Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-28 / 201. szám
Káziil az új közoktatási törvény Nem pedagógiai belügy Nem nehéz megjósolni, hogy az 1991—92-es tanév legfontosabb eseménye az új, a második közoktatási törvénytervezet megfogalmazása, esetleg parlamenti vitája, elfogadása vagy elutasítása lesz. Gazsó Ferenc és munkacsoportja ugyanis már elkészített egy koncepciót, sajnos eddig ez az egyetlen, amely bármiféle oktatási reform kiindulópontja lehet Közmegegyezéssel Hogyan készült és milyen ez a koncepció? Megítéléséhez összehasonlításra van szükség. Svédország nemcsak gazdasági sikereivel, következetesen humanista külpolitikájával, irigylésre méltó 0 MONDTA Elhihetik Legyünk őszinték. Annak a bizonyos nagy szomszédunknak manapság sokkal könnyebben kijár egy zsáknyi átok-szitok, mint egy csipetnyi elismerés. Kellemes meglepetésként olvastuk tehát a Heti Magyarország (91/34.) lapjain az olyan megállapításokat, mint például: „A nemzetiségi kérdés megítélésében valóban nincsenek köztünk elvi különbségek, az ukrán vezetőség nem fogalmazott meg fenntartásokat vagy aggályokat." Avagy egy másik megállapítást Kárpátaljával kapcsolatban, ami szerint: „A magyar történelmi emlékhelyek helyreállítása, a magyar iskolák megnyitása nem okozott konfliktusokat." Nocsak! Mégsem egy kalap az a nagy kalap, amely alá némelyek oly szívesen begyömöszölnék mindazt, ami jelenkori történelmünk legbonyolultabb politikai-tár :ndalmi-gazda- sági terepén, a világ egyhatodán történik?! Az meg már szinte provokációként hangzott, amikor a megkérdezett, az interjúalany attól sem ódzkodott, hogy kimondja: „Jó volt tapasztalni... mennyire harmonikus, baráti a viszony a Kárpátalján élő nemzetiségek közt." Gyanús, roppant gyanús szöveg ez, hiszen lé- tezhet-e más a pokolban, mint ördög, főördög, fő-fö ördög?! Létezhet-e különbség ott, ahol bizonyos hazai körök csakis és kizárólag az ördögi szurokfeketét, avagy klasszikust idézve (aki később önmagát cáfolta meg tetteivel), a Gonosz Birodalmát vélik felfedezni és megmutatni? Csak nem politikai hirdetés ez az interjú? Kivel is készült? Hihetünk a szemünknek? A citáltakat Jeszenszky Géza mondta. A Magyar Köztársaság külügyminisztere! Vajon neki elhiszik azt, amit látott, tapasztalt azok, akik leszólásra, ócsár- lásra, sértegetésre rendezkedtek be? Ámde ha elhiszik, mi lesz a szidalmakkal?! KLIENS szociálpolitikájával vívta ki a világ elismerését, hanem olyan iskolareformmal is, amelyet 1945-ben elkezdtek, húsz év alatt befejeztek, s a rendszer azóta jól működik. A neves kutató házaspárnak, Inger és Six- ten Marklundnak kiemelkedő érdemei vannak a svéd oktatási reform megvalósításában. Három éve jártak Magyarországon. Arra a kérdésre, hogy tapasztalataik birtokában milyen általános érvényű tanulságokra hívnák fel a magyar reformerek figyelmét, a következőket válaszolták: „Bármiféle iskolareform tervét először a legszélesebb közvéleménnyel kell megvitatni, mert az nem valamiféle pedagógiai belügy, nem csupán a szakértők problémája, hanem mindenkit érint. Ugyanez vonatkozik a nevelés általános céljaira is, közmegegyezésnek kell kialakulnia ebben a legfontosabb kérdésben. A másik általánosítható tapasztalat, hogy sok idő kell az oktatási reformhoz. Szerencsénkre nekünk a megvalósítás időszakában stabil, állandó és kiegyensúlyozott politikai rendszerünk volt. A harmadik tanulság az, hogy az iskolákat érdekeltté kell tenni a változtatásokban, felülről nem lehet megvalósítani semmiféle reformot. Egy hibát mi is elkövettünk. A tanárképzés reformja nem előzte meg az iskolareformot, holott éppen fordítva kellett volna történnie.” Nos, ha az iménti tanulságokat elfogadjuk, lehan- goltan kell megállapítanunk, hogy közülük egyik sem érvényesült a reform- szándékokban, a koncepció megalkotásában, a törvény- tervezet koncepciójában. A hangsúlyozottan szakértői tervezetet hangsúlyozottan szakmai körökben vitatták. Garanciák nélkül Kiderül a tervezetből, hogy itt a nevelésnek nincsenek közmegegyezésen alapuló általános céljai, mi több, nevelésről szó sem esik, hiszen a törvény neve is oktatási. E koncepció az alapvető nevelési célok kialakulásának lehetőségét megelőzi azzal, hogy az állammal azonosítja a társadalmat. így már elutasíthatja azt a törvénykezési koncepciót, „amely az állam nevelési célkitűzéseiből vezeti le a közoktatás intézményrendszerét és annak működését”. Mit választ helyette? A koncepció „a közoktatás résztvevői között” javasol szabályozást, vagyis a mindenkit érintő törvényt szándékosan a szakma belügyévé teszi. Hangsúlyozza, hogy „több elemet átvesz az 1985-ös oktatási törvényből”, ám ennél lényegibb a folytonosság. Éppen annyira fi- nanszírozhatatlan ez, mint az első volt, ugyanúgy nem tartalmaz garanciákat, miként az első törvény sem tartalmazott. Mintha egyetlen célja csak az volna, hogy átmenjen a Parlamenten hiszen még csak becsülni sem lehet, hogy a megvalósítása mennyibe kerül. Félő, hogy megmarad. sőt törvényerőre emelkedik a maradékelv, amely a tönk szélére juttatta a művelődést, az oktatást. Kétségtelen, hogy az oktatási reformhoz nemcsak pénzre, hanem sok időre is szükség van. Hivatalos reformereink egyszerre késlekednek és kapkodnak. A minisztériumnak máig nincs egységes koncepciója. ám e szakértőinek nevezett tervezet sem képes egységben látni a közoktatás különböző területeit: nem foglalkozik az óvodával, a szakképzést ugyancsak külön törvénykezés hatáskörébe utalja, padagógusképzésről ■— amelynek reformjával a tényleges oktatási reformot kezdeni kellene — nem esik szó. Tudjuk, hogy az első oktatási törvény nem valósult meg, a rá épített folyamatos fejlesztés oktatáspolitikai stratégiát a pedagógusok nagyobbik része nem fogadta el. Am vajon sikerül-e megnyerni az óvónőket, a tanítókat, a tanárokat eme új (régi) koncepciónak, ha a tervezet garantált bért sem hajlandó követelni számukra, hiszen köztisztviselők helyett szakalkalmazottként határozd meg státusukat. Ez pedig kollektív és egyéni kiszolgáltatottságukat tartósítja. Ki finanszírozza ? Miben kellene a köznek egyezségre jutnia? Ügy vélem, mindenekelőtt abban, hogy vajon a verseny, avagy az esélyegyenlőség eszméje legyen-e az a fundamentum, amelyre ráépül az iskolarendszer. Ez pedig olyan kérdést vet fel, hogy időben elórehozzuk-e vagy kitoljuk az elágazási, a szelekciós pontokat? A versengés vagy a kooperáció szelleme hassa-e át az intézményeket, a tanítási módszereket? Megteremtsük-e a sokszoros újrakezdés lehetőségét, vagy elégedjünk meg azzal, hogy szociálisan támogatjuk a lemaradókat ? Szintén közösen kellene tisztáznunk: Kié az iskola? Kinek kell finanszíroznia? Milyen módon, mely elvek alapján? Meddig terjed az önkormányzatok joga, felelőssége az intézmények fenntartásában, irányításában? Miként érvényesülhetnek a szülők jogai? Hol húzódik az illetékesség és az illetéktelen beleavatko- zós határa? Legyen-e a Parlament által is jóváhagyott nemzeti alaptanterv (mi legyen benne?), s vele párhuzamosan külső vizsgarend- szer? Ha lesz vizsgarend- szer, fenn kell-e tartani a felvételi rendszert? És így tovább... És így tovább? Ha nem változik meg a törvénykezés logikája, ha az új oktatási törvényt a nemzet nem érzi magáénak, a közoktatás soha nem lesz stratégiai ágazat. Akkor pedig semmi sem változik, legfeljebb szavakban. Miksa Lajos Postabontás I VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, FF.: 311 -1446 Pókéira velük! A tv Reggel című adását nézve nem akartam hinni a szememnek, amikor azt olvastam: „Boszorkányok vannak!” Márpedig Könyves Kálmán királyunk évszázadokkal ezelőtt „kioltotta” a boszorkánymáglyák tüzét. Magasra emelve az emberi értelem, a tudás zászlaját, halálos csapást mérve a tévhitekre, a babonákra. Ma, amikor közvetlenül határaink mellett „Mars isten” harci szekerének zaja veri fel a csendet, amikor a világ feszült figyelemmel nézi a „Nagy Szovjetunió” szétesését, bizakodó reménnyel tekint a nemzeti hősneit mondható Jelcinre — anakronizmusként hat boszorkányokról, szellem- idézésről beszélni. S mindehhez tagoltat toborozni a tv segítségévéi? Ha igaz a tétel, miszerint az eszmék és információk szaoad áramlását Magyarországon is biztosítani keli, miért taszítják el a kamerák, a pódiumok mellől azokat, akik ateisták? Akiknek van hitük és elveik, mert hisznek önmaguk fizikai, szellemi erejében, s rendíthetetlenül bíznak a jóság, a szeretet és az emberség egyesítő erejében. Hisznek egy olyan Európa megteremtésében, ahol a határok nem elválasztanak, csak jelként szerepelnek a térképeken. Kérem a tudomány minden becsületes emberét, vegyék fel a küzdelmet a babonák, a hiedelmeit, a sötétség erőivel szemben. Nem kérünk a seprűkön szárnyalok, az üveggömbökkel manipulálok seregéből — pokolra velük! Sík István Gödöllő Nem ismert rá? A hiba nem az ön készülékében volt, hanem sajnos a mienkben. Amikor tegnapi számunk negyedik oldalán az „Adottság és ismeret" című írásunk fejtörővel szolgált. Mert ha kereste — s miért ne kereste volna, ha olvasta —, nem tudta kideríteni, ki is az a humorista, aki a kabaré világába az ismeretlenségből „berobbant”. Hát persze hogy Éles Istvánról volt szó, arról az alacsony, tömzsi, fitos orrú, harmincéves fiatalemberről, aki adottságával, rátermettségével beverekedte magát a kabaré világába. Csakhogy a kézirat „kisördöge” mindnyájur.lcat megtréfált. Így aztán rejtvényes-rejtélyes írás kapott helyet lapunkban. De azért ugye némi fejtörés árán végül mégis ráismert? —ve— meg a kárát: a következő negyedévi kötelező biztosítást a Hungáriánál fizeti be. Legjobb tudomásom szerint a két biztosítási fajta között semminemű kapcsolat nincs. Mindegyik más és más káreseményre vonatkozik. Ki téríti meg az ügyfél többletköltségét, mely a biztosító munkatársának túlbuzgósága nyomán keletkezett? Legutóbb a tv-ben a biztosítók képviselője akként nyilatkozott, hogy a kötelező biztosítás díját még emelni kell, mert a jelenlegi díjtételek mellett ez a biztosítási forma nem rentábilis. Ha pedig valami nem rentábilis, akkor miért erőszakos módon igyekeznek ügyfeleket szerezni? Miért nem a szolgáltatás színvonalának emelésével? Dr. Kőszeghy Géza Gödöllő Ifinek A közelmúltban a Váci Hírlapban olvastam, hogy japán üzletemberek terepszemlét tartottak Verőcén. A látogatás célja egy Dunakanyarban esetleg létesíthető golfklub-sport- centrum helyének kiválasztása. A tárgyalásokon — mint a tudósításból kiderült — a gödi tsz elnöke is részt vett. A pletykák szerint a verőcei dűlőben elterülő ingatlant szemelték ki. Csak az a kérdés: ki jogosult akár eladni, akár bérbeadni bizonyos mennyiségű földterületet? Annál is inkább érdekes a kérdés, mert a község határában elterülő mezőgazdasági jellegű földingatlanok közül — legjobb tudomásom szerint — az erdőbirtokossá- got kivéve a gödi tsz még egy négyzetméter nagyságú földingatlannal sem rendelkezik. Mert amit jelenleg a község határában tsz- földnek neveznek, azoknak csak használója ... A dolgok alakulására azért sem árt odafigyelni, mert egyszer már pórul jártak a helybeliek, akiktől 1960-ban a honvédség jóformán fillérekért területeket sajátított ki. S miután a honvédség ezekre nem tart igényt, kire „száll” a tulajdon? Nem rosszindulatú a kérdés megfogalmazása, mert 1987—88-ban az akkori helyi tanács elnöke a honvédség által visszajuttatott húsz hektárt a loJcosság megkérdezése nélkül értékesítette. Id. Verőcei Béla Verőce Válaszol az illetékes Tagadásra úiabb állítás Egy érdekes, ám az ügyfeleket sújtó konkurencia- harcra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik szomszédom a cascót a Hungáriával kötötte meg, míg a kötelező biztosítást az ÁB- vel. Történetesen saját hibájából kisebb baleset történt. A kárbecslésre Gödöllőre, az Autójavító Kisvállalathoz ment, ahol a Hungária Biztosító kárbecslője nem volt hajlandó a Icár nagyságát megállapítani. Mégpedig azért, mert a kötelező biztosítást más biztosítóval — nem velük! — kötötte meg. Némi kálvária után azzal a feltétellel térítették Válaszolni kívánok az 1991. augusztus 14-én a Pest Megyei Hírlapban megjelent, a Kocsis Klára által írt „Hostel hotel...” című cikkben írottakra, amelyben az általunk rendezett — augusztus 2-ától 10-éig tartó — nemzetközi gyermek néptánc és népzenei tábor résztvevőit minősítette. A tábort Pest megyében az idén már a tizedik alkalommal szerveztem és vezettem. Mindeddig ilyen vélemény a táborról nem alakult ki. Az idén a pokolszigeti ifjúsági táborban töltött négy nap alatt semmiféle kifogást nem találtak a fiatalok magatartásában. Az árvíz miatti átköltözés után a Karacs Teréz Kollégium gondnokával * megállapodtunk abban, hogy mivel nemcsak mi vagyunk a kollégiumban, ezért az augusztus 10-én befejeződő táborunk végén átnéznek mindent, s délig, amikor végleg elhagyjuk a területet, jelzik, ha valamilyen kár keletkezett. Mi szintén átnéztük a mosdókat, a szobákat, s rendben találtuk azokat. Nem értem, ha ennek ellenére mégis valamilyen kárt okoztunk volna, miért nem nekem jelezték, miért újságcikkben kell erről olvasnunk. Vagy talán az ismeretlenek által okozott, kárt egyszerűbb a már elmentekre hárítani? Úgy gondolom, ez szándékos hitelrombolás és rágalmazás. Iglói Éva, a bagi művelődési ház igazgatója ☆ Nem éppen szívderítő dolog az újságíró számára, ha kollégiumi rombolásról, károkozásról számol be az olvasóknak. A váci Karacs- kollégiumban a kérdéses időpontban, amikor a nemzetközi gyermek néptánc és népzenei tábor résztvevői laktak ott, valóban rombolás és károk is keletkeztek. Az igazgatónő és kollégái szerint két tükröt törtek össze, két seprűt szedtek miszlikre, a mosdóba belehánytak, és a vécé újságpapírtól eldugult, környezetét összerondították. Iglói Éva levele után ismét felhívtam az igazgatónőt, és megkérdeztem, továbbra is fenntartja-e a korábban mondottakat, vagyis azt, hogy a tábor résztvevői okozták ezeket a károkat? A Karacs Teréz Kollégium igazgatónője, Fuchsné Hattinger Zsuzsanna ismét megerősítette: senki más nem jöhetett szóba károkozó- és rongálóként. mint a táborozok. Fuchsné szerint a kérdéses időben a kollégiumban egy papokból és családtagjaikból álló másik csoport is lakott, amely szintén panaszkodott a gyermektábor hangoskodó tagjaira. Jegyzőkönyv azért nem készült a károkról, és azért nem tették szóvá Ig- lói Évának a tapasztaltakat, mert még eltávozásuk előtt a helyi gamesz vállalta, hogy kifizeti az okozott kárt. A készséges gamesz azt sem firtatta, ki okozta a felfordulást, melyük csoport, avagy netán behatoló idegenek. A távozó néptánccsoport vezetője nyilván azért nem látta a nyomokat, mert addigra a kollégium takarítónője rendbe hozta a terepet. Hogy végül is kik okozták a kárt, ennek eldöntése nem az újságíró feladata. Ezt bízzuk az érintettekre. Az érdekeltek, a tanúk majd mindent annak rendje és módja szerint elmondanak egymásnak. — kk —
