Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-25 / 147. szám
Diák színészek ekhós szekerén Hévízen, Szentlászlón Danku István magyar—ének szakos tanár néhány évvel ezelőtt vállalkozott arra, hogy az Erkel-iskola diákjaival bemutatja Moliére Gömböc úr című komédiáját. A színtársulat hatalmas sikert aratóit, ami újabb bemutatóra ösztökélte a szervező-rendező pedagógust. A második alkalommal a választása Sütő András Kalandozások llia»csuhajdiában című müvére esett. Az előadás során közel helve*! gyerek lépett színpadra, s a díszletek súlya elérte a bárom tonnát. Az idén Illyés Gyula Tű- vétevők című komédiáját vitték színpadra, s kétszer adták elő a művelődési központban. A komédiát több mint hatszázan tekintették meg, a sikert mindkét alkalommal tapsvihar tükrözte. A gazdánét Erdélyi Kati, a gazdát Markel Zsolt, a menyasszonyt Markó Erika, a két szolgálót Cserit Kati és Fehér Zsanett, a vőfélyeket Mechler András és Somlai Attila, az örömanyát Pa jer Tünde, az örömapát Neumann Balázs, a vőlegényt Kovács Gcrqely. a vargalegényt pedig ifjú Sánta Miklós játszotta, Különösen kiemelkedett közülük a gazdáné és a vőlegény, akik a helyzet- és jellemkomikumok sorozatával ingerelték nevetésre a közönséget. Ütemes tapssal hálálták meg a nézők a házában megtűrt, mindenbe belekotyogó, ugyanakkor levegőnek tekintett gazda és a gőgös, kérkedő örömapa játékát is. Az alkalmi színtársulatok eddig Gödöllőn léptek fel, az idén viszont felötlött Danku Istvánban a tájolás gondolata, amihez két dolog szolgáltatott indítékot. Az égjük a ruhák beszerzésének módja volt: Lugosi Katalin napokon át járta a környékbeli falvakat, s ily módon gyűjtötte össze a szereplők jelmezeit. A másik Petőfi emlékezete, aki sok-sok szállal kötődött ehhez a vidékhez, s aki maga is vándorszínészkedett, akárcsak Arany János, s akiben éppen Aszódon lobbant először fel a vágy a színészi pálya iránt. Innen pattant ki az ekhós szekér ötlete, mert az sem fog hiányozni a .vállalkozásból. A vácszenllászlói Tóth László 'kocsiján utaznak majd a diákok a díszletekkel együtt Galgahévízre, majd Vác- 6zentlászlóra. A társulat június 26-án, szerdán indul Galgahévízre. Megérkezésük után sátort vernek, főznek, megismerkednek a községgel, másnap pedig felállítják a díszleteket, majd próbálnak, délután hírvivők járják be az utcákat, akár a régi kis- bírók, s csalogatják a falu iakóit az esti előadásra, amelj-re — akárcsak hajdanában — nem csupán pénzért váltott jeggyel lehet belépni, pénz helyett természetbeni fizetséget, például tojást, kolbászt is elfogadnak. Galgahévízről június 28- án szekereznek át Vácszent- lászlóra, s még aznap este megtartják az előadást, azt követően pedig búcsúvacsorát rendeznek. A vállalkozásnak természetesen vannak támogatói, mecénásai: a Multi Line Kft., az Elisabeth Kft. Danku István kollégái. Bankó László, a galgahévízi művelődési ház igazgatója, Párkányi József, a vácszent- lászlói kultúrigazgató, a két község polgármestere, a szereplők szülei, a gödöllői művelődési központ. Június 26-án, szerdán tartja soros ülését a gödöllői képviselő-testület. A 17 óra 30 perckor kezdődő tanácskozás helyszíne a ■ városháza első emeleti terme. A tárgysorozat: nevelési-oktatási intézményvezetők kinevezése; tájékoztató a Grassalkovich-kastély hasznosítási tanulmányáról és a kormányelőterjesztés tervezetéről; az 1992 93. tanévtől indítandó hatosztályos középiskola, a gödöllői líceum megszervezése; az 1990. évi pénzmaradvány megállapítása, elszámolása; a Hajós Alfréd Általános Iskola tanuszodájához létszám- és bérkeretigénylés, önkormányzati értékesité- sű lakótelkek vevőkijelölése, vevőkijelölések visszavonása; a rendelőintézet két A KÖNYVI ÁRBAN Nyári szünet Nyári szünet miatt zárva tart a gödöllői városi könyvtár június 26. és július 6. között. A könyvtár július 8-án, hétfőtől lesz ismét látogatható. Hívogató Erdőkertesre Erdőkertesre várják augusztus 3-án és 4-én mindazokat a színjátszókat, versmondókat, klubosokat, akik a veresegyházi ifjúsági találkozók résztvevői voltak. A jelentkezési határidő július 1., a postai cím: Ady Endre Művelődési Ház, 2113 Erdőkertes, Felszabadulás u. 44. A jelentkezéseket — a szállás- és étkezésigény •megjelölése mellett — úgy .'kérik, hogy egyben közöl - , jék a bemutatandó versek, műsorok címét és az előadásukhoz szükséges technikai igényt is. Részletes programot a jelentkezések beérkezése után küldenek, a házigazda Dinnyés József daltulajdonos lesz! helyiségének bérbeadása gyógj'szertár céljára; Lakatos Imre gesz-vezető felmentése; Magyari Istvánná — a családsegítő volt vezetője — korkedvezményes nyugdíjazása; válasz Földi Péter interpellációjára; egyebek. UTA Tájékoztató Június 27-én, csütörtökön mindent megtudhatnak az érdeklődők a személyzeti főnöktől arról, hogy kiket várnak az United Technologies Automotive cég Gödöllőn épülő üzemébe. A tájékoztató 18 órakor kezdődik a városi művelődési központban. Bene Mihály---------------------—------------------------------------------------------— K inevezés, {elmentés, nyugdíjazás Testületi ülés A gödöllői férfi kézilabda- csapat a most befejeződött bajnokságot újoncként kezdte és NB I/B-s csapattá vált. Ritkán adódik példa arra, hogy egy együttes két év alatt két osztályt lépjen előre, fiaink ezt a bravúrt hajtották végre. Igaz, az lí)89-cs erősítések már előrevetítették ezt a lehetőséget. Olyan élsportolók találtak a csapatban maguknak helyet, akik — ugyan már nem fiatalok — még jelenleg is elérik tudásban az első osztályú szintet. Sajnos kettő közülük 1990-ben — remélhetőleg időlegesen — kikerült a csapatból; Taga igazságta- äanul nagy idejű eltiltás, Ursuly pedig operálandó visszere miatt. A két nagytudású átlövő góljai hiányoztak is, de azért sikerült őket pótolni Demeter László és Bartos Gábor személyében. Bár Demeter lövőkezének könyöke teni- szes lett, de rövid időn belül vállalta a műtétet és nyár közepére mar minden bizonnyal harcképessé válik. A bajnokcsapat további tagjai voltak: Imre Ferenc és Vince Lajos kapusok (nagyon jól kiegészítették egymást, olyan meccs nem volt, hogy egyszerre mindkettőjük betlizett volna); Surányi Zoltán és Szabó Attila jobbszélsők; Megyeri Attila jobb átlövő (meg szélső!); Horváth István, Hajdú Zoltán, Kovács Ákos irányítók; Bartos Gábor, Győré Béla bal átlövők; Baton Csaba, Kovács Gábor bal szélsők; Horváth László, Szlifka Pál és Kiss Kálmán beállók. Az együttes átlagéletkora 26 év körül volt. Az, hogy a megmaradt tizenötös keretből tíz játékos 23 év alatti, azért is lényeges, mert a közvetlen utánpótlással, az ifjúsági csapattal adódtak problémák. Felnövőben van viszont egy olyan generáció (12—14 évesek), amelynek tagjai ötödikes koruktól rendszeresen kézilabdáznak, jó alkalúak, tehetségesek, a versenyeztetésük is megoldott volt. Visszatérve az első csapat szereplésére: a húsz találkozóból tizenhat volt a győzelmek száma. Fölényesen, négy pont előnnyel lettek elsők. - Az erőviszonyokat tekintve csak a csőmóri és a kürnyei vereség volt reális. A lőtt gólokat tekintve is messze kiemelkedett a GSC, 507 alkalommal vették be fiaink ellenfelük kapuját. A hazai gólkirály Bartos lett, 83 találattal (csak tavasszal játszott, így a mérkőzésenkénti átlag góltermése 8,3 volt). Második helyen Ursuly végzett, 70 góllal, harmadik Horváth István, 62 találattal. Az együttes gólkülönbsége is imponáló, plusz Ö4. A megszerezhető pontok 80 százalékát gyűjtötte be a gárda. Legnagyobb győzelmüket a VOSE ellen érték el, 41-22-re diadalmaskodtak — idegenben. A legnagyobb zakó K.örnyén érte a fiúkat az utóbbi fordulóban. Említést érdemel, hogy Imre kapus is lőtt akciógólt, még ősszel, a Kaauvár elleni találkozón. (Próbálkozott ezen kívül még többször — tói sokszor is — a pálya átívelésével, de rossz volt az irányzéka). Ami a közeljövőt illeti, az NB I/B-s versenykiírás már megérkezett, az őszi szezon Kézilabda A GSC átfutott az NB ll-n gödöllői XVIII. ÉVFOLYAM, 147. SZÁM 1891. JÜNIUS 25., KEDD Amerikai-Magyar Környezetvédelmi és Kulturális Társaság Egy év három fő iránya Egy évvel ezelőtt alakult .meg az Amerikai—Magyar Környezetvédelmi és Kulturális Társaság Gödöllőn. Ebből az alkalomból rendeztek kis ünnepséget az alakulás helyszínén, az agráregyetem földszinti rektori tanácstermében. Az eddigi történéseket Sándorné I’álfalvy Beáta, a társaság elnöke foglalta dióhéjba. Az Amerikai—Magyar Környezetvédelmi és Kulturális Társaság tevékenységének három fő irányát különböztettük meg az 1990. június 6-i alakulás óta. Az egyik az angol nyelvtudás elősegítése, a másik a környezetvédelmi együttműködés, a harmadik a művészetek ápolása és ezen keresztül jótékony célok támogatása. Ami a nyelvismeret bővítését illeti, tavaly nyelvi tábort rendeztek a Balaton partján, majd a Karikás (ma már Fiajós)-iskolában egy angol nyelvű tanár alkalmazását segítették. A következő tanévtől a Török Ignác Gimnáziumban fog dolgozni egy biológia és egy történelem szakos angol tanár. Az amerikai—magyar társaság más környezetvédelmi társaságokkal is felvette a kapcsolatot, segítették a Föld napja megünneplését és együttműködnek Gödöllő, illetve Vác önkormányzatával. A kétkezi munka sem maradt e), tisztították a gödöllői Erzsébet parkot. Számos jótékony célú hangversenyt rendeztek, elsősorban az Örbottyáni Református Egészségügyi Gyermekotthon lakói nehéz körülményeinek javítása érdekében. Az otthonban 184 gyerek él jórészt elviselhetetlen körülmények között, igén kevés szakképzett gondozó segítségével. Az intézményért és lakóiért koncertet rendeztek a budapesti Mátyás-templomban is, de a legnagyobb esemény a májusi mária- besnyői hangverseny volt a kapucinus templomban. Ezen részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök, a társaság fővédnöke is, aki korábban audencián fogadta a vezetőket és elismeréssel szólt kezdemé- . nyelésükről. A TV 1 felvételt készített A tanév vége előtt a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola Megmutatjuk magunkat címmel színes diákbemutatót tartott. Nem kevesebb, mint huszonöt műsorszám hangzott el. A rendezvénynek széles -körű propagandája volt. Az iskolában csaknem 750 gyermek tanul, könnyű következtetni a szülők, nagyszülők,. keresztszülők számára. Mégis, a műsornak 16 (tizenhat!) felnőtt nézője, hallgatója akadt. Pedig jó volt a produkció, az átlagot meghaladó teljesítméa besnyői koncertről és ellátogatott Örbottyánba is. Az erről készült riportot várhatóan július elején sugározza a televízió. A társaság készül Amerika - felfedezésének ötszázadik évfordulója megünneplésére is. Az egyéves évforduló alkalmából az egyetem Gor- ka-termében a néhai Hu- szárik Zoltán domonyi és Gesztesi Szilvia gödöllői művészek alkotásaiból rendezett kiállítást Kiss Róbert országgyűlési képviselő nyitotta meg. B. G. nyekkel, kibontakozó, reményteli tehetségekkel. Értetlenül állunk e közönyösség előtt. A szülőket már a saját gyerekeik sem érdeklik? Vajon nem gondolnak rá, milyen gondolatokkal ment haza a gyerek, aki méltán érezhette magára hagyottnak magát? A veresi közösségérzet hagyományos volt a háborúk előtt és azután egyaránt. Szükségtelen sorolni. Csak arra hivatkozunk, hogy nemrég társadalmi munkában országos elsők voltunk — és nem csak egyszer I — kas Megyei I. osztályban a györkiek Ilyen még nem volt Veresegyház Megmutatták magukat augusztus utolsó napján kezdődik, a felkészülési programot onnan visszaszámolva kell összeállítani. Háromhetes levezetés után sem áll le teljesen a csapat, de július utolsó felében be kell indítani a nagyüzemet. Amennyiben Ursuly nem műtéti meg magát a nyár folyamán (és Demeter teljes értékűvé válik) legalább egy balkezes átlövővel erősíteni kell a keretét. (Igazából egy jó beállóra is nagy szükség volna, mert Horváth L. és Szlifka túl van a 35. évén.) Az egyesület vezetése azt fontolgatja, hogy önálló gazdálkodásra fogja a szakosztályokat. Egyelőre úgy néz ki, hogy a férfi kézilabdacsapatra csak annyit tudnak költeni, mint amennyi az NB II-ben fogyott. A szakosztályoknak kell keresniük pénzügyi patrónusokat (divatosan: szponzorokat), ha talpon akarnak maradni. A szakosztály vezetése tervezi, hogy — többek között — baráti, kört létesít a sportágazat kedvelői táborából. Várható, hogy a közeljövőben egy-egy sporltárs felkeresi a jelölteket, akiktől előre kérjük, hogy ne zárkózzanak el a közeledéstől. önkéntes jelentkezést is szíves örömest fogadunk...! Markó Gábor Sokan voltak kíváncsiak a IIévíz"yörk—Sóskút megyei II. osztályú csapatok bajnoki évet záró labdarúgó-mérkőzésére a hévízgyörki sportpályán. A hévízgyörki sportkör 1940-ben alakult, ám labdarúgói még soha n.em jutottak fel a megyei I. osztályba. A II. osztályban is csak egy-egy idényt rúgták a labdát, aztán kiestek és kezdték újra a csatározást a magasabb osztályba való feljutásért. Néhány évvel ezelőtt Pintér Sándort választották a sportkör elnökévé, aki még ma is aktív labdarúgó. A fiatal férfi jól kiválasztotta vezetőtársait, • akikkel, együtt nagy lelkesedéssel megfogalmazták a célt: bejutni a megyei I. osztályú labdarúgók közé. Nem volt könnyű útjuk. A gödiekkel szinte hetenként váltották egymást, s vagy az első, vagy a második helyen tanyáztak a tabellán. Amikor a játékvezető a mérkőzés végét jelezte, a na MozTSh Frekvencia video: Ördöghegy, 10 órakor. Hullámlovagok, 16 órakor. Tavaszi láz az USA-ban 18 és 20 órakor. Aszód, autósmozi: A zöldfülű. Színes amerikai krimi. Este fél tízkor. hévízgyörki tizenegy labda-' rúgó és szurkolóik őszinte öröme minden várakozásnál nagyobb volt, 3-1-re győztek. Durrogtak a petárdáik, hangzott a taps és papírszalagok kúsztak a pályán. A játékosok először egymásnak gratuláltak, aztán következtek a nézők. A biztatást megköszönő tiszteletkor lefutása után a pálya szélén lévő sportklubban folytatódott az ünneplés. T&bik József és családja volt ezen a napon a vendéglátó, ők készítették az ünnepi vacsorát, amiből nemcsak a játékosoknak jutott, de kínálták szíves szóval, igaz vendéglátással a szurkolókat is, akiknek ütemes kiáltása még az esti órákban is hangzott: Szép volt, fiúk! F. M. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. 9 Munkatárs: Pillér Éva. © Postacím: Gödöllő, Pf. 14, 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. 9 Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben.