Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-18 / 141. szám
Bíznak a talpra állásban Az „elcsapott” frakcióvezető Tölgyessy Péter szeret sokat beszélni. Valószínűleg ezért vállalta a vendégeskedést a váci liberális klubban, és válaszolt csaknem négy órán keresztül a kérdésekre. Vagy pontosabban: nem is válaszolt — a kérdések ürügyén fejtette ki véleményét számára fontos dolgokról. (Amelyek mellesleg az ország számára sem közömbösek.) Ahogy közölte, „elcsapták” mint frakcióvezetőt, mondván, nem jól csinálta a dolgokat — ám nem érzi magát sértett embernek. És nem emiatt nem fogad el semmilyen funkciót, hanem mert nem akar felelősséget vállalni az SZDSZ jelenlegi politikájáért. Tragikus állapotban van az SZDSZ, a tagság lemorzsolódik, s ehhez nem akar asszisztálni, ö más pártot képzel el, s az már a tagságon fog múlni, hogy mivé alakul... — A klub háziasszonya, Újvári Mária első kérdésére, hogy van-e az SZDSZ-nek belső ellenzéke, Tölgyessy határozott nemmel felelt: platformellenzék nincs. S a volt frakcióvezető váci szereplése sem tűnt az ellenzéket megszervező kortesút egy állomásának. Inkább egy olyan fórumnak, amelyen a jelenleg „csak a szó erejével” rendelkező politikus — más, jelentősebb fórum híján — nézeteit akarja megismertetni és elfogadtatni hallgatóságával. Tölgyessy véleménye szerint az MDF — a nyugodt erő — vezette koalíció másfelé viszi az országot, mint ahová el akart jutni. Az MDF a központosítás híve, az ország boldogulását az államtól várja. Az SZDSZ viszont erős helyi önkormányzatokat akar és kevesebb funkciót az államnak — és az állampolgárban bízik. Csak éppen a felmerülő kérdésekre az SZDSZ nem tud építő válaszokat adni. Érthetőbben kellene fogai maznia — minden állampolgárral megtalálni a hangot —, és olyan személyeket helyezni előtérbe, akik alkalmasak a kommunikációra. A pártnak készülnie kellene a következő választásra: meg kellene nyernie, mert ha csak „az ölébe pottyan a hatalom” — komoly bázis nélkül —, akkor úgy jár, mint a fővárosi önkormányzat (amelyet az új törvény szinte lehetetlenné tett). Először tisztázni kellene, hogy kiknek a pártja az SZDSZ, felelte Tölgyessy, a „hogyan csinálná?” kérdésre. Tisztázni, hogy kit akarunk megnyerni: ha az MDF az állami osztogatástól várja a boldogulást, akkor az SZDSZ-nek azokat kellene megnyernie, akik maguk erejéből akarnak boldogulni. Az a tény, hogy ha az SZDSZ talpra akar állni, és eséllyel indulni akar a következő választásnál, akkor lépnie kell. (Borgó) Még egyszer a jegenyékről Döntött a szakértő Az elmúlt napokban a verőcei művelődési házban megbeszélésre került sor a helyi polgármester, képviselő-testületi tagok, és a Budapesti Közúti Igazgatóság vezetői között a verőcei jegenyenyárfasor ügyében. A megbeszélésre szép számmal jöttek el a község lakosai közül is, s hallottuk a független szakértő véleményét. Érveket sorakoztattak fel a közúti igazgatóság vezetői, s elmondták véleményüket a verőceiek, ám még mielőtt a beszélgetés vakvágányra futott volna, győzött a szakértő érvelése, s megállapodás született, hogy egy bizottság bejárást tart. Megvizsgálják a fák állapotát, s döntésük alapján nem egyszerre, hanem több ütemben vágják ki a jegenyéket, s helyükre tervezők bevonásával hasonló típusú, sudaras fákat telepítenek az ősszel. A polgármester és a közúti igazgatóság képviselőjének véleménye ismert. A Külcnbusz A városi önkormányzat képviselői számára különbusz indul a Magyar Kupa döntőjének helyszínére, Diósgyőrbe, ahol a Váci Izzó a Ferencvárossal mérkőzik a kupáért június 18-án, kedden. Talán nem tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, hogy a lelátón helyet foglaló képviselők győzelmet várnak csapatuktól — a játékosok és kispadon szurkolók pedig valamivel nagyobb támogatást. független szakértő, Kása Géza, az MTA Ökológiai és Botanikai Kutató Intézetből, a megbeszélésen végighallgatva mindkét fél álláspontját, kifejtette, a jegenyenyárfák állapota olyan, hogy azokat 5—10 éven belül ki kell vágni. Nos, a bizottsági bejárás kedden megtörtént, a tüzetes vizsgálat során kilencvennyolc fát jelöltek meg, amelyek kivágása sürgető — hiszen a váci torkolattól elkezdődik a 12-es út aszfaltozása, s a fakivágás akadályozza a munkát, illetve kárt tehet az új aszfalton —, s el is kezdték a megjelölt fák vágását. Az újratelepítéssel kapcsolatban a szakértők tervet készítenek, melyet a széles nyilvánosság bevonásával, falugyűlésen ismertetnek. H. E. VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 141. SZÄM 1991. JÚNIUS 18., KEDD Nagymaros emléket állít az áldozatoknak Tervek már vannak Még csak tervek vannak, s alapítvány egy emlékmű állítására — máris két táborra szakadt a nagyközség. Az egyik reprezentatív helyen emlékművet akar állítani, ám egyelőre erre kevés a pénz, a másik úgy érzi — ezek legtöbbje az 1945. januárjában elhurcoltak közül kerül ki —, nem várhatnak egy-két esztendeig, amíg összegyűlik a pénz. Emlékhelyet szeretnének a temetőben kialakítani. Emlékhelyet az első, a második világháborúban, a Szovjetunióba elhurcoltak és ott meghaltak, az 1956-os mártírok, valamint a Nagymarosról elhurcolt zsidó családok neveinek márványba vésésével. Falugyűlésen próbáltak dűlőre jutni a vitás kérdésekben, végül kompromisz- szumos megoldás született. A falugyűlésen jelen volt dr. Zimányi Tibor ország- gyűlési képviselő, a Recski Szövetség főtitkára és két munkatársa. Ormándy József polgármester az emlékgyűlést azzal a jelmondattal nyitotta: Csak azok halnak meg igazán, akikről az élők elfeledkeznek. — Mi nem akarunk a vétkes felejtés bűnébe esni — mondotta. Az emlékmű-alapítvány fenntartása mellett, javaslat született a temetőben egy emlékhely kialakítására, a használaton kívül lévő halottasházban. A képviselő-testület és a polgár- mesteri hivatal vezetői úgy döntöttek, a házat rendelkezésre bocsátják, támogatják annak kegyeleti kápolnaként halottak napjáig való kialakítását. Az emlékmű-alapítványra eddig mintegy 300 ezer forint gyűlt össze, kamatozó betétként helyezték el a bankban — tudtuk meg. A kegyeleti hely kialakításához már sokan ajánlották fel társadalmi munkájukat, ám azért némi pénzre is szükség lenne. Nos, a vita azon kezdődött, hogy azok, akik az emlékhely kialakítása mellett kardoskodtak, kérték, az általuk összegyűjtött, de még a bankszámlára be nem fizetett pénzt a kegyeleti hely kialakítására fordíthassák. Még mielőtt kialakulhatott volna a két tábor közötti vita, Menyhárt Erzsébet — akinek kézimunkáival már számos helyen megismerkedhettek — mint három esztendeje nagymarosi lakos, határozottságával, mélyen lélekbe vágó szavaival próbálta nyugtatni a jelenlévőket. — Ezen az emlékművön nem szabad vitatkozni — mondta. — Mindenki saját lelkében építse fel az emlékművet, amely mindegy hogy egy sima faoszlop, de az szent legyen a falunak. Mindezekfelett szeretetPiispökhatvanból is Miseruhák a tárlaton A közelmúltban zajlott le az a szokatlan divatbemutató, amelyen napjaink egyházi viseletéivel ismerkedhetünk meg. Az is ritkaság- számba megy, hogyha tárlaton láthatunk különösen szép, művészettörténeti szempontból is értékes darabokat. E ruhák formája, díszítése az évszázadok során alig változott, mivel ezek küllevAci hírlap Vic, Dr. Csányi László krt. IS. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. • Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. Vilmos vagy Miklós Találós kérdés Hogy mondjuk Amerika fővárosát, nyújork. vagy nevi jork? Hát persze, hogy nyújork — vágja rá a már egy-két osztályt járt nebuló, a felnőttek ugratásának bedőlve. Valahogy így jártam én is, igaz akaratlanul a kérdésfeltevő szerepében. I-vel vagy y-nal írják Té- csy Vilmos nevét? Érdeklődtem magától értetődő természetességgel környezetemben. S a kérdezettek, bár a városi képviselő-testület tagját bárhol felismernék. tud ják kicsoda, beugrottak. Azt hiszem, y-nal. Igen, biztos — erősítettek meg több irányból is. Az én hibám, hogy a „pornó”-albizottsággal foglalkozó cikkemben átkereszteltem. Ugyanis a képviselő keresztneve Miklós. Teljes nevén dr. Técsy Miklós. Nem akartam elhinni, amikor figyelmeztetett a tévedésre, de mégis hajlottam a szóra, neki jobban kell tudnia. Hozzáteszem, most is úgy érzem, jobban illene hozzá a másik... A tréfát félretéve. elnézést kérek az érintettől. D. Z. mét a szigorú egyházi előírások határozták meg. Kitűnő ismerője volt mindezeknek T. Radky Anna mű- és aranyhímző iparművész, akinek kezei közül rengeteg szebbnél szebb munka került ki. Emlékére kiállítás készül a Vigadóban, amelyet Kratochwill Mimi művészettörténész rendez. Szervezője az Air- Cont Kulturális Szolgáltató Kft. A pápa látogatásához kapcsolódó eseményre augusztusban kerül sor, három héten keresztül tekinthetik meg az érdeklődők a tárlatot. Erre az alkalomra Pest megyéből is érkezik anyag. A püspökhatvani római katolikus plébánia féltve őrzött miseruháiból kölcsönöz a néhai iparművésznő munkái közül. Azonban nemcsak napjaink papi öltözékeit láthatjuk majd a Vigadóban, hanem egy másfél évszázaddal ezelőtti miseruhát is, amely szintén a püspökhatvani plébánia tulajdona. (v. a.) Mozi Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): június 18-án, kedden este fél 7 és fél 9 órakor a Harry és Sally című amerikai vígjátékot vetítik. Rendezte: Rob Reiner. Főszereplők: Billy Crystal és Meg Ryan. — Témája: Harry vonzó, sikeres férfi, Sally fiatal, szexis és fantasztikusan dinamikus. A film kettőjük egymásra találásának a története... tel keli építeni — ne legyen emiatt széthúzás. A falugyűlésen Győrffy Ernő önkormányzati képviselő, az emlékmű-kuratórium tagja felolvasott egy levéltervezetet, amelyet Németország negyven városa polgármesterének címezve kérnének támogatást az emlékmű felállításához. A vendég dr. Zimányi Tibor amellett hogy elismerését fejezte ki az emlékmű és emlékhely állításáért, beszélt az országgyűlés munkájáról, a jelenleg napirenden lévő témákról, s válaszolt a hozzá intézett kérdésekre is. S mint a Recski Szövetség főtitkára ígéretet tett arra, hogy az országos napilapokban hirdetést adtak fel, hogy akik elkerültek Nagymarosról, s családjukban voltak olyan áldozatok, s nevüket eddig nem tudták felkutatni, azok jelentkezhessenek. Ám ha halottak napjáig sem teljes a névsor, a kegyeleti kápolnában felállítandó emléktáblákat nem tekinthetik lezártnak. (halász) Egyperces telefon Rátóti zenészek — Dunatours váci kirendeltsége? Szeretnénk érdeklődni, hogy rendeznek-e idén is szabadtéri hangversenyeket Vácrátóton? — Igen, három koncert lesz a Magyar Tudományos Akadémia ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének a parkjában. A Nemzeti Filharmónia rendezi. Mi bekapcsolódtunk az előzetes jegyeladásba és ha nagy lesz az érdeklődés különbuszt is indítunk. — Az időpontok? — Július 6., 20., illetve augusztus 3., valamennyi szombati nap, este hét órai kezdés. Rossz idő esetén a következő napon, vasárnap. A hangversenyek esetleges elmaradásáról a rádió tájékoztat. A koncertjegy aznap déltől érvényes belépő az arborétum területére. — A műsor? Egy hangversenyt ad a Magyar Állami Operaház Failoni Kamarazenekara, kettőt a Magyar Állami Hangversenyzenekar. Mozart-év van, mindhárom napon hallhatunk műveiből, de hallhatjuk a többi között Werner, Mendelssohn, Paganini és Rossini alkotásait is. P. R. KILENC SZAK Megnyitó a szabadiskolán A Szönyi István Nyári Képzőművészeti szabadiskola XXIV. évfolyamának ünnepélyes megnyitójára június 30-án 16.30-kor kerül sor. Megnyitóbeszédet mond a község polgármestere, Krebsz Ferenc. Mint azt már a baráti kör közgyűléséről szóló tudósításunkban említettük, a szabadiskolán elindítják az eddig bevezetett mind a kilenc szakot. A szabadiskola június 30-tól július 27- ig fogadja hallgatóit. Az alapítók álláspontja Elhatárolják magukat A Váci Demokrata körüli majdhogynem kialakult vitához újabb hozzászólás érkezett: A Váci Demokrata című lap jelenlegi arculata, stílusa és tartalma eltér az alapítók és az Ellenzéki Kör szerkesztői szándékától, ezért határozottan elhatároljuk magunkat tőle. A Váci Demokratát 1989 tavaszán antikommunista lapként indítottuk, még az év folyamán az Ellenzéki Kör átvette. Célunk a közvélemény tájékoztatása és a plurális helyi viszonyok létrehozása volt. 1990. évi országos, majd helyi választások eredményeként az Ellenzéki Kör célját elérve önmagától megszűnt. A lap főszerkesztője és szerkesztői 1990. december 31-ig helyükön maradtak. 1991. januárjától a lap Ferjancsics László magánember kezébe került. Nagyon sajnáljuk, hogy az eredeti lap címét használja a jelenlegi tulajdonos. Megítélésünk szerint méltatlanok a Váci Demokrata név használatára. Váci Gusztáv alapító, szerkesztő Moys Csaba volt főszerkesztő KÖZLEMÉNY A Váci ATI 1991. Június 20-án 17 órakor indítja ADR (3000 Ft) és TIR (5000 Ft) tanfolyamát. Jelentkezni lehet: Vác, Dr. Csányi krt. 45. Hétfő, kedd, szerda, péntek 8—12-ig, csütörtökön 14—18-ig. Tel.: 10-956. (58 773/1H) Váci apróhirdetések Márianosztrán 2400 négyzetméteres bekerített telek (szőlő plusz málna) megosztva is eladó. Telefonszám: Budapest, 164-5345, 17 óra után. (56 515/ 2K) ______________________________ Á ltalános iskolásokat matematika pótvizsgára felkészítek. Telefonszám: 06- (27) -11-127. (56 922/1K)___________________ , E ladó 8 tégelyes, új, beüzemelt fagylaltgép 250 000 forintért. Szabó László, Verőce, Lugosi u. 38. 2621. (57 606/3K)___________ K örkötőgépekhez szakembert keresünk három műszakba, tahitótfalui munkahelyre. Érdeklődni egész nap a 06-(26)-27- 042-es telefonszámon. (58 560/ 2K) Kétéves Trabant kombi személygépkocsi eladó. Érdeklődni : Sződliget, Széchenyi u. 5. (58 570/2K) Hazai szemes kukorica 1200 forint, búza 900 forint mázsánként. Kis tételben! Kapható: Vác, Jázmin tér 3. Telefonszám: 06- (27)-12-436. Érdeklődni : bármikor. (58 573/2K) Jó állapotban levő, garázsban tartott, ötéves Wartburg gépkocsi, 30 800 kilométert futott, sürgősen eladó. Nagymaros, Duna u. 8. sz. 2626. (59 060/1K) Összkomfortos, gázfűtéses, kertes családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Vác-Deákvár, Bottyán ú. 13., hétfőtől péntekig, 17—19 óra között. (59 061/ 1K) _______________________> D eákvári lakótelepen másfél szobás, kábeltévés OTP-örök- lakás tehermentesen eladó. Vác, Gombási út 30/A, földszint 2. Érdeklődni 17 órától. (59 076/1K)______________________ K özgazdasági érettségivel, A- B-C kategóriás jogosítvánnyal, anyagbeszerzői ismeretekkel 32 éves fiatalember állást keres. Saját személygépkocsija van. Leveleket „Minden megoldás érdekel, 18 904” jeligére, a váci hirdetőirodába (Jókai u. 9.) kéri. (59 079/1K)________________ V ác, Széchenyi u. 3—7. sz. alatt 82 négyzetméteres, új lakás kiadó. Érdeklődni: Nógrád 8-as telefonszámon: Schmidtné, 7— 14 óráig, munkanapokon. (59 082/1K)