Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-27 / 200. szám

Könnyen beszél a paraszt? A százezreket nem élvezik Régi meghívásnak tet­tem eleget, amikor Túrán meglátogattam ifjúkori is­merősömet, Sára Józsefet. Megérkezésemet követően — a saját termésből töl­tött pohár borral történt koccintás után —, régi fa­lusi szokás szerint, sort ke­rítettünk a „jószágnézésre”. Régen tudom, hogy ez elől nincs kibúvó, meg tiszteletlenség is volna ki­térni a szíves invitálás elől. (Apám a nekem injek­ciót adó orvosnak is meg­mutatta a hízókat az ól­ban és így tovább.) Gyorsan megállapíthat­tam, hogy amit az ismerő­sömnél látok, nyugodtan nevezhetem gazdaságnak, nem lehetett könnyű ösz- szehozni, és úgy vélem, még nehezebb megtartani. Vendéglátóim önként vál­lalták : túlórák tömegével hajszás, de mégis kifizető­dő fizikai erőbefektetéssel gyarapítják jövedelmüket. Ezt a tevékenységet nyu­godtan nevezhetjük vállal­kozásnak, igaz, alig egy­két évvel ezelőtt, de gyak­ran ma is háztáji termelés­ként emlegetjük. Sára József nem öreg­ember, hanem életerős, ja­vakorabeli, makkegészséges férfi. Ilyeneket minden faluban találunk. Hévíz- gy örkön Mrkva András és társai, Galgahévízen a Mészárosok, Kartalon a Deákok. Ök azok, akik nem. titkolják: többre akar­Szeminárium Ma, a művelődés antropológiai szeminárium második napján ismét dr. Nyíri Tamás teoló­gusprofesszor lesz az előadó: az embere személyes, illetve transzcendens . létéről beszel 10—13 óráig. Délután 3-kor sze­mináriumi foglalkozás kezdő­dik a létértelemröl, este 8-tól pedig Fritz Riemann: A féle­lem alaptípusai című művét elemzik a résztvevők. Holnap, szerdán dr. Ancscj Éva egyetemi tanár tart elő­adást 10 órai kezdettel a tudás éIhászáról, valamint az em­lékezés és felejtés etikai kér­déseiről. Délután a tudás funk­cióiról lesz szeminárium, este Pancth Gábor ünszeretet. tárgyszeretet című művéről be­szélgetnek a hallgatók. A programsorozatra a gödöl­lői művelődési központban ren­dezvényenként is válthatnak jegyet az érdeklődők. ják vinni, és az üzemi nyolc órára rádolgoznak mindennap még kettőt, né­gyet, esetleg hatot. Mond­ják, hogy kifizetődő, mert a zöldségfélékre — papri­ka, paradicsom, hagyma, uborka, zöldbab, burgonya —, elsősorban arra, amit itt termelnek a Galga men­tén, van piac, és minden mennyiségben eladható. Nem tudom, hogy Sára Józsefnek mennyi a pénze. Az otthonáról arra követ­keztetek, hogy anyagi gond­jai nincsenek. De nincs egyetlen szabad perce sem neki, sem a feleségének. Vasárnapokon is a szék szélen ülnek valami iszo­nyatos készenlétben, fe­szültségben. A százezrek­ből — ha van nekik! — semmit nem élveznek. Ak­kor érzik jól magukat, ha t e v ék eny'ked n e k. Mindezt azért írom most le, mert a minap a fővá­rosban voltam egy baráti társaságban, akik között volt minisztériumi főmun­katárs, jogász és egyetemi tanár is, és ott hangzott el a fülemnek annyira kelle­metlen mondat: — Köny- nyen beszél a paraszt! Sáráékról és az általam ismert falusi emberekről kezdtem beszélni, s bizony a társaság megdöbbent, amikor megfogalmaztam, hogy a legtöbb ember egy napra sem vállalná azt a robotot, amit a zöldségter­melő fóliások egész életük­re vállalnak. Hogy miért? Talán az örökölt életfor­ma miatt, vagy a már meg­szerzett javak megőrzé­séért, a szinten tartásért, de a legtöbben talán azért, mert a családok tízezrei nem hajlandók várni em­beröltőket a komfortra, s nyolc óra helyett inkább tizenhatot dolgoznak, csak­hogy mielőbb összeszedjék magukat, s elérjék az áhí­tott életszínvonalat, vagy éppen megtartsák. Gondo­lom, nem irigyelni kelle­ne őket, hanem nagyobb teret volna szükséges a számukra biztosítani. Szá­mukra, akik a munka meg­szállottjai, akik hajlandók erre az erőfeszítésre nem­csak a háztájiban, hanem az élet minden szegletében. Kitartó reménnyel Engedje meg az olva­só, hogy egy személyes vallomással kezdjem. A szüleim a Felvidékről származnak. Már ebből a tényből is kikövetkez­tethető, hogy több évti­zeddel ezelőtt, a törté­nelem viharaitól kikény­szerítve települtek át Kassáról Aszódra. Talán emiatt (is) sokszor az emlékezetünkbe vésték nekünk, gyermekeknek: örök hálával tartoztak annak a földnek és nép­nek, amely befogadott bennünket, földönfutó­kat. Az akkori eszem­mel persze alig fogtam fel e tény jelentőségét, mert csak azt láttam, hogy édesanyám gyak­ran sírdogált az elve­szettnek hitt szülőföldje miatt. Apám — erős jel­lem lévén — ezt az ér­zést ki nem mutatta, de tudat alatt valahogy megéreztem az ő bána­tát is. A hála és a keserűség érzetétől áthatva már korán megfogalmazódott bennem a remény, hogy az ilyen emberi bánatok elöbb-utóbb megoldód­nak. S ami gyermeki el­mémmel számomra megoldhatónak tűnt, az felnőtt koromra már érthetetlenséggel párosult. Aggódva fi­gyelem ugyanis, hogy vészesen szélesedik a magyar ellenesség. Tu­dom, hogy a háttérben tudatosául?) átgondolt pillanatnyi politikai ér­dekek húzódnak meg, de én mégis rendületlenül bízom az emberi józan­ságban és a békés egy­más mellett élés igényé­ben. Sok nyelven mondják még manapság: nem akarunk érteni magya­rul. Remélem azonban, hogy még megérem: bárhol is élünk Európá­ban, otthon leszünk.—n Petőfi: Go, Trabi, Go! Színes, szinkronizált német vígjá­ték, 18 és 20 órakor. Frekvencia video: Az ellenfél, 10 órakor. Áldozatok, 16 órakor. Wis­dom, 18 és 20 órakor. Aszód, autósmozi: Fogd a nőt, és fuss! Szí­nes amerikai vígjáték, 21 órakor. Nagytarcsa, autósmozi: Ragadozó Los Angeles­ben (Predator. 2.). Színes amerikai sci-fi, 21 órakor. Az ne legyen baj, ne szá­mítson bűnnek, hogy a munka megszállottjai pénzt akarnak keresni, sok pénzt. Az lesz a jó, ha még több lesz a „hajtás ember”, ha még többen lesznek a me­ló rabjai, akik az értékek sokaságát állítják eíő, s mindezt olyan minőségben, hogy az árujuknak van és lesz piaca. — Engedjenek bennünket élni! — mondta Sára Jó­zsef —, s meglátod, az egész ország helyreáll! Igazuk lehet a Galga menti falvak termelőinek. Hagyni kell őket élni. A maguk módján. Ök majd kitalálják, hogyan járnak jobban. Lám, központilag — ott fölül — évtizedek alatt sem tudták meg­szüntetni a zöldségértéke­sítésben a közvetítő keres­kedelem tisztességtelen hasznát, a zöldségfronton működő maffiát. Az itteni emberek — ezek a falusi polgárok — gépkocsiba ül­tek, utánfutót vásároltak, sokan kisteherautót, s akik termelik az árut, azok ér­tékesítik. Az ÁFÉSZ ha-- talmas zöldség- és gyü­mölcsfelvásárló csarnokokat épített Zsámbokon, Túrán, Kartalon. Egy vagy két évig üzemeltek, aztán az egyikből vegyi kiszerelő­üzem lett, a másikból rak­tár, a harmadikba táp- és takarmányértékesítő köl­tözött. Ki vitte volna oda —■ fillérekért! — a nehéz munkával megtermelt, iz­zadságszagú paprikát, és más zöldségfélét, ha köz­vetlenül vihette a Fény ut­cai, a Hold utcai piacra? A hangsúly azon van, hogy közvetlenül! Hégi módit vezettek be: találkozott a termelő és a fogyasztó. Mert ilyen egyszerű ez, ha hagyják az embereket élni. Fcrcsik Mihály GODQLLOI xJCítia XVIII. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM 199L AUGUSZTUS 27., KEDD Újra Besnyón a Salvator-nővérek A fenyőket még ők íi Itették Kedvesen, bizalommal fogadott a három fehér hajú, mosolygós szemű, idős hölgy: Jolán, Praxedis és Ella nővér. Szerzetesi közösségünk, a Salvatore-rend mária- besnyöi épületébe tértek vissza nemrégiben. Oda, ahon­nan 1930 egy emlékezetes éjszakáján elűztek az apácá­kat. — A besnyői rendház lett akkor a legfőbb gyűj­tőhely, ide hozták a más rendbeli szerzetesnőket is. Kijárniuk nem volt szabad, minden éjjel létszámellen­őrzést tartottak körükben, ételt pedig a környék jóér­zésű lakói adtak be keríté­sen át. Nem tudták mi lesz 'Velük, legjobban attól fél­tek, hogy kiviszik őket a Szovjetunióba. Az időseb­bek közül voltak, akik ideg­összeroppanást kaptak, a fiatalok jobban bírták — emlékeznek vissza a felosz­latás idejére a nővérek. — Minden éjszaka vir- rasztottunk: vártuk, mikor jönnek értünk a ponyvás autók — veszi ót a szót Pra­xedis nővér, aki Budapes­ten, a Huba utcai zárdában töltötte ezt az időszakot. — összekészítve állt a kis bő­rönd a legszükségesebb személyes holmikkal. Min­ket végül nem vittek el, ám a házat — minden ben­ne lévő értékkel — el kel­lett hagynunk. Először sek­restyés lettem egy kápolná­ban, majd, mivel egészség- ügyi képesítéssel rendelkez­tem, elhelyezkedtem a Ma­darász utcai gyermekkór­házban. Nagyon jólelkű igazgató volt ott, sokunkat foglalkoztatott. Egyszer hí­vatták is ezért, s kérdőre vonták, miért veszi körül magát apácákkal. Azt vá­laszolta: mert ők lelkiisme­retesek, mert bennük meg­bízom. A tanítóképzőt végzett Jolán nővér a feloszlatás után fizikai dolgozóként helyezkedett el, közben mű­szaki rajzot tanult. Szinte a csodával határos módon sikerült clhelyezkednie e területen a Tungsramnál. Vajon tudták-e munkahe­lyén, hogy apáca? — Amikor ez kiderült, akkor már nem volt érde­kes, mert szakmailag már bizonyítottam, és ez volt a fontos. Szerettek, megbe­csültek, onnan is mentem nyugdíjba. — Tartották-e egymással a kapcsolatot az elmúlt év­tizedek alatt? A Bag cipeli a zongorát Ismerik a billentyűket is! A Hasi SE NB II-cs labdarúgó-csapatának előkészü­leti mérkőzéseit népes közönség kísérte figyelemmel, ehhez képest a szurkolói ankét 60-80 résztvevője elég kevés volt, de hát valahogy ezt is el kell kezdeni. Ha­sonló rendezvényekből eddig csak a vezető edzőnek. Both Józsefnek volt gyakorlata. A község művelődési köz­pontjában megjelent szur­kolókat Gergely Lajos, a Bagi SE elnökségének rek­lámmal és propagandával foglalkozó tagja üdvözölte. Elöljáróban elmondta, hogy a vezetőségnek immár van programja, de a megvalósí­táshoz közönségre és szpon­zorokra van szüksége. Leg­utoljára a helyi vállalkozó­kat hívták össze, hogy meg­tudják, milyen támogatás­ra számíthatnak tőlük. Lapunkban már beszá­moltunk arról, hogy a ta­vasszal alapítvány tételét határozták el. A kezdemé­nyező dr. Perjést György körzeti orvos. A cégbírósá­gi bejegyzés eíőtt álló Bag Sportjáért Alapítvány ala­pító okiratát felolvasta az ankétem. Mint kiderült, az alapítvány célja a község sportéletének fellendítése, elsősorban a minőségi szin­tet elért labdarúgás támo­gatása. Az induló vagyont, 365 ezer forintot tizenöten jegyezték. Ma már ettől sokkal több pénz segíti a Bagi SE-t, és további alapí­tó tagokat várnak. Mivel az alapítvány nyitott, a későb­biekben bárki befizethet leendő számlájára. Az egyesületet szponzorálja a MAGÉV, a Budapesti Tüzép és a Hitelbank. A legújabb támogató a Bag nevű svájci—magyar brókertár­saság. Szeptember 30-ig minden feltétel nélkül fél­millió forintot ad, s ha az együttműködés sikeres lesz, akkor további ötszázezret. A bagi focit bérletvásár­lással is lehet támogatni, ami többe kerül, mintha mérkőzésenként vált — nyolcvan forintos — belé­pőjegyet a szurkoló. Lesz továbbá totó, amin nyerni is lehet, de arra is jó, hogy kitűnjön, mire tartja ké­pesnek az új csapatot a kö­zönség. Both József szinte első mondatával belopta magát az arukét résztvevőinek szí­vébe. (Ügy tűnik, most si­került olyan edzőt szerződ­tetni, aki szakmai képessé­gein túl a szurkolókkal is képes jó kapcsolatot ápolni.) Mit is mondott? Az elmúlt időben sok táviratot kapott a csapat, a vezetés, csak a közönség nem az NB III első helyéért. A továbbiakban megtud­tuk, hogy a csapat nem lesz kész az első mérkőzésre. Both József vakon vállalta el a feladatot. Jellemző például, hogy a régi tizen­hatos keretből most heten hiányoznak. Mégis többen vannak, mint húszán. Csa­patra való új játékos pró­bál bizonyítani a Bagi SE- ben. Ketten közülük csak a múlt hét második felében kerültek az egyesülethez. Both József tehát menet közben mérkőzésről mér­kőzésre ismeri meg legé­nyeit, ezért az első időben csak a nagyobb csapat elle­ni becsvágy tükröződhet az eredményekben, a munka még nem. A Bagi SE mun­kás csapata lehet az NB II- nek, másképp fogalmazva: ők cipelik a zongorát. (Mint a bajnoki nyitányon a Ko- ba ellen kiderült: játszani is tudnak a billentyűkön.) Az egyesület anyagi hely­zetét firtató kérdésre vála­szolta dr. Perjési György — elnökségi tag —, hogy ha­marosan új egyesületet hoznak létre, amely tiszta lappal induL A Bagi SE adósságai — mint sok más sportegyesületé — a néhány év alatt megsokszorozódott mértékű társadalom bizto­sítási járulék nem fizetésé­ből származnak. Termékeik . jelentős részét nem tudták értékesíteni. Bagi Sándor kifejezte, hogy végtelenül boldog és büszke arra, hogy NB II-es szurkoló lehet. Lipcsei Zol­tán labdarúgó szerint eb­ben az osztályban a játék gyorsabb, a küzdelem na­gyobb lesz és előfordulhat, hogy kevesebb gól születik. Borgulya István — az egyik új szerzemény ■— szerint sok focista az NB I-ben szeretné majd folytatni a karrierjét. Az ankét végén Rózsa­völgyi Sándor csapatkapi­tány felkérte L anczinger Ferencet, a 82 éves egyko­ri bagi labdarúgót a kezdő­rúgás elvégzésére a bajnoki nyitányon. B. G. — Hogyne! Tudtunk egy­másról, s amikor csak le­hetett, találkoztunk — mondja Ella nővér. — Pra- xedisszel például együtt is dolgoztam a kórházban, de az ország más területeire szóródott rendtársainkkal is tartottuk a kapcsolatot. Rendszeresen találkoztunk a máriabesnyői temetőben, amely a Salvator-nővérek temetkezési helye: rendbe raktuk, gondoztuk a síro­kat. Részt vettünk együtt egyházi programokon is, s szerveztünk közös kirándu­lásokat. — Hogyhogy éppen önök hárman jöttek vissza Bes- nyőre? — Egymástól függetlenül jelentkeztünk, amikor meg­tudtuk, hogy elvileg újra kezdődhet szerzetesi éle­tünk. Többen is jöttek vol­na, sokkal többen, ám egy­előre csak ez az egy szol­gálati lakás áll rendelke­zésünkre. Ha visszakap­nánk a többi épületrészt, akkor fogadhatnánk fiata­lokat is, akik itt, mellet­tünk ismerkednének meg a szerzetesi élettel, s mi is megismerhetnénk őket. Nem mindenki alkalmas ugyanis erre az életformá­ra. A szomorú, befelé for­duló személyiségek lelkileg összetörnek a megpróbálta­tások súlya alatt. Áldozat- vállalásra, közösségi életre csak alkalmazkodni tudó, kiegyensúlyozott, derűs életszemléletű emberek al­kalmasak. Ök, a Gödöllőre vissza­tért Salvator-nővérek ilye­nek : kedvesek, vidámak, optimisták. Hiszik, hogy Isten azért adott számukra jó egészséget magas koruk­ra is, mert célja volt vele — mert szükség van még rájuk. Ezért is jöttek visz- sza: dolgozni, segíteni, ami­ben lehet. A szociális mun­kába kapcsolódnak be, öre­geket, betegeket látogatnak, ápolnak, vigasztalnak Bes- nyőn és Gödöllőn, hittel, szeretettel. Szemük csak akkor lett fátyolos, amikor a gazzal benőtt, egykor oly gyönyö­rű kertre, s a három éve üresen, elhagyottan „ álló, omladozásnak indult rendi épületre néztek. — Itt voltunk novíciák ... ezen a dombon szánkóztunk... a fenyőket még mi ültettük... — emlékeztek, s szavuk nyomán megelevenedett a múlt. Most, negyven jév után is­mét örömmel, bizakodva néznek a jövő elé. Pillér Éva GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. © A. szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. © Munkatárs: Fillér Éva. © Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. © Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. © Hirdetésfelvé­tel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség­ben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents