Pest Megyei Hírlap, 1991. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-23 / 171. szám

NAGYKŐ ROS| wíiia XXXV. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM 1991. JÚLIUS 23., KEDD Lehet szervezkedni Útépítés önerőből Az utak építése egyike azon beruházásoknak, ame­lyeknek érdekében Nagykő­rösön ma is sok ember haj­landó összefogni. Jelenleg 10 utca burkolása van na­pirenden, amelyhez meg­van a lakók anyagi hozzá­járulása, de ennél jóval több helyen érlelődik a szándék a részben önerős építkezé­sekre. Olvasóink is jelezték, szeretnének bővebb tájékoz-' tatást kapni 'a' mostani fel­tételekről, árakról, egyálta-. Ián a szervezés praktikus tennivalóiról. Az önkormányzat és a la­kosság útburkolásra szóló együttm íí ködését továbbra is az 1988. évi I-es törvény szabályozza. Lényeges kité­tele, hogy az építésben ér­dekelteknek legalább a két­harmada vállalja a költsé­geket. Ebben az esetben a hozzájárulni nem akaró, de a közút használatában épp­úgy érdekelt jogi vagy ma­gánszemélyeket a résztve­vők által vállalt hozzájáru­lás mértékéig az önkor­mányzat fizetésre kötelez­heti. A kivetés érvényes azokra a lakókra is, akik bár szociális helyzetüknél fogva készpénzzel nem tud­nak hozzájárulni, ez eset­ben az ingatlanukra terhe­lik a megfelelő részt. Az útépítésnek ez a szisz­témája tehát más, mint volt annak idején a teho kereté­ben. De más a szakmai megítélése a kivitelezések­nek is — ahogy Damó Jú­lia, a polgármesteri hivatal illetékes főelőadója fogal­mazza a lényeget —, az ön-' kormányzati és a .lakossági' pénzekből csak megbízható^ Jó" minőségű utak megépí­tése lehet a jövőben a cél.- Sajnos, naponta látjuk pél-: dáit a költségspóroló elve-, két mutató gyatra burko-. latoknak, melyek javítgatá­sa rövid idő alatt többre- rúg, mint az egyszeri befek­tetés. — Ma is kapunk megle­pően olcsó ajánlatokat út­építőktől — mondja a fő­előadó —, nem teljes pá­lyaszerkezetű, záróréteg nélküli megoldásokra, eze­ket azonban nem sza­bad elfogadni. Jelenleg átlagosan 350 forintot kal­kulálhat a lakosság négy­zetméterenként, ami körül­belül fele vagy annál va­lamivel kevesebb a terve­zési és egyéb járulékos ki­adásokat magában foglaló teljes költségnek. Konkrét utca esetében az összkiadás nyilván függ az utca szé­lességétől, az egyénenkénti hozzájárulás pedig nagy­mértékben. a résztvevők számától. Az említett ösz- szeg természetesen a jó mi­nőségű, úgynevezett itatott makadám pályaszerkezetek­re vonatkozik, a jelenleg számításba vehető építőcé­gek ajánlatai alapján. — Hány vállalkozóval tárgyalnak? —Hárommal, a Szabó Tamás-féle céggel, amely drágább a többinél, 580 fo­rintot számol négyzetméte­renként, viszont mindent, még a padkát is megépíti, így maga a pályatest még olcsóbban jön ki. A másik a Vakond Kft., itt 480 forint az ajánlat, de csak az úttest építését vállalják, valamint a Sovány-téle cég, amely 560 forintot mondott leg­utóbb. Tehát van mód ar­ra, hogy versenyeztessük a beruházókat, s ezzel a le­hetőséggel minden utca ese­tében élni akarunk. — Mi a teendőjük a kér­déses utcák lakóinak? — Miután megtörtént a szervezés, néhány soros ké­relmet, kell eljuttatniuk a műszaki osztályra, csatolva a lakók címét, névsorát és az egyénenkénti anyagi vál­lalást. Ennek alapján az osztály megrendeli a terve­ket. Talán nem árt elmon­dani, hogy az összegyűjtött pénzt a felhasználásig taná­csos kamatozó betétbe he­lyezni. Innentől gyakorlati-, lag nincs több tennivalója a lakossági megbízottnak. Az említett 8-10 utcán felül az építkezések már csak a jö­vő évben lesznek esedéke­sek. Kérjük, hogy az igé­nyeket minél hamarabb már a tél, tavasz folyamán jelezzék, mivel a kivitele­zés — utántömörődő tech­nológiáról lévén szó — csak a nyári hónapokban való­sítható meg. M. J. Kiállítás, irodalmi est Országos találkozó Érdekes összejövetelre kerül sor e héten NagyKő- rösön, A Pest Megyei Moz­gáskorlátozottak Egyesüle­te országos találkozót szer­vez a mozgáskorlátozott művészek számára. A keddtől péntekig tartó programsorozat az első ilyen lesz Magyarországon, és a kísérőkkel együtt mintegy ötven résztvevője lesz. ,A. Pest megyei egyesület gazdag műsort állított ösz- sze a vendégeknek. Ki­emelkedik a programból az a kiállítás, amelyet július 23-án a mozgáskorlátozott művészek alkotásaiból ren­deznek a művelődési köz­pontban. Ezt 16 órakor nyitják meg. A vendégek a hét fotya- mán látogatást tesznek a tiszakürti arborétumban, illetve előadásokat hallgat­nak Arany János nagykő­rösi tartózkodásáról. Egy alkalommal pedig megte­kintik a városi Arany Já­nos Múzeumot, A találkozó talán egyik leghangulatosabb mozzana-. tának ígérkezik az az iro­dalmi est, amelyet a Cser­hát művészegyüttes tagjai adnak a mozgáskorlátozott művészek alkotásaiból. —th— Lesz-e megoldás? Hosszú és hangos Talán nincs is olyan esztendő, amikor ne esne szó a strandról, illetve az ott rendezett diszkóról. Azt min­denki tudja, hogy különösen nyáron, jó időben, a fiata­lok szórakozni akarnak, s ennek manapság divatos for­mája a diszkó. Azt azonban senki sem akarja elfogadni — s alighanem joggal —, hogy ezt csakis a környékbe­liek nyugalmának elűzésével lehessen csinálni. Szerkesztőségünket is többen keresték meg panaszuk­kal: a stranddiszkó rendkívül hangos, túl hosszú ideig tart, és még a választott nap sem megfelelő: vasárna- ponta bőgetik a hangfalakat. A hangerőre még a korántsem közeli Kovács Sándor utca lakói is panaszkodnak, s ugyan mit is szólnának a strand körüli házak lakói, akik egyáltalán nem tud­nak aludni, pihenni a diszkós napokon... Túl hosszú ideig tart, s valljuk be, jobb helyeken s éjjel nem az üvöltő gépzene a főszereplő. Ráadásul mostanában va­sárnap van a banzáj, holott köztudott, másnap a felnőtt lakosság munkába megy. így aztán valamiféle megoldás kerestetik. Meg ahhoz olyan hatóság, amelyik ennek érvényt is szerezne __ (b ) Harmadát a város állja A köz hasznára Városunkban eddig nem került sor arra, hogy a munkanélkülieket bevon­ják a közhasznú munkák­ba. Augusztus' elsejétől azonban szeretne az önkor­mányzat 10 személlyel szerződést kötni. Az idén életbe lépett, a foglalkozta­tás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény lehetővé te­szi a munkaadónak, hogy amenyiben munkanélkülit a település, általános szük­ségleteit kielégítő területe­ken — vagyis a közismert elnevezéssel közhasznú munkában — foglalkoztat, kérheti a foglalkoztatásból, eredő közvetlen költség, legfeljebb 70 százalékának megtérítését. Feltéve, ha a szolgáltatás ellenértéké­ként más szervtől díjazás­ban nem részesül. Ez az összeg egyébiránt 7500 forint havonta, amely­re az önkormányzat nem­régen benyújtotta igényét. Az elmondottak szerint zz önkormányzatnak kell vál­lalnia a foglalkoztatás költ­ségeinek valamivel több mint harmadrészét, amely az egyéb kiadásokat is fi-, gyelembe véve úgy 4 ezer forint körül van szemé­lyenként. A téma a minap került a testületi ülés asztalára, s a városatyák rövid tárgyalás: után nagy szótöbbséggel határozatot hoztak. Esze--, rint az önkormányzat kü­lönítsen el a tartalékalap­ból 160 ezer forintot a köz­hasznú munka .támogatásé-, ra, és amennyiben meg­kapja a város a munka­ügyi központ támogatását is, azzal együtt, kidolgo­zott költségszámítás szerint használja fel. A cím második fele, vagyis hogy örökzöld, a cím első felére vonatkozik. Ugyanis köztudott, hogy Körösön a két fogalom, immár huzamosabb ideje kapcsolatban van egymás­sal. A víz emeleti szinte­ken, valódi fogalomnak minősül olykor. Tehát a víz — mint té­ma — örökzöld (sajnos)! A helyi vízzel kapcsola­tos sokrétű ismereteim e hó 11-én jelentősen bővül­tek. E napon és ezen az oldalon olvastam, hogy a vízben görény van. Mi több, görények! Ez még nem is olyan nagy baj, ha­nem az már igen, hogy kö­zülük két kis rakoncátlan, nem tért vissza. Elbújtak. Netán eltévedtek? Remény van rá, hogy hiányzásuk nem végleges, és előbb, vagy utóbb, de előkerül­nek. Néhány szót illik ejteni a görényről is a helyzet tisztázása miatt. A görény rendszertanilag menyétfé- le, kisragadozó. A nagy Víz helyett ki A örökzöfcl Brehm legutóbbi kiadásá­ban „Putorius putorius” a neve. Mint vadászgörény, betanítható speciális fel­adatokra is. Ez esetben is ez történt. Így a neve: Pu­torius mechanicus aqua. (A Brehmben még nem ta­lálható e változata. Az el­nevezés tőlem!) A témánál maradva azt is lehetne mondani, hogy vizünk „görényesedilc”. De ilyet már csak azért balga­ság leírni, mert hogy e víz­nek görény nélkül is van éppen elég baja. Minek következtében nekünk, sok esetben csak potenciális fogyasztóknak is van. Ba­junk! Például, hogy nem akkor, és abból a csapból folyik, amelyiket és ami­kor kinyitunk, hanem mindig abból, amelyet nyitva felejtünk. No per­sze- is leginkább akkor, mikor ~ nincs a lakásban senki! így azután termé­szetes, hogy az árván és nyitva maradt csapból nemcsak víz, de számos következmény is folyik. Beázás, teregetés, biztosí­tó stb.... Milyen adománya a sors­nak, hogy évek óta van szerencsém megtapasztal­ni, hogy vizünk nem akár­milyen. Igazi nyakas, al- földi-magyar-víz! Legfőbb jellemzője: általában nem hagyja magát. Mármint fo­gyasztani, A másik ismér­ve: nem befolyásolható! A legkülönfélébb beosztású és termetű nyilatkozók ál­tal kinyilatkoztatott határ­időket és megoldási módo­zatokat teljességgel figyel­men kívül hagyva jelenik meg hol itt, hol csak a szomszédban. Már amikor megjelenik... Az említett nyilatkoza­tokból pedig már annyi van, hogy akár Dunát le­hetne velük rekeszteni. Mondjuk, Nagymarosnál. Az előzőekben érintett cikkből az is kiderült, hogy ama görények ez esetben rendkívül hasznos felada­tot láttak el: tisztították a vezetéket. S foglalatossá­guk következményeként, csökkent a víz nyomása. Nem tudhatom, hogy mely szabvány, műszaki előírás intézkedik arról, hogy a vízhálózat ilyeténképpeni tisztítását mely időközön­ként, és csalt nyáridőben lehetne elvégezni. Minden­esetre célszerűnek látszik, hogy e munkálkodásra az ősz, a tavasz, netán a tél is alkalmasnak nyilvánít- tassék! Na persze, az is elkép­zelhető, hogy ennek nincs technológiai akadálya. Csak hát a görények. Azokon múlik minden ... T. B. A munkára felvetteket parkgondozási, köztisztasá­gi, csatornatisztítási és egyéb közterületi munka-" latoknál szándékozik az ön- kormányzat alkalmazni, amelyek ellátására jelenleg nincs szerződés, és nem igényelnek szakirányú kép­zettséget. —ay HELYBEN OLCSÓBB Továbbképzés A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság he­lyi szervezete szeptember­október hónapban tovább­képzést szervez a helyi MTESZ székházban az új számviteli törvény tudni­valóiról. í A gazdálkodó szerveze­tek egy része már bejelen­tette részvételi szándékát, de ez még megtehető a hó­nap végéig a délelőtti órákban, telefonon az 51- 922-es számon. A tovább­képzést felkészített szak­emberek végzik, melyről igazolást kapnak a résztve­vők. A továbbképzésért fi­zetni kell. de a helyi meg­oldás alapján várhatóan, jóval olcsóbb lesz, mintha valaki budapesti tanfo­lyamra jelentkezik. Moll Július 23-án a nagyje-' remben 6 órakor, a cifra­kerti parkmoziban 9 óra­kor: Robin Hood. Színes, szinkronizált amerikai ka­landfilm. A videotéka ajánlata: Conan, a barbár. Színes amerikai kalandfilm. Sporthírek Sikeres övvizsgák Szolnokon közel hatszáz fiatallal kiokusin karate övviasgát tartottak. A Nagykőrösi Arany Tsz SE Kiokusin Karate Klub 18 képviselőjéből 17-en sikere­sen adtak számot felké­szültségükről. Közülük Bor­bély Csaba a harmadik' kyunál elérte a zöld öv má­sodik fokozatát. (Ebben a sportágban a minél söté- tebb övszín fejezi ki a jobb képzettséget, felkészültsé­get.) Ketten: Kora Sándor és Urbán Sándor 6. kyura vizsgáztak, ami azt is jelen­ti, hogy ők is indulhatnak k. o. versenyen is. E napokban Miskolcon egyhetes nemzetközi edző- táborozás folyik, ahol a ma­gyar nagymestereken kívül az e sportágban elismert angol és japán mesterek is közreműködnek. Ezen a kö­rösi karatékéit közül (a Fiit Gmk támogatásával) ketten vesznek részt. Az au­gusztusi fóti táborban né­hány körösi karatés önkölt­séges alapon végzi majd az edzéseket. teketalAlkozó Club Sportiv Elcktromu- rcs (Marosvásárhely, Ro­mánia)—Nk. Mészáros Tsz SK 2354-2225 fa. Nagykő­rösiek: Kovács (318), Nagy (351), Farkas J. (413), Zsíros (381), Demcsik (349), Szabó B. (383). Az erdélyi birkó­zókkal tekézők is érkeztek városunkba, és barátságos 0 mérkőzésre került sör a te­metőhegyi pályán. (1977 óta, amikor a Volánbusz akkor még működő gárdája Románia válogatottját .fo­gadta, most jötték először romániai tekézők.) Szemé­lyenként száz vegyes dobá- sos volt a viadal. A világ élvonalába tartozó román tekézés első osztályának ötödik helyezettje ellen a megfiatalított körösiek jól tartották magukat. Á ven­dégek egyenletesebb telje­sítményt nyújtottak (bár bajlódtak időnként az it­teni. közismerten nehéz pá­lyával), csak a vége felé nőtt a különbség a szerény, szimpatikus külföldiek ja­vára. Ceglédi Stylus Szövetke­zet—Nk. Mészáros TSz SK B 6:2 (1373-1348 fa). A szomszéd városban és an­nak csapatbajnokságában a 6X60 dobásos vetélkedő- sorozaton szoros vereséget szenvedtek a körösi tartalé­kok. Egvéni pontszerzők: Halász (269) és Farkas F. (224). KEDD Labdarúgás. Kinizsi-sport­telep. 17 óra: Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi, Nagy­kőrösi Toldi ifi-serdülő vegyes—FC Sasbaeh - ifi (Németország), barátságos nemzetközi mérkőzés. Természetjárás. Ausztria: Toldi ODK-sok kerékpárod túrájának 7. napja. S. Z. RENAULT A KECSKEMÉT ASA Szuper nyereményakciói Vásároljon 70 százalék befizetésével Renault 19 Chamade TR-tl Ara: 1 100 574 Ft. 1400 cm3. 60 LE. 6,5 1/100 km, gyári garancia, Gzonnali áladás. A fennmaradó 30 százalékot részletekben fizetheti vagy megnyerheti, mert július végén egy befizetőt kisorsolunk, akinek nyereménye 330 172 Ft lesz. Ez az igazi lehetőség, most válthat! NAGYKÖRÖSI HÍRLAP Nagykörös, Hősök tere 5., II. emelet 30. • A szer­kesztőség vezetője: Batlai Ottó. 6 Munkatárs: Mik- lay Jenő. • Postacím: Nagykőrös, Pf. 23. 2750. Te­lefax és teleft.íi: (20) .51­398. Telex: 22-5708. • Hir­detésfelvétel : kedd 10-től 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. © Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk, é Szerkesztői ügye­let: szerda 10-től 12 óráig. Gépjármű-kereskedelmi Kft. Kecskemét, Május 1. lér 6. Tel.: (73)-22-644'B3, Isx: j7S;-2a-940

Next

/
Thumbnails
Contents