Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
„Csak éljen a fa“’ PP Ősz elején Szeptember 22-e, va1' sár nap. A nap jó meleg, de árnyé libán, különösen ott, ahol a szél is ér, hűvös van. Lehelne nyár is, ám a csontjaimban érzem, hogy az ősz ólálkodik a verófényben. Két évszak határán állok, s az udvarom is ennek a két- féleségnek a képét mutatja: két szín tarkáink a fákon-leveleken, a nyári zöld és az őszi sárga. A sárgát mintha megcsapta volna a szél hidege, a zöldben mintha még tartaná a lelket a kék ég melege. Olyan most a kert, akár a hatvanon túljutott koros férfi, aki elvégezte már. életének java dolgát, s most csak pihen, sütkérezik, mélázik, emlékezik. Nincsenek már tervei, sem terhei. Mellettem egy fiatal kis almafa még hordja néhány piros almáját, de ez már nem súly, inkább csak dísz. A fél udvarunkat beborító diófa leveleinek jó része már elszáradva lehullt. Szeretem délutánonként hallgatni a lomb szavát, amint verődik a száraz levél az ághoz, és halk' kereplőként adja hírül a közelgő oszt. Mennyi izgalmas élményt, műtőén sok titkot hoznak a felszínre az őszbe hajló napok, a gyümölcsbetakarító idők. Az ősz az élet végességét fújja a szelével, a halál képét mutatja eső áztatta útjaival, s lehet az ember a legszebb és legpirosabb, a tarka-szép lombú korában, mégis fel kell ismernie: még ősz kort érve is munkák sora marad végezetlenül és még azzal is vághatja a sors az ember alatt a fát, hogy „ami a legszebb és legpirosabb, az fog hullni leghamarabb.” Jázminbokrunkról egy megsárgult, megfony- nyadt levél hull alá a semmibe, oda, ahol soha nem hajt, nem rügyezik ki többé. Szomorkodni kellene? Kétségbeesni? A menekülésre csak azt biztatja a lombhullás, aki nem tudja a feltámadás örök és nagy titkát: — „hulljon a lomb, csak éljen a fa." F. M. Helytörténeti Baráti Társulat Bag hatszáz éve • • © • GODOLLO! xJCÍWÍfB XVIII. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 28., SZOMBAT Csökken a véradók száma Tragédiák sora következhet be A gödöllői székhelyű Pest Megyei Vérellátó Állomás működési területén 550 ezer ember él. Tevékenységük kiterjed a régi ráckevei, dabasi, monori, budai, aszódi, gödöllői járások falvaira, az itt található városokra, valamint a nagykátai járás északi részére. A gödöllői állomás mellett a váci vérellátó a megyei északi, a ceglédi pedig a megye déli területén végzi gyógyítást segítő, szolgáló tevékenységét. Valkó, Szenllászló Ismét a kárpótlás A Kisgazdapárt helyi szervezetei ismét megrendezik a kárpótlási tanácsadást Valkón és Vácszent- lászlón. Október elsején, kedden, a szentlásziói Fő út 34. számú épületben 8- tól 14 óráig várja a hozzá fordulókat Hrkaj Pál, az FKGP megyei kárpótlási szakértője, 14-től 18-ig pedig a Valkói Polgármesteri Hivatalban teszi ugyanezt. Olvasóink fóruma Kutyát mentő postás A Gödöllői Hírlapon keresztül mondunk hálás köszönetét körzetünk postásának, Nagy Jánosnak, hogy szeptember 13-án a Csoki névre hallgató, már-már elveszettnek hitt kis foxiku- tyánkat hazahozta. Néhány nappal korábban a másik kutyánktól kellett elbúcsúznunk öreg korára való tekintettel. A vele összeszokott kiskutyánk talán a keresésére indult. Csoki jól ismerte a postást, és egész napon át hordta vele a nyugdíjat. Míg Nagy János bement a lakásokba átadni a pénzt, Csoki vigyázott a biciklijére. Amikor befejeződött a munkája, «.lhoz- ta nekünk a foxit. Mészáros György és neje Gödöllő Egy hete a városháza előtt zajlott az élet Gödöllőn, vasárnap a művelődési központ könyékén várható nagy nyüzsgés: ott tartják holnap a kerékpáros sportnap rendezvényeit (Pillér Éva felvétele) Aszód Az idősek világnapja alkalmából nyílt napot tart szeptember 30-án, hétfőn Aszódon a Petőfi utcai idősek klubja és a Falujárók úti idősek klubja. A délelőtti programokban szerepel egészségügyi videofilmek vetítése, gyógynövény-kiállítás és -vásár, s köszöntik a város legidősebb emberét. Délután háromkor a Vécsei Károly Csaknem hatszáz éve történt. hogy 1394. április 2-án a váci káptalan bizonyító okmányában ismereteink szerint első alkalommal leírták községünk nevét Baag formában. A név is, az évforduló is arra kötelezi községünk valamennyi polgárát, hogy méltósággal készüljön az évforduló megünneplésére. A szülőfalu iránti szeretet késztette a bagi Helytörténeti Baráti Társulat elnökségét arra, hogy a közgyűlés elé terjessze az évfordulóra való felkészülés tennivalóit, meghatározza saját feladatát. A javaslatot még sok hasznosítható elképzelés gazdagíthatja. A megvalósítás pénzügyi fedezetének előteremtéséhez a csütörtöki közgyűlés Bag 600 -éves elnevezéssel alapítványt hozott létre. Az alapítvány első feladatként egy emlékmű felállítását jelöli meg a művelődési ház előtt. Az évforduló a község ünnepe, így természetes, hogy mások is munkálkodni fognak a megemlékezésen. Az emlékművet közadakozásból kívánjuk megvalósítani. s ebben számítunk nemcsak a Bagón lakókra, hanem a Bagról elköltözöt- tekre és a Bagi nevet viselőkre. Ilyen vezetéknév található határainkon innen és túl. Helyőrségi Klubban idősek találkozója kezdődik, műsort adnak az általános iskolák, valamint a művelődési ház irodalmi csoportja, a zeneiskola. Ünnepi köszöntőt mond Bugyin József polgármester, és lesz zene, tánc, beszélgetés. A gondozási központ, a Vöröskereszt és a többi szervező szeretettel vár minden aszódi idős embert. Községünk több ezer éves település, mivel szinte valamennyi kor régészeti lelete előkerült, és a több helyen őrzött gyűjtemény jelenleg is gazdagodik. A föld megőrzi a régmúlt tárgyait, de ha azok a felszínre kerülnek, nagyobb részük tönkremegy. Köszönet az aszódi Petőfi Múzeumnak, hogy fennállása óta őrködik a Galga-völgy régészeti leleteinek megóvásán. Aki pedig kételkedik abban, hogy a falu fölé magasodó Tatárülésen is laktak emberek, az most végezzen terepbejárást, a friss szántás után! A Helytörténet; Baráti Társulat szeretné még szebbé tenni a község arculatát, megőrizve természetes varázsát. Ehhez kérjük községünk lakóinak és tisztelőinek áldozatvállaló segítségét. Dr. Balázs József A nyár közepén minden újságot olvasó, rádiót hallgató személy értesült arról, hogy akadozik az önkéntes véradás, baj van a sok esetben életet mentő vérellátással. Ezekben a napokban több Galga menti községben szerveztek véradó napot. Láttam, hogy az állomás gépkocsija a falu főterén várta az önkénteseket, akik meglehetősen lassan gyűltek ösz- sze, pedig — amint ezt Bagón, Hévízgyörkön elmondták —, mindent megtettek az akció sikeréért: kifüggesztették a plakátokat, kihirdették azt a lelkészek a templomokban. Miért hát akkor a tapasztalható visz- szaesés ? — töprengtem, mert emlékszem még né-> hány esztendővel ezelőtti híradásokra, amelyek az önkéntes véradók számának növekedéséről, a begyűjtött vér mennyiségének emelkedéséről, az emberi humánum erősödéséről szóltak. Mozgalmi íz Dr. Pethö Ede, a gödöllői vérellátó állomás főorvosa számokkal igazolja a bekövetkezett és ’ kedvezőtlennek nevezhető folyamatot: — Amíg néhány éve 15 ezer liter vért gyűjtöttünk be Pest megyében — mondja a főváros —, a múlt év végére ez a szám 12 ezerre apadt. A csökkenésnek több oka van, s ezeket többször is megvitattuk kollégáimmal, s így feltételezhető, hogy néni tévedtünk. A véradás akkor számított talán dicsőségnek, emberbaráti cselekedetnek, amikor a szükségesnél is többet emlegettük a szociális, más esetben a közösségi jelzőket. Sajnálatos, hogy ezeknek a szavaknak az értéke mára megkopott, tartalmi jelentésük megváltozott, s valamiféle „mozgalmi ize” lett. Hétvégi gondok A dolgozók nem tudom, mi lesz holnap? érzéséből fakadó bizonytalansága csaknem megszüntette azt az önkéntes apparátust — — a Vöröskereszt aktíváira gondolok —, melynek tagjai személyes példamutatással, meggyőző érvekkel bírták rá az embereket a véradásra. A közvetlen emberi kapcsolatoknak mindig mozgósító ereje volt a munkánkban — érvel észrevételei mellett dr. Pethő Ede. Amíg a főorvos szavait jegyzem, azon töprengek, hogyan, s miként lehetne megállítani a véradás csökkenését, hiszen a vérkészítményeket igénylő műtétek, balesetek száma nem csökken, s ha kedvező változást nem érünk el, akkor tragédiák sora következhet be. A legnagyobb igazságtalanságokat takarná, ha az emberek egy része a jelenlegi társadalmi problémákat a véradás megtagadásával bosszulná meg. — Büszkélkedni valónk is akad — mondja a főorvos, aki az egészségügynek ezen a területén dolgozik csaknem 30 éve. — Nem kevesen vannak olyan véradóink, akik a szabadságuk, szabadnapjuk óráit áldozzák fel, hogy ott legyenek a meghirdetett véradáson, amelyért egyes helyeken nem elismerést, hanem elmarasztalást kapnak. Vannak ma már olyan üzemek, ahol munkaidőben nem kapunk lehetőséget a munkánk elvégzésére, bár szombaton és vasárnap segítik a véradás megszervezését. Sajnos, a hétvégi vérvétel újabb, a feldolgozással járó gondokat vet fel. Éppen ezért a gödöllői véradó állomáson — Kiss József utca 2. — minden hétfőn, kedden, csütörtökön reggel 8 órától lehet vért adni, ekkor és ott elvégezzük a szükséges egészségügyi vizsgálatokat is. A fiatalokhoz Hosszan és sokat beszélgettünk még a gondokról, s csak beszélgetésünk végén szólt dr. Pethő Ede a jövőről. — Meg kell találni a módját, hogy eljussunk a fiatalokhoz, s itt a fiúk mellett — akikkel a katonaságnál találkozunk — elsősorban a leányokra, a leendő édesanyákra gondolunk mint segítőkre. Az üzemekben, községekben megszűnt régi közösségek helyett személyes kapcsolatokat építünk ki a most szerveződő új közösségekkel. Tudjuk, a munkánk nem könnyű, s talán hosszú ideig még nehezedik is, ám azt is tudjuk, hogy amit teszünk, az pótolhatatlan, s ez erőt ad a jelenlegi folyamat megállításához. (Fercsik) KÖZLEMÉNY Kondor, Cleopátra UT—1A minősítésű fémzárolt vetőburgonya, valamint télálló étkezési burgonya és vöröshagyma kapható. Kószó János, Mezőgazda- sági Bolt, Gödöllő, Szabadság út 28/B. Nyitva: hétfőtől péntekig 8—17-ig, szombat-vasárnap 8—12-ig. (77 745/1K) GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. ® A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. © Munkatárs: Pillér Éva. © Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. © Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. © Hirdetésfelvétel: munkanapodon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. líÖSKÖIltib a legidősebbet Lagzismenet . (Pillér Éva felvétele)