Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-30 / 229. szám

I. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM

1991. SZEPTEMBER 30., HÉTFŐ

D A BAS I

MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN, SZOMBATON

Filléres gondokkal küzdenek

Az adósság törlesztésre vár

Feje tetejére állt a világ, cserélődnek az értékrendek. Nagynevű vállalatokat szanálnak, évtizedes üzleti kapcsolatok zátonyra futnak. S mindez azért, mert a nemzetgazdaságunk homokra épült, évtizedekig prosperitást hirdettünk ott is, ahol valójában csak fiaskó termett, az olajozottan működő üzleti kapcsolatok zömét pedig a KGST-piac éltette, ahol vevőre talált minden.

Ócsa szívében, a falu központjában vidám kopá- csolás töri meg a déli csöndet. Alig van forgalom, járókelő is elvétve, csak három fejkendős néni beszélget az utcán, ök adnak útbaigazítást a román kori református templom felé: — Csak arra, egyenesen kedveském.

Nem lehet elvéteni, a nagyra nőtt fák lombjai még dúsak és zöldellők, de mégis ki-kikandikál közöttük valami a magasban. Torony kakasa billeg odafent, fejét és sok-sok farka tollát ide-oda lebbenti a szél. A monoton kopogás, amit jó előre hallottunk, a piros tetőcserép fölszögeíé- sét kíséri, ritmikusan mor- zéznak a kalapácsok.

Égig érő falak

Mint ahogy hadvezér a csatatéren, a tiszteletes úr a templomkertben áll az építőbrigád fonta körgyűrű közepén, magyaráz. Ügy tűnik, nem vidám. A hívatlan látogatókat sem tudja előszörre mire vélni.

— Már annyiszor írtak rólunk, azaz a templomról, a nevezetességünkről, már oly sok újságíró megfordult közöttünk, mégis lassan megy itt minden — mondja.

A ócsai templom egyike a legrégibb hazai épületünknek. a XIII. század legelejéről, 1234-ből származnak róla az első híradások. Föltehetően tatárok tüzei pusztították, kivonulásuk után pedig a környéken megmaradóknak építőkövekre volt szükségük. Állítólag IV. Béla ajándékozta a megmaradt romot a premontrei szerzeteseknek, ők kezdtek aztán a teljes felújításhoz.

Az 1600-as években lett a reformátusoké, azonban arról, a 750 esztendős fennállása alatt hányszor kellett megújulnia a még mindig impozáns műemléknek — nem szól pontosan a fáma. Kibírta a törökdúlást, további tűzvészek és sok sorscsapás után a XVIII. században alaposan rendbehozták, viszont renoválással azóta sem dédelgették. Hirtelen ki sem számítható, hány emberöltőnyi az a nyolc évszázad, amely alatt az örökösnek vélt kövek is romlásnak indultak.

Rutinos építésvezető

Papp László lelkészt — mivel annak idején a nagykőrösi templom felújításakor már helytállt — azzal a nem titkolt céllal küldték ócsai szolgálatra: vegye a vállára az itteni renoválás ügyét. És ő vállalkozott, átköltözött az itteni lelkészlakba.

Amikor a Műemléki Felügyelőség — ezelőtt néhány évvel — 30 milliót előirányzott erre a célra, az akkori árakon talán még futotta volna a pénzből mindenre. Változnak az idők, az 1994-re ígért befejezés záróegyenlege ennek az ősz- szegnek biztosan a többszörösét mutatja majd.

— Azért szép lesz — néz majd’ az égig a nagytiszteletű úr. Tudják, nem akarok panaszkodni, hiszen szépen haladnak a munkával, csak valahogy nem igazán jól szervezett minden egyes lépésük. Megígérték, az ereszcsatornákat is fölszerelik, mégis úgy szedték le az állványokat, hogy ez elmaradt. Az a baj, emiatt ez legalábbis dupla költséggel jár. Meg, látják, itt vannak emberek, dolgoznának, de nincsen anyag, várniuk kell. De azért haladunk.

Beljebb megyünk, jó odabent a vastag falak között, olyan hideget sugároznak, mint egy légkondicionáló berendezés. Télen hűvös lehet itt bent — de a nagytiszteletű úr megsejti a gondolatot, mert arról mesél, régente felöltöztek az emberek, a kocsikon, szekereken nagykendőben, bebugyolálva.ültek, a templomba is több réteget magukra szedve jöttek, nem fáztak. Most a padsorokat majd fűteni fogják.

Csakugyan, az aljzatot jó fél méterrel mélyítették, a mennyezetet pedig — a korábbihoz igazodva — ge- rendázzák. Kétségtelenül jól látszanak így az oszlopfők, valaha igen gazdag díszítést szántak a templombelsőnek, némelyik oldalhajó zárásánál gyönyörűséges az ornamentika és a faragások, aztán — mintha elvágták volna — egyszeriben puritán, csupasz fölötte minden. Föltételezhe- tően elfogyott akkoriban is az erre szánt pénz.

Menekített orgona

— Az orgonát a kölcsönkapott iskolaépület két osztályába menekítettük, szakemberek szedték szét, szakszerűen, gondosan. A padok közül az oldalhajókban lévők elkorhadtak, de a többi megmenthető, kijavítható az asztalos szerint. Ugye érthető, spórolunk amin csak lehet, mert minden nagyon sokba kerül. A

műemlék-felügyelőséggel úgy állapodtunk meg, a költségek egy tizedét a gyülekezetünk állja. Reformátusnak keresztelt ócsai van 3600, a hívő és adakozó ennél jóval kevesebb. Hozzá kell tennem, akadnak nem hívő segítőtársaink is. jócskán. Az önkormányzat is ad — egészen a munkák végső befejezéséig — évi

(Fotó: Vimola Károly)

Ocsa szépséges kincse

háromszázezret. Valahogy majd csak összejön a pénz.

— Még egy kicsit azért izgulok, a templomunk messze földön híres akusztikája megmaradjon. Attól félek, megváltozik a belső környezet, a visszhang emiatt másként szól majd. Pedig régebben minden esztendőben itt vették fel a Hungaroton gregoriánlemezeit, a szakemberek szerint tökéletesen szólt a hang. Ezért most még csak álmodozni szabad gyönyörűséges hangversenyekről.

Közös érték

Tudja, manapság mindenki az idegenforgalmi látnivalókat, a turistacsalogató látványosságokat hajkurássza, azokat részesítik előnyben. Emiatt ez a műemlék is jó befektetésnek tűnik. Mégis úgy érzem, ez a templom nem csak az útikönyvekben elfoglalt helye miatt fontos nekünk. Oly kevés az, ami minket, magyarokat összeköt, ami a temérdek történelmi vihar után nekünk megmaradt. Tudomásul kéne vennünk, ez a templom nem csak a reformátusoké, nemcsak Öcsáé, nem egyetlen falué. Aztán meg, az is érdekes, itt már any- nyi minden történt, ebben a kis országban. Rengeteg a változás. Ezek a falak mégis stabilak, erősek. Pedig régiek, igazán.

Fekete Ildikó

A közelmúltban Örkényben vendégszerepeit és nagy sikerű műsort adott Straub Dezső, a Vidám Színpad népszerű művésze. Tőle hallottuk az alábbi történetet gyermekkorából.

— Gyermekkoromban a Gellérthegy még vad környék volt, kiskertekkel, gyümölcsösökkel, hétvégi nyaralókkal, ezeket kutyák őrizték. Az egyikkel igen összebarátkoztunk, sőt mi több, bátyámmal hétfőtől péntekig „átidomítottuk”. Amikor a hétvégén megérkezett a gazda, döbbenten tapasztalhatta, hogy a kertjét és a fáit megszálltuk: ott lakmároztunk.

Azonnal utasította a kutyáját, hogy fogjon meg bennünket. Mire mi ellen- utasitásként az ebet saját gazdájára uszítottuk. Szegény embert lekergette a hegyről.

Volt egy másik kert is, ahova azért jártunk, mert a környék legfinomabb körtéje ott termett. Egy idős bácsi volt a tulajdonos, aki mindig megvárta, amíg felmászunk a fára, leszedjük a körtét, és csak akkor kezdett kiabálni és kergetni bennünket, amikor már inOkom van feltételezni, hogy a gyáli Szabadság Mgtsz és a Penomah Vállalat közt létrejött úgynevezett integrációs kapcsolatot is főleg a KGST-orientált- ság hozta létre. A tsz felvásárolta a magántermelők háztáji sertés- és vágómarha-feleslegét, és továbbadta a Penomahnak, valamint az Érdi Benta Völgye Gt.-nek — mindezt szerződéses alapon. Vagyis: a Szabadság két irányban kötelezte el magát szerződésileg. Egyrészt a termelő, másrészt az értékesítők felé. Hogy mit nyert a közvetítésen, ezt most nem taglaljuk, már csak azért sem, mert ilyen vonatkozásban soha nem merült fél panasz a termelők részéről, valójában mindenki megtalálta a maga számítását s időben kézhez kapta a pénzét.

Takarmány hiteiben

A mindenki közé tartozott Szplóris Gáborné gyáli olvasónk is, aki évek óta nevel sertést a férjével, méghozzá elég jelentős tételben. Ez évben 21 hízót adtak át a tsz-nek 136 988 forint értékben, amiből 4200 forintot visszafogtak fuvar fejében.

— Ha szó szerint vesszük a dolgokat, akkor az egész összeget visszatartották, hisz május 28-a óta — akkor vitték el az utolsó tételt — egy árva forintot

dulóban voltunk. Soha nem ért utol, de igazán nem is akart. Mindezt alighanem azért tette, hogy még édesebb legyen a körténk ...

Szóval a sok csínytevés nem mindig maradt retorzió nélkül. Egy ilyen után többedmagammal elhatároztuk, hogy világgá megyünk. Ügy döntöttünk, hogy erre a legalkalmasabb a gellérthegyi barlang lesz. Napokig készültünk a nagy útra. Térképeket tanulmányoztunk, edzettünk, beszereztük a mentőmellényt, a gázlámpát, a szerszámokat, összegyűjtöttünk több napra való élelmet, majd — a napközis tábor helyett — útra keltünk. A célpontunk felé közeledve egyszer csak megjelentek csoporttársaink, a tanárok kíséretében. Mellettünk masíroztak el, ám néhány lépés után az egyik tanárunk visszafordult és ránk szólt: hányszor mondjam, hogy ne maradjatok le! Na, indulás! Ezek után soha nem foglalkoztam a világgá menetel gondolatával, mert úgy éreztem, ennél tökéletesebben erre nem lehet felkészülni.

— d —

sem kaptunk a disznókért. Négy hónapja ülnek a pénzünkön. ön szerint mennyi kamatot kapnék az OTP-től 132 588 forint után ? Szerintem minimum 20 százalékot, ami 26-27 ezer forintnak felel meg.

Szpiórisék óljában jelenleg is 16 sertés röfög: kocák, malacok, süldők és hízók.

— Sertés van, pénzünk, az nincs. Hitelre vesszük a takarmányt. Már ráment a gázbevezetésre félretett pénzünk is, szenet meg nem tudtunk venni, mert nincs miből. Csak tudnám, mivel fűtünk a télen?!

Vettek viszont egy használt Trabantot a takarmány- és tápszállításhoz.

— Átírva nincs, a kocsit nem használjuk. Se pénz, se posztó. A szegény embert az ág is húzza. Amilyen szerencsénk van, valami történik, vagy csupán egy közúti ellenőrzésen csípnek el iratok nélkül. Márpedig azt büntetik.

A Trabanton kívül van még valamijük Szplórisék- nak. Egy levél a tsz-től. Amiben arról tájékoztatják őket, hogy a kifizetések elhúzódása miatt október elsejével a tsz megszakítja üzleti kapcsolatát a Peno- mahhal, a jövőben a termelők a takarékszövetkezetnek kell jelezzék a háziállat-leadási szándékukat. Arról egy árva szó sincs a szövegben, hogy mikor kerül sor az adósság rendezésére.

Ötvenen várnak

A tsz-nél nem üjjong senki a jöttömre, szemlátomást felettébb kínos a sertésügy.

— Képzelje el a helyzetünket. Naponta nyolcan- tízen jönnek a nyakunkra, ráadásul olyanok, akikről magam is tudom, hogy filléres gondokkal küzdenek, nem kocsmára, hanem kenyérre kell a pénz. Mit tudjak mondani X. néninek vagy Y. bácsinak, aki már ötödjére kopogtat a pénzéért nálam? — néz rám kérdőn és leverten Vitkay Kálmán főagronómus, akihez a sertésügy is tartozik.

— Végtére is hogy alakult ki ez az áldatlan állapot?

— ön is ismeri a sertésértékesítésben bekövetkezett gondokat. Ennek egyik következménye, hogy 1991- re sem a Benta Völgye Gt., sem a Penomah nem kötött velünk szerződést. Az utóbbi úgy nyilatkozott, esetenként, ha van rá kereslet, átvesz egy-egy tételt. Az eddiginél szigorúbb minőségi feltételek mellett, ráadásul azt is kikötötték, fizetni csak akkor tudnak, ha már nekik is fizettek. Ezek után mi sem kötöttünk szerződést a termelőkkel, sőt az átvételek al kalmával mindenkit figyel meztettünk a kifizetése várható elhúzódására. Hó napokra persze mi ser gondoltunk, de sajnos e történt.

— Mennyivel tarto/.i valójában a Penomah, é hány termelőt érint ez a ügy?

— ötven termelőn e

2 257 966 forinttal tartóz nak (szeptember 26-a adat).

— Mit tettek önök, sze mély szerint ön, hogy fel gyorsítsa a kifizetések üte mét?

— Leveleztünk, telefo náltunk, majd, hogy a han gúlát elmérgesedett, sze mélyes találkozót kérten az illetékesektől. Szeptern bér 9-én leutaztam a mun katársammal Ceglédre ahol Göndör Attilával, i Penomah megbízottjává tárgyaltam.

Olvasva a szeptembei 9-én készült emlékezteti feljegyzés szövegét, a tár gyalás — az adósság rendezését illetően — eredménytelenül zárult. A dokumentum mindösze az rögzítette, hogy októbei elsejétől a többéves kapcsolat a felek közt megszakad. Viszont semmilyen elkötelezettségi nyilatkozat nincs benne, a Penomah következetesen kitér az elől, hogy dátumhoz kösse az adósság rendezésének idejét.

A tsz is hibás

— A tsz-nek nincs annyi pénze, hogy előlegezze ez! a nem egészen hárommillió forintot?

— A tsz-nek százmillió forint kintlevősége van — mondja Vitkay Kálmán csüggedten. — Ha volna pénzünk, már csak azért is fizetnénk, hogy ne kompromittáljuk a Szabadság hírnevét.

Vitkay Kálmán jó szándékát nincs miért megkérdőjelezzem, azt viszont fenntartom, valamelyest a tsz is hibás a kialakult helyzetért. Szerződés hiányában már az év elején fel kellett volna függesz- szék a kapcsolatukat a Penomahhal. Aki kihasználva a termelők kiszolgáltatottságát, visszaélt ezzel a helyzettel. Mert szerződés hiányában a Penoma- hot nem lehet perelni. Fizet, amikor tud. (Mindazonáltal a késedelmi kamatot ki kell fizesse, ezért már perelhető.)

Van ennek az áldatlan ügynek egy pótterméke. Egy vackor. Ami csak jövőre érik be, és amitől el- vásik majd a foguk a fogyasztóknak. A vackort úgy hívják, hogy húshiány. Bár ne jönne be a jóslatom ..

Matula Gy. Oszkár

DABASI HÍRLAP Veszető munkatárs: Matula Gy. Oszkár. • Munkatárs: Fekete Ildikó. • Fogadónap minden hétfőn 14-itől 17 óráig a szerkesztőségben. Címünk : Bp. VIII. kér., Somogyi B. u. 6. sz. Pf.: 311. ír. sz. 1446. Telefon : 138-2399/283------------------------------------------------------------------------------I

S

traub Dezső m esél