Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-20 / 221. szám
CEGLÉDI XXXV. ÉVFOLYAM, 221. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 20., PÉNTEK Peticiózó polgármesterek Rázós kérdés a tanyavillamosítás Az alföldi tanyák villamosításának története megérne egy külön tanulmányt. A téeszesítés után, amikor kialakultak a nagyüzemi gyümölcsösök, állattartó telepek, majorságok, a mezőgazdasági üzemek nem nélkülözhették tovább a villanyáramot. Kellett az ültetvények mellé á trafóház és a vezeték, hogy az öntözéshez, permetezéshez kellő vizet kiemelhessék a kutakból a szivattyúkkal. Az istállókba is bevezették az áramot. Ha már ott volt, néhány karón eljuttatták a közeli iskolához. Ezt látva persze hogy a tanyák lakói is benyújtották jogos igényüket a korszerűbb világításra, háztartási és mezőgazdasági gépek használatára. így terebélyesedett a hálózat, s ma éppen ez a bajok forrása. Csődlöm eg Molnár János csemői polgármester, a kérdés alapos ismerője, hiszen a településhez tartozók nagyobb része még ma is a határban él, és félő, hogy elöbb-utóbb az elöregedett elektromos rendszer felmondja a szolgálatot, ráadásul gazdája sem lesz akkorra, amikor tetemes összeget kellene költeni rá. Erről a témakörről adott áttekintést a minap Nyársapáton a Cegléd és Nagykőrös vonzás- körzetéhez tartozó települések polgármestereinek tanácskozásán. A kérdés rendkívüli időszerűségét indokolja, hogy a szövetkezetek sorsát meghatározó átmeneti törvény, illetve a majdani új szövetkezeti törvény olyan változásokat hozhat, hogy könnyen előáll az a helyzet, amikor ezeknek a mezőgazdasági szövetkezed beruházásban készült vezetékeknek nem lesz gazdájuk. A téeszek már nem rendelkeznek velük, az áramszolgáltató vállalatok nem kapkodnak ezért a . csődtömegért, hiszen jórészt a mai szabványoktól eltérő, gyenge minőségű, túlterhelt hálózatról van szó. Sem erkölcsileg, sem . sem anyagilag nem célszerű átvállalni ilyesmit, hiszen hatalmas összegbe kerülne a felújítása. Az sem járható viszont, hogy a teljes költséget azoknak a tanyai embereknek a nyakába varr jak, akik annak idején egyszer már fizettek az oszlopokért, szerelésért. Állítólag egymillió forintba is belekerülne egy kilométernyi hálózatfelújítás. Csupán Cegléd és környéke tariyavilágában legalább 110 kilométernyi vezetéket érint. Ha még hozzávesszük a nagykőrösi részeket is, 150 millió forint kellene erre a célra. Ki fizesse? A Démász? Az ön- kormányzatok? A lakosság? A kérdés költői, választ sem érdemel, hiszen a felsoroltak közül ma egyiknek sincs elegendő pénze. A csemői polgármester javaslata: az érintett tanyás települések po'gár- mesterei forduljanak petícióval a kereskedelmi és ipari miniszterhez, javasolva a költségek megosztását. A lakosság is vállaljon részt — anyagi lehetőségeihez mérten —, és az áram- szolgáltató is kapjon erre a célra felújítási fedezetet. Gazdátlan marad Meghívottként részt vett és felszólalt a tanácskozáson Berecz Lajos, a Démász nagykőrösi- üzemigazgatója, aki elmondotta, hogy nem áll rendelkezésükre az a 600-700 millió forint, amelyre a fennhatóságuk alatt álló területen szükség lenne a tanyai villamosítás megoldásához. Évente alig 10-12 millió forint gyűlik össze hálózat- fejlesztésre, annak zömét is a lakosság fizeti be. Abban bizik, hogy o piacgazdálkodás bevezetésével megteremtődnek a fejlesztési források. Az áramszolgáltató a jelenlegi állapotban nem tudja átvenni ezeket a vezetékeket, csupán türelmet kérhet a lakosoktól és az önkormányzatoktól. Az sem járható út, hogy a téeszek felmondják ezt a szolgáltatást a tanyasiaknak. Egy-két évig még átmenetileg fenn kell tartani ezt az állapotot, akár az erről szóló rendelet részleges módosításával is. Cegléd város példája követhető megoldást kínál. Mácz István ceglédi polgár- mester arról beszélt, hogy az önkormányzat, a Démász és az érintett szövetkezetek megállapodást kötöttek áthidaló jelleggel, hogy az áramellátás ne szűnjön meg a tanyavilágban. Rosszízű lenne Időben megegyezésre kellene jutni minden területen, mert különben nagyon rosszízű lesz az átalakulás, ha még ez a kérdés is terheli az emberek egyébként is alaposan igénybe vett tűrőképességét. (tamasi) Veszélyes kerékpárok Halálos balesetek Több, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset ügyében indított vizsgálatot a Ceglédi Rendőr- kapitányság közlekedési alosztálya. Cegléden a Déli út és a Fürst Sándor út kereszteződésében E. Béláné 84 éves helyi lakos kerékpárral haladva nem biztosított elsőbbséget az autóbusszal védett útvonalon haladó K. István lajosmizsei lakosnak és összeütköztek. Az idős nyugdija« kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Csemő lakott területén I. Sándorné 35 éves helyi lakos személygépkocsival igyekezett kikerülni egy úttesten heverő kerékpárt. Eközben lehaladt az ’ úttest melletti füves részre, ahol elgázolta a fekvő L. István 38 éves, rokkantnyugdíjas helyi lakost, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. Cegléden az Örkényi úton G. Péter 70 éves helyi lakos kerékpárral irányjelzés nélkül akart balra kanyarodni és a már előzésben lévő B. Sándor helyi lakos által vezetett személygépkocsi elütötte. Súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. (r.) Ügyeletek A Rákóczi úti rendelőintézetben: központi körzeti orvosi ügyelet hétköznap 13-tól 15 és 17-től 19 óráig. Az éjszakai 19-től reggel 7 óráig. Hét végén, pénteken 17-től hétfő reggel 7 óráig. Telefonszám: 11-200. A Reiner utcai rendelőben: központi gyermekorvosi ügyejet szombaton, vasárnap, valamint munkaszüneti napokon 7-től 19 óráig. Telefonszám: 11-994. Fogorvosi ügyelet szombaton 7.30-tól 14 óráig, míg munkaszüneti napokon 9-től 15 óráig. (Csak sürgős esetben vehető igénybe!) Szeptember 21-én, szombaton 8-tól 23-án, hétfőn 8-ig, az alábbiak tartanak állatorvosi ügyeletet: Cegléden, Ceglédberce- len dr. Kiss Mihály, Cegléd, Szolnoki u. 1., telefon- szám: 10-724. Abonyban, Jászkarajenőn, Törteién, Kőrös tetétlenen dr. Re- vuezky Béla, Törtei, Dózsa Gy. u. 42., telefonszám: 45. Albertirsán, Csemőn, Mi- kebudán, DánszentmikJóTámogatók kerestetnek hajtókar Neve: Joó Zoltán. Nem Zoli, pláne nem Zolika. Határozott, férfias egyéniség. Kora: tizennegyedik évében jár. Különleges ismertetőjele: motorcsónak-versenyző. Legnagyobb gondja: elpusztult a versenyhajó motorja és ez fájdalmasan Visszaveti a szépen indult sportpályafutást. HAJÓTÖRÉS A ház előtt, amelyben laknak, bakokon áll egy nagyobbacska motorcsónak. Nyilván ez a cég reklámja, hiszen a fiú édesapja szakmája szerint is hajógépész, aki iparosként foglalkozik a vízi járművekkel. Nagy szeretettel, féltő szóval beszél a fiáról, akit ' időben beoltott a a víz és a versenyzés szenvedélyével. Zoltán hatéves volt, amikor megkapta első motorcsónakját. Attól kezdve barátkozott a hajóval, a víz fölötti szárnyalással. Édesapja a Duna mentén nőtt fél, s a folyó szeretetére, tiszteletére tanította a fiát. A ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola nyolcadikos diákja már megjelent a sporttudósításokban. Kategóriájában figyelemre méltó eredményeket ért el, és a bajnoki cím megszerzése előtt következett be az áthidalhatatlan műszaki hiba. Tiszakécskén tartotta a fiatalember megszokott edzései egyikét, amikor a Yamato motor felmondta a szolgálatot. A versenyző először azt hitte, a benzin fogyott ki a tankból. Csak amikor partra vontatták, derült ki, hogy ennél sokkal súlyosabb a helyzet, ugyanis kikönyökölt a hajtókar. Ezek a motorok huszonöt versenyóra időtartamra készülnek, s ha ilyen mértékben károsodnak, még kísérletezni sem érdemes a javításukkal. VÍZRE VÁGYIK Így a 14-es rajtszámű, trópusi fából épített, marhavérrel ragasztott hajó benn szomorkodik a műhelyben, akár egy partra vetett hal. Az édesapa és a fia vigasztalan. Nem csoda, hiszen kategóriájában nagy pontelőnnyel vezet a bajnokságban. Az OSSZ ifjúsági osztályban első lett Dunavarsányban. Az előkelő, szép helyezéseket trófeák, oklevelek bizonyítják. A Pallas SC motorcsónak szakosztálya szegény, mint a templom egere. Nem tud új motort venni a hajóhoz. Áz édesapa vette a fáradságot, és végigjárta az ösz- szes ceglédli vállalat- és intézményvezetőt. Szponzorokat keresett, akik összeadják a pénzt. Nem kis ősz- szegről van szó, hiszen háromszázezer forintba kerülne a megfelelő utánpótlás. A Ceglédi Állami Tangazdaság ötezer, a Laing cég harmincezer forintot adott az ifjú sportember boldogulását segítendő. Kellenének még más támogatók is. Olyanok, akik nem fogadják megütközéssel, hogy itt, a homoktenger kellős közepén miért vágyik vízre egy fiú, ahelyett hogy focizna, kosarazna vagy teniszezne. Az édesapa többet is megtenne a fiúért, de az ő jövedelme is véges. Amit keres, az kell a négytagú család megélhetéséhez. Így sem csekély az a ráfordítás, amelyet a versenyzés érdekében magára vállal, FALAKBA ÜTKÖZIK A versenyző a vízen jól eligazodik. Nyolcvan-ki- lencven kilométeres sebességnél is ura a hajójának. Megszokta az ünneplést. A papa már látja, hogy a tinilányok versenyről versenyre követik, autogramot kunyerálnak. Most tudna Zoltán nekilendülni, amikor az egyenesben van. Kétségbeesetten jön-megy, próbálkozik. Végiggondol minden lehetséges megoldást, ám a valóságban falakba ütközik. Hiába, nagy a szegénység. Nehezen jön össze ekkora pénz a mai világban. (t. t.) son dr. Ádám Tamás, Al- bertirsa, Dózsa Gy. u. 23., telefonszám: 27. Gazdakör Szeptember 23-án, hétfőn 18 órakor a Ceglédi Kaszinóban tartja soron következő összejövetelét a helybéli gazdakör. Az érdeklődők a kárpótlással kapcsolatos tájékoztatót hallgathatnak meg. Előadók: Farkas Albert, a polgármesteri hivatal műszaki csoport- vezetője, Szily György, a mezőgazdasági és vállalkozási csoport vezetőhelyettese és Nagy László, a földhivatal vezetője. Bemutatón Nyomozókutyák Szeptember 21-én, szombaton 10 órakor a margitszigeti stadionban a rendőrnyomozókutyák országos versenyét követő bemutatón — a területi eredmények alapján — részt vesz a ceglédi Molnár Sándor főtörzsőrmester is szolgálati kutyájával. Sportműsor A sportműsort a Közgép pénteki tekemérkőzése nyitja, és a Biokontakt hétfői kézilabda-találkozója zárja. Közben is rendeznek sportversenyeket, bajnoki mérkőzéseket. Péntek: Teke: A Közgép Teleki utcai pályáján délután négy órakor kezdődik a Ceglédi Közgép—MOM NB I-es férfiösszecsapás. A ceglédiek legutóbb — a Szegedi Postás ellen — itthon, tartották a pontokat. Szombat: Cselgáncs: A városi sport- csarnokban ez évben is sor kerül (a Ceglédi VSE rendezésében) az Évig Kupaversenyre, gyermekkorosztályban B és C kategóriában. Várhatóan mintegy háromszáz fiatal áll maid tatamira a 10 órakor kezdődő viadalon. Labdarúgás: A malom- tószéli pályán 15.30 órától rendezik meg a Ceglédi Kossuth-Honvéd—Orosháza NB III-as mérkőzést. Rosz- szul sikerült a ceglédiek rajtja, hiszen az eddigi fordulókban mindössze egy pontot szereztek, s ezzel sereghajtók. Jó lenne hozzáfogni a pontszerzéshez. Előtte 13.30 órától az ifjúságiak lépnek pályára. Vasárnap: Kézilabda: A város! sportcsarnokban egymást követően négy összecsapásra kerül sor: 10 órától Biokontakt II.—Tököl férfimérkőzés a megyei I. osztályban. A Biokontakt—Tököl ifjúsági találkozó, a Ceglédi VSE—Úri a megyei női 1. osztályban, s a CVSE —Űri ifjúsági mérkőzés. Péntektől vasárnapig; Tenisz: A CVSE-pályán kerül sor az ez évi városi egyéni és páros bajnokságra, melyen a mérkőzések pénteken 16, szombaton és vasárnap reggel 7 órakor kezdődnek. Nevezni a verseny kezdetéig a CVSE- pályán, vagy a városházán, a művelődési csoportnál, Jezerniszky Attilánál lehet. Hétfő: Kézilabda: A város! sportcsarnokban rövid műsorral már 17.30 órakor elkezdődik a program, amikor Túlik István búcsújátéka alkalmából a bajnok és kupagyőztes Veszprémi Bramac SE méri össze erejét a hazaiakkal, a Biokontakt SE-vel. U. L. Ceglédi apróhirdetések Piac mellett 1 szoba konyhás lakás eladó, amely üzlet céljára kialakítható. Megkereső levelet „Sürgős 025 452” jeligére kérem, a Hírlapkiadó Váll. Közönségszolgálat címére: Cegléd, Teleki u. 30. (74 431/2K) Felveszünk közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező munkatársat vagy munkatársnőt. — Jelentkezni személyesen az üzemigazgatónál lehet. VIKUV Ceglédi Üzemvezetősége, Cegléd, Rákóczi út 72. (76 010/1H) A csemői Rákóczi Tsz felvételt hirdet faüzemi gépmunkások, valamint egy stílfűrész- kezelő részére. Bérezés: teljesítmény szerint. Jelentkezni lehet a faüzem vezetőjénél. — (76 011/1H) 2 szobás, 76 nm-es, komfortos családi ház eladó vagy kisebbre cserélném. Érdeklődni: Cegléd, Örkényi út 20. (76 023/1K) Platós ARO friss műszakival eladó. Szolnok, Körösi út 44. (76 049,1K) KÖZLEMÉNYEK KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik dr. Polónyi István temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, bánatunkban osztozCEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. § A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatársak: Tamasi Tamás és Rozgonyi István. ® Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: (20) 11-400. $ Telex: 22-6353. * Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönség szolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Telefon: (20) 10-763, tak. A gyászoló család. (76 044/ 1K) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves közeli és távoli rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek* szomszédoknak, akik szeretett jó férjem, édesapám, Katona Sándor temetésén megjelentek, őt utolsó útjára elkísérték és sírjára a megemlékezés és kegyelet virágait helyezték. Külön köszönetét mondunk a Color kisvállalat dolgozóinak, amatőr filmklub tagjainak, sárkányrepülő sportklub tagjainak és a Toldy Ferenc kórház dolgozóinak. Köszönjük a v vidékről küldött táviratokat. Katona Sándorné és leánya, Tünde. (76 046/1K) , . *üj£%ir?qp