Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-21 / 144. szám
I. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM 1991. JÚNIUS 21., PÉNTEK BU^VVIDEKI viíllioi BUDAoas • érd • szazhalombatta • pilisvörösvar g budakeszi o biatorBAGY G TÖRÖKBÁLINT G PILISCSABA O PATY G ZSAMBEK G SOLYMÁR G TÁRNOK G nagykovácsi g budajeno g perbal g tök g tinnye g üröm Inkubátarház vállalkozóknak Saját bankot nyitnak Négy hónapja az országban elsőként kezdeményezték, s eddig fehér hollóként szervezik a Mezőbankkal közösen Budakeszi vállalkozói a településen várhatóan szeptemberben megnyíló bankfiókot. Maga a helyiség is vállalkozásban épült, s természetesen magántulajdon. Az új fiók léte mindenképp áttörést jelent majd a banki működésben, mivel a vállalkozók maguk is szervezik a jövendő számlatulajdonosok körét, s abba is beleszólásuk lesz, hogy ki és mennyi hitelt kapjon. A betétek után másfél százalékkal többet fizet majd a bank a szokásos kamatoknál, ugyanakkor a hitelfelvételeknél szintén másfél százalékkal kevesebbet számolnak fel. Túl a kedvező lehetőségen: budakeszi vállalkozóinak helyben lesznek adottak a banki szolgáltatások, ami szintén nem mellékes, hiszen szakállas a mondás, de igaz: az idő pénz. A Mezőbank az utóbbi időben már 12 vállalkozónak összesen 61 millió forintot hitelezett,, s hogy jó helyre tették be a lábukat, bizonyítja: Budakeszi vállalkozói az idén mintegy 700 millió forint értékű beruházást kívánnak megvalósítani. A VOSZ helyi szervezete e banki háttérrel izmosodva szeretné elnyerni az önkormányzat több pályázatát. Nevezetesen a buszvégállomásnál tervezett bevásárlóközpont vállalkozói alapon történő építését, illetve üzemeltetését, a mozi épületének rekonstrukcióját, ahol a kulturális szolgáltatások mellett ugyancsak üzleteket kívánnak nyitni. A vállalkozók perspektívát látnak sportlétesítmények megteremtésében, sőt arra is hajlandóságot mutattak, hogy a falu központi részét rendezzék, megóva, felújítva a zöld területet. Az önkormányzat igen kedvező helyzetben van, mivel a vállalkozók kívánságlistát várnak a képviselőktől: azon településfejlesztési elgondolások sorát, amelyek megvalósítása óhaj, ám a rávalót a vállalkozók teremtenék elő. Nyilvánvaló, hogy a ma vállt vállhoz vetve tenni akaró, jómódú állampolgárok előbb-utóbb görbe szemmel néznek majd egymásra, mivel kialakul az a mag, amelyiktől a többiek függnek, gondoljunk csak a hitelfelvételi ügyekre. Ugyanakkor szinte egyedülálló lehetőség kínálkozik a falu számára a vállalkozók befektetéseiből, hiszen kevés település dicsekedhet e nadrágszíjhúzós gazdasági évben hétszázmilliós fejlesztéssel. Márpedig a szolgáltatások számának és színvonalának gyarapodását nemcsak az üzletek tulajdonosai, hanem az állampolgárok is élvezik majd. Természetesen az induló tőke és a kedvező banki Kertészkedőknek „Hús” a gyümölcsben Sokszor okoz kellemetlenséget, sőt undort, ha a gyümölcs fogyasztása közben „húst” is harapunk a zamatos gyümölcs mellé. A gyümölcsszezon kezdetén először a cseresznyével jelenik meg a gyümölcskukac. Hogyan kerül a kukac a cseresznyébe? Egy kis tarka szárnyú légy, a cseresz- nyelégy. a cseresznye színesedése idején előbújik a talajból, ahol báb alakban vészelte át a telet és a tavaszi hideget, felkeresi a színesedő cseresznyét és annak héja alá egy tojást rak le. A tojásból 6—8 nap múlva kikel a kukac, vagyis pontosabban nyű — mert légy lárvájáról van. szó —, s 1—2 hétig .eszegeti a cseresznye belsejét — ilyenkor találkozunk vele a cseresznyében — majd kibújik a cseresznyéből és bebújik a talajba, ahol bábbá alakulva felkészül a téli. alvásra. A károsított gyümölcs persze ezután is élvezhetetlen, mert a nyű ott-tartózkodása alatt nem6 éJCírlav csak ebédlőnek, hanem árnyékszéknek is használta. A cseresznyelégy ellen addig védekezhetünk, amíg a cseresznye nem kezd színesedni. Bi—58, Unifosz, üitrifon, Unitron hatásos ellenük. Az almában az almamoly hernyója tanyázik. A gondozatlan gyümölcsfákon alig akad olyan alma. amelyben ne lenne ott a testszínű hernyó, de a körtét és a diót is elférgesíti. sőt a szilvában és a kajsziban is megtalálható. Két, esetlég három nemzedéke is van, ezekből az első a dió nagyságú almában, a második a nyár végén, a harmadik a késői almákban érés előtt károsít, de a nemzedékek egymásba érnek, emiatt az alma egész évben kukacos lehet. Mivel ezek a kukacok így, hernyó alakban telelnek át a fák kéregrepedéseiben és ta- Ivasszal ugyanitt bábozód- .nak be. a tavaszi kéregkaparással és a lemosópermetezéssel sokat elpusztíthatunk belőlük. A lepkerajzás és a tojásrakás kezdetétől Bi—58-cal, Unitron- nal, Decis—25 EC-vel védekezhetünk egész nyáron át. Széli László háttér kevés az üdvösséghez, hiszen egy-egy vállalkozásnak. számos buktatója akad. Épp ezért a VOSZ helyi szervezete jogi, pénz- és adóügyi szolgáltatásokkal, nem utolsósorban érdekvédelemmel is támogatni kívánja tagságát. Mindezt egy helyen, az ugyancsak Budakeszin nyíló vál- ' lalkozói irodában, ahol az egyes területeken jártas szakembereket alkalmaznak majd. Ök maguk nevelik majd ki azt a gárdát akik később ebből az „inkubátorháznak” is felfogható irodából kihelyezhetek lesznek például könyvelőnek egy jól menő vállalkozáshoz. Egyelőre azonban az iroda szolgáltatásait lehet majd igénybe venni, ahol az említetteken kívül gépelni tudó nők dolgoznak majd, s lesz telefax is. F. E. .4 hónap végéig olcsóbb, Mindenki jól jár A tél, szerencsére még messze van. Egyelőre nem kell arra gondolnunk, hogy idén mennyiből ússzuk meg a fűtést. Kivéve azt az esetet, amikor kedvező lehetőség kínálkozik arra, hogy olcsóbb áron juthatunk tüzelőhöz. Az energiaáremelésről tudósító hírek alapján ugyanis felkészülhetünk mindenre. Örömmel vehetjük tudomásul, hogy a tüzelőolaj ára két forinttal csökkent. Horvai Mihályné, a Budapesti Tüzelő- és Építőanyag Kereskedelmi Vállalat dolgozója elmondotta, az akció e hónap végéig tart. Az Ásványolaj-forgalmi Vállalat fűtőolajcsoportjá- tól megtudtuk, az árcsökkentésre a tetemes tárolási költségek miatt került sor. A finomítóból el kell hozniuk az olajat, s azzal, hogy olcsóbban kínálják, mindenki jól jár. Vevő is, vállalat is. A százhalombattai Afor- kútnál afelől érdeklődtünk, most, az árcsökkentés hírére növekedett-e a forgalom? Az a választ kaptuk, megközelítően 700-800 liter fogy el naponta. Ez több, mint az előző időszakban eladott mennyiség. —jisz-S zázhalombatta Teniszverseny Százhalombattán, a szabadidőközpontban rendezik meg az Országos Amatőr Teniszversenyt. A rendezvény háromnapos lesz, s július 5-6-7-én kerül sor rá. Szóin boti rendez i eny Szentiváni nap Színes, változatos programmal várják az érdeklődőket Pilisszentivánon június 22-én, szombaton. Szentiváni nap elnevezést kapott a rendezvény, amely délután fél kettőkor kezdődik. Lesz BMX-kerékpár- verseny, Ludas Matyi-báb- játék, az ifjúsági tánccsoport is bemutatkozik. A helyi általános iskola színjátszó köre Rómeó és Júlia történetét adja elő 18 óra 40 perces kezedettel. Este az Arvisura színház előadásában Shakespeare Szentivánéji álom című darabja tekinthető meg. A szentivánéji máglya 22 óra 30 perckor lobban fel, régi szokások felelevenítése ként. Ez az első ilyen jellegű esemény a településen, ha a fogadtatás kedvező lesz, a jövőben folytatni kívánják. Szervezéssel, pénzzel is támogatta az önkor mányzat a műsorok összeállítását, megvalósítását. A helyszín Pjlisszentiván rétje lesz, táblák tájékoztatják majd azokat, akik mész- szebbről jönnek. Csak az Arvisura szín ház előadására kell jegyet váltaniuk az odalátogatóknak. —jisz— Államvizsga után Véget ért egy fejezet a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola nappali és levelező tagozatán tanuló 214 végzős hallgató számára. A hét elején 150 tanító- és óvónőjelölt adott számot sikeresen az államvizsga-bizottság előtt felkészültségéről. Az újdonsült pedagógusok június 29-én vehetik át a Zsámbéki Gyakorló Általános Iskolában az ünnepélyes diplomaosztón okleveleiket. Felvételünk az eredményhirdetés előtti szünetben készült (Virág Márton felvétele) Menesztik az igazgatót? A szóvivő nevet és cáfol Érdekes információt kapott a napokban a szerkesztőségünk. Nevezetesen azt, hogy menesztik a DKV, vagyis a Duna-menti Kőolaj-finomító Vállalat igazgatóját Százhalombattáról. Az információt színezte még az is, hogy a telefonáló tudni vélte, kik az esélyesek a megüresedő helyre. Próbáltunk utánajárni a dolognak. Az igazgató elérhetetlensége miatt a DKV-nál Buda Dénessel, a tájékoztatás szakemberével sikerült beszélnünk, ő így vélekedett az információról: — Képtelenségnek tartom, bár sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom a hírt. Az viszont tény, hogy az igazgató úr ebben az évben tölti be a 60. életévét. Leváltásáról én nem értesültem. Egyébként az OKGT átalakulásának kellős közepén vagyunk, és ez csak bonyolítaná az átalakulás folyamatát. Azt mindenki tudja, hogy kormányhatározat alapján végezzük az átszervezést, a profiltisztítást, s ezt be kell fejezni június végéig. Az is közismert, hogy a 22 tagvállalatból csupán 8 marad. A kétlépcsős átszervezéssel, illetve a kormany.- határozat végrehajtásának előkészítésével Subái Józsefet bízta meg a minisztérium. Mi jelenleg döntésekre várunk, azt azonban Aszfaltozzák a piacot Érd-Parkvárosban a Pára Kft. teniszpályáinak tőszomszédságában 3200 négyzetméteres területen aszfaltozzák a piac helyét. A tervek szerint augusztusban nyílik majd meg a piac. s mellette 300 személygépkocsinak a parkoló. A piac nagy része fedett lesz, eladótereit műanyag védi majd az idő viszontagságaitól, hasonlítani fog a budaörsi Flóra Coop-virágpiac elrendezéséhez. Asztalain kétszázan tudnak majd árusítani, míg további negyven eladóhelyhez még gépkocsival is oda lehet majd hordani az árut. A standokat napijegyek kiadásával adják majd bérbe, de éves, illetve havi szerződésekkel is tudnak majd helyet biztosítani maguknak a kereskedők (Hancsovszki János felvétele) már tudjuk, hogy az OKGT utódját szervezik, s a félreértésre valószínűleg az lehet a magyarázat, hogy ennek az utódnak a vezetőjéről még nincs döntés — mondta el Buda Dénes. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban a szóvivőt, Kardos Antalnét kérdeztük, mit tud az igazgatóváltásról. Ö eleve hangos nevetésbe kezdett és cáfolta a hírt. Amikor arról tájékoztattuk, olyan hírek kaptak szárnyra, hogy esetleg ő lehet az egyik pályázó, arra így válaszolt: — Én vagyok a minisztérium szóvivője, dolgozom hajnaltól késő estig, eszem ágában sincs pályát módosítani. Nem tudok továbbá arról, hogy ilyen pályázatot kiírtak volna, egyébként a minisztériumnak nincs is ilyen jogköre. Ha majd lesz rt., akkor az dönthet, de a minisztérium akkor sem. A másik megnevezett esetleges pályázóként a Mineralimpex vezérigazgatójának nevét jelölték meg, nevezetesen dr. Tóth Józsefét, de a hírt ő is cáfolja, semmiféle pályázatot nem adott be. A DKV vezérváltásáról tehát senki nem tudott konkrétumot mondani, viszont van egy régi mondás, amely szerint nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Lehet. Egyelőre azonban marad a régi igazgató, úgy tűnik, s az átszervezés pedig megy a meghatározott úton. á. m. Útépítés és parkoló A városgazdálkodási iroda kivitelezésében hamarosan útépítés kezdődik Százhalombattán. A tervekben, ezen túl két autóparkoló kialakítása is szerepel. Ahogyan Gyetvai Balázstól, az iroda vezetőjétől megtudtuk, egy viszonylag olcsó megoldást sikerült találniuk a megvalósításokhoz. Zú- zottkő-burkolattal látnák, el a parkolót, és az elképzelések szerint még néhány, óvárosi földutat. BUDA VIDÉKI HÍRLAP Vezető munkatárs: Fazekas Eszter. G Munkatársak : Fekete Ildikó, Aszódi László Antal, Virág Márton. G Fogadónap minden hót.tön It— 17 óráig a szerkesztusógben. Cimilnk: Up. VIII., Somogyi B. u. «. PL: 31J*. ír. sz.: IMí. Telefon: 118-ííSI, lí»- 41W7.