Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-30 / 203. szám
Efl ft . 1991. augusztus Hin • 30., péntek. Rózsa napja. A nap kél 5.59 — nyugszik 19.31 órakor. A hold kél 21.10 — nyugszik 11.46 órakor. B Vili 11 \ lui fuiTiTiisI Eleinte még tübbíelé valószínű zápor, zivatar, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, napközben már inkább csak dclen-délkele- ten valószínű egy-egy futó zápor. Az északi-északkeleti szél gyakorta megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Itkaparók ■■ i Az M7-es autópálya az Osz- tapenko szobortól Székesfehérvárig terjedő mintegy 54 km hosszúságú szakaszát a mart on vásári telephelyű autópálya-főmérnökség tartja rendben. Most ezekben a napokban a modern útkaparó gépek, Multicar, a leállósávot söprik, a képen látható munkás meg kapával vágja ki a nagyra nőt gazokat (Hamcsovsziki János felvétele) ó Ketten meghaltak. Százhalombattán az 51 éves Pintér Sándor személygépkocsival haladva nem adta meg az elsőbbséget Égner László személyautójának. Az ütközésnél Pintér Sándor és utasa, Bognár József, életét vesztette. Égner László és utasa súlyosan megsérült. JVendégek Tahiban Mára ni árosból jöttek Hírül adtuk: a Pest megyei és a máramarosi Vöröskereszt még a Ceauses- cu-rezsim bukása idején keresett egymással kapcsolatot. Az első, negyedmilliós értékű gyógyszersegély szállítása idején született megállapodás a továbbiakról, így arról is, hogy 45 tagú gyermekcsoportot fogad a Pest Megyei Vöröskereszt, tíznapos táborozásra. A máramarosi gyerekek szeptember 2-án érkeznek meg, s a Vöröskereszt vendégeiként Tahiban, a Printing gyermeküdülőjében töltenek majd várhatóan élménydús napokat. Programjukban a visegrádi és esztergomi kiránduláson, hajóúton kívül szerepel az ismerkedés a főváros nevezetességeivel, a Parlamenttel is, kiruccannak Szentendrére, meglátogatják a skanzent, nemkülönben a Fővárosi Allat- és Növény kertet, s lesz persze sokjéle játék, sport, ha az idő engedi, még strandolás is. Lord Ernest Rutherford SZÁZHÚSZ ÉVE született az új-zélandi Nelsonban Lord Ernest Rutherford (1871—1937) angol fizikus. Már gyermekkorában óriási tehetség volt, ösztöndíjjal doktorált szülőhazájában, majd ösztöndíjjal tanult az angliai Cambridge- ben is. Huszonhét évesen már fizikaprofesszor volt a montreali McGill Egyetemen, majd 1907-ben visszatért Angliába, ahol előbb a manchesteri, később pedig cambridge-i egyetem fizika- professzora volt, s ez utóbbi helyen ő vezette a híres Cavendish Laboratóriumot. Világszerte becsülték, tagja volt számos tudományos társaságnak, 1923—33 között elnöke a Royal Society-nek. 1931-ben lordi méltóságot kapott, sőt V. György király személyesen is kitüntette. Radioaktivitással, atomfizikával és nukleáris fizikával foglalkozott, ö különítette el az alfa- és a bétasugárzást, s felfedezése után ő vezette be a fizikába a felezési idő fogalmát, ö bizonyította be, hogy a rádium átalakulásakor hélium keletkezik. Híres atommo- delljét 1911-ben állította fel, amely szerint az atom a naprendszerhez hasonló, azaz súlyos, csaknem a teljes tömeget magában foglaló pozitív töltésű magból és körülötte különböző pályákon keringő negatív elektronokból áll. Ö észlelt a világon először magátalakulást, 1'920-ban pedig megjósolta a neutron létezését. Az egyetemes fizika egyik legnagyobb alakja a kémiai Nobel-díjat nyerte el 19D8- ban „az elemek bomlásának vizsgálataiért és a radioaktív anyagok kémiájában elért eredményeiért”. Piacokon járva Ősz eleji újdonságok A nyári áruválaszték mellett most már az ősz eleji termékek is mind gyakrabban jelennek meg a piacokon. Újdonság az idei termésű jonatánalma, bővében van szőlő, s gazdag a választék szilvából is. A Fehérvári úti piacon például a nyári almát •19,80-ért, az őszibarackot 38-40, a szőlőt 38-68 forintért árusítják. Újdonság a cseresznyepaprika 29,80- ért, meg az almapaprika, amit 18-19,80-ért árusítanak. Láttunk padlizsánt, 58-96 forintért, és patisz- szont 10-25 forintért. A burgonya kiója 17,80. Már van befözni való paradicsom 12- 20 forintért. Változatlanul sok az uborka, amit 25-30 forintért mérnek. A váci piacon, a burgonya 12-16, a kelkáposzta kálója 9-10 forint. Dömpingáron kínálják az uborkát, kilónként 6 forintért. A lecsónak való paprikát 6-10, az eltenni valót 10-14 forintért, az alma- és cseresznyepaprikát 18 forintért árusítják. Újdonság a jonatánalma, amit kilónként 24 forintért mérnek. Az újpesti István téri piacon a múlt hetihez képest estek az árak. A zöldpaprikát 12 forintért, a paradicsomot 12,80-ért mérik. A főzőtök kilója 7,80, a kelkáposztát kilónként 10 forintért árusítják. Kukoricát csövenként 3 forintért vásárolhattunk. Bőséges a gyümölcskínálat. Az őszibarack 34, a körte 40 forint. A szilvát 26 forintért kínálták. K. Z. KOSSUTH RADIO I. 30: Reggeli krónika. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.03: Hangszemle. — 8.20: Tér — idő. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 9.95: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — II. 05: Tipp. — 11.10: Nemzetiségeink népzenéje. — 11.35: A börtön kapuja. — 12.00: Déli krónika. — 12.39: Ki nyer ma? — 12.15: Külpolitikai arcképcsarnok. — 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.09: Hírek. Időjárás. Útközben. — 14.05: Erről beszéltünk. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: Népzenetár. — 15.09: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Magyar írás. — 15.50: Beszélni nehéz. — IG.00: Délutáni krónika. — 16.15: Hangoló. — 16.45: Új zenei felvételek fiataloknak. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magvarországró! jövök ... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: A zenéről. — 19.30: Hol volt, hol néni volt ... — 19.39: A Táltos együttes felvételeiből. — 19.50: Gong. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Privatizáció — nemzeti program? — 20.35: Régi híres énekesek műsorából. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kilátó. — 21.50: Beszélni nehéz. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Eddie Daniels dzsesszegyüttese játszik. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Áldozat. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. ■— 6.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Reggeli csúcs. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Kölyökrádió. — 8.30: Harmatos zöld fűben. — 9.03: Az értelmező szótár értelmezése. — 9.31: Ami a káp- rázat mögött van. — 10.00: Kertbarátok műsora. — 10.05: Idősebbek hullámhosszán. — 10.53: Hajszálgyökerek. — 11.00: Hírek. Időjárás. — n.03: Rockpanoráma. — 12.00: Nóták. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Pophulláni. — 18.43: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Péntektől—péntekig. — 17.00: RádióMa. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.03: Malév Interfolk Fesztivál ’91. — 19.30: Mozimagazin ’90 szeptember. — 20.15: Filmpremier. — 21.09: Hírek. Időjárás. — 21.03: Nemes Nagy Péter blues-sorozata. — 21.30: Cigányfélóra. — 22.G0: A feleség tartja el. — 22.48: Én csak egy buta nő vagyok ... — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Lemezek a tegnap slágereiből, — 0.15: Éjfél után. TV 1 5.45: Jó reggelt. — 5.50: Falutévé. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Sorstársak. — 8.45: Fűben, fában. — 9.00: Dallas. — 9.50: Lottósorsolás. — 9.55: Képújság. — 13.58: Napi műsorajáníat. — 15.00: Walt Disney bemutatja. — 16.45: Képújság. — 16.50: Cigánymagazin. — 17.15: Közlemények, előzetesek. — 17.20: „Traffic jam”. — 17.50: Pénzvilág. — 18.00: Ablak. — 19.00: Maradjatok meg szeretetemben. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Mini klip-mix. — 19.25: Reklám. Közlemények. — 19.30: Híradó. — 20.00: Telesport. — 20.05: Reklám. — 20.15: Dallas. — 21.05: Reklám. — 21.10: Panoráma. — 22.15: Tíz után. — 22.40: Doktor Faustus. — 23.40: Hebukottak. — 1.10: Késő esti híradó. — 1.15: Antenna 2, — Híradó. TV 2 6.00: Nap-kelte — 16.20: Hírek. — 16.30: Két idős hölgy a gázra lép. — 17.30: Dominó. — 17.45: Gyerekeknek. — 18.15: Telesport. — 18.35: Műsorelőzetes. — 18.40: Esti egyenleg. — 19.00: Két férfi egy eset. — 20.05: Hit-vita. — 21.35: Repülő ékszerek. — 22.00: Híradó. — 22.35: Napzárta előtt. — 23.0«: A békéden. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel. — 8.35: Szomszédok. — 9.05: Dallasi történet a Tóth-tanyán Élctlialnl harc egy Mintha a Dallas című filmsorozat egyik része peregne le előttünk, olyan ez a történet: megjelenik nehány izmos férji, akik gépkocsijaikból kiszállva megverekednek a farm, jobban mondva — mivel hazai tájakon járunk — o tanya lakóival. Sikoltozó asszonyok könyörögnek összetett kézzel a férjük, a fiuk, a bátyjuk életéért. Egyik közülük is kap visszakézből egy akkora pofont, hogy eszméletlenül esik össze. De míg a tv képernyője elől megnyugodva kelhetünk fel, hiszen a szereplők gyorsan talpra állnak, és biztosak lehetünk benne, hogy a sorozat következő adásában megint jólfésül- ten, elengásan látjuk őket viszont, addig ennek a történetnek a főszereplői közül ketten életveszélyesen, ketten pedig súlyosan megsérültek. Csapi Balázs főhadnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságról kórházban hallgatta ki azt a két résztvevőt, akik beszélőképes állapotban vannak. Ketten jelenleg is eszméletlenek. Három férfi pedig előzetes letartóztatásba került. Néhány nap telt csak el a borzalmas verekedés óta, ami 1991. augusztus 24-én történt a Gomba község közelében lévő Tóth-tanyán. Ezt a területet hatodik esztendeje P. András bérli, aki azon a napon családjával együtt disznóölésre érkezett. Már megszúrták a két malacot, és éppen reggelinél ültek, amikor nagyobb társaság érkezett gépkocsikkal. K. Béla hivatásos fővadász egy külföldiekből álló csoportot hozott, hogy üregi nyúlra lőjenek. A gazda azonban tiltakozott, mondván, hogy itt csak házi nyulak vannak, és különben sem tűri, hogy az ő tanyáján lövöldözzenek. A vadásztársaság némi vita után elhajtott, ám pár óra múlva K. Béla egy másik csapattal visszatért. Magával hozta az öccsét, Istvánt, aki nehéz embernek számít, ugyanis már kétszer volt büntetve erőKö/kórház. — 9.50: Tévébolt. — 10.10: Egy Duka ritkán jár egyedül. — 11.05: A szép és a szörnyeteg. — 12.05: Szerencsekerék. — 12.45 r Tévétözsde. — 13.35: ningó. — n.oo: Kandi kamera. — 14.25: Közkórház. — 15.10: Szomszédok. — 15.35: Tévéből!. — 15.50: High Caparral. — 10.45: Channon. — 17.50: Három lány és három fiú. — 18.15: Bingo. — 18.45: Jó estét Németország. — 19.15: Szerencsekerék. — 20.00: Férj válaszúton. Amerikai vígjáték. — 21.45: Hírek. Sporthírek. — 22.00: San Francescó-i zsaru. — 24.00: Prostitúció, ma. — 1.40: Teletext. RTL PLUS 6.C0: Magazin. — 8.35: Vásárlók magazinja. — 9.10: Csókolj meg Katám. Amerikai musical. — 11.00: A vadrózsa. ■— 12.10: ön következik, A1 Mundy! — 13.10: A kalapács. — 14.35: A kaliforniai Klán. —- 14.25: A springfiel- tíi történet. — 15.10: A farkasok klánja. — 13.55: CHiPs. — 16.45: Kockázatos. — 17.10: Játék* show. —- 17.45: Csillagtallér. — 18.00: ön következik, A1 Mundy. — 18.45: Híradó. — 19.10: I.ottósbrsolás cs Benny Hill- show. — 19.40: Téli nyaralás Rimlniben. Olasz vígjáték. — 21.15: Gyilkosság a hobbija. — 22.10: Sípjel — focishow. — 23.15: A csupasz nyugat vad lányai. Amerikai szexfilm. — 0.25: Éva Nera. olasz erotikus film. — 2.G0: Találkozás. Amerikai krimi. — 3.30: Forma—1. •— 5.30: Erő kapitány. vadászat ért szakos cselekményekért, és egy ismerősét, H. Lászlót is. Az egyik tanú, a gazda alkalmazottja, utólag azt vallotta a történtekről, hogy 6 P. András feleségének a sikoltozására figyelt fel és rohant oda. Akkor már javában folyt a verekedés : karóval, kapával, vasvillával, ki mit talált. K. Béla azt kiabálta, hogy lejáratták őt az európai vadásztársaság egyik tagja előtt. A gazda kisfia elájult ijedtében. Néhány percig tartott a verekedés, mely után P. András és a nevelt fia eszméletlenül hevert a földön. P. Andrásné hajtott be gépkocsival a két sérülttel Sülysápra, ahol elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították őket. T. Attila életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett. P. András, akinek mindkét oldalon eltörött az arccsontja, és más séri lései is vannak, a kórháí ban mondta el vallomást Csapi Balázsnak. Néhány évvel ezelő nyulakat tenyésztett, c mivel nem volt kifizetőd a dolog, szabadon engedi a jószágokat, azok pedi üregi nyulakkal párosoc tak. Azóta előfordul, hog ismerősök jönnek a tanya ra vadászni, de nem min denkinek engedi meg a le völdözést. (Ami egyébkér lakott területen és a kői nyékén természetesen szi gorúan tilos!) De persz nem gondolta volna, hog a vadászat megtagadás ilyen véres következmé nyekre vezethet. K. Béla fővadász olya' súlyos állapotban van, hog még nem tehetett valló mást a történtekről. Ütle gelő társaságának két má sik tagja előzetes letartóz tatásba került. Ga. J. Nyár végi ül lelek jövőre Kiindulnak a liixnsliajók Az augusztusvég meleg- és hidegfrontokkal tarkított időszakában a Pest Megyei Révhajózási Vállalat már a jöVő nyárra gondol. Varga István igazgató adott tájékoztatást az elképzelésekről. Az újonnan létesített vállalkozási osztályuk Atlantis Tours részlegének használatában lévő hajóit különjáratként elindítva, hosszabb utakat szerveznek a Dunakanyar nevezetességeinek megtekintésére éppúgy, mint Bécsbe. A megállapított tarifák nem éppen az átlagember pénztárcájához igazodnak, de a hosszú távú és a luxus idegenforgalmat szolgáló tevékenységgel a megyei révhajózás jövőjét szeretnék biztosítani. A kínálatban szereplő Voszhod, Balaton és Hullám nevű, az igényes közönséget kiszolgáló, reprezentatív feltételeket adó, melegkonyhás — esküvők, üzleti tárgyalások rendezésére is meg felelő — hajók mellett ta tálunk szolidabb árúaka is. Így például a Dunakanyar nevű vízibusszal iskolák, intézmények kelhetnek útra 90 személlyel. A DK—23 085-össel pedii egyszere 22-en — szintér turista kategóriájú árakka; és lebonyolítással — mehetnek kirándulni. Szórakoztató napilap Pesti Ilipori Pesti Riport elnevezéssel új délutáni szórakoztató napilap indul útjára szeptember 2-től Budapesten — jelentette be csütörtöki lapindító sajtótájékoztatóján Hámori Tibor főszerkesztő. A 9 forint 10 fillérbe kerülő újság — kiadója, a Szikra Lapnyomda ígérete szerint — hosszú ideig nem kényszerül majd ár-emelés* re. Mi van a kalap alall ? ISfdondgomltaszezou Az idén is áldozatokat szedett a gyilkos galóca, csupán az elmúlt hónapban 10-en hallak meg, mert mérges gombát fogyasztottak. A Népjóléti Mdmszté- rum ezért ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy az ajándékba kapott, esetleg házalótól vásárolt, vagy személyesen szedett gombát csak akkor fogyasszák el, ha előzőleg gombaszakértővel ellenőriztették. A piacokon ny;t- vatartási időben díjtalanul megvizsgálják a gombát a piacfelügyelőségen. Munkaszüneti napokon Budapesten 10 és 18 óra között a Moszkva téri Trombitás kertben és az Örs vezér téren állnak a lakosság rendelkezésére a Csarnok- és Piacfelügyelőség gomba- szakértői. Fegyvercsempészek, meneküllek fiolvós puska és lőszer A vámosok és a határőrök az elmúlt 24 órában három esetben négy jugoszláv állampolgárnál találtak összesen öt golyós puskát 568 darab lőszerrel — mondta csütörtökön Zubek János, a BM Határőrség szóvivője, hozzátéve, hogy az egyik eset llábafüzesnél történt, a másik kettő pedig Drávaszabolcsnál. • Az elmúlt egy napban egyébként tovább érkeztek a menekültek, újabb 84 jugoszláv állampolgár kért ideiglenes segítséget a magyar határőröktől. Nagy többségük most nem az udvari, hanem a drávasza- bolcsi határállomásnál lépett át Magyarországra. PEST MEGYEI HÍRLAP Politikai napilap. — Főszerkesztő: úr. Bárd András. — Fő szerkesztő-helye ties: Csulák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: Budapest, Pl. 311. IBANY1TOSZAM: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Honi József vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. — Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax: 138-4416. — Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetést osztály. Telefon: 138-4669, 138-4707, 138-4456. Telefax: 138-3331. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Bu—-----------------------------------------------------dapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesltő postahivatalnál, a hirlapk ézbesitőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátást Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lap ára hétköznap 8,6« Ft; szombaton 9,50 Ft Előfizetési ülj egy hónapra Z2i Ft. — ISSN k-sleU: 0865—6873, északi és nyugati; 0866—6881. Pest Megyei Hírlap (index: 26064 HU).