön-külön gyűjtőedényt vinnünk. Gál Judit fi
