Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-23 / 197. szám
XXXV. EV* OLY AM, 197. SZÁM 1991. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK MŰEMLÉKVÉDELEM, IDEGENFORGALOM Nem csak a város érdeke Létezik-e új várospolitika? — tettük fel néhány héttel ezelőtt a kérdést Vácy Károlynak, a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnökének. E kérdésre akkor csak az építészet, a városépítés szempontjából adtunk választ, ám a beszélgetés nemcsak e témát tartalmazta, hanem részletesen kitértünk a műemlékvédelemre, a regionális összefüggésekre, a meglévő lehetőségek ésszerű kiKa laza ncius-em lékérem Kegyes iskolák hasznalásara is. Mint tudjuk, Vácnak igen sok műemléke vaji, amelynek állagát meg kell őrizni, illetve'néhányuk felújításra szorul. A vár és környéke feltárása pedig most van folyamatban. Fontos teendő a műemlékek védelme — tudtuk meg Vácy Károlytöl, ám mindehhez pénzre van szükség, és nem is kevésre. Így hát a műemlékek megvédése szempontjából az első teendő: csökkenteni azokat a hatásokat, amelyek a műemlékekben kárt okoznak. Ebben első helyen szerepel a gépkocsiforgalom. A szakemberek készítik azokat a terveket, amelyek a régi városrész új forgalmi rendjével foglalkoznak. Persze a változásokkal nem szűnne meg a tömegközlekedés, s a környék laikói is beállhatnak udvarukba, garázsukba, s természetesen az üzletekbe a szállítást is engedélyeznék. S vannak olyan műemlékei a városnak — ez például a zsinagóga —, amelynek helyreállítására nincs pénz. Egyetlen lehetséges megmentési módja, hogy az eredeti funkciójához kapcsolódó tevékenységet végeznének, így szolgálhatna múzeum vagy képtár céljára, ám ehhez vállalkozó Az orvosi ügyelet a volt munkásőrség épületében található (Vác, dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szolgálatokat a 11-525 és a 10- 079-es telefonszámon lehet hívni. Orvosok a városiak számára: pénteken dr. Karádi Katalin, szombaton dr. Tóth Mária, vasárnap dr. Kiss Péter, hétfőn dr. Gre- gus Péter, kedden dr. Tóth Mária, szerdán dr. Kiss Péter, csütörtökön dr. Karádi Katalin. Orvosok a városkörzetiek számára: pénteken dr. SLmkó Zsolt, szombaton dr. Kicsiny Gusztáv, vasárnap dr. Fódy Márta. fontosnak tartja a zsinagóga megmentését, s ha lenne rá vállalkozó, még ingyen is odaadná, hiszen a zsinagógára kiírt pályázat annak idején kudarcot vallott. A másik ilyen műemlék jellegű épülete a városnak a kúria, amelynek egy részében, mint jogos tulajdonos, a földhivatal található. A városatyák elképzelése szerint, ha a földhivatalnak megfelelő helyet lehetne találni, akkor egyben az épület szálloda céljára nagyon megfelelő lenne. A városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság az általános rendezési terv vizsgálatánál a legapróbb részletekkel is foglalkozott, így nem hagyhatták figyelmen kívül a város „kapu" jellegét, hiszen természeti elhelyezkedésénél fogva, itt találkozik az Alföld és a hegyvidék. Ezt ugyan a megyehatár nem követi, ám néhány Nógrád megyei község lakói közelebb érzik magukat Váchoz. Ezért — mint ahogy Vácy Károly fogalmazott — nem szabad úgy gondolkodnunk, hogy Vác vagy Pest megye határánál megáll az élet, hanem kicsit korrigálni kell ezeket a határokat. No, nem a valóságban, hanem ha munkaerőről, kereskedeAz ügyeletes gyermekorvos: szombaton dr. Telegdi Ervin, vasárnap dr. Bar- vircz János. Az ügyelet helyszíne szintén a volt munkásőrség épülete. Fogászati ügyelet: szombat-vasárnap reggel 8-tól 12-ig tart, szombaton dr. Pál Katalin, vasárnap dr. Pétery Zsuzsa rendel. Helye: Cházár András utca 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombat- vasárnap dr. Pálinkás Jenő Vác, Attila u. 3,/c. telefon- száma: 13-571. A déli körzetben szombat-vasárnap dr. Juhász János Váchartyán, telefonszáma: 66-075. lemről, iparról és idegen- forgalomról beszélünk, nem szabad csak saját magunkkal foglalkozni, hanem kifelé is nyitni kell. Apropó, idegenforgalom. A vendég ma már nemcsak vendéglőt és szálláshelyet keres, hanem látványosságra is vágyik, vagy aktívan szeretne pihenni. Mindenre nincs meg a lehetőség Vácon, viszont a környéken igen. Ezért hasznos, ha a város a környező falvakkal együtt valósítja meg a vendégek fogadását. Szomorú tényként említette meg a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke, hogy a vízzel kapcsolatos sport, szórakozás folyamatosan leépült, pedig az idegenforgalom szempontjából kiemelt szerepet kell biztosítani a Dunának, hiszen ez egy olyan lehetőség, amivel élni kell. Ebben a városatyák segíteni tudnak, ám egyéni kezdeményezésekkel, vállalkozásokkal kell megoldani. Az ÁRT átvizsgálása kapcsán foglalkozott a bizottság az éghajlati viszonyokkal, a domborzattal, a talaj állapotával, a vízügyi, ökológiai helyzettel, település- történettel, településszerkezettel. Nem kerülték el figyelmüket a 2-es út Vácon keresztülvezető szakasza által okozott gondok, de remélik, ez. az áldatlan állapot az elkerülő út építésével néhány esztendőn belül megoldódik. Nem mondtak le arról a lehetőségről, hogy előbb-utóbb a teher- kompot kihelyezhetik Vác és Sződliget közé. Remélik, ez megvalósul a 2-es út elkerülő szakaszának építésénél. Halász Erzsébet Vácott születtek: Farkas József és Virág Julianna fia Zoltán, Csókás Tamás és Győri Andrea fia Kornél, Kanala János és Nagy Krisztina lánya Mónika, Tóth Attila és Kolozs Kornélia fia Richárd, Papp László és Oláh Szilvia fia Dániel, Székes Géza és Vi- rizlai Teréz lánya Tímea, Flaskay Béla és Neufeld Edit fia Bence, Szurkos Imre és Major Irén lánya Nóra, Balogh Zsigmond és Zi- man Ibolya lánya Csilla, Czeher Károly és Baga Hermina lánya Zsanett, Dinika István és Mészáros Judit lánya Anita, Viski Tibor és Stipka Tímea fia Csaba, Sebestyén Attila és Piszár Krisztina fia Szilárd. Házasságot kötöttek: Alt- sach Árpád és Busái Ágnes, Nagy Zsolt és Győrfi Erika, Németh Ferenc és Darázsi Hajnalka, Benda Zsolt és Jakuják Rita, Magyar János és Balázs Mária, Prasz- na Zoltán és Nagy Anita, Juhász János és Csánk Rita. Vácott hunytak el: Szig- várt Magdolna Vác, Mogyorósi Sándor Vác, Oroszki Józsefné sz. Bíró Mária Dunakeszi, Rolik László Vác, Schvavcz Pálné sz. Felmondás miatt Visszavont nyilatkozat A város számára valószínűleg emlékezetes marad-, hogy — a televízió nyílva1 nossága előtt — Vác polgármestere átnyújthatta a város ajándékát II. János Pál pápának. Amikor erről lapunkban megemlékeztünk, Varga Zoltánt is megkérdeztük az előzményekről. Hiszen erről, mint a kezdeményező, intézmény akkori igazgatója, ő tudott a leghitelesebben beszámolni. Az írás nyomdába adása után jelentkezett szerkesztőségünkben Varga Zoltán, s közölte, hogy a vele készített interjú megjelenéséhez nem járul hozzá. Indoklásul közölte, hogy augusztus 21-én a Madách Imre Művelődési Központ igazgatója felmondott neki, ezért nem tekintheti már magát az intézmény dolgozójának, ez esetben pedig nincs joga ahhoz, hogy nyilatkozzék. Kérését már nem állt módunkban teljesíteni, csak álláspontját tudjuk közzétenni. Szombaton beindul a nagyüzem a férfi kézilabda-bajnokságban, ahol az NB II északnyugati csoportjában szerepel Vác egyetlen férficsapata. A felkészülés hajrájában kerestük meg Pálfy Miklós szakosztályvezetőt, hogy a csapatban történt változásokról érdeklődjünk. — Elsősorban említeném, hogy a csapat új edzővel, Kocsis Tiborral vág neki a bajnoki idénynek — kezdte tájékoztatóját a sportvezető. — További változás, amely bennünket igen érzékenyen érint, hogy a csapat egyik kulcsjátékosa, a kapus Bielik Zoltán, külföldi munkavállalása miatt kiesett a sorból. Üj játékos a csapatnál a korábbi ifjúsági kapuvédő, Bundik Géza. A bajnokságra heti három edzéssel készülünk, és két színvonalas felkészülési tornán vettünk részt. A tornákon kijöttek a hiányossáPreisz Franciska Vác, Szabó Ilona Vác, Kosuth Pál Galgagyörk, Szűcs Pál Ör- bottyán, László József Let- kés, Drobni Nándor Szob, Czukár György Vác, Barsi László örbottyán, Chován Istvánná sz. Still Mária Kismaros, Zsíros István Göd, Vincze Mihályné sz. Prencsok Mária Rád, Ba- csa Jánosné sz. Bendiák Teréz Vác, Sándor Géza Vác, Etelköz: Ferenc Főt, Gombás Lukácsné sz. Bu- czik Borbála Vác, Nagy Mihályné sz. Horváth Anna Göd, Kecskés Istvánné sz. Reinprecht Aranka Vác, Kovács Gyula Dunakeszi, Fényi Zoltánná sz. Farkas Éva Dunakeszi, Gergely Ádám Vác. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. 9 A szerkesztőség vezetője: Borgó János. % Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-tűl 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-töl 17 óráig. Az augusztus 17-i írás, a Szt. József-intését élesítése című cikk ébresztette fel bennem az alábbi gondolatokat. Főként amiatt, amit valamikor , a piaristák alapítója, Calansanzi József fogalmazott meg, amikor első iskolája falára ezt írta föl: „Scoule pie’’ — kegyes iskolák, vagyis istenfélő és ingyenes ... Nos, a nálunk 1714-ben alapított intézményben már az utolsó években sem olcsón tanultak a diákok. Azután? Most a Világbank követelésére(?) nemcsak az ingyenességet kell megszüntetni már az oktatásban, de az ún. szociális háló utolsó szemeit is fel kell szaggatni — meg kell szüntetni az óvodák és napközik valóságát... Eny- nyit a pie-ről... Néhány hónapja írtam e hasábokon a valamikori Honvéd utcai kollégiumról, ahol a két háború közötti idők szegény sorsú diákjainak otthona volt az a ház. Bizony — az emíitett cikk írója, D. Z. által említett gok. s bízunk benne, hogy ez a bajnoki rajtig ki is küszöbölhető. Mivel célunk az első hat közé kerülés. Még egy lényeges változás: a mérkőzéseket ezután, hogy elkerüljük a labdarúgómeccsekkel való ütközést, délután helyett délelőtt tartjuk majd, mindig tizenegy órai kezdettel. Megkerestük a csapat új edzőjét, Kocsis Tibort is, hogy a felkészülés menetéről érdeklődjünk tőle. — Mint a szakosztályvezető már említette, elsőrendű feladatunk, hogy megtaláljuk Bielik Zoli helyettesét a kapuban. Sajnos, a felkészülési tornák azt igazolták, hogy ezzel még van némi prohlémánk. Ennek ellenére bizakodó vagyok, bízom abban, hogy a célt sikerül elérnünk. A csapat szerkezetében kisebb vál- toztatásoliat kívánok végrehajtani, mivel a korábbi szerkezetet már több csapat ismeri. Szeretnénk meglepetéssel szolgálni. Mint említettem, a kapusposzton változás történt, emiatt több figyelmet kell szentelnünk a védekezésnek. De gyorsabbá szeretném tenni a támadójéitékot is, főleg a pálya középső szakaszán. Munka tehát van bőven. Bizakodva várom a szezonnyitót — fejezte be nyilatkozatát Kocsis edző. A bizakodó hangulathoz remélhetőleg biztatás is társul, hiszen a szurkolók az elmúlt bajnoki évben is szép számban látogatták a találkozókat. A szezon első találkozójára már most, augusztus 24-én, szombaton sor kerül: a váciak délelőtt 11 órakor a Kisbér együttesét fogadják. — nyári — Egyszobás, komfortos, 27 négyzetméteres, gázfűtéses, telefonos, első emeleti. Vác, Széchenyi utcai lakásomat nagyobbra cserélném. Telefon': 10-734, (67 936,'3K) ________________ A Váci Tejüzem felvételre keres C, E kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocslve- zoTóket. Jelentkezés: Tejüzem. Vác. Deákvári fasor 10. (69 952/ 2K)_________________________________ H áromszobás, összkomfortos öröklakás eladó. Megtekinthető: Vác, Arany János u. 19. III. 1. 2600. Minden nap délután öt órától. (69 968/1K) _______________ S ződligeti, 250 n.-öl telken' álló. 50 nm-es ház eladó. Irányár: 1,7 millió. Tel.: 166-8900 v. este 0«/26-12r743. (70 824/lIi) atya — l^engyel Antal prefektus focizott együtt a srácokkal, róla emlékeztem akkor. Nincs helyem, hogy más nagyszerű tanárokról megemlékezzem. De voltak fiúk, akik között még a régi iskola utolsó évében is akadtak kiemelkedőek. Olyanok, akik a „Veni cohors Scholarum” — a kegyes iskola népe — valóságát testesítették meg. Egyet említek: Áz utolsó előtti, az 1946— 47-es tanévben érettségizett az intézetben Végh Ferenc. Az érettségi tételek azt igazolták, hogy a magyar, latin, német, francia és a görög vizsga teljesítése után négyen értek el kimagasló eredményt. Közülük Végh Ferenc nyerte el a Kalazancius-emlékérmet, aki nyolc éven keresztül volt kitűnő rendű tanuló. Önképzőköri munkája nyomán kiérdemelte a diákság szellemi vezérségének rangját, s méltán lett közöttük első egyéniség — princeps iuventitusl Irodalomtörténész lett, 1956-ban az Űj Váci Napló szerkesztője. Megemlíteném még, hogy az akkori iskolák állami főfelügyeleti hatóságát Or- tutay Gyula miniszter irányította, a katolikus iskolai felügyelet elnöke Mindszenti) József bíboros hercegprímás volt. Történelmi nevek, két világot képviselve. — csankő — Blues és rock A kulturális kávézóban A volt Diáktanyán, a kulturális kávézóban, ma este 19 órakor a Ripp of Raskolnikov együttes ad blues - rock koncertet. Két nap múlva, 25-én, vasárnap este 8 órakor Ta- káts Tamás Dirty Blues Bandje lép fel a kávézóban. Szombaton Vác-FTCmérkőzés Szombaton kerül sor a városi stadionban a Vác— FTC labdarúgó-mérkőzésre. Ez alkalomból — a Váci Izzó MTE vezetőségének tájékoztatása szerint — a stadion előtti pénztárak már 10 órától a szurkolók rendelkezésére állnak. KÖZLEMÉNY A Váci ATI 1991. szeptember 2-án indítja következő gépjármű-vezetői tanfolyamát. A jelentkezők között hasznos ajándékokat sorsolunk! Ugyanitt TIR-. ADR-tanfolyam. igény szerint. Jelentkezés: Vác. Csányi krt. 45. fszt. 2., hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 8—12-ig, csütörtökön 14—18-ig, Tel.: 10-956. (69 942/lH) Eltartási szerződést kötne egyedülálló nő, egy kiskorú gyermekkel, ottlakással. Leveleket ,,Vác és környéke. 25 248w jeligére, a váci hirdetőirodába (Jókai u. 9.) „ (70 659/1K) _______ E ladó Vác-Deákváron 2,5 szobás. összkomfortos, kertes, ea- rázsos társasházi lakás két pincével és műhellyel. Érdeklődni : Vác. Länderer út 2.. Szőllősi. (70 660/1K) _______________________ D eákvári főúton kétszobás, bútorozott lakás kiadó. Érdeklődni : 13-818-as telefonszámon. (71 661/IK)_______________________ E ladó Vácon 100 négyzetméteres. kertes családi ház. Érdeklődni: Hattyú u. 44. szám alatt vagy a 0G-(27)-l2-76l-es tele fon - számon. (70 655/2K) Akció! Horganyzott kerítésfonatek vására ' Termelői áron kínáljuk horganyzott huzalból készített kerítésfonatainkat: Tekercsenként 25 méter, átmérő 2,2 mm huzalból 1 m magas 76,40 Ft/m -f- áfa, 1,25 m magas 95,50 Ft/m -j- áfa, 1,50 m magas 114,70 Ft/m -f- áfa. DUNAI TÜMEGCIKKIPARI VALLALAT Vác, Köztársaság út 62-64. Telefon: (27)-10-032, 7-től 15 óráig. kellene. A képviselő-testület Orvosi ügyelet ■ Anyakönyvihírek! Új az edző, új a kapus Kézilabda-szezonnyitó Váci apróhirdetések