Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-16 / 192. szám

Hatvan helyeit öimíiáliöl Befejezés előtt a nyári munkál Milyen állapotban várják a nyári szünet utáni újra­kezdést az óvodák, az új tanévet az iskolák Gödöl­lőn? Hol tartanak a nyá­ron elvégzendő javítási-fel­újítási munkákkal a kivite­lezők? Készen lesz-e, rend­ben lesz-e minden szeptem­ber elsejére? A kérdésekkel a szóban forgó intézmények működési feltételeinek biz­tosításáért felelős samesz vezetőjét kerestük fel. — Már tavaly ősszel megkezdtük az előkészüle­teket az idei nyári munkák­ra — kezdte tájékoztatását Juhász Mihályné. — Vala­mennyi intézmény minden egyes épületében összegyűj­töttük az elvégzendő fel­adatokat, s a lista alapján műszaki vezetőnk költség- vetést készített. Az ered­mény: 60 millió forint! Eny- nyi pénz természetesen nem állt rendelkezésünkre, csupán 5 milliót tudtunk e célra fordítani. Így aztán rangsorolásra kértük az intézmények vezetőit, s az ő véleményük alapján vá­lasztottuk ki a legszüksé­gesebb munkákat. Ezután a legkedvezőbb árajánlatokat benyújtó kivitelezőkkel szerződést kötöttünk, s a tanév befejezése után meg­indulhatott a munka. Hogy végül is mire futot­ta a rendelkezésre álló ösz- szegből? Nos, tisztasági me­szelést mindenütt kellett végezni, ez minden évben kötelező. Az óvodáik közül a Martinovics útiban meg­történt a fűtési rendszer tisztítása, javítása, a János utcaiban pedig a 4. számú épület teljes belső festése. A Mosolygó-lakótelepi in­tézményben húselőkészítőt alakítottak lei a konyhá­ban, a Tisza úti és a vörös óvodában bádogos javítási munkákat végeztek. A Petőfi Sándor Általá­nos Iskola Munkácsy úti épületében elkészültek a festéssel és megoldották az esővíz-elvezetést, egyik te­remben kicserélik a pado­zatot; a Mátyás király ut­cái épületben ugyanakkor •lábazatjavításra került sor. Az Erkel-iskolában fel­újították a régi épület fiú WC-it. A Hajós Alfréd Is­kola Török I. úti épülete előtt járda- és vakolatjaví­tás történt. Befejeződött a Montágh Imre Általános Is­kola és Szakiskola kerítésé­nek építése s a riasztóbe­rendezés felszerelése. Utób­bira a zeneiskolában is sor került, s — tekintettel a sorozatos betörésekre — várhatóan folytatódni fog a sor a jövőben. Jelenleg va­lamennyi intézmény, épü­let biztosítva van minden­fajta kárra. — Szeretném megemlíte­ni és megköszönni a polgár- mesteri hivatal vezetőinek nyitottságát, hozzáállását a nagyobb felújítási munkák anyagi feltételeinek bizto­sításáért — folytatta a fia­tal vezetőnő. — Bármilyen kéréssel fordultunk hozzá­juk, mindannyiszor segítet­tek. Erre azért volt szük­ség, mert bizonyos — szin­tén fontos — munkákra a mi költségvetésünkből már - nem futotta. Így az önkor­mányzat költségvetésének felújítási keretéből történt, illetve történik a Petőfi té­ri épület és Munkácsy úti épület tetőszigetelése, valamint a Damjanich-is- kola sportpályájának felújí­tása. — Kik végzik a munlcá- kat? — A kisebb javításokat saját karbantartócsopor­tunk tagjai végzik. Van bő­ven dolguk, hiszen csak nyílászárókból háromezret kell átnézniük, s kijavíta­niuk a negyvenegy épület­ben. De ők készítették a húselőkészílőt is s más egyéb munkákat. A na­gyobb feladatokra, mint már említettem, a legked­vezőbb árajánlatot tett cé­geket, személyeket kértük fel. — Időben hogyan állnak a feladatokkal? — Zömmel már befeje­ződtek a munkák, de a még folyamatban lévők is befejeződnek az ünnepek­re vagy az ünnepek alatt. Ez nem is lehet másként, hiszen augusztus 20. után visszaérkeznek az intéz­ményekbe a pedagógusok. P. É. Isaszeg, Aszód, Hévízgycrk Szent István-napi ünnepségek Isaszegen 19-én, hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel tartják o Szent István-napi programot a szoborhegyen. Ünnepi megemlékezést llo- szik Gábor országgyűlési képviselő mond, majd Bánffy György érdemes művész szavalata követke­zik. A kulturális műsor­ban a helyi művelődési ház asszonykórusa, az isaszegi egyesített zenekar, a Csata táncegyüttes és a székely- földi Csíkszentmártonból érkező vendégek működnek Ügyelet Állatorvosi ügyelet: Gö­döllőn, Isaszegen, Pécelen, Nagytarcsán, Kerepestar- csán, Csömörön, Mogyoró­don, Szadán, Veresegyhá­zon, Erdőkertesen, Váceg- resen augusztus 18-án, vasárnap reggel 8 órától augusztus 21-én, szerdán reggel 8 óráig: dr. Bodó Szilárd. Gödöllő, János ut­ca 14. Telefon: 10-558. Galgamácsán, Váckisúj- falun, Ikladon, Dombny­ban, Dúnyban, Kartalori, Versegen, Aszódon, Bagón, Hévízgyörkön, Galgahéví- zen, Túrán, Zsámbokon, Vácszentlászlón, Valkón augusztus 18-án, vasárnap reggel 8 órától augusztus 21-én, szerdán reggel 8 óráig: dr. Márton János, Galgamácsa, Kiskút u. 3. Az ügyeleti napokon vég­zendő exportszállításoknál dr. Bodó Szilárd vehető igénybe. Petőfi: Augusztus 16-án: Willow. Színes, magya­rul beszélő, amerikai fan­tasztikus kalandfilm, 4 órakor. Tiniboszorkány. Színes, magyarul beszélő, amerikai zenés vígjáték, 6 és 8 órakor. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 19. S A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv, e Munkatárs: Pillér Éva. $ Postacím: Gödöllő, Pf. 14, 2100. Telefax és telefon: (28) 20-296. (ft Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-töl 13 óráig. • Hirdetésfelvé­tel: munkanaporkon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség­ben. Augusztus 17-én és 18- án: Willow, 4 órakor. Intruderek támadása. Színes, amerikai háborús kaiandfilm, 6 és 8 órakor. Frekvencia video: Augusztus 16-án és 17- én: Az ördöghegy, 10 órakor. Az űrhajótörött, 16 órakor. Skorpió, 18 és 20 órakor. Augusztus 18-án: Ürrandevú, 10 órakor. Trükkös halál, 16 órakor. Riválisok, 18 és 20 órakor. Aszód, autósmozi: Augusztus 16—18-ig: Terminátor 2. (Az ítélet napja). Színes amerikai sci- fl, este 9 órakor. közre zenével, tánccal, dallal. Rossz idő esetén a rendezvény színhelye a művelődési ház lesz. Aszódon 18-án, vasárnap reggel 9 órakor a Podma- niczky-kastély udvarán tartják az ünnepséget. Megemlékezést Kovács Ta­más önkormányzati képvi­selő mond, az új kenyeret dr. Hunka Mihály plébános szenteli meg. Kulturális program kezdődik ezután, a műsort a művelődési ház és a fiúnevelő intézet ál­lította össze. Hévízgyörkön kétnapos rendezvénnyel köszöntik az ünnepet. Hétfőn, 19-én 18 órakor ünnepi megemléke­zést tártanak a művelődési házban, másnap, 20-án esti bállal záruló egész napos sportprogram — versenyek, fogathajtás — lesz a sport­pályán. GÖDÖLLŐI XVIII. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM 1991. AUGUSZTUS, 16., PÉNTEK Kárpótlási fórum - kérdőjelekkel Mit akar a Szilasmenti Tsz? Közgyűlést tartott az FKGP gödöllői szervezete az IPOSZ- székházban. Horváth Géza titkár egy év munkáját értékelte, majd vezetőséget választottak. Az elnök továbbra is idősebb Gáspár János maradt, a titkár személye sem változott. Ez­után kezdődött a kárpótlási fórum, melyen már lapunk mun­katársa is részt vett. Érdekesség: a 80-90 érdeklődő közel fe­le asszony volt. Ami elkeserített: nyomát, sem láttam annak, hogy Gödöllő agrárcentrum. Az agrárintézményekben dolgo­zók közöl senkit sem érdekel, hogyan bontakozik ki a szen­vedélyes parlamenti viták után a kárpótlás ebben a városban? Bevezetőjében idősebb Gáspár János elmondta, hogy a háború előtt Gödöl­lőn komoly zöldség- és gyü­mölcstermesztés folyt, míg a gabonafélékre kevesebb súlyt fektettek. Egy-egy dűlőben háromféle művelé­si ágat is megtalálhattak a gazdálkodás iránt érdek­lődők. A Lovarda utcában lévő aszalóban dolgozták fel a terményfelesleget, Az elmúlt évtizedekben jelen­tős sérelem érte az egy-két holdas kistermelőket is. Jó lenne úgy végrehajtani a • kárpótlási törvényt, hogy minél kevesebb szálka ma­radjon az emberekben. Gö­döllőn a Kisgazdapárt nyolcvan földigénylőt vett nyilvántartásba. Lados László, az FKGP megyei elnöke szerint párt­ja orvosolja a sérelmeket, védi a magántulajdont. Nyugodtan forduljanak hozzájuk azok, akiknek pa­naszuk van. TESTVÉREK KÖZÖTT A kárpótlási törvényről szóló részletes tájékoztatást Hrekai Pál adta a fórum résztvevőinek. Szerencsére különböző kiadványok kap­hatók e fontos rendelke­zésről, így aki nem tudott mindent megjegyezni, az azokat is forgathatja. Csak néhány érdekesség: ha a kárpótlásra az egyenes ági leszármazottak jogosultak, akkor két testvér esetén 50-50 százalék jut. Ha csak az egyik testvér kéri a kár­pótlást, a másik részét nem kaphatja meg. Amennyiben a földek átlagos értéke 14 aranykorona, akkor a ter­melőszövetkezetnek ilyen minőségű földterületet kell kijelölnie az árverezés szá­mára. NE SIESSÉK EL! Az első árverés 1992. február 8-án lesz az or­szágban. Hrekai Pál szerint az árveréseken sok mú­lik a Kisgazdapárt helyi szervezetein, összefogással az árakat alacsonyan lehet tartani, s ezzel á kárpót­lás degresszivitása miatt elvesztett földet visszanyer­ni.. Fontos tudnivaló, hogy az árverésen részt vevők­nek le kell adniuk kárpót­lási jegyüket, és ha nem vásárolnak, akkor a jegy értékének húsz százaléka elvész. Nem kell tehát fel­tétlenül az első árverésen részt venni. Sajnos a földkimérés — területnagyságtól függetle­nül — egy tulajdonosnak körülbelül ötezer forintjá­ba kerül. Ehhez adódnak még a földhivatali költsé­gek. Meg is jegyezte vala­ki: így könnyen mondhat­juk majd, hogy mi jót akartunk, de nem kellett nektek. Földi Péter szerint — 5 az MDF városi szervezetét képviselte —, aki jogosult­nak érzi magát a kárpót­lásra, az feltétlenül lépjen annak érdekében. Minél előbb magántulajdonba .ke­rül a működésképtelen ál­lami vagyon, annál koráb­ban hasznosulhat hatéko­nyan. Dr. Mészáros Gyula, a KDNP megyei elnöke, vá­rosi titkára is felajánlotta . segítségét, annál is inkább, mivel irodájuk közös - a kisgazdákéval. Keddenként 16-tól 18 óráig az FKGP helyi szervezete fogadóórát tart kárpótlási ügyekben a volt járási hivatal épüle­tében. A fórum résztvevői kö­zött olyan is volt, aki Gö­döllőn él, de szüleinek tá­voli földje után jár szá­mára kárpótlás. Ő Gödol­- lön vehet majd részt ár­verésen. A sok kérdés kö­zepette — melyek jó ré­sze a kárpótlás költséges és körülményes végrehajtá­sát kritizálta — ajánlotta idősebb Gáspár János azt, hogy ne siessenek! Kilenc­ven nap van az igény be­jelentésére, és lehet, hogy a földhivatali adatszerzést illetékmentessé teszik. Gödöllőn árverésre — valószínűleg többre is! — a Szilasmenti Termelőszö­vetkezetben és a Gödöllői Tangazdaságban kerülhet majd sor. A jövő titka, ho­gyan segítik ezt a nagy­üzemek. A, tsz képviselői­nek távolmaradása miatt már most is megválaszo­latlanul maradt egy sor kérdés. KI NEM ENGEDI? Lapunk május 29-i szá­mában jelent meg például ifjabb Gáspár János több társa nevében írt levele. Eszerint bárhol kértek vissza bevitt földet a Szi­lasmenti Tsz-től a gödol­. lói határban, a fennálló törvények alapján, o gaz­daság rendre arra hivatko­zott: a területre igényt tart- az önkormányzat a távlati fejlesztési elképzelései-miatt. Június 13-án meg­jelent válaszában dr. Gé­mest György polgármester így írt: „Mondja meg, vagy mutassa meg azt a választ, vagy írást, ahol önnek azt a területet, amire igényt tart, az önkormányzat nem engedi megkapni.” Az ön- kormányzat vezetője a kár­pótlási fórumon ugyanezt mondta el. (Hozzátéve, < golfpályát sem a város akar építeni a határában.) Lehet, hogy a termelőszö­vetkezet jogtalanul hivat­kozik az önkormányzatra? A kérdés ifjabb Gáspár Jánosban vetődött fel, de nem kaphatott választ, mi­vel a legilletékesebb, Por- gányi Gyula, a Szilasmenti elnöke nem volt jelen. La­punk hasábjait szívesen felajánljuk válaszának köz­lésére. Balázs Gusztáv Eíadii Gödöllő, Dragonya u. 13. alatt 2,5 szobás családi ház, telekkel. Érdeklődni: 17 órától.. (69 413/1K) '_________________ Eladó 50 kcm-es motorkerék­pár 400 km-rel, kis teherautó­ra ponyva és egy 130 nm-es helyiség kiadó. Szada, Dózsa Gy. út 49., Juhász. (69 419/1K> Onel Kadett 1.6 dízel. 8 éves, reális áron eladó. Gödöllő, Ibolya u. 33., este. (69 774^K) Nem verik be a fejüket! Hát ezt is megértük! Elkészült a gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola tanuszodája. A gyerekek nem gondolkoznak a beruházás kálváriáján, hanem fejest ugranak a vízbe. Most már tehetik és a vakációban még ez is más! (Balázs Gusztáv felvétele) 7

Next

/
Thumbnails
Contents