Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-03 / 154. szám

HÍRES MAGYAR VAG(U. Nagy karrierek Napjainkban a hazai polgárosodás új és reményeink szerint immár törések nélküli korszakát éljük. Azok közül, akiket a köznyelv finom eufémizmussal ma vállalkozóknak nevez, már látszanak kiemelkedni az elkövetkező korszak nagy gyárosai, pénzemberei, ök azok, akiknek mai sikersztorija az előttünk álló évtizedek magyar valóságát jelentősen befolyásolni fogja. De mit tudunk a régiekről? Az elmúlt évszázad híres magyar gyárosairól, bankárairól? Keveset, hiszen az elmúlt évtizedek­ben ezek „kizsákmányolok” voltak csupán a történelemköny­vekben, és sokkal ritkábban esett szó az általuk felépített vállalatokról és bankbirodalmakról. Lánczy Leó 1852-ben szü­letett, egyszerű kereskedő­családból származott, ma­ma is kereskedőnek ké­szült. A rokonszenves, jó fellépésű pesti fiatalem­ber a Kereskedelmi Aka­démia elvégzése után egy nagy kereskedelmi válla­lathoz került gyakornok­nak. Ám őt nagyobb ambí­ciók fűtötték, elhatározta, hogy művelt kereskedő lesz. Azt az angol kereske­dőt tekintette példának, aki nemcsak gyakorlati áruismerettel, pénzügyi műveletekkel és ügyletek­kel van tisztában, hanem aki klasszikus műveltség­gel rendelkezik, beleértve ebbe a közgazdaság-tudo­mányt is. A környezetük­ből kitörni akarók és tudók nagy elszántságával vetet­te bele magát a közgazda­ság és a politika tanulmá­nyozásába. Rengeteget ta­nult, olvasott és valóban korának egyik sokoldalúan képzett, elismerten mű­velt embere lett. A kiegye­zés utáni években járunk. Ez idő tájt bonyolították le Európa-szerte az oly je­lentős pénzügyi tranzakció­kat. Az európai hitelélet ekkor került olyan új, mo­dern alapokra, amelyeken keresztül a szabadkereske­delmi gondolat jegyében megindulhatott — a hitel­élet megszervezése alap­ján — az új világkereske­delem. Lánczy Leó felismerte, hogy Magyarország csak akkor kerülhet be az euró­pai fejlődés irányvonalá­ba, ha itt is létrejön — az akkor még teljesen hiány­zó — tőkepiac. Elhatározta, hogy ennek szenteli az életét. Ezért fel­hagyott a gyakorlati keres­kedői pályával és bank- tisztviselőnek állt. Még nagyon ifjú ember, de máris jelentős megbízáso­kat kap, többször utazik Londonba üzleti kikülde­BOLDGGTANYÁN VALAMI KÉSZÜL &KMwfa®$@§g@k' — ingatlannal Négyszáz ágyas rehabili­tációs központ épül Szent­endre Boldogtanya terüle­tén — áll a Világgazdaság­ban megjelent hirdetés élén. Tudatják a hirdetők, hogy tulajdonostársakat, be­fektető tőkéstársakat ke­resnek, hogy mikor és hol ismertetik a terveket, pénzügyi részletezést, s ott a telefonszám is, csak épp az nem, kié. Tárcsázunk hát. Néhány kapcsolás után már vonal­végén is az illetékes, az Építőipari Komplex Fővál­lalkozó Szövetkezet elnöke, Gyetvai Béla. # Gyetvai úr, beavatná olvasóinkat a titokba: miről is lenne szó? — Nem titok. A terület a mi tulajdonunk a 25-ös kilométerkőnél, a hegyol­dalon 22 ezer négyzetmé­ternyi. Két régi épület is van a telken, mely valaha szőlősgazdaközpont volt. 9 S most mi lesz? Tényleg rehabilitációs köz­pont? — Az a lényege. Tavaly Ausztriában láttam három hasonlót, hazánkban még nem, innen az ötlet. Nyi­tottak vagyunk a kezde- nényezésekre, lehetne itt többféle magánorvosi ren­delés, szeretnénk kialakí­tani egy komplett diag­nosztikai központot is. A szállás fele részben hotel­zerű lenne, fele részben pedig összkomfortos két és tél szobás lakásokból áll­na, amelyeket a tehető­sebb hazaiak és külföldiek meg is vásárolhatnának. © Tehát afféle bentlakó sanatorium? O^HÍnn — Olyasmi, éjjel-nappali orvosi ellátással. Kifejezet­ten a szív- és érrendszeri betegeket, közülük is első­sorban az ingatlannal, La­kással rendelkező időseket várnánk, akik egyedül ma­radtak, de nem szeretné­nek valamelyik öregek ott­honába kerülni. & No és a tervek ké­szek? — A szakmai és építési engedélyezés még tart. De vannak konkrét elképzelé­seink, előterveink. Léte­sülne itt még strandszerű uszoda, 50 méteres, azután tenisz-, tollaslabda-, teke- és minigolfpálya, sétáló­ösvény, fedett autóparkoló, s lennének játéktermek is a kártyázáshoz, sakkhoz, biliárdhoz. 0 Mibe kóstálna mind­ez? — Az egész létesítmény mai áron 1,2 milliárd fo­rintba kerülne. 1993-as az építési határidő, így idén a tulajdonosok társaságá­nak meg kellene alakul­nia. # És vállalkozói alapon működtetnék a központot? — Igen, a szövetkezet részesedése 51 százalék lenne, a többin osztozná­nak a tulajdonosok, kö­zöttük számítunk rá, hogy a társadalombiztosítás is, melynek érdeke a rehabi­litáció. Van némi gyakor­latunk az ilyesmiben, ugyanis a helyszíntől 500 méterre már üzemelte­tünk egy 120 ágyas pan­ziót — a SZOT építőmun­kás-üdülő átalakításával, 12 éves bérlettel — s ugyanitt jövőre megnyitunk még egy hasonló méretű hotelt, a hármat össze is lehetne hozni. V. ©. P, tésekbe. Ott alkalma nyí­lik arra, hogy közvetle­nül is megismerje a fej­lett angol hiteléletet. Csu­pán harmincöt éves, ami­kor már nagy tapasztalatú bankszakemberként a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatója lesz. Voltaképpen innen indul a bankfejedelem sikerekben egyre gazdagabb pályafu­tása. A pénzintézet élén megvalósította a törekvé­seit és követhette a gya­korlatban azokat a példá­kat, amelyeket a nyugat­európai piacokon látott. Kitűnő szervezőképessé­gével, széles látókörével, rendkívüli tehetségével hozzálátott az ország nagy­ipari hitelének megszerve­zéséhez, a kereskedelem-, a közlekedés- és iparfej­lesztéshez. Azt vallotta, hogy egy ország ipar nélkül, egy megteremtett ipar hitel nélkül, egy ipari termelés megfelelő és jól működő kereskedelem nélkül, s a termelés értékesítése mo­dern közlekedési hálózat nélkül elképzelhetetlen. Nevéhez fűződik a ma­gyar iparosítás, a hitelélet, a közlekedés korszerűsíté­se a magyar kereskedelem bekapcsolása a világkeres­kedelembe, és nem utolsó­sorban Budapest világvá­rossá fejlesztése. Lánczy Leó, a kiegyezés utáni korszak legjellegze­tesebb és legkiemelkedőbb pénzügyi személyisége 1921- ben hunyt el. Takács Ilona dr. Tele HMer, Sztálin, Mao feje A részegítő táncosnő Bár a nagyközönség nem ismeri — üzemi terü­leten lévén nem nyitott mindenki előtt —, mégis van olyan, hogy Likőripari Múzeum. Egyetlen az országban Angyalföldön, a Forgács utcában talál­ható, a Budapesti Likőripari Vállalat Angyalföldi Gyáregysége irodaépületének emeletén. Létrejötte e gyár igazgatójának, a szó legjobb értelmében megszállott likőripari szakembernek, Gelencsér Emilnek köszönhető. Ö kalauzolt bennünket e pá­ratlan tárlaton. Mielőtt beléphettünk vol­na a tulajdonképpeni ki­állítás jókora termének aj­taján, egy előtéren kellett áthaladnunk, ahol nem mindennapi látvány foga­dott bennünket. A falak mentén körben üvegezett szekrények sorakoztak, és bennük több mint négyezer minipalack, kétcentestől a féldecisen át az egydecisig, a világ minden tájáról. Az ember csak kapkodta a fe­jét, azt se tudva, hova néz­zen. Mert ha giccses is, azért a formai gazdagság, a leleményesség «mégis ér­dekes. Láttunk ott cipőforma, villanykörte alakú, táncos­nőt formázó, kicsinyke be- főttesüveget mutató, görög amforákat idéző és még fel- sorolhatatlanul sokféle csöppnyi üvegecskét. Né­melyek nem is üvegből ké­szültek, hanem porcelánból. Ezek közül a legbizarrabbak az emberfej formájúak vol­tak: Hitler, Sztálin, Mao Ce-tung, János Pál pápa és mások arca kifestve és ki­égetve, a belsejükben alig deciliternyi itallal. A szokatlan látványból felocsúdva beléptünk a múzeumba. A gyár elődje a Hazai Likőr-, Rum- és Szeszárugyár Részvénytár­saság. Természetes, hogy ennek történetét idézi meg tárgyak, dokumentumok, képek segítségével a kiállí­tás első része; a telek meg­vásárlásától napjainkig. Egy kisebb területen a szakma már nem élő, egyik jelentős személyiségének — aki évtizedeken át kö­tődött az angyalföldi gyár­hoz —, Kupái Sándornak állítottak emléket, bemu­tatva tárgyait, laboratóriu­mi eszközeit, amelyekkel és amelyek között italok egész sorát „alkotta meg”. De emléket állítottak a nagy italgyártó cégeknek is az államosítás előtti idők­ből; mint például amilyen a Zwack, a Dreher, a Braun és a többi volt. S nem fe­ledkeztek meg a kicsikről sem. Abban az időben Ma­gyarországon a nagy likőr­gyárak mellett körülbelül 250 kisüzem is termelt sze­szes italt. A tárgyak, képek, dokumentumok mellett ott sorakoznak természetesen az eredeti palackok is, na­gyobb részükben az akkor gyártott ital található (a többit csak üresen állítot­ták ki). Van olyan, amelyet még a század elején töltöt­tek meg a szorgos kezek. A sok között, az utóbbi évti­zedekben gyártottak közül, volt néhány palack, ame­lyeket ma már nem látha­tunk az üzletek polcain. D. A. KA KE! Láfni Nincs sok választási lehetőség. A városban két optikus készít szemüveget, de az egyik most be­tegség miatt zárva tartja az üzletet... A nehezen mozgó idős embernek az útja tehát ahhoz az egyetlen optikushoz vezet. Aki udvarias is, kedves is, csak éppen semmi biztatót nem tud mondani. Keret ugyan még lenne (az a bizonyos „SZTK- keret”), de lencse... Illetve. Van lencse, a világ­hírű, határon túli gyár terméke. Erre a lencsére azonban a vény nem érvényes. Az idős ember a botját markolja, már-már rábólintana, legyen ak­kor az a lencse, ám szerencsére megszólal benne az óvatosság. Kiderül ugyanis, hogy az a lencse 1740 forintba kerül. Nem egy pár, hanem egy da­rab. A két lencse 3480 forint lenne... Lenne, de nem neki! Amikor elmondja a történetet, nem vágom rá, na ne. Hiszen piacgazdaságban élünk, a minőséget, az extrát, a luxust meg kell fizetni. Ha az kell va­lakinek... Csakhogy! A megyében a szemészeti szakorvosi rendeléseken negyedmillió ember for­dul meg egy esztendő alatt! Döntő többségük szemüvegért (annak cseréjéért) keresi fel az or­vost, azaz... a kis ügy ebben a pillanatban tízez­rek ügyévé növi ki magát. S amikor azt hallom, sajnos nem számít ritkaságnak a lencsehiány, ak­kor azt mondom, na ne! Lehet, sőt kell is válasz­tási lehetőséget kínálni az embereknek, bár rej­tély előttem, miért kerül annyiba (miféle vámok, illetékek, áfák terhelik ezt a ,,luxus”-cikket) az a bizonyos lencsepár. Ha azonban a nincs és a van így áll szemben egymással, ha nincs az olcsó(bb), de van a méregdrága, akkor kinek a látásával van baj...?! (m) Drága a belépő, tisztább a viz Strandra jár a Köjál, de nem fürödni Vajon a rakoncátlan, sze­szélyes és kiszámíthatatlan időjárás teszi, vagy a meg­emelt beléptidíjak miatt van így, de csökken a strandokon szerzett fertőzé­sek száma. Dr. Hídvégi Margittól, a Pest Megyei Járványügyi Állomás tele-' pülés-egészségügyi főorvo­sától kértünk felvilágosí­tást. — Még az elmúlt nyár tikkasztó forróságában sem volt példa arra, hogy bár­melyik strandunkat teljes egészében lakat alá kellett volna vétetnünk. Tavaly is csak egy-egy meleg vizű ülő- vagy gyerekmedence fertőtlenítését és alapos ki­takarítását rendeltük el. — Melyek a leggyakoribb kórokozók? — Szerencsére kórokozó­kat nem találtunk. Bakté­riumokat fedeztünk csak fel minden esetben. Az idő­szaki medencezárlatok oka edidig az volt, hogy a gye­rekek intézik el előszeretet­tel kisdolgukat a vízben, de nemritkán lelünk fekália eredetű baktériumokat is. Tudnunk kell: még a leg­alaposabb tisztálkodás után is származhatnak bőrünk­ről és testnyílásainkról kü­lönféle bacilusok. Zsúfolt­ságban, megtelt lavórokban nagyobb eséllyel termelőd­nek egészségkárosító bajke­verők. Lehetőleg kerüljük a dugig tett meleg vizű me­dencéket. — Milyen gyakran ellen­őrzik a strandokat? — A meleg vizeket 3, míg a hidegeket 4 heten­ként vizsgáljuk. Minden esetben a helyi tisztiorvo­sok vesznek vízmintát, s azt továbbítják nekünk. A mi laboratóriumunk végzi el a vizsgálatokat, s ha kell, in­tézkedünk. Valamennyi strandról egy szezonban 3-6 esetben kapunk anya­got. Elmondhatom, állandó­an nagyító alatt tartjuk a fürdőket (fekete)

Next

/
Thumbnails
Contents