Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
EGYÜTT AZ UTAKON AZ ÚTINfORM JELENTI Az Ütinformtól Kemenesy Judit jelenti: — Egész hétvégén folytatják az aszfaltozást két forgalmas autópályánkon. Az Ml-esen a gönyűi és bábolnai csomópontok között lévő szakaszon a 99—94. kilométer között, az M3- ason pedig a 21—18. kilométer között zárják le a Budapest felé vezető pályát. Mindkét helyen az ellenkező irány pályáján halad a kétirányú forgalom. Az átíere- lési csomópontokban (10, a terelt szakaszon pedig 80 km a megengedett sebesség. Szeptember 27-én, vagyis péntek este 20 órától szeptember 39-án hajnal 4 óráig teljes szélességben lezárták a Szentendre—Pomáz közötti összekötő utat a 3-as kilométernél lévő HÉV-átjáró átépítése miatt, ahol héífő- től félpályás útzár lép életbe. A teljes lezárás idején a Szentendréről Pomáz felé igyekvők is csak Budakalá- gzon át érhetik el a települést, illetve az Esztergomba vezető Pilisi utat. A 4-es főúton Manor és Pilis között a 40. és a 43. kilométer közé eső szakaszt aszfaltozzák, ezért hétvégén is félpályás útlezárásra és kisebb-nagyobb torlódásokra kell számítaniuk az autózóknak. A 70-es főúton Érden és Diósdon szintén aszfaltozás miatt fordulhatnak elő forgalmi akadályok. Az említett helyeken az autóbusz-beállók burkolatát cserélik. A sávlezárásokkal járó munkák mellett kisebb torlódások várhatók. A Duna alacsony vízállása miatt a Szentendre, Határcsárda és Szigetmonostor között közlekedő tcher- komp nem jár. Itt jelenleg csak személyszállító kishajó szállítja a gyalogosan érkezőket. Az esztergomi határkomp szintén az alacsony vízállás miatt nem tud autóbuszokat és teherjárműveket szállítani. A súlyosabb kategóriájú járművek Komáromnál vagy Parassapusziánál lephetik át a határt. KICSI ÉS KEVESET FOGYASZT Ma, amikor már nem igazán luxus az autó, és falán könnyebben is megvásárolható, mint évekkel ezelőtt, a vásárra tévedőket mégis meglepi a kínálat. A nyugati cégek most a kevés fogyasztású kiskocsikat ajánlják jó szívvel, és mint képünkön is látható, bátran mutogatják ennek az Opel gépkocsinak a szívét, vagyis a motorját is (Erdősi Ágnes felvétele) NEM ÁRT, EXA TUDJA... Gyakori jelenség, hogy esős időben — napszaktól függetlenül — nehezebb elindítani a gépkocsit. Ennek oka az, hogy a repedezett, töredezett felületű gyertyapipán, kábeleken keresztül a nedves levgő hatására a gyújtó- gyertya nem képes elegendő szikrát adni. Ezért van az, hogy csak köszörül a motor, de nem ugrik be. Mindez könnyen megelőzhető, ha a hibás, sérült pipát vagy a kábelt kicseréljük. A TRAGÉDIÁK ELKERÜLHETŐK A tragédiák bekövetkezése nem szükségszerű, azok jelentős része elkerülhető. A Dalnusi Rendőrkapitányság illetékességi területén 1991. január 1. és július 31. között kilencvenegy közlekedési baleset történt. Ebből: halálos kimenetelű 13, súlyos sérüléscs 46, könnyű sérüléses 32. A fenti balesetek közül 17 esetben a balesetet okozó ittas állapotban volt, ami jelzi: inni és autót vezetni sokak számára bocsánatos bűn. Ezek a gépkocsivezetők általában önmagukban bízó, saját magukat tévedhetetlennek hívő emberek. Ezzel szemben a valóságban az ittas vezető időzített bombaként van jelen az utakon. Magatartása, reakciói a közlekedés többi résztvevője számára teljésen kiszámíthatatlanok. Érzékszerveik tompábbak, reagálásuk a Külvilág eseményeire lassú. Ezek a gép- járművezetők egyaránt veszélyeztetik a saját cs a velük utazók, valamint a kívülállók életét is. A közelmúltban bekövetkezett, sajnos emberéleteket is követelő, ittasan okozott közlekedési balesetek arra inspirálták a kapitányság vezetését, hogy fokozottabban és határozottabban lépjen fel az ittasan vezetők forgalomból való kiszűrése érdekében. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként több személy vezetői engedélyének elvételére, illetőleg visszavonására került sor. Velük szemben a rendőrség szabálysértési hatósága, illetőleg 0.8 ezrelék feletti véralkoholszint esetén a bíróság jár el. A rendőrségnek nem a vezetőengedéiyck elvétele, illetőleg a gépjárművezetők megbüntetése a célja, hanem, és kizárólag az ittas járművezetés megelőzése, visszaszorítása. R°vaíunk Q Pest Megyei |M| Közlekedésbiztonsági Tanács támogatásával készült Jó utat, balesetmentes közlekedést kíván: Csitári János KALEI A szentendrei eset nem jellemző Laktanyák és önkormányzatok Hiába tiltakozott a szentendrei önkormányzat, s hivatkozóit a városi közegészségügyiek véleményére, mely szerint a terület a környezeti ártalmak miatt nem alkalmas egészségügyi intézmény létesílésére, a kormányzat a város szélén levő volt szovjet laktanyát mégis a Rák Ligának adta át. Egyes városatyák szerint azonban nem véletlen, hogy nem vették figyelembe a képviselő-testület véleményét, hiszen éppen a népjóléti miniszter a Liga fővédnöke. Márpedig ha valaki pénzt tud szerezni a kormánytól, az nem más, mint a miniszter. Nagyrészt befejeződött a volt szovjet laktanyák elosztása, s az illetékesek szerint túlnyomó többségben az önkormányzatok egyetértésével és támogatásával kapták meg az igénylők a lerobbant épületeket vagy elhanyagolt területeket. Akadt azonban olyan helyhatósági képviselő-testület, amelyik nem értett egyet a tárcaközi bizottság döntésével. KolUti Jenő, a szentendrei városi képviselő szerint a baj ott van, hogy nem' szabályozták, mibe szólhat bele az önkormányzat. Törvény ugyan már született a vagyonátadásról, csak a gyakorlatban ez még nem történt meg. A kisváros határán levő lepusztult épületek a képviselő-testület szerint nem alkalmasak egészségügyi vagy szociális intézmények létesítésére. A polgármester először egyetértett a Kincstári Vagyonhasznosító döntésével, de később a városatyák állás- foglalását kellett képviselnie. Ez végül is nem befolyásolta a kormány döntését. A Rák Liga célja, hogy egészségvédelmi, szűréssel foglalkozó központot hozna létre —, Önmagában nemes. Ezt az elképzelést a képviselők támogatnák is, csak nem a volt szovjet laktanyában, mert annál sokkal alkalmasabb helyet találhatnának, s a megfelelő hely keresésében segítséget is nyújtanának a Ligának. A szennyvíztelepet — amely a laktanya és a Duna között helyezkedik el — bővíteni és korszerűsíteni kel- ■ lene. A főútvonal forga'.- massága sem teszi alkalmassá betegek gyógyítására a laktanyát. Éppen ezért az önkormányzat ipari hasznosításra gondolt. Dr. Kovács Béla, a városi önkormányzat jogi bizottságának elnöke értetlenül áll a döntés előtt. Mint elmondta, a képviselők meghallgatták a Liga terveit, de azok inkább álomnak tetszettek. Az pedig egyenesen elképesztő, hogy azon a területen még szállodát is kialakítsanak. Németh Gábor polgármester szerint az irányelvekről vitatkoztak az illetékesekkel, mert a közösségi cél megelőzi a gazdaságit. Ez önmagában szép, csak arra kíváncsi, hogy a Liga miként képes majd teljesíteni a feltételeket ahhoz, hogy tervét végrehajtsa. Ugyanis a szennyvíztisztítót a Ligának kell korszerűsítenie, különben nem kaphatja meg az objektumot. Kérdés, hogy mindehhez mekkora kormánytámogatást kap. Dr. Vasvári Artúrné, a Liga titkára leszögezte, nem ők döntöttek arról, hogy ki kapja meg a laktanyát. Az pedig nem igaz, hogy nincsenek konkrét terveik. A pénzről pedig nem szívesen beszél, de ehhez az önkormányzatnak nincsen semmi köze. Ezzel szemben az egészségmegőrző központból a városnak több előnye származik. Többek között az is, hogy kórházi ellátásban részesülhetnek Szentendre lakói. A képviselők butikokat szeretnének, amiből adó folyna be az önkormányzat kasszájába, de az egészségügyi központ hosz- . szú távon többe) jelentene. A szentendrei döntésről a legilletékesebbet, Halász Csaba ezredest, a tárcaközi bizottság tagját kérdeztük. Hangsúlyozta, hogy a még tavaly kidolgozott elosztási irányelveket valamennyi érintett Önkormányzatnak megküldték véleményezésre, akkor egyik sem tiltakozott. Az alapelv szerint elsőbbséget élveznek a biznosítások. Ha erre nincs szükség, akkor lakásokat kell kialakítani a volt katonai épületekből. A sorban csak ezután jön a közösségi cél, ami egészségügyi, oktatási, illetve szociális intézményeket jelent. A lista végén áll a gazdasági hasz- ■ nositás. Halász Csaba szerint ezzel a prioritással minden polgármester egyetértett, még a kormány döntése előtt. Az ezredes tájékoztatása szerint a tárcaközi bizottság nem diktált, nem követelt. Csak olyan javaslat került a kormány elé, amiben teljes volt az egyetértés. Ez Szentendre esetében is így volt, ugyanis a polgármester először támogatta a Rák Liga elképzelését. A Liga szeretne egy daganatos szűrőállomást, egy nemzetközi lézerkutatási centrumot és kórházat létrehozni, ahol a műtött rákbetegeket gyógyítanák. A helyi Köjál pedig csalc azt kötötte ki, hogy környezeti szempontok miatt a tartós ott-tar- tózkodásra nem alkalmas a terület. A betegek pedig csak rövid ideig lennének a „szanatóriumban”, az orvosok, az asszisztensek pedig esténként hazamennének. Végül ebből a beruházásból a városnak is lenne haszna, még akkor is, ha más a képviselő-testület véleménye. Halász Csaba szerint az országban összesen 323 objektumot osztottak szét, ebből 96 csak földterület, 232 ingatlanon pedig valamiféle épület is van. S ezekről kivétel nélkül megegyeztek az önkormányzatokkal, amelyek a hasznosítók elképzeléseit sokszor még anyagilag is támogatták. Kalocsai Zsuzsa Újra flaszteroznak Kultúra, sport, bál Két rendezvénnyel jelentkezik a Magyarországi Cigányok Egyesülete. Szeptember 23-án Lakihegyen (Halásztelek mellett) délután két órától cigánytalálkozót tartanak. A kulturális eseményen érdeklődőket is szívesen látnak. A másik esemény október 12-én a Heves megyei Kál községben lesz, ahol országos cigány sport- és kulturális nap kezdődik reggel 9-kor. A káli összejövetel este cigánybállal fejeződik be. Morzejelekre jöttek ki ummiták titka Egy távoli bolygó küldöttei járnak köztünk, ez már bizonyossággal mondható. Pontosabban Jean Pierre Petit francia asztrofizikus bizonyosságával, aki frissen megjelent könyvében — Az ummiták titka — részletesen leírja távolról (a Wolf 424-es bolygóról) érkezett vendégeinket. Nos, az ummiták magasak, szőkék és hasonlítanak az emberre. Nem érdekli őket a művészet, ám fogékonyak az illatok iránt. Elképeszti őket a zene, de a hangjuk is más, mint a földi halandóké, va- lamiféle géphangon érintkeznek egymással. Istenhívők és nagyon becsületesek. Petit professzor szerint 1950. március 23-án érkeztek a Földre, összesen hatan. Négy férfi és két nő. Amiből is kitűnik, hogy szexuálisan is különböznek egymástól. Ezek itt a Földön, hatan „bennünket tanulmányoznak, miután már a harmincas évek óta tudjuk, hogy létezik a földön kívüli népcsoport” — nyilatkozta az 54 esztendős kutató. A kapcsolatfelvétel szerinte úgy történik, hogy a Wolf 424-es bolygón vették a Földről érkezett morzejé- leket és ez felkeltette az érdeklődésüket a távoli lények iránt. Petit úr 11 éve folytat exkluzív dialógust tudósaikkal, többnyire elméleti témákban. Arra a kérdésre, hogy nem teszi-e magát nevetségessé a könyvével, a marseillc-i csillagász határozott igennel válaszolt. De ettől még megállja a helyét a tényekre alapozott elmélet — tette hozzá. Mindenesetre az um- mitáknak sem lehet könnyű itt lent, lévén „támogatói a totális rendszereknek”. Hiszen ezek talán máris kevesebben vannak, mint a hat ummita előőrs ... Diósdon a 70-es főútvonal mellett levő buszmegállók az évek során alaposan tönkrementek. Nem véletlen ez, hiszen a Volán-buszok mellett a BKV kék buszai is használják á megállókat. Most; ezekben a napokban a Közúti Igazgatóság megbízásából a Magyar Aszfalt szakemberei hozzáláttak a hat megállóhely felújításához. A munkálatok előreláthatólag mintegy két hetet vesznek majd igénybe, s addig is a kivitelezők kérik az utazóközönség megértését. (Hancsovszki János felvétele) 11 •> •■*) .*»