Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-28 / 150. szám
Zenetanárok országos kongresszusa PROGRAMOK EGESZ METRE Sorsuk a kezükben Ezt látni, hallani kell Nagy jelentősége volt annak a zenei tanfolyamnak, amelyet Bácskai József tanár indított el a ceglédi kultúrotthonban. Az országban elsőként Pest megyében kezdődött meg falun a zenetanítás. Több évtizedes múltra tekint visz- sza szűkebb pátriánkban, hogy a muzsika oktatását az állam gondjaiba vette. Éppen ezért aligha véletlen, hogy a Magyar Zeneiskolák Szövetsége a megyében, Vácott rendezi meg első országos kongresszusát. Ezt az eseményt a zeneoktatás 25 éves történelme teszi időszerűvé. Az iskolák, a tanulók számának megkétszereződése nagy fejlődésről tanúskodik. Az alsófokú tanítás célja elsősorban az aktív hangszeres készség segítségével a zene megszerettetése, megértése, a tanulók egy kisebb részének zenei pályára való irányítása. A zeneiskolák fontos szerepet töltenek be az esztétikai nevelésben is. A ko- dályi koncepció szinte e nevelési területen valósult meg maradéktalanul. Sajnos eredményeink elismertebbek külföldön, mint itthon, t iskoláink Sikereit idehaza igazából áem is ismerik. Hiányzik •hhez a megfelelő intézményi háttér, a pedagógiai intézet. Szakembereik az évek során kiszorultak a minisztériumból, a pedagógiai intézményekből, sőt ez a folyamat egyre inkább felgyorsult-. A szövetség törekszik e folyamat megállítására. Ehhez természetesen szükség van a pedagógusok és igazgatók közreműködésére, hiszen nemcsak a zenei nevelés, a zeneiskolák ügye, hanem saját sorsuk is a kezükben van. Tulajdonképpen ez a kongresszus az intézmények helyzetét, eredményeit akarja összegezni, s felhívni a figyelmet a hátráltató tényezőkre. Mindezzel hozzájárulni a továbbfejlődés, a módszertan, a szervezeti fejlesztés főbb irányainak alakításához. Minden bizonnyal alapkérdésként merül fel a tanácskozáson az anyagi fedezet. A pedagógusok attól tartanak, ha nem kapnak állami támogatást, veszélybe kerül a zenei nevelés ügye. A legtöbb család ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy fedezni tudja a tanítás költségeit. A Magyar Zeneiskolák Szövetsége első országos kongresszusának a váci Bartók Béla Állami Zeneiskola ad otthont, június 28. és 30. között. Természetesen a város önkormányzata tevékeny részt vállal a rendezvény szervezésében. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök és dr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter vállalt védnökséget a kongresszus fölött. Mellettük találjuk még dr. Inczédy Jánost, Pest megye közgyűlésének elnökét és Bartos Ferencet, Vác város polgármesterét is. Hazai és külföldi szak- tekintélyeket hallgathatnak meg a résztvevők. Közöttük lesz Nemes László, a Magyar Zeneiskolák Szövetségének elnöke, Földes Imre egyetemi docens és Béres Károly, a ceglédi zeneiskola igazgatója is. Heinz Preiss az Európai Zeneiskolák Uniójának tevékenységről, a zeneoktatás európai helyzetéről tart majd előadást. Nemcsak szóbeli beszámolók, előadások, viták töltik ki e három napot, hanem koncertekre is sor kerül. A nyitó hangversenyt június 28-án délután kettőkor a váci zeneiskola növendékei adják. Kecskés Ádám orgonajátéka után a váci Ütő együttes lép fel Fazekas László vezetésével. V. A. Péter-Pal napja, az aratás kezdete hagyományos ünnepe a magyar falunak. Napjainkban azonban már nemcsak falun, hanem városon is mulatságokkal köszöntik az új termés betakarításának nyitányát. Ebben az évben a szokásos juniálisok programja még sok helyütt kiegészül ennek a köszöntésével. Cegléden fáklyás felvonulással s más ünnepi programokkal tarkítják e napot, amelynek vidám záróeseménye lesz az este 9 órakor kezdődő s az éjszakába nyúló utcabál. Tökölön a Nagy-Duna páráján — a strand szomszédságában — rendezik meg a hagyományos juniá- list. Szombaton, június 29-én délelőtt tíz órakor kezdődik az események sora. A kispályás labdarúgókörmérkőzésen mindenki részt vehet, akinek a nagy kánikulában is kedve szottyan erre. Délután két órától Muki, az énekes bohóc szórakoztatja a gyerekeket. Délután három órakor az Atléta trió humoros műsorával veszi birtokba a porondot. Négy órakor Csongrádi Kata lép a színpadra, hogy Balassa P. Tamás zongorakíséretével dalokkal szórakoztassa a közönséget. Ezt követően kerül sor az amatőr rockzenekarok bemutatkozására, majd fél kilenc órakor Már nem tiltakoznak Szentendrei nyár Kétévi szünet után a héten újraindult a Szentendrei nyár rendezvénysorozata. Az augusztus 20-ig tartó gazdag kulturális és remei program szervezésére — a város polgármesteri hivatalának felkérésére — az Art Menedzser Iroda vállalkozott, amely a Művészetpártoló Alapítvány pénzügyi fedezetével mintegy 10 millió forintot költ a rangos eseményre. Korábban a játékokat Jogos bírálat érte a forgalmat akadályozó, a Fő téren hónapokig torlaszt képező vasszerkezetű nézőtér és az előadások gyengülő színvonala miatt. A szervezők most eloszlatták az ezekkel kapcsolatos aggályokat. A nézőteret az előadás előtt néhány órával építik fel, utána lebontják. A színvonal emelésére két zenés darabbal rukkoltak ki: Cima- rosa A titkos házasság című kétfelvonásos operáját július 5-én mutatják be olasz nyelven a Budapesti Kamaraopera művészei Jósé Antonio Campo spanyol tenorista vendégfellépésével, július 27-én pedig a Honvéd Együttes Táncszínházának előadásában. A helység kalapácsa táncjátékot adják elő. A többi helyszín is értékes programot kínál: a Barcsay-udvarban hazai és külföldi együttesek dzsesszkoncertjét hallgathatják az érdeklődők, a templomdombon izraeli táncegyüttes lép fel, a Pé- ter-Pál-templomban orgonahangversenyeket adnak neves művészek, a városháza udvarán reneszánsz vásári játékokra kerül sor. Emellett több képzőművészeti kiállítást nyitnak. 4 Csalogató természet A szcnapadlásról még nem ugorhatunk a lóra Elkel a segítség a felülésnél Felejthetetlen élményt jelentenek a nyári szünidő alatt hasznosan eltöltött órák. A városi gyerekek, akik most nemcsak a természetben, hanem még állatok közelében is lehetnek, sőt a lovaglást is megtanulják, örökre szóló emlékekkel térhetnek haza. A ceglédi Kossuth Művelődési Központ az albertirsai Malya-portán szervezett lovas tábort Farkasházi István népművelő vezetésével. A szénahordáson, az etetésen és a lóvakaráspn kívül a gyerekek örömére lehet babusgatni a néhány hetes kiscsikót, no meg számos más állatot. Kecskecsalád mekeg az udvar végén, és bárányok is vannak. A nyúlketrecben meg mindig felfedezhetnek néhány gyámoltalan fiókát A kecskeanyó most nyugodt, mert már megfejték (Erdősi Ágnes felvételei) kezdődik a kispályás labdarúgó-bajnokság döntője. A délelőtt folyamán még sor kerül a női focicsapat, majd a kövérek és soványak labdarúgó-együtteseinek csatájára. Délután egy órakor' karatebemutató szórakoztatja a közönséget. Két órától gyerekműsor, három órától Komár László koncertje, ezt köve- 1 ően Éles István humorfesztiválja, végül Albert Dezső nosztalgiaműsora kor rendezik a hagyományos koncertsorozat első' előadását. Ez alkalommal a Magyar virtuózok kamarazenekara — Szenthelyi Miklós orgonaművész közreműködésével — ad hangversenyt. Szentendrén június 30-án- délelőtt tíz órától a Figuri- na Bábszínház szórakoztatja a gyerekeket. Este hét órakor a művelődési központban Köröndi Anna Mária Mozart-ária- és -dallátható. Tombola és ügyességi versenyek teszik változatossá a szüneteket. Zsámbékon folytatódik a hagyományos Zsámbéki szombatok programja. Ezen a hétvégén, június 29-én délután húrom órától Levente Péter és társai szórakoztatják a gyerekeket. Este hét órakor a barokk templomban Papp Ágnes orgonaművész ad koncertet. Este kilenckor a szegedi Független Színpad Passió magyar versekben című műsorával varja a közönséget. A nap eseménye még szombaton, hogy délután négy órakor a művelődési házban megnyílik a Táj- és műemlékvédelem című kiállítás. Vácrátóton vasárnap három helyszínen tartják az egész napos juniálist. A sportpályán, a művelődési házban és a Petőfi téren rendezett programokban egyebek között kerékpár- verseny, ultiverseny, ha- lászléíőzés és este kilenc órától utcabál nyújt jó szórakozást a közönségnek. Gödöllőn az arborétumban ebben az esztendőben június 30-án délután 5 óraestje szerepel a komoly zenei hangversenyek programján. A Péter-Pál-temp- lomban július 4-én este fél nyolckor az Erkel kamarazenekar, majd július 5-én a művelődési központban este hét órai kezdettel Pécsi Ildikó estjére várják a közönséget. A megyeháza díszudvarán július 3-án este fél nyolckor kezdődik a hagyományos nyári hangverseny- sorozat. Ez alkalommal a Magyar virtuózok kamarazenekar ad koncertet. Közreműködik Maria Jósé Morais portugál zongora- művész. K. Z. Vásárkalauz Az Országos Vásárkalauzban Pest megye ezen a hétvégén három vásárral szerepel. Június 29-én, szombaton Gyálon lesz sertésvásár. Július 30-án Érden autó vásárra várják az érdeklődőket. Július 1-jén, hétfőn országos állat- és kirakodóvásárt tartanak Ráckevén. A házipatikába Gyógyfüvek a kiskertből Napjainkban, amikor a természetgyógyászat iránt növekszik az érdeklődés, érdemes felfigyelni arra, hogy kiskertünk is szolgálhat hasznos gyógynövényekkel. Az orvosi cickafarkfű. népies nevén ' egérfarkfű, vagy ezerlevelöfű, sokféle színben — fehér, sárga, rózsaszín, lila — található. Júniustól őszig folyamatosan virágzik. A gyógyászat csak a teljesen kinyílt fehér virágú növényeket használja fel, mert azokban vannak a kedvező hatóanyagok. Gyulladáscsökkentő, sebhámositó és fertőzések elleni hatását már a legrégibb időben is széles körben ismerték. A szárított virágok főzete (teája) keserű. Mégis sokan fogyasztják étvágygerjesztőként. Alkalmas gyo- morhurutok kezelésére is. Öblítőszerként is alkalmazzák a nyálkahártyák gyulladásos kezelésére. A citromfű vagy méhfű citromra emlékeztető, kellemes illatú növény. A szellős, árnyékos helyen szárított citromfűben többféle olyan illóolaj található, amelyeknek gyógyhatásút számos teakeverékben hasznosítják. Nyugtató, esetenként altató hatású. Étvágyjavítóként is sokan fogyasztják. Jó eredménynyel alkalmazzák a hatóanyag-kivonatot idegfájdalmak, ideges eredetű gyomor-, bél- és szívbántalmak esetében. A magyar kertek hagyományos virágai közé tartozik a rozmaring. Gyógyszerként a memória javítására alkalmazzák. A virágzás idején szedik a le- vélhajtásokat, mert ekkor a legnagyobb a hatóanyagtartalmuk. A rozmaringolaj jó hatású bedörzsölőszer, ízületi és izom- fájdalmakra. A magyar konyha hagyományos fűszerként is ismeri, régóta használják különböző töltelékek ízesítésére. K. Z.