Pest Megyei Hírlap, 1991. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-15 / 191. szám
Horvátit és Fekete aggasztja az edzőt Csank: az összkép jó Az elmúlt napokban egyértelműen a Forma—1 uralta a terepet, a következő héten pedig több sportágban is világ-, illetve, koaitiaiensvetélkedőt rendeznek, így a labdarúgó-bajnokság közelgő rajtja, az arra váló felkészülés utolsó stádiuma kicsit akaratlanul is háttérbe szorult. Pedig a váciak igencsak megérdemlik, hogy bővebb terjedelemben is foglalkozzunk velük, hiszen a múlt idényben, messze felülmúlva várakozásainkat, rengeteg örömteli percet szereztek odaadó híveiknek. Jelentősen átalakult a tavaszihoz képest az Izzó kerete is, a távozókról, illetőleg az igazolt játékosokról igyekeztünk már folyamatosan beszámolni. A kérdés persze az, hogy az új „állomány” hogyan muzsikál majd az őszi fordulók során, hiszen minden változást a produktum tükrében ítélünk meg. — Az igazolt játékosak száma talán elég magasnak tűnik — értékelt kérésünkre Csank János vezető edző, akit a szakemberek egyértelműen a váci sikerek zálogának tekintenek. — De szükség is volt arra, hogy több fronton is tárgyalásban legyünk, hiszen végig mendemondák keringtek kulcsjátékosaink átigazolásáról, akik közül Ta- lapa és Gyimesi ment is, de Répást, Víg és Nagy is élhetett volna a lehetőséggel. Rengeteg bizonytalan- sági tényező volt tehát a csapat körül, s persze a kiesők utánpótlását meg kellett keresnünk, ezért a külső szemlélő számára talán túlzottan is sok irányban tárgyaltunk. összességében elégedett vagyok az újakkal — iolyHegjet hágó krosszozók' Fel-fel fiúk, a falra Hegyre hág a hét végén — pontosabban augusztus 18-án, vasárnap — Tápióbicskén a molokrosszczók hazai és nemzetközi mezőnye. A hagyomány szerűen sikeres, közel 4 ezer nézőt vonzó júniusi verseny után ismét rangos, s nyilván izgalmas futamokat láthatnak a sportág barátai a kalaposhegyi pályán. A nemzetközi zónaversenyen az országos bajnokság I. osztályú 250 köbcentiméteres kategóriájának hatodik, a II. osztály 125-ös mezőnyének ötödik erőpróbájára kerül sor neves külhoni versenyzők részvételével. A negyedliteres vasparipákon alighanem ismét egy harcos Balogi— Kamrás összecsapást szurkolhat végig a nézősereg. A másodosztályban a környékbeliek elsősorban valószínűleg a nagykátai Ivánffy Norbert futamgyőzelmeiért szoríthatnak. A hazai színeket a 250 köbcentiméteres Hondával rajtoló Skultéty József képviseli majd. Célja: az első öt közé kerülés. A hazai porfelhőlovagokon kívül osztrák, német és cseh krosszozók is startgép mögé állnak. Köztük a már veteránnak számító Sedlacek és Janácek, akik szinte ugyanolyan alaposan ismerik a kalaposhegyi pályát, mint a magyar motokrosz- szozók. A versenyzők az TJN1- PROF1L Ipari Szolgáltatások Kft., az Állami Biztosító Rt., valamint a Menta Kft. által felajánlott kupákért mérik össze tudásukat. A házigazda tápióbics- kei Április 4. Motoros Klub motokrossz-szakosztálya meglepetésekkel ■ igyekszik fokozni az izgalmakat, lesz például helikopteres sétarepülés is. A hagyományoknak megfelelően minden belépőjegy egyben tombol aj egynek is számít, s részt vesz a sorsoláson. A tápióbicskei nemzetközi zónaverseny tehát augusztus 18-án, vasárnap lesz Tápióbicskén. Az edzések délelőtt 10 órakor, ez „éles" futamok délután 13 órától kezdődnek. Vereszki János Gödöllői villismíorna Újoncok több fronton Közeleg a bajnoki rajt, újabb szövetségek, újabb sportágak tartották meg összejövetelüket. A Budaörs—Szentendre összevont körzeti labdarúgó-bajnokság vezérkara, az együttesek képviselői a fővárosban, a Steindl Imre utcában tanácskoztak. Népes lesz az augusztus 25-én induló viadal, 18 folnőtt- csapat nevezett. Újonc a mezőnyben a Herceghalom és a Páty gárdája. Egy másik helyiségben a körzet játékvezetői részére tartottak eligazítást. A II. emeleti nagyteremben a Pest Megyei Kézilabda Szövetség ligaülése zajlott. Bevezetőben Kende György elnök megemlítette, hogy a Tököl és a Dabas férfi, valamint a Hernád női együttesének előrelépésével tovább gyarapodott az NB Il-es csapataink száma. •A Nagykáta férfiegyüttese is várakozási listán van, esetleges visszalépés, azaz helyüresedés esetén ők is bekapcsolódhatnak az NB II-be. Az előrelépések ellenére dicséretes a megyei bajnokság létszáma, a férfiaknál, s a nőknél egyaránt 15 csapat jelentkezett. A férfiaknál az SZTK az újonc, míg a nőknél ismét csatasorba áll a Cegléd együttese. A váci Hajós Alfréd DSK fővárosi szereplés után most a Pest megyei női bajnokságban indul. A férfi és a női küzdelmeket egyaránt két csoportban bonyolítják le. A csoporlküzdelmek után a rájátszás tisztázza a végső sorrendet, A legutóbbi férfibajnokságban bevált ez a lebonyolítási forma. Az augusztus 25-i rajt előtt nem tétlenkednek a csapatok, különböző események mozgósítsak őket. NB 1/B-s és NB ll-es szereplők lesznek a gödöllői Szent István Kupa férfi villámtornán. Az A csoportban a Dunakeszi, Gödöllő és a Csömör, a B-ben a Solt- vadkert, a Váci Izzó és a Ferencváros játszik. Az Agrártudományi Egyetem csarnokában augusztus 18-án 8.30-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd 9 órától hat mérkőzést vívnak, az utolsót 17.30-kor. Hétfőn 14.30-kor tombola lesz, a helyosztók 15, 16.15 és 17.30-kor kezdődnek. R. L. tatta a szakember —, szinte valamennyien NB I-es szinlű játékosok, talán csak az erőnlétük kifogásolható. Az aggaszt, hogy Horváth és Fekete továbbra is makacs sérüléssel küszködik, így csapatba építésük egyre csúszik, s ezzel nehezebb is lesz. A többiek gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, de őszintén meg kell mondanom, nem gondoltam volna, hogy idén, váci működésem harmadik szezonjának elején is csapatépítéssel kell majd foglalkoznom. — Mi a véleménye az olyan nagy nevek váci felbukkanásáról, mint Dzur- ják vagy Szeibert? — Egy percig sem vettem komolyan őket. — Az idősebbek távozásának híre, így Csimáé és Kosztőlniké is felröppent. — Csima elég magas igényeket támasztott kezdetben, ezért nem írta alá a kínált szerződést. Aztán már alább adott volna követelményeiből, s kicsit sértettnek tűnt. Kosztolnik megkérdezte: miként számítok rá a jövőben. Mondtam: mint tavaly. De ez, úgy látszik, neki nem felelt meg, mert bejelentette, hogy szétnéz a „piacon”. Németh Andrea Toborzó a Mexikói úton Másodikból első A 33. lcétre Totőtippek 1. Linz—Salzburg 2 2. F CS Tirol—Rapid Wien 1 x 3. Sturm Graz—Admira Wr. x 4. Lugano—Sión 2 5. Luzern—Neuchatel x 1 6. Lausanne—Servette 1 7. Grasshoppers—Zürich 1 x 8. W’cttingen—Aarau x 2 9. Young Boys—St. Gallen 1 10. Lilleström—Lyn Oslo x 2 11. Rosenborg—Sogndal 1 li2. Strömsgodset—Fyllingen 1 13. Tromsö—Kongsvinger x 1 14. Braun Bergen—Viking x Ó rb ot t y á n ban Enduro Pest megyében népszerűek a technikai sportok, jó néhány szakosztály működik, sok autós-, motorosversenyt rendeznek. Ennek jegyében augusztus 24-éu Örbotíyánbaa enduroviadalra kerül sor. Dr. Pribeli Ferenc, az őrbottyáaii önkormányzat polgármesteri hivatalának jegyzője levelében megemlítette, hogy könnyített feltételű, hosszú távú terepversenyt írtak ki kezdők részére. Az összetett táv mintegy 160 lan. Nevezni a helyszínen, augusztus 24-én reggel 8 órától lehet. IMINNEN- ONNA N 0 A Hungária Biztosító Rt. Bánk bán utcai székházában adták át a Sportsegély Alapítvány támogatását, a 100-1C0 ezer forintos összeget az Express-ralin balesetet szenvedett autóversenyzők, a súlyosan sérült pilóta, Lipták Sándor és a helyszínen elhunyt navigátor, Ajtai Sándor legközelebbi hozzátartozóinak. G Kubában a 11. pánamerikai játékok tizenegyedik versenynapjának egyik csúcspontja a hazai vízilabda-válogatott döntőbeli 9-5-ös győzelme volt a sokkal esélyesebb Egyesült Államok ellen. A mérkőzés utáni fiestából kijutott Fidel Castro államfőnek is, aki a helyszínen szurkolta végig a döntőt, és aki éppen kedden ünnepelte 65. születésnapját. O Az Egyesült Államok úszó- bajnokságán Miké Barrowman új világcsúcsot ért el 200 m mellen, 2:10,60 perccel. A régi rekordot ugyanő tartotta 2:llr23~mal, amit az idén januárban úszott a perthi világ- bajnokságon. Barrowman edzője a magyar Nagy József. © Barcelonában folytatták a mozgássérült úszók Európa- bajnokságát, amelyen a magyarok már eddig is jól szerepeltek. A legújabb hírek szerint Laki Anikó a 100 m-es női mellúszás SB 8. osztályában aranyérmes lett. Az édesanya vándorserlegéért Szé l-em lék torna Ez év áprilisában nagy megdöbbenéssel fogadta a sportszerető gyömrői közönség Szél Szilárd tragikus halálát. A népszerű „Szili” autóbaleset áldozata lett, s örökre távozott egy kimagasló képességű sportoló, egy csupaszív kézi- § labdázó. Az 1979-ben újjáalakult gyömrői kézilabdacsapat- ban Szilárd már játszott, alig tizenkilenc évesen, s azt követően, az elmúlt tizenegy évben alig hiányzóit a kezdő hetesből. Emlékezetes nagy csatákat vívott társaival a megyei bajnokságban, majd az NB II-ben. Hogy milyen ember, milyen sportoló volt? Talán az NB Il-es osztályozókon mutatott vonásai a legjellemzőbbek. Törött bordával, korábban szerzett sebekkel négy mérkőzést játszóit végig, s csak az utolsó találkozón kérte, hagyják ki. Ekkor már elviselhetetlen fájdalmai voltak. A döbbenet nem csak Gyomron volt nagy, hiszen őt megyeszerte ismerték, tisztelték. Jellemző a da- basi csapat vezetőjének válasza a meghívásra. „Edzőtáborban leszünk augusztus 20-án. Még nem tudom, hogyan és mivel, de ott leszünk Szili tornáján.” Szél Szilárd édesanyja, Erős Erzsébet vándorserleget ajánlott fel a sportegyesületnek azzal, hogy a fia emlékére rendezett tornán — mely hagyományosan folytatódik a következő években — a győztes csapatok megkapják azt. Augusztus 20-án, kedden reggel kilenckor kezdődnek a találkozók, s felváltva láthatnak remélhetőleg jó mérkőzéseket az érdeklődők a gyömrői sportcsarnokban. A férfiaknál Iklad, Dabas, Budakalász és Gyömrő, míg a nőknél Nagykáta, Űri, Vecsés és Gyömrő csapatainak indulása várható. (G.) A harmadik helyezett ráckevei csapat tagjai — Pintér István, Stálily Péter és István —, valamint a női verseny ezüstérmese, a gödöllői Vendrei Klára Jó néhány résztvevő idei első versenye volt a Mexikói úti lőtéren rendezett nyílt irányzékú kispuskás Pest megyei bajnokság. Ezt hallottuk például a ráckeveiektől, akik otthon, a Lórévi úti lőtéren rendszeresen gyakorolnak. Férfi- és női csapattal érkeztek, a nők elsők lettek. Nagy- kátáról viszont csak férfiak szerepeltek: Vecsei Tibor, Vágási Endre, Li- sóczki András, Fenyvesi Gábor. Népes küldöttség képviselte a márianosztrai Börzsöny Lövész Klubot, s az egyéni győztes közülük került ki. Bábik László tavalyi második helyét most az elsővel cserélte fel. Mögötte a ceglédi Nyíri Zoltán és Bonácz László következett, s helyezésük is hozzájárult a Ceglédi Közgép csapatelsőségéhez. Az egyéni győztes is ceglédi: Motyán Julianna. Vezetőjük, Czombos István elmondta: a Közgépnek saját lőtere, 31 szakosztályi tagja van. Hetente kétszer gyakorolnak. Az egyéni győztes: Bábik László A tömegsportot szolgáló bajnokság egyik célja a sportág népszerűsítése, újabb résztvevők bevonása volt. A feladatot teljesítették, több új klub jelentkezett. Kép és szöveg: Reitter László Vári, götSí, nngyraarosi hajnnliok A Eremgyűjlő Bárlfay Hatalmas mezőny volt Szolnokon, az Alcsi-Holt-Tiszán az országos kajak-kenu utánpótlás-bajnokságon. Ezerhatszá- zan neveztek, s több Pest megyei szakosztály is képviseltette magát. Kiemelkedtek a Váci Hajó sportolói, Babella László és Csornák Károly edző tanítványai. A bécsi világbajnokságon kitűnően szerepelt Bártfay Krisztián mesterhármast ért el. 500 méteres számok. Ifjúságiak. Fiúk. 17-18 éveseik. K—1. Eajnok: Bártfay Krisztián (Vác). Juniorok. C—1: 3. Jakus (Vác). Lányok. Serdülők. 15 évesek. K—1. Bajnok: Bánkuti Judit (Vác). KKM) méteres számok. Fiúk. Serdülők. 14 évesek. K—1: 3. Cservári (Nagymaros). 15 évesek. K—1: 3. Légrádi (Vác). K—4. Bajnok: Vác (Légrádi Gergely, Tar Zsolt, Kiss László, Fábián Gábor). . Ifjúságiak. 17-18 évesek. K—1. Eajnok: Bártfay Krisztián (Vác). K—4: 3. Vác. Juniorok. 0—1: 2. Jakus (Vác). 2000 méteres számok. Fiúk« 4. kcs. K—1. Bajnok: Kämmerer Zoltán (Göd, edző: Nie- berl László). K—2: 3. Babella T., Babella B. (Vác). 14 évesek. K—1. Bajnok; Cservári Gábor (Nagymaros, edző: Nieberl Károly). Serdülők. K—2. Bajnok: Kiss László, Tar Zsolt (Vác). Lányok. 15 évesek. Bajnok: Bánkuti Judit (Vác). 5000 méteres számok. Fiúk, 17-18 évesek. K—l. Bajnok: Bártfay Krisztián (Vác). K—2t 2. Bánkuti, Kleberc (Vác). Vácszeisílászló is nyeri Foc ikupakörkép Sajnos csak részletekben érkeznek az eredmények a labdarúgó Magyar Kupa országos nyitányának Pest megyei találkozóiról. A Pomáz továbbjutásáról már beszámoltunk, s ugyancsak bravúros 1-0-s győzelemmel vette az NB Il-es Budafok elleni akadályt a Vácszentlászló is. Dunavarsányban lejátszották az e’lső fordulót a helyi kupaviadalon: Délegyháza—Szigethalom 1-1 (11-esekkel 4-3-ra nyert a Délegyháza), Dunavarsány Halásztelek 6-0. Vasárnap 15.30-kor a két vesztes a harmadik, 17.30-kor a két győztes az első helyért játszik. Az országos Flexum Kupa az alacsonyabb osztályú csapatokat mozgósítja. A népes mezőnyben Pest megyeiek is indultak. Dicséretes módon a gödöllői és a nagykátai körzet válogatottja a legjobb 8 közé jutott. Értékes jutalmak várnak a legjobbakra, a győztes 120, a második helyezett 80 ezer forintot kap, a további két helyezett pedig szerelésjutalomban részesül. A gödöllőiek Kaposmérő ellen szeptember 15-én játszanak, a visszavágó pedig október 23-án lesz. R.L. Régi néven A Mátrában Ismét a régi nevén szerepel a Dunakeszi Vasutas labdarúgócsapata. Az elmúlt bajnokság jó részét — mint ismeretes — Diadem DVSE néven játszották. Elment a régi edző, Gallik Béla, s egyben a patronáló is. A mostani idényre Steidl Sándor játékosedző irányításával készülődik a nagy múltú gárda.- Javában vívják a barátságos mérkőzéseket és szombaton újabb találkozó lesz. A Vasutas a Duna csoportból a Mátrába kerül. A nyitányon Dunakeszi— Gödöllő megyei rangadó lesz. Egyébként pénteken 9 órakor Baráti Lajos, a neves szakember tart előadást a Dunakeszi VSE labdarúgóinak. *€ffiirJqp11