Pest Megyei Hírlap, 1991. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-16 / 217. szám
Az önállósulás felé — Nagykőrösön Jobb feltételekkel Ünnepi istentisztelettel •gybekötött tanévnyitó ünnepélyt rendeztek vasárnap Nagykőrösön, ahol a Duna- melléki és Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola immáron második évfolyama — harminchárom leendő tanító — tett fogadalmat. Villányi Péter, a dél-pesti egyházmegye esperese igehirdetésében rámutatott: nincs segítség Isten nélkül. Ez a pedagógiában azt jelenti, engedni kell a gyermekeket kiteljesedni, kifejlődni, méghozzá abban a szellemben, amelynek értelmében nem önmegvalósításra van szükség, de önmaguk kicserélésére. A református tanítók felelőssége — húzta alá —, hogy olyan embereket neveljenek, akik nem a tömegekkel sodródnak, de önállóan képesek gondolkodni. E gondolathoz csatlakozott dr. Nagy József, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola főigazgatója, aki úgy fogalmazott, a tanítónak az a dolga, hogy ne csak azt lássa meg, milyen a reá bízott gyermek, de azt is, milyenné lehet. Kiss János, Nagykőrös polgármestere, örömmel és büszkeséggel szólt az egyre jobban gyökeret eresztő intézményről, az izmosodó tanítóképzőről. Űtravalóul az igazi hit, az alapos tudás és a családi bölcsesség összhangjáról beszélt. A tanítóképző az idén már a tavalyinál jobb fel tételek mellett, ámde még mindig szegényes felsze reltséggel fogadja a hallgatókat. A tanári kar is kezd kialakulni, ősztől Nagy Lídia, Szenczi Árpád és Fodor Ferencné lépett be, s az örvendetes szemé lyi változások egyre közelebbivé teszik azt az idő pontot, amikor a nagy múltú intézmény immáron tel jesen önálló lesz — lehet — újra. Az ünnepség végén a nagykőrösi református templomban, amelyet meg töltöttek a hívők, a tanító- jelöltek ünnepélyes fogadalmat tettek. B. O. ÉVNYITÓ ÖTVENÖT ÉV UTÁN ÚJRA Marianum Általános Iskola Érden Szülők és diákok együtt ültették cl a kis nyárfát az iskola udvarában (Vimola Károly felvételei) A szűkszavú meghívó lényege „Az Érd Újvárosi Egyházközösség által alapított Marianum Általános Iskola megnyitóünnepségére — az érdi Plébánia- templomban, a szentmise után, melyet dr. Takács Nándor székesfehérvári koadjuktor püspök celebrál, sor kerül az iskola ünnepélyes megnyitására." Ha nem is kaptunk meghívót erre. a Pest megyében nem mindennapi számba menő eseményre, azért úgymond sértődöttségből, nemtörődömségből még véletlenül sem maradhattunk távol. Hiszen ami Érden a Marianum Általános Iskola megnyitásához fűződik, az túlnő a kisstílű emberi — Újságírói! — megnyilatkozáson. Hiszen szülők fogtak ösz- tze azért, hogy az 1936-ban megalakult katolikus iskola romjaiból újjáéledjen. Még akkor is igaz ez a megállaptíós, ha az épület romjaiból végül is az önkormányzat nem is kis anyagi áldozatával — úgy közel a hatvanmillió forinthoz — épülhetett újjá. Pedig egy darabig használták, azitán sorsára hagyták. Az utóbbi vezetett oda, hogy a hajdanvolt iskolaépület romossá, elhanyagolttá vált, ráadásul elhagyottá is. Talán mindennek köszönhető, hogy a szülőiknek, az önkormányzati testületnek jócskán a zsebébe kellett nyúlnia ahhoz, hogy itt ma, azaz hétfőn újra megindulhasson a tanítás. Az ÉVÁÉP — melyet korábban jómagam, támaszkodva a helybeli szakemberek szakmai véleményére, ugyancsak sokat bíráltam — kiváló munkát végzett a kivitelezés során. Ügy szólt szombaton, szeptember 14-én a verdikt: „le a kalappal előttük.” öröm volt végre ezt is hallani... Mint ahogy azt is, az egyházközösség fáradozását a jövő generációjának nevelése érdekében messzemenően támogatta az önkormányzati testület. Hiszen értették, megértették, nem egyes emberek, dicsőségéről, hanem egy közösség akaratáról s a jövőről van szó. Egy generációról, melynek nem mindegy, milyenre formálják arculatát, képzettségi, végzettségi fokát ... Ahogy az már lenni szokott egy ünnepi eseményen, szavalat, Himnusz, Szózat — a végén — nem maradhatott el. Megadták a jelenlevők, a fellépők a formáját, a módját — a maguk kedvére, Zászló leng az iskola épületén. Érd városé a magyar zászló mellett, s az iskoláé, sárga színű. Dr. Takács Nándor székesfehérvári koadjuktor püspök selyempárnán jelképesen átvette az iskola kulcsait is. S beszédében méltatta: Mór, Budakeszi után, katolikus gimnázium után az érdi iskola is egy egyházmegye közvetlen irányítása alatt áll. Amit nem fogalmaztak meg az átadási-átvételi ünnepségen: itt talán több türelem, s idő lesz arra, hogy képesség szerint foglalkozzanak a kisdiákokkal. Vagy rávezessék arra, amit nem tud, s külön támogassák a kiemelkedő tehetségeket. Ebben annál is inkább bízhat az ember, mert az egyház irányítása alatt levő iskolákban a sor végén kullogok is mindig többet tudtak, mint a zse- niképzőbe járó társaik .., Persze még hátravan a neheze, a szép iskolában a képzés hétköznapjai, melyek ma kezdődnek meg. S a tornaterem megépítése is. S talán nem elhamarkodott megállapítás: Az ÉVÁÉP eddigi munkáját nézve ebben sem lesz hiba, a határidőt, a minőséget tartják. Varga Edit FIÚ, LEÁNY ÉS UNOKA BECSÜLJE Beköszöntött az ősz „Lám megmondtam, bús gerlice / ne rakj fészket az útszélbe /. Azt mondják a fóti me- nyebskekórus tagjai, hogy a számtalan, szebbnél szebb daluk közül ez a legkedvesebb Pest megyében született. — Vajon melyik faluban vagy városban? — Kiskunmajsán — így a válasz, ez nem tévedés, mert a régi Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegyére emlékeznek. Fótra tegnap ismét beköszöntött az ősz. Az időjárás szerint is, mert délelőtt hulló levelek hajókáz- tak a Vörösmarty tér fölött, ahol a szüreti felvonulók gyülekeztek. A történelmi motívum játszott szerepet 2? évvel ezelőtt> a reformkori hagyományok felélesztésében. Fáy András, a múlt század írója, első takarék- pénztárunk megalapítója hívogatta itteni présházához barátait, hogy a haza sorsáról, az érte való munkálkodásról beszélgessenek. Tudjuk: legszebb írott emléke ezeknek az őszöknek Vörösmarty bordala. Oly szépen énekelte ezt tavaly, fent a Somlyó-hegyen a fóti énekkarok egyesített kórusa, hogy most is hasonló szép élményre számítva zarándokoltunk oda. — Korunknak üzennek Vörösmarty sorai, mert gyöngyszem, érték bőven terem a fóti talajon. Meg is kell tartani fölötte a szemlét minden esztendőben. Szüret idején teszik ezt, bár szőlőből ma már keveset ód o hegyoldal. Nem a bor, hanem a paradicsom tette híressé ezt a falut, jómódúvá lakóit a század első felében. A lelkeket meg az a sok szépség, melyet zenében, dalban, viseletben őriztek meg. Gondosan ügyel rá minden idős ember, hogy fiú, leány és unoka becsülje, ápolja mindazt, ami az embert nemesíti. Úgy mint tavaly, most is táncoltak a kényes paripák környékbeli falvak és a gyermekváros lovasaival. Faluhosszat vonult fel a menet a Fáy-présházig. Elöl Andi József, a főbetyár, csikósöltözetben. Utána a lovasok, aztán a hintó, majd a felpántlikázott társzekerek, majd a két kis borzas lovacska, a Pónitaxi szolgáltatta a kedves látványosságot. Színpompás környékbeli viseletekbe öltözött csoportok vonultak az utcán. A tavalyinál mintha gazdagabb, tarkább lett volna ez a kép. Több és tartalmasabb, egész hónapra szervezett az idei program is. Köztük különlegesen új a népfőiskolák találkozója. Ennek apropójából láthattuk a felvonulók közt Mina Lászlót, az RMDF Brassó megyei elnökét. Léváról a Cseh és Szlovák Köztársaság magyarjainak küldötteit. Délután a fóti együttesekkel ők, továbbá itthonról Pásztó, Szada, Csepel amatőr együttesei, az Állami Népi Együttesből Haskó Ágnes és Strobl József — léptek színpadra. Étel, ital, bazár, a völgyben kitáruló őszi táj panorámája szórakoztatta és gyönyörködtette a sokaságot, o népzenei találkozó és a gyermekváros szereplői által bemutatott vásári komédia közönségét. A Fóti ősznek mindig a folklór Szlovákiából, Léváról érkeztek a menyecskéit (Vimola Károly felvételei) az anyanyelve Ez itt a legnagyobb érték. Magyar és európai. Kovács T. István A tanító néni és leendő tanítványai Margó AGYKONTRA Három hét alatt nyolc kutatóját vesztette el a cég. A cég a megye nevet szerzett kutatóintézeteinek egyike, maga is bomló- és átalakulófélben van, *Aift.-k szakadtak ki belőle, az egyik részleg — az eddigi, állami megbízásos munkák bevételére alapozva — fejlesztő kisvállalatként kíván a továbbiakban tevékenykedni. Vannak, akik a magánszektorba tartanak, s olyanok is, akiknek fogalmuk sincsen arról, mi lesz velük, a közeljövőben miként alakul a sorsuk. A nyolc kutató, aki a távozók első csoportját alkotja, azért fájdalmas veszteség, mert — amint a lassan tisztét vesztő intézeti igazgató mondja — közülük hatan nem maradnak itthon. Külföldre távoznak. Elhatározásuk szerint néhány évre, tapasztalatokat szerezni, tudást gyarapítani, anyagilag egjrenesbe kerülni, s akkor ... Ebben az ak- korban, azaz a hazatérésben nem vagyok biztos — sóhajtja halkan, homlokát dörzsölve a nyolcak volt főnöke. Szinte robbanás erejével törnek felszínre az évtizedeken át felhalmozódott feszültségek, ellentmondások a kutató-fejlesztő helyeken, a szakosodott intézetekben, a vállalati kísérleti részlegekben. Mindannak, ami elmaradt, ami nem történt meg, ami rosszul történt, most kell az árát megfizetni. Most és a jövőben. Az a távozó nyolc ember: közös veszteség lesz abban a pillanatban, amikor tudásukra, kutatói tehetségükre múlhatatlan szükség lenne. Ez a pillanat már most is itt van, csak éppen a felismerés késik: ha valamivel, akkor a szellemi tőke hozadékával törhet ki a magyar gazdaság abból a karanténból, amelyet egy életképtelen szisztéma hozott létre. A megyében a szellemi foglalkozásúak 77 ezer főtt meghaladó táborából több, mint nyolcezren vannak azok, akiknek a munkája valamilyen formában kapcsolódik a kutatáshoz és fejlesztéshez. Ez az egy arányszám is érzékelteti, formailag jelentős csoportról van szó. A valóságban azonban ennek a csoportnak a tagjai nagyon is különböző helyzetű, feladatú, elismertségei, javadalmazású emberek, amint terveik, szándékaik is erősen eltérőek. Gyorsan tágul azoknak a köre, akik úgy gondolkoznak, eljött a képességek pénzre váltásának az ideje és más nem érdekli őket. Akadnak ilyenek a külföldi állást vállalók között is, ám inkább arra hajlok, ennek az ön- és közveszélyes agykontrának a részesei itthon maradnak. Furcsa, de igaz: pusztán pénzt csinálni itthon egyszerűbb. Az agykontra egy másik területe viszont elgondolkoztató hatást fejt ki. Az itthoniakkal nem összehasonlítható anyagi és tárgyi feltételeket kínálnak a külföldi kutatóhelyek, ám ennek természetes vonzata lesz, ha az érintett a munkaszerződés lejártakor sem kíván visszatérni Magyarországra. A veszteség Ilyen esetben valóban veszteség: tudást nélkülözünk. Seregnyi rossz beidegződést kell legyűrnünk magunkban is, a közgondolkodásban is. A külföldi munkavállalás, még inkább a külföldi ösztöndíj, vendégtanárság stib. nemhogy rövidítené a közös kincset, hanem gyarapítja. A tapasztalat, a tudás többlete majd itthon kamatozik, ha persze annak birtokosa valóban hazatér. S ez a kérdés! Ma sok jele van annak, hogy bizonyos értelmiségi csoportok úgy indulnak útnak, mint valamikor a kivándorlók: mindent maguk mögött hagyva. Ez az igazodás a kor szelleméhez? Avagy a határok lebontása korántsem egyenlő az agykontra erősödésével, hanem éppen a fordítottja lenne a Jó? A kérdés nem kérdéses, ám a valóság tartogat néhány keserű feleletet. Mészáros Ottó y<. isJ-b'i — •ißtavU
