Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-07 / 184. szám
<*»- XXXV. ÉVFOLYAM. 184. SZÄMc 1991. AUGUSZTUS 7., SZERDA------------------------------------------------- 1991. AUGUSZTUS 7., SZERDA Ára: 8,60 forint CÍÍírlo D A nyáSf áriéra építkezők pórul gátnak Homokzsákok a Dunakanyarban wCTfyuryyy yr-V'TWT’**'-'-•zttt’X A Duna kedd reggelre elöntötte a dunakeszi hajókikötő szolgálati épületeit és a parti sétányt Áz. árvíz elleni védekezés országos műszaki irányító törzsének központi ügyeletéről kapott tájékoztatás szerint Győr térségében kedden délelőtt a Dunán újabb szakaszokon rendelték el a harmadfokú árvíz- védelmi készültséget. így most már Rajkától Esztergomig, a magyar—cseh és szlovák folyószakasz magyar oldalán a legerősebb készültségi fokozat erői vigyázzák az áradó folyót. Ugyanakkor már nemcsak a Lajtánál, hanem a Rábánál, Rábcánál és- a Mosoni- Dunánál is harmadfokúra növelték a készültséget. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság teljes állománya részt vesz a védekezésben, sőt a testvérigazgatóságok közül — együttműködési szerződés alapján — a szolnokiak egy árvízvédelmi osztagot és műszaki szakembereket,' összesen 100 embert küldtek a győriek segítségére. A székesfehérvári igazgatóság pedig egy tekintélyes homokzsák-szállítmányt indítottak útnak. A Dunán Nagymaros—Visegrádiéi o dunaföldvár i hídig mindkét parton, valamint a Szentendrei- és a Csepel-szigeten első fokú A legfőbb ügyész törvényességi óvása Megalapozatlan volt a cégbejegyzés Az MSZOSZ ingatlanainak elidegenítésével kapcsolatos, hivatalból indult vizsgálat alapján a legfőbb ügyész törvényességi óvást nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, illetve az ügyészség figyelemmel kíséri a döntésre jogosult földhivatalok állásfoglalásait — tájékoztatta az MTI-t a Legfőbb Ügyészség. A távirati iroda is beszámolt róla, hogy az MSZOSZ június 24-én adásvételi szerződésben állapodott meg a-Frohburg Union Pénzügyi Részvénytársasággal 16 szakszervezeti székház tulajdonjogának átadásáról. Az ügyészi vizsgálat megállapította, hogy a kizárólagos külföldi tőkével, az 1990. december 19-én elfogadott alapszabállyal alapított részvénytársaság cégbírósági bejegyzésének nem voltak meg a törvényi előfeltételei. Ezért a legfőbb ügyész a részvénytársaság cégbejegyzése ellen törvénysértés és megalapozatlanság miatt törvényességi óvást nyújtott be augusztus 6-án a Legfelsőbb Bírósághoz. Az ügyészi vizsgálat során felmerült az az igény is, hogy a megkötött és a tulajdonjog bejegyzése iránt a földhivatalokhoz benyújtott adásvételi szerződéseic érvényességi kérdésében foglaljon állást az ügyészség. Ez — a Legfőbb Ügyészség szerint — idő előtti lenne, mert a tulajdonjog átruházására irányuló hatósági eljárások jogerősen még nem fejeződtek be. A szerződések érvényességéről a hatáskörrel rendelkező és a döntésre jogosult földhivataloknak kell elsődlegesen állást foglalniuk. A Legfőbb Ügyészség a föld- hivatali eljárások jogerős befejezését figyelemmel kíséri, és a tulajdonátruházások törvényességéről csak ezt követően foglal állást. készültségben tartanak megerősített figyelőszolgálatot. Kedden hajnalban Dunaremeténél tetőzött az árhullám 720 centiméter körüli vízszinttel, ami csaknem 30 centiméterrel haladta meg a maximumot. Dunaremete fölött tehát már lassan apad a folyó. Ám Dunaremetétől lejjebb a szakembereknek a vártnál is valamivel magasabb áradással kell számolniuk. A legújabb előrejelzések szerint ugyanis a korábban prognosztizált 750 helyett 780 centiméter körüli tetőzés várható pénteken Budapestnél. A Szentendrei-szigeten a Duna áradása miatt a Fővárosi Vízművek több kútját le kellett zárni, s így kedden 30-40 ezer köbméterrel kevesebb vizet tud(Folyt.atás a 3. oldalon.) SIÁZHAl ÓMBA TTÁM NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS NYUGATI MINTÁRA Miközben késik a hazai nyugdíjrendszer régóta aktuális átalakítása, Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalatnál nyugati mintára Vállalati Nyugdíjbiztosító Egyesületet alapítottak. Az egyesület lényege, hogy a dolgozók megtakarításait nem egy biztosító vagy pénzintézet vállalja meglehetősen nagy működési költségekkel és haszonnal dolgozva, hanem a vállalat. Gyakorlatilag a dolgozók előtakarékosságot vállalnak, amelyet a DKV jelentős összeggel kiegészít. Konkrétan: ha a törzsgár- datagok havi 700 forintot vállalnak, a vállalat —• beosztástól függetlenül, névre szólóan — további 1400 forinttal járul hozzá havonta ezekhez a megtakarításokhoz. Az egyesület induló alaptőkéjéhez a DKV 700 ezer forintot, a vállalati szak- szervezeti tanács pedig 300 ezer forintot fizetett be. Az egyesületnek jelenleg 500 tagja van. Az általuk befizetett tőke nem bankba kerül, értékének megőrzését a DKV vállalja. A cél a biztosítottak életszínvonalának szinten tartása akkor, ha nyugdíjassá válnak. A tökét a nyugdíjbiztosító egyesület a vállalatnak hitel formájában kölcsönadja, amivel az szabadon gazdálkodik, befektetheti, forgathatja. Bár ez az összeg a vállalati pénzmozgáshoz képest kiesi — egy év során legalább 10 millió forint gyűlik össze —, mégis a DKV is jobban jár, mintha a bankoktól venné fel borsos kamatra. Az egyesület bejegyzés alatt áll, a tényleges működést akkor kezdheti meg, ha a Biztosítási Felügyelet is jóváhagyja a kezdeményezést. Az egyesület három lehetőséget kínál tagjainak. Az egyik a kamatokkal megnövelt, egy összegű kifizetés. A másik lehetőség az 5-10-15 vagy több évre juttatott járadék, míg a harmadik variáció a határozatlan időre szóló, azaz elhalálozásig szóló járadék. Katonák a békéért Európa biztonsága „A NATO szerepe az új európai biztonsági rendszerek kialakításában” címmel kerekasztal-beszélge- tést rendezett kedden Budapesten- a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja, valamint az Országos Béketanács. Az eszmecsere a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás 46. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat része. Ken Aldred, a Békét a NATO-val Szervezet főtitkára vitaindítójában kifejtette: az Észak-atlanti Szövetség, katonai jellegét megőrizve, nem támadó, hanem védelmi szerepet lát majd el. A, londoni központú Békét a NATO-val Szervezet is azon munkálkodik, hogy az Észak-atlanti Szövetség közreműködésével mielőbb kiépülhessen Európa biztonsági rendszere. 5 jugoszláv állampolgár^ % személygépkocsival, 8 db úgynevezett kommandósfegyvert és lőszereket akart illegálisan Magyarországon keresztül Horvátországba, Eszék környékére szállítani. Az eddigi vizsgálatok szerint a Ladával, illetve Zas- tavával érkezők valószínűleg egymástól függetlenül akarták végrehajtani a fegyverszállítást, amelyet a rá- baíüzcsi határátkelőnél augusztus 2-án meghiúsítottak. A két gépkocsivezetőt a magyar hatóságok lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint csempészet miatt őrizetbe vették. Felvételünkön a lefoglalt fegyverek és lőszereit Infláció és létminimum Az év első félévében aa árszínvonal átlagosan 35,1 százalékkal haladta meg a tavalyi első hat hónap szintjét. Az árnövekedés nagyobb a múlt évinél, 1990 első félévében ugyanis csak 25,7 százalék volt — jelentették be a Központi Statisztikai Hivatal keddi sajtótájékoztatóján. Elmondták azt is, hogy as adatok szerint ez év júniusában az átlagos létminimum ■— azaz a négytagú, két kisgyermekes városi családok létminimuma — 29 205 forintot tett ki, ami egy személyre számítva 7300 forintot jelentett. Ea az érték családtípusonként meglehetősen eltérő, 5701 forinttól 10 369 forintig terjedhet. —......................... .........................{ B SIPOIITIKAI KRÓNIKA I £___i_____:___;_______a A magyar mezőgazdasági termékek iránt nem csökken az érdeklődés a Szovjetunióban, a héten előreláthatóan több szerződés aláírására kerül sor Moszkvában és Kijevben. © Tudományos kutatóparkká — úgynevezett innovációs parkká — alakul a tervek szerint a Központi Fizikai Kutatóintézet, a Magyar Tudományos Akadémia, s egyben Közép-Európa legnagyobb kutatóintézete — tájékoztatta az MTI-t Loyas István főigazgató. © Hagyományteremtő szándékkal kémiatörténészek nemzetközi találkozóját rendezik meg Antall József védnökségével augusztus 12— 16. között Veszprémben —jelentették be a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon. © A magyar és a svájci vezérkar közötti kapcsolatok fejlesztéséről tárgyal vendéglátóival Budapesten a svájci vezérkar hadműveleti csoportfőnöke, Carlo Vincenz hadosztálytábornok. Rémálom Milwaukeeben Agyukat szívüket megette (CIKKÜNK A 10. OLDALON) AZ ÁR ELLEN ÚSZVA KOMPRÁDOROK Eredetileg a portugál nyelv röptette a nemzetközi kifejezések közé a címként választott fogalmat. A szó azokat az országon belüli tőkéseket je- • lölte, akik összejátszottak a gyarmatosítókkal, korlátok nélkül kiszolgálták a külföldről érkezett nagytőkéseket. Mostanában itthon is fel-felbuk- kan a kifejezés, kialakulni látszik egy hazai komprádorcsoport, mert hiszen — ha lassan is — érkezik a külföldi tőke. A megyében már száz felett van azoknak a gazdasági szervezeteknek a száma, amelyek valamilyen formában — és bizony ebbe a formába belefér a rejtett részvétel is — külföldi tőkét is bevontaknak a működésbe. Kérdések sereglenek elénk. Vannak-e már magyar nagytőkések? S ha igen — mert már vannak milliárdos vagyonok —, altkor vajon komprádorok is, avagy éppen ellenkezőleg, makacsul nemzetiek? S ha komprádorok, akkor a mai tartalom egyezik a régivel? Avagy a nemzetközi tőkemozgásnak ré- ges-régen nincsen köze sem a szorosan, sem a tágan értelmezett gyarmatosításhoz? Tapasztalom, zavarban vagyunk az új fogalmak, jelenségek megítélésekor. A vállalkozó címszó mögé bármi odafér. Annak ellenére fér oda, hogy a mai magyar kis- és nagytőkés között sok- kal-solckal nagyobb a távolság, mint a kistőkés és például a kiemelkedő tudású szakmunkás, középosztálybeli értelmiségi között. A nagytőkés másféle kategória, korábban nem ismert elem a társadalmi-gazdasági térképen, míg a kistőkés nagyon ás ismert: jelen volt a Kádár-rendszer utolsó évtizedében. Van-e logikus. átmenet a kis- és a nagytőkések csoportjai között, avagy az üzleti, vagyoni sikerben ma a véletlen, a szerencse a főszereplő? (vM)