Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-06 / 157. szám

mH ÉT VÉGI VILÁGPOLITIKAI KITEKINTÉSSÉ Még megválaszolatlan kérdések A jugoszláv válság a teherprába? — Gorbacsov—Kohl talál­akció és a közel-keleti rendezés Gazdasági k^csgaakfútaieiess^és Amerre elindulhatunk kozó — A libanoni Altalanos PILLANATKÉP Minden viszonylagos. Ha ahhoz az összecsapás-soro­zathoz mérjük a csütörtöki és pénteki helyzetet, amely az előző napokat jellemezte, s a véres, polgárháborúhoz hasonló harci cselekmények 49 halálos áldozatot és sok Száz sebesültet követeltek Szlovéniában, akkor amo­lyan „lélegzetvételi szünet­ről" beszélhetünk, a harcok amolyan elcsitulásáról. Per­sze igazi fegyvernyugvás ekkor sem volt. A június utolsó hetében, független állami létét ki­nyilvánító két jugoszláv tagköztársaságban, Szlové­niában és Horvátországban, ekkor is több helyütt ro­pogtak a fegyverek, s halá­los áldozata és több sebe­sültje volt az incidensek­nek. A jugoszláv szövetségi hadsereg, úgy tűnt, hogy az elmúlt napokban függetle­nítette magát minden poli­tikai ellenőrzéstől és tábor­noki kara döntötte el, hogy milyen katonai lépésekhez folyamodik. Az immár csu­pán a főtisztek nosztalgikus világában élő katonatisztek az egységes titoista állam- szervezet helyreállítására törekedtek, tekintet nélkül árra, hogy a választások és népszavazások az elmúlt időkben milyen eredménye­ket hoztak Horvátországban és Szlovéniában és a helyi új törvényhozó testületek miképpen nyilatkoztak. Most viszont e két nap­ban úgy látszott, hogy a szövetségi haderőket irányí­tó főtiszti karban van egy csoport, amely visszariad a . további vérontástól, s a rea­litások jegyében felismeri, hogy erőszakkal nem lehet fenntartani egy olyan ál­lamszerkezetet, amely csu­pán a múltból táplálkozik, s amelynek reformja elke­rülhetetlen, különösen ak­kor, ha egyes tagköztársa­ságok inkább a teljes elsza­kadást választják, semmint azt, hogy véleményüket az eddigi politikai központ egyáltalán nem akarja fi­gyelembe venni. A lélegzet­vételi szünét irányába ha­tottak Európa és az Egye­sült Államok vezető körei­nek új megfontolásai is, amelyekkel bár fokozato­san, óvatosan átértékelik eddigi állásfoglalásaikat a történtekről. Az Egyesült Államok és az Európai Közösség eddig ugyanis Jugoszlávia területi egységének megőrzését szorgalmazta, s egyszerűen leintette azokat a választott testületeket, amelyek ugyan önrendelkezés és szabad voksolás alapján jöttek lét­re Horvátországban és Szlo­véniában és azt hirdették, hogy ki akarnak lépni ab­ból a Jugoszláviából, ahol Belgrádiban „átmentették a korábbi rendszert új formá­ban” és ahol a nagy szerb nacionalizmus érvényesül és a többi tagköztársaság hát­rányos helyzetbe jut. Amikor pedig az erősza­kos cselekmények kirob­bantak, többször hangsú­lyozták a nyugat-európai fővárosokban, hogy a „mi­niállamnak” számító Szlo­véniával és Horvátországgal szemben, csak egy egységes 2 <%Msb. Jugoszláviának van esélye arra, hogy a Közös Piac társulásról tárgyaljon vele. Ez nyilván — mint mostani lap kommentárok megjegy­zik — arra bátorította a belgrádi katonai vezetőket, hogy erőszakkal csapjanak le Szlovákiára, amely múlt hét szerdáján a 27 határbe­lépő átvételével hozzálátott önálló állami létének látvá­nyos megvalósításához. KÉT MISSZIÓ A Közös Piac országai amelyek 1993. január else­jétől, már a tervek szerint, politikai egységben is lesz­nek, s mindent elkövetnek, hogy leküzdve nemzeti bi­zalmatlanságaikat és nézet- eltéréseiket, egyengessék egy eljövendő unió útját, úgy érezték, hogy Jugoszlá­via szétesési folyamata el­lentétes e törekvéssel, s ha Szlovénia és Horvátország kis önálló államokká válto­zik, s ezt ők elismerik, ez erősíti Nyugat-Európában azokat a mozgalmakat és törekvéseket, amelyek meg akarják akadályozni a „12- ek Európájának" integrá­cióját, amelyhez az elképze­lések szerint később konti­nensünk többi része is vala­milyen formában társulhat. Ami pedig Washingtont il­leti, ott úgy ítélték meg, hogy ha Jugoszlávia szét­esésének szabad utat adnak, ez kihat a szovjet köztársa­ságokra is, s nem kívánatos módon olyan káosz és zűr­zavar keletkezik Kelet- Európábán, sőt a Szovjet­unió ázsiai részében is, hogy a véres polgárháború beláthatatlan következmé­nyekkel járhat abban az egykori második számú vi­lághatalomban, amely a legmodernebb tömegpusz­tító fegyverekkel rendelke­zik. Jugoszlávia szomszédjai­nak — köztük hazánknak is — figyelmeztetéseire azon­ban az EK előbb ismerte fel az Egyesült Államok ve­zető köreinél, a helyzet ve­szélyességét és realitásait s ezért gyorsan megmozdult az az új válságkezelő gé­pezet amit a 35 helsinki fo­lyamatban részvevő ország nemrég hozott létre berlini értekezletén. Prágában rendkívüli konferencia ült össze, s ezen megszületett, kemény viták után a meg­állapodás: két missziót in­dítanak Jugoszláviába. Egyrészt olyat, ami a tűz­szünet megtartását és a csa­patmozdulatokat felügyeli, és azt, hogy a szembenálló feleket visszavonják a lak­tanyákba. A másik bizottsá­got jószolgálatinak nevezik, s arra nézve ad majd taná­csokat, hogy lehet hosszú távú békés rendezést kidol­gozni. Hágában ezután összeült az Európai Közösség kül­ügyminisztereinek tanácsa, hogy döntsön a 35-ök által körvonalazott tűzszünet fel­ügyeleti misszió összetételé­ről és más olyan intézke­désekről, amelyek elősegít­hetik a békés rendezést. KÉTSÉGES ELEMEK Bár a szövetségi tanács péntek nulla órában szabta meg, hogy Szlovéniában és Horvátországban is vissza­vonják a laktanyákba a he­lyi katonaságot, ez nem tör­tént meg, s Ljubljana ut­cáin állnak a szlovénok ál­tal emelt torlaszok. A jugo­szláv szövetségi erők pán­célosai is a helyükön ma­radtak. Vasárnap este hat órakor jár le a szövetségi tanács által megadott határ­idő, hogy Szlovéniában helyre kell állítani a határ- átkelőhelyeken a korábbi helyzetet, amikor a szövet­ségi erőké volt az ellenőr­zés. Most szlovén felségje­lek és határőrök kéziében van az irányítás. Megfigyelők megjegyzik: még ha ez meg is történne, akkor is robbanásveszélyes maradna a helyzet, mert már az ellenőrzés kicsúszott minden mérsékeltebb erő kezéből. Ugyanígy szkepti­kusan fogadnak minden nemzetközi ellenőrző és jó- szolgálati bizottságot, mert megkérdőjelezik ezek ered­ményességét. A KANCELLÁR KIJEVBEN A hetek közelgő londoni értekezlete előtt, Gorbacsov szeretne minél erőteljesebb nemzetközi támogatást kap­ni. Ezért találkozott tegnap Kijevben Kohl kancellárral, hogy megnyerje további re­formterveinek támogatásá­hoz, amelyhez pedig nem kevés dollármilliárdokra van szükség. A színhely ki­jelölése nem volt véletlen. A szovjet elnök erőt kívánt demonstrálni. Arra, hogy a szövetségi szerződés, amely újra rendezi a szovjet állam kapcsolatait, sínen van, így Nyugatnak érdemes reá tennae. Ukrajna azonban közben szeptemberig elnapolta a szerződéstervezetre való ál­lásfoglalását, mivel több pontban komoly fenntartá­sai vannak. Ami pedig a ta­lálkozót illeti, a tagköztár­saság legfelső tanácsában kifogásolták, hogy miért nem kértek Moszkvától en­gedélyt a színhelyre, s he­vesnek ígérkezett tiltakozó nagygyűlést hirdettek meg az eszmecsere időpontjára. Még szerencse, hogy a két államférfi Kijevtől 30 kilo­méternyire találkozik egy mesterséges tó, jól ellenőr­zött pontján lévő intéz­ményben .., ARAFAT ELÉGEDETT A libanoni hadsereg né­hány napos akciójával el­foglalta eddig a palesztin fegyveresek által ellenőrzött déli területeket. Negyven halottja és sok száz sebe­sültje volt az akciónak, mi­előtt aláírták volna a PFSZ- szel a békemegállapodást. Eszerint a Szidonnál levő két menekülttáborba nem lépnek be libanoni katonák, de a palesztin milíciák tá­voznak. Ezzel megszűnik az az izraeli ürügy, amellyel megszállva tartottak egy biztonságinak nevezett sá­vot Libanonból. Arafat, bár fegyveresei távoznak, elégedett volt, hi­szen szerinte ezzel a közel- keleti rendezés elérhetőbb lett. Jeruzsálem eszerint kénytelen lesz a tárgyalások irányába mozdulni, mivel a palesztinok távozása miatt, Washington is fokozza erre a nyomást Samir kormány­zatára ... Arkus István A recesszió tovább mé­lyül, a keleti piacok drámai szűkülése, valamint a be­fektetési kedv csökkenése alapján nincs ok közeli for­dulatot remélni, másfelől viszont folytatódnak azok az olykor meglepő intenzi­tású pozitív folyamatok, amelyek a gazdaság alkal­mazkodóképességét jelzik, állapítja meg a Konjunk­túra, Piackutató és In­formatikai Intézet jelenté­se, amelyet pénteken sajtó- tájékoztatón Ismertettek a cég vezetői. Megállapításaik szerint a konvertibilis exportot ez­úttal nem mesterkélt eszkö­zökkel bővítették, a kisvál­lalkozások féllendültek, s Csaknem harmincféle árucikk korábbinál bizton­ságosabb vasúti szállítását kezdte meg a MÁV ország­szerte. A legkeresettebb és legértékesebb termékeket ezentúl fegyveres polgári őrök vagy rendészek kísér­hetik szállítás közben, ha a gyártó, a kereskedő vagy a fuvaroztató cégek meg­rendelik ezt a szolgálta­tást, hogy termékeik egé­szen biztosan épen és hiány­talanul érkezzenek célba. A MÁV illetékesei a romló közbiztonság és a mind gyakoribb vagonfosz­togatások miatt döntöttek úgy, hogy bevezetik ezt a szolgáltatást, amelyet máris több hazai gyártó és keres­kedő cég vett igénybe. Pél­dául a ceglédi, illetve a vá­ci vonalon áthaladó teher­vagonok személyautó- és buszszállítmányait fegyve­res MÁV-őrök kísérik, mi­vel régebben előfordult, hogy a tolvajok a vasúton utazó autókat vagy azok értékesebb, hiánycikknek számító alkatrészeit ellop­ták. A védelmi listán szerep­lő csaknem harminc áru­cikk között szerepelnek pél­dául nyugati és keleti sze­mélygépkocsi-fajták, Ikarus Magyarországnak egyelőre, úgy látszik, sikerül többé- kevésbé tartania magát az IMF-fel egyeztetett stabili­zációs politikájához, ami más kelet-európai orszá­gokkal való összehasonlí­táskor nem kis sikernek mi­nősül, Az ország konverti­bilis devizapozíciója az el­ső négy hónap után lénye­gesen kedvezőbb volt a vártnál. így elképzelhető, hogy az év végére kiala­kuló fizetésimérleg-pozíció jobb lesz a feltételezett 1 milliárdos deficitnél, még akkor is, ha az egyenlegja­vulás lassú, netán meg is szűnik. Az ország külső finanszí­rozása a kedvezőtlen nem­autóbuszok, kurrens italok, híradástechnikai berendezé­sek, sőt francia parfümök is. Ugyancsak listára kerül­tek a nem hadi, hanem ipa­ri célokat szolgáló, vasúton szállított lőszerek is. Ez utóbbiak vasúti kísérete mindig is a gyártó vállalat jogköre és feladata volt, de a MÁV ezentúl ezekhez is ad fegyveres őröket, ha megrendelik nála. A rendé­szek és a polgári fegyveres őrök létszáma az igények­kel párhuzamosan nőtt, de még mindig nem elég. A MÁV most belső munka­erő-átcsoportosítással pró­bál új rendészeket és őrö­ket kiképezni. — kk — Ezekben a hetekben nagy akcióba kezdett a Vö­röskereszt Pest megyében. Mint Szviatovszki András megyei titkártól, megtud­tuk, több cég nagylelkű zetközi körülmények — a hitelpiacok szűkülése és a kelet-európai régió számos országának Magyarország megítélését is befolyásoló megrendült fizetőképessége — ellenére biztosítottnak tekinthető. Ezzel szemben, mint arra már a megelőző, tavasszal készült konjunk­túrajelentés is utalt, a ke­leti kereskedelem változá­sában a cserearányromlás- nak valószínűleg kisebb, a kereskedelmi forgalom ösz- szeszűkülésének viszont lé­nyegesen nagyobb hatása lehet, mint az elmúlt év végén a szakértők többsé­ge feltételezte. Szaporodnak a vállalatok pénzügyi ne­hézségei, a csődhelyzetek és velük együtt a társadalmi feszültségek. A súlyos vál­ságjelenségek ellenére — a közelmúlt pozitív folyama­tai alapján — nem tűnik kizártnak, hogy viszonylag kedvező körülmények és a következetes gazdaságpoli­tika esetén sikerülhet az infláció felgyorsulását meg­fékezni, de persze az ár­színvonal-emelkedés üte­mének látványos csökke­nése és egyelőre a gazda­sági teljesítmények zsugo­rodásának megállítása nél­kül. Számolni kell a gyor­suló ütemű munkanélküli­séggel is. A konjunktúrajelentés a magyar gazdaság értékelé­sén túl foglalkozik a kelet­nyugati gazdasági kapcso­latok alakulásával, a kelet­európai sajátos problémák­kal, Németország gazdasági helyzetével az újraegyesü­lést követően, valamint tag­lalja a fejlett és a fejlődő országok gazdasági helyze­tét. adományait vették, ve­szik át, s juttatják el a rá­szoruló egyéneknek, szo­ciális és egészségügyi in­tézményeknek. A részletek: a Pharma- vit Rt. IS ezer doboz C- vitamin pezsgőtablettát ajándékozott, a Duna Fű­szert váci telepe pedig 60 ezer tubus Dentas fog­krémet. Ezeket részben in­gyen adta a Vöröskereszt a nagycsaládosoknak, a szociális otthonoknak, gyermekintézmények­nek, részben pedig (kö­rülbelül a felét) kedvezmé­nyes áron értékesítette szervezetein keresztül. Pél­dául a 40 forintos fog­krémet tubusonként 10 fo­rintért adták. A legfrissebb hír az, hogy László Marketing Kft. 500 tonna burgonyát ajánlott fel a budapesti Vöröskeresztnek, melynek egytizedét a humanitárius szervezet Pest megye ré­szére adja át. Az 50 ton­na krumplit a Magyar Vö­röskereszt elsősorban a nagyfogyasztóknak, tehát a kórházaknak, szociális otthonoknak, gyermekott­honoknak juttatja, a többit pedig a 16 városi Vörös­kereszt-szervezet igényei szerint ingyen osztják szét. Július végére Németor­szágból a Hipp-cégtől vár­nak nagyobb mennyiségű bébiételt — ezt az országos Vöröskereszt révén kap­ják — a tervek szerint ugyancsak a nagycsaládo­sok, valamint a csecsemő- otthonok kapnak belőle. V. G. P. A lengyel parlament megszavazta a személyi jövedelem- adó bevezetéséről szóló törvényt. A Kijevben tegnap megnyílt az ukrajnai egyházi köztársaság mozgalom második nemzeti vallási-nemzeti zsinata. A Jasszer Arafat palesztin vezető pénteken fogadta a Magyar Munkáspárt küldöttségét. A A libanoni hadsereg pénte­ken elfoglalta a Palesztin Felszabadítási Front Szerve­zet (PFSZ) utolsó dél-libanoni gerillaállását is és előre­nyomult a palesztin menekülttáborok széléig. A II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája pén­teken háromnapos látogatásra Észtországba érkezett. A Katona Tamás magyar 'külügyi államtitkár a szombati hármas (olasz—osztrák—magyar) találkozóról szólva azt mondta: a külügyminiszterek kölcsönösen tájékozódnak, s áttekintik a jugoszláv válsággal kapcsolatos, összehan­golt fellépés lehetőségét. A Lech Walesa lengyel államfő tovább folytatja a harcot az általa egyedül helyesnek tartott választásjogi törvény bevezetéséért. A Brüsszel­ben aláírták azt a megállapodást, amelynek alapján az Európai Közösség huszonnégy országa által aláírt 500 milliós hitelcsomag részeként Magyarország 198 millió USA-dollárt kap. A A Japán Export-Import Bank terve szerint három kelet-európai ország kapna hitelt, közöt­tük hazánk 150 milliót. A A német parlament felsőháza, a tartományi kormányok képviseletét tömörítő szövetsé­gi tanács (Bundesrat) döntése szerint a székhely tovább­ra is Bonn lesz. A Ion Iliescu román elnök pénteken néhány órás látogatásra Lisszabonba érkezett, hogy tár­gyaljon Mario Soares portugál elnökkel. FEGYVERESEK VIGYÁZZÁK A SZÁLLÍTMÁNYT Csőre tölt a MÁV A Vöröskereszt ahol tud, segít Ötven tonna krumpli

Next

/
Thumbnails
Contents