Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-30 / 229. szám

MESTERIEN MESTERKEDNEK A TANÍTÓK Késik a nemzeti alaptanterv vitája Nem varázslat, „Megszorongatták” a minisztert 3ÄV kockában a kocka a történelemtanárok Kolos Richárd. A tudós hírességről elnevezett fővá­rosi iskola fogalom. Mind- ázok számára jelenti a tal­pon maradás lehetőségét akik Budapest vonzáskörze­tében laknak, s saját falu­jukban nincsen olyan kö­zépszintű oktatási intéz­mény, amelynek elvégzése után biztos kenyér lesz a kezükben. Hogyan igyek­szik a Kolos Richárd-iskola megtartani rangját, s mi­lyen módon éri el azt, hogy az onnan kikerülök ne váljanak munkanélkülivé? Deák Sándor igazgató: — Mivei a hallgatóink — nagy szavak — de a harma­dik évezredre készülnek, négy nagyon fontos terüle­tet tartunk szem előtt. Kzek közül az egyik: az általá­nos műveltség emelése, a másik a korszerű szakmai ismeretek nyújtása. A har­madik a nyelvtanulás fon­tossága, megismerve a gaz­dasági szerkezetváltást, az állami szektor felől egyre inkább a magánszektor fe­lé való eltolódást — a föl­tétlenül szükséges vállalko­zási ismeretek oktatása, hogy a tanuló a megfelelő gazdasági, vállalkozási fo­galmakat elsajátítsa. Ezzel is jobban eligazodjanak a gazdasági életben, jobban elhelyezkedhessenek. Mun­Helyszín a Sziva-oázis — Újabb egyiptomi ása­tások ébresztettek remé­nyeket Nagy Sándor sírjá­nak meglelésére. Ezúttal nem a hagyományos hely­színen, a hódító hadvezér által alapított és nevét vise­lő földközi-tenger-parti vá­rosban, Alexandriában — ahol máig többen esküsz­nek arra, pontosan tudják, hol kellene keresni —, ha­nem tőle légvonalban csak­nem ötszáz kilométerre dél­nyugatra, a Sziva-oázisban. Az Al-Ahbar című kairói lap egy görög régészcso­port egyiptomi kísérőjét idézve adta hírül, hogy az oázis területén hatalmas méretű sírra bukkantak, s az eddig elvégzett munka alapján hét és fél méter szélesnek, harminc méter hosszúnak látszik a temet­kezési hely. A körzetben ekkora sír­ral még nem találkoztak, s nyilvánvalónak látszik, hogy jelentős személyiség nyugvóhelyéről van szó. Hogy éppen Nagy Sándo­réról, arra állítólag több jel utal: a sírra vésett oroszlán, ez volt ugyanis a hódító szimbóluma; a vi­szonylagos közelség — 15 kilométer — a temetkezési hely és egy ókori templom között, amely Ámonnak, Nagy Sándor „szellemi aty­jának” van szentelve. A kutatók a híradás szerint, egy Görögországban talált sírral, Nagy Sándor apja, Fülöp sírjáéval való hason­lóságról is beszélnek. Az Al-Ahbar nem közöl­te, hogy mikor fedezték fel az ígéretes régészeti leletet, de az egyiptomi régészeti hivatal elnökének döntésé­ről hírt adott: eszerint a küszöbönálló — november elején kezdődő — ásatási szezonban a görög tudósok folytathatják a munkát. kahelyet szerezhessenek és ott jobban meg is állják a helyüket. Zempléni Jánosné igaz­gatóhelyettes: — A korszerűség jegyé­ben az előző tanévben má­sodik félévben bevezettük a vállalkozási alapismerete­ket. Vállalkozni jó! címmel oktattuk egy angol könyv magyar viszonyokra átülte­tett változatát. S bár van- ■nak különbségek a két or­szág gazdasági viszonyai­ban, a könyv mégis jól használható. Népszerűek ezek az órák, s úgy látszik, eredményesek is. Egy ötöd­éves fiú már az itt tanul­tak hasznosításával betéti társaságot alapít. Üzleti vállalkozásba kezd, s mi valamennyien nagyon drukkolunk neki. — Műszaki szakiskola­ként ismertek. Eddig viszont csak olyasmiről beszéltek, amelyek révén inkább köz- gazdaságivá válna az isko­la. Vágó Tibor, igazgatóhe­lyettes : — Ma már egy iskolát aszerint minősítenek, hogy a tanulói milyen mérték­ben tudnak elhelyezkedni. Bennüket is ez a szempont vezérelt, amikor a tananyag korszerűsítésébe kezdtünk. Így határoztuk meg a fej­lesztési munkáinkat. Az ál­talános műszerész szakmá­ba fokozatosan becsempész­tük a mechatronika ele­meit. Nyilván néhány év múlva már kizárólag olyan szakemberekre lesz szük­ség, akik a korszerű tech­nológiát ismerik. A mi is­kolánkban a gyerekek ta­nulnak robottechnikát, fog­lalkoznak programozható logikai vezérlőkkel, dolgoz­Gyermekkoromban szí­vesen fogyasztottam az ak­kor ritka csemegének szá­mító édes mézet. Legin­kább kenyérre kenve ízlel­gettük nagy ritkán, mert drága pénzen lehetett hoz­zájutni. A méhecskékkel viszont nem voltam túl jó barátságban, mivel meg- szurkálták mezítlen talpa­mat, ha a lehullott körtét szedegettem a fa alól. Meg­kergetett a földünkkel szomszédos tanyásgazda sok kis apró szárnyasa, ha szeles tavaszi időkben a kaptáruk közelében dol­goztunk. Most is vegyes ér­zelmek fognak el, amint dr. Zsidei Barnabás leány­falui kertjében mutatko­zom be a házigazdának, aki épp a családok mellől jön elém. Fején az a jel­legzetes védőruha, arcán fátyol, kezén nehéz kesz­tyű. Kérdezi, mi járatban vagyok, miért pont ő ju­tott az újságírók eszébe? ■ Ugyan ki lenne kíváncsi a munkásságára — vonja kétségbe ezen állításomat. AZ ÍRÓ KERTJÉBEN Alkonyodik már, de kö­rülöttünk még el-elszáll egy-egy kis döngicsélő bo­gár. A tanár úr fia meg éppen egy halálfejes lepkét hoz elő mutatóba, s tulaj­donságairól érdeklődik. Olvasd el, leírtam, ajánlja az apa. Valóban. A Méhanyanevelés című könyvében olyan élvezetes és világos stílusban ír a méhek egyik ellenségéről, hogy az a laikus olvasó számára is élményszerű. Nem véletlen, egyik mélta- tója, Srankó István is idéz­te e sorokat: „Meleg esté­ken a szunnyadó méhes­ben hallhatunk cincogó, nak számjegyvezérlésű szerszámgépen. Ezek olyan területek, amelyek egyrészt a gyerekek legnagyobb örömére szolgálnak, más­részt biztosítják majd idő­vel azt a lehetőséget, hogy relatíve könnyebben jut­hassanak munkához. Más fontos területeken is fej­lesztettünk. Például a szá­mítástechnikában. Két IBM géptermünk van, és elmondhatjuk: valamennyi gyerek, valamennyi osz­tályban tanul számítástech­nikát. E tárgyat elsősorban a gyakorlati alkalmazás és az alkalmazástechnika ol­daláról közelítjük meg, en­nélfogva a gyerekek tanul­nak némi Pascal-nyelvet is. Ezek mellett szövegszer­kesztőkkel, adatbáziskeze­lőkkel, bizonyos áramkör­analizáló, tervező progra­mokkal találkoznak. És az ötödéves gyerekeink a szakdolgozatukat szinte ki­zárólag korszerűen, szöveg- szerkesztővel írják. Körbe is vezetnek a Ko­los Richárd ódon falai kö­zött. Látom a robotot, amint fém karjával pici csomagokat rak-visz-tolo- gat. Meg persze számító­gépeket, s az azok által ve­zérelt esztergapadot, amelyben, ha a fülke ajta­ját behúzzák, minő csoda: kockába egy másik kockát tudnak bevarázsolni. És bár e sorok írója mentes bár­miféle műszaki érdeklődés­től, annyit azonban még hozzá nem értőként is elis­mer, igenis oka van annak, hogy ide tódulnak a to­vábbtanulni szándékozók. Az is bizonyos, az innen kikerülőknek nem lesznek elhelyezkedési gondjaik. (fekete) — Addig maradok mi­niszter, amíg önök más pár­tot nem küldenek a Parla­mentbe, és az másra nem bízza ezt a pozíciót — mondotta Andrásfalvy Ber­talan, művelődési és közok­tatási miniszter vasárnap a „nem kíván-e a miniszteri bársonyszékből felállni” kérdésre, amelyet a törté­nelemtanárok országos konferenciáján a hallgató­ság soraiból intézett hozzá valaki, aki nagy taps köze­pette kifogásolta, hogy a tárca vezetője nem viseli eléggé a szivén a közokta­tás sorsát. A kétnapos konferencia vasárnap délelőtti program­ja jócskán felborult a tör­ténelemtanárok programon• kívüli kérdései miatt. Leg­inkább azt firtatták, hogy miért nem került még sor a nemzeti alaptanterv szak­mai vitájára, mikor rende­zik a szakmunkásképzést, kapnak-e fizetésemelést a- pedagógusok, és hogyan ér­telmezendő a tanár egyéni szabadsága és a nevelőtes­tületek önállósága. Válaszaiban a miniszter kifejtette, hogy a minimá­lis alapkövetelményt tartal­mazó nemzeti alaptanterv szakmai egyeztetése ha­marosan megkezdődik. Időt és türelmet kért a hallgató­ságtól az oktatási törvény- tervezet vitájához is, amely ugyancsak átalakításra szo­rul. és amelyet ismételten vitára bocsátanak, mielőtt a kormány és a Parlament elé kerülne. A pedagógusok anyagi megbecsülésével kapcsolatosan elmondotta, hogy bár e kérdésben a pe­dagógusok oldalán áll, még­is tudomásul kell venni, hogy a költségvetés teher­bírása korlátozott és más tárcák — konkrétan a had­ügyre utalt —, ugyancsak vészjelzéseket adnak le, és a költségvetéstől kérnek segítséget. A szakmunkás- oktatást rendező törvény a munkaügyi tárcával karölt­ve kidolgozás alatt áll. Elmondotta még, hogy. az iskolák támogatására vo­natkozó állami normatíva valóban kicsi, és nem elég, ezért kell, hogy az önkor­mányzatoknak jól felfogott érdeke legyen az iskolák támogatása. Ez utóbbi a pe­dagógusok véleménye sze­rint egyelőre az önkor­mányzatok önkényétől függ. Végül a pedagógusok felve­tették, hogy az oktatás irá­nyításában véleményük szerint nem történt meg a rendszerváltás. Hozzátette még, hogy az oktatásügy valódi reformjához vélemé­nye szerint nem elég 2-3 év, ez a valóságban feltehe­tően hosszabb ideig tart majd. Cigány művészeti találkozó A nagykátaiak is ropták A tánc, a zene, a képző­művészet és a vers jegyé- ben országos cigány művé­szeti találkozó kezdődött szombaton a tatabányai népházban. A kétnapos ta­lálkozót képzőművészeti tárlattal nyitották meg. A pécsi Ráczné Kalányos Gyöngyi mai festő, a kom­lói Orsós Teréz, és a salgó­tarjáni Oláh Jolán festő műveit mutatták be az or­szág minden részéből érke­zett érdeklődőknek. A tár­latnyitás után mutatkoztak be a táncegyüttesek: mező­kövesdi, kalocsai, aszódi, szekszárdi, szeghalmi, szol­noki, brügyi, komlói, nagy- kanizsai, nagyecsedi, nagy- kátai csoportok, és két bu­dapesti, az Audo Drom és a Pherniphye cigányegyütte­sek léptek színpadra. Va­sárnap este zárult a talál­kozó irodalmi műsorral, amikor is CholiDaróCzi Jó­zsef, Kovács József és Rigó József, verseit ismerheti meg a közönség. A találkozót, az Amalipe Független Cigányszervezet és a népház rendezte. A ta­tabányai városi önkor­mányzat is hozzájárult a költségekhez. MEHEKROL AKARTUNKBE Halálfej a lepke szárnyán csipogó hangot, az addig halkan duruzsoló méhek felzúdulnak. Kijárójuknál nagy a tolongás, száz meg száz méh tép, szúr, cibál valamit, ami bejut a kap­tárba, vagy lepuffan a földre.” Ennek a könyvnek a szerzői honoráriumát dr. Zsidei Barnabás a moz­gássérült gyermekek szá­mára ajánlotta fel. Irt még ezenkívül hat önálló mű­vet. Most készül A világ méhei című munkája. Négy nyelven írja meg. Ami pénz ezért jár, az egyházi szolgálatban megidősültek szociális otthona javát szol­gálja majd. Állunk a hegyoldalba épült ház kertjében. Az udvart kemény munkával tették egyenletessé, húsz éve él itt a Zsidei család, a tanár házaspár. Mint kide­rült, az alkotó biológia és lélektan kiművelt ismerő­je, — Lublinban és Párizs­ban a Sorbonne-on is tanul- — latin és francia nyelven kitüntetéssel szerezte a diplomáját. Ám most elő­ször a dunabogdányi álta­lános iskolában kellett utá­na érdeklődnöm, ahol dél- utános nevelőtanár. Erről azonban később lesz szó, amikor bekerülünk a puri­tán egyszerűségű dolgozó­szobába, melynek egyik szegletében a feszület, a fal másik oldalán a pápa arcképe tűnik elém. Karol Vojtila, aki Dub­linből személyes ismerős, akinek egyik ajándék köte­te itt található a könyves­polcon. j MÁR NEM KELL... Egyetlen kérdésen múlt, hogy ide bekerültünk, ami­kor már majdnem felad­tam, gondolván: itt nem lesz riport. Fényképet sem készíthettem. Ám a ma­gyarországi méhészet hely­zete! Az bizony izgalmas, alapos megbeszélést ér­demlő téma. Csakhogy, amíg ide elér­kezünk, még vannak állo­mások, előzmények, s köz­ben emlékek szálai bomla­nak. Olyan szenvedések­kel megjárt életút, amire azt mondhatnám a jász- dózsai édesanya ma hat­vanéves fiának: — Nem, kérem, ilyen nincs. Horror­filmekbe illő kegyetlenség az/ amit önnel tettek az ötvenes évek pribékjei. De mert tiszta tekintetű, őszin­te embernek ismerem meg, inkább ajánlom: írja meg kordnkumentumként, hogy csak azért, mert erőt adó és jellemet formáló hite volt, s jó esze a tanulás­hoz, a másik oldalra akar­ták kényszeríteni, hogy bi­zonyítsák: Íme, akit a ciszterek és piaristák ne­veltek, a Lenin Intézetben tanul, ennyit ér az a másik erkölcs. Nem adta fel, sok szen­vedés után megszerezte a tudást, de diplomáját nem honosították. Honosítanák már, de azt mondja, nem kell. Itthon szerzett egy új képesítést, azzal tanárko- dott Jászárokszálláson. Ok­tatott esti tagozaton, a nyolcvanas évek végén mi­nisztériumi szaktanácsadó. Volt szaklapok rovatveze­tője, szerkesztőbizottsági tag, beválasztották a Mé­hészek Világszövetsége ál­landó bizottsága elnöksé­gébe. Több lapnak írt cik­kei száma majdnem két­ezer. Aligha történhet meg e kis hazánkban más­sal az a furcsaság, ami ve­le, hogy olykor délelőtt egyetemi előadást tart, dél­után meg kisiskolás em­berpalánták személyiségét pallérozza. Ez is úgy alakult, hogy megkérdezte az atyákat: — Mivel szolgálhatná meg a tőlük kapott tudást? Dolgozzon addig hátrá­nyos helyzetű gyermeke­kért, ameddig tanították — válaszolták neki. Most a nagy gyönyörűséggel végzett önkéntes szolgálat utolsó, a tizenhetedik esz­tendejénél tart. A HIT ADTA ERÓ — Pótcselekvésnek indult a méhészet — mondja az az ember, aki önvallomá­sa szerint nem tud gyűlöl­ni, sohasem gondolt bosz- szúra. Engem is tilt a rész­letek megírásától, melyek önkéntelenül feltörtek most a leikéből, mert azt kér­deztem: — Miféle erő táp­lálhatta, hogy ekkora tu­dáskinccsel nem művelhet­te azt, amire készült? — A hitem — válaszolja erre. — Egy öreg méhész hívott magához, mondván: Abban a világban majd megnyugszol — tudatja a tanár úr. Mert ő bizony a szenvedések után hirtelen indulatú lett, különben meg mindig szókimondó volt. — A gazdaságosság mel­lett én a biológia oldaláról közelítettem — emlékezik, — Az írás pedig 1962-ben kezdődött, amikor a Sza­bad Föld szerkesztősége felkért, s elkészültem A méhek teleltetése című cik­kemmel. ★ Itt kezdődne hát a szán­dékolt riport vagy interjú a terv szerinti témáról. Kísérletekről, az ágazat gazdasági szerepéről, mi­közben a terjedelmi hatá­rokat majdnem túllépő portré lett a bevezetőből. El kell vágni a fonalat. Érdemes lesz egy másik írást szentelni az eredeti témának. Kovács T. István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents