Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-15 / 139. szám

’ "ÍVWO^ " 75. SZÄM 1991. JÚNIUS 15., SZOMBAT DA^SI voitop MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN, SZOMBATON Sherlock Holmes nyugdíjban tJri passziók Safenwil. Kis svájci vá­ros. A térképek alig tünte­tik fel. Sok nagykátai szí­vesen gondol az ottani la­kosokra, közülük is Gerda Bernhardra és Lotti Fussra. Két évvel ezelőtt a műve­lődési központ egyik tánc­csoportja, a Tápiómente utánpótlása vendégeskedett Safenwilben néhány napig. Családoknál laktunk. Meg­ismertük a svájci életfor­mát: a pontos és precíz munkát, a tisztaságot, a környezet védelmét. Nehezen felejthető a zo- fingeni kórházban adott műsor hangulata. Egy ré­gen kivándorolt magyart is ápoltak ott. Kívánsága az volt, hogy a zenekar játssza el a magyar Himnuszt. A park fái alatt el-elcsukló hangon énekelt ő is és mi is.. SAFENWILBEN Ismét találkozhatunk Tavaly eljöttek hozzánk a családok. Jártunk Buda­pesten, a Duna-kanyarban, a toki csárdában, a tápió- szelei múzeumban, a tápió- szentmártoni strandon. A nagykátai tájháznál ízlett nekik az étel és táncraper- dült a lábuk. Most ismét ők várnak bennünket. Gerda és Lotti már kidolgozták a programot és a segítés kü­lönféle módjait. Három fel­lépést terveznek és kirán­dulásokat a hegyekbe, a közeli városokba. Az utazók az ajándéko­kon törik a fejüket. A pró­bákon szorgalmasan gyako­rolnak. Nem okozhatunk csalódást most sem, hiszen ottani tartózkodásunk ide­jén Svájc 700 éves alapítá­sát ünnepli. A tánccsoportot szülők is kísérik. Csak öt személy számára volt hely, így a nagyobb jelentkezés miatt sorsolást tartottunk. Akik­nek nem kedvezett a sze­rencse, azok más megoldá­son gondolkodnak: böngé­szik a nemzetközi menet­rendet, és számolgatják, hogy hány liter benzint eszik meg a gépkocsi a hosszú úton ... Gerda, Lot­ti, a szabadidős egyesüle­tek, Safenwil önkormány­zata szeretettel vár ben­nünket. Szegedi Pál Pontosan olyan, amilyennek lefestették: 195 centi magas, 120 kilót nyom. El nem tudom képzelni, hogy fért bele egy Tra­bantba, pedig hosszú évekig azzal járőrözött Örkényben, Tá­borfalván meg Tatárszentgyörgyön. Mint minden nagydarab emberben, benne is van valami mackós naivság. Cgy néz rám, mint aki kettőig sem tud számolni. Pedig ravasz, s a nézése is megtévesztő. Ettől az embertől huszoinbt évig retteglek a du­haj legények meg egyéb, bajcsinálók Dabas környékén. Már ha-mincévesen Miska bácsi volt, ami rangot, tekintélyt jelent vidéken. I. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1991. JÚNIUS 15., SZOMBAT MEGJELENIK MINDEN KEDDEN, CSÜTÖRTÖKÖN, SZOMBATON Miért ne lehetnénk rá büszkék? Emiéhtdthlu Az országban is egyedülálló művelődési intézmény Tápiószeién a Blaskovich Múzeum. Alapítói a tápió'szentmártoni Blasko- vichoktól különszakadt ágból származó két fivér: az 1960-ban elhunyt György és a néhány évvel később elhalálozott János. A múzeum megszületésének jövő évi 40. évfordulóján emlék­tábla kerül majd a kisnemesi kúria falára, a Blaskovich fivé­rek tiszteletére. Ha Kovács Miska bement egy kocsmába, csendeseb­ben koccant a pohár is. Ügy nézett végig a hangos­kodókon, hogy kirázta őket a hideg. Az is igaz, 27 év rendőri szolgálat alatt jó néhányszor ült fogdában. Mert könnyen eljárt a ke­ze. Ö nem kért segítséget tömegverekedéshez sem. Bele a sűrűjébe! Gumibot nélkül, puszta kézzel. Akit megcsapott, az utána mesz- szi ívben kikerült minden sokadalmat. — A fene tud magán el­igazodni! Rossz híre van, s közben istenítik. Sher­lock Holmesnak. Colum- bónak, Derricknek hívják, most, nyugdíjasként is évente 40-50 felderítésbe segít be, állítólag a legjobb nyomozók is kijárnak ta­nácsot kérni. Maga szerint mitől jó rendőr a jó rend­őr? — Megérzés, ösztön, in­tuíció. Meg szerencse is kell. Ne nézzen így rám, nem akarok én magából bolondot csinálni. Mondok egy esetet, ha nem hiszi, járjon utána. Kora tavasz- szal azt álmodtam, hogy lopják a fát az erdőben. Felkeltem, felöltöztem, mentem az erdőbe. Mert hogy benne vagyok a falu­védő egyesületben. Félúton jön velem szembe a ke­rülő. Kérdem tőle, nem történt semmi az éjjel? Ideje sem volt válaszolni, az egyik nyiladékon kifor­dul egy kocsi. Megrakva fával. Lopott fával. A ke­rülő meg csak bámult rám, és rikácsolt: te ezt honnan tudtad, Mihály? Mondtam volna neki, hogy megál­modtam? Pedig így volt BELSŐ HANG A Kiss Pista lefülelésé­ben az ösztön segített. Hó­napokig körözték. 100 be­törés volt a rovásán. Tél derekán jártunk, nyálra vadásztunk hálóval. Az egyik irtáson megpillantok egy tuskósort. Száz meg száz hasábfa. tuskó egymásra do­bálva. — Ennél jobb búvó­hely nem kell — szólalt meg egy hang bennem. Körül­néztem, nyomokat keres­tem. Képzelje el, hány nyom van egy nyúlhajtás- nál! Mégis kiszúrtam a Kiss Pista bakancsnyomait. A —-J-'vke­DABASI HÍRLAP Veiető munkatárs: Matula Gy. Oszkár. • Munkatárs: Pachner Edit. • Fogadónap minden hétfőn 14-töl 17 óráig a szerkesztőségben. Cí­münk : Bp. VIII. kér.. Somo­gyi B. u. *. sz. Pf.: 311. ír. SZ. 144«. Telefon: 138-23S9/283 dett be, ott dekkolt a húsz­fokos hidegben. A közelmúltban a tatár- szentgyörgvi iskola betörő­jét azonosította a helyszín alapján. Annyira ismeri a volt .,ügyfelei” munkamód­szerét, hogy kapásból meg­mondta: ezt a D. Laci gye­rek csinálta. Meg is lett a video. Kecskemétről hoz­ták vissza. ULTIMÁTUM — Azért nem mindig fo­rog zsírozottan a kerék. A traktorügyben akadozik. Megfújtak a környékről egy majd másfél millió fo­rintos traktort. Eddig leg­alább 300 kilométert autó- káztam már utána. Kun- adacs, Kerekegyháza és Lajosmizse közt minden földutat bejártam. Amerre a nyomok vezettek. Egyes, kettes, maximum hármas sebességgel. A Lada meg jó étvágyú, eszi a benzint. A múlt hónapban 15 ezer forintot kaptam kézhez a táborfalvi vök szovjet lak­tanyák őrzéséért. Ez mind ráment benzinre, plusz a nyugdíjból is elcsaptam kétezret. Az asszonytól meg­jött az ultimátum. Vagy abbahagyom ezt az „úri passziót”, vagy itthagy. Igaza van. Nyúzom a ko­csit, nyűvöm magamat, s ha úgy vesszük, még kö- szönömöt sem kapok érte. Miska, míg beszél, na­gyokat harap a levegőből, sűrűn elfullad. Mert van egy kis asztma, egy kis szívérkoszorú-elmeszese- dés, no meg egy kis cukor is. Ezért ment idő előtt nyugdíjba, ezért él „csend­ben”, „visszavonultan” a tatárszentgyörgyi „magány­ban”. — De milyen magány — somolyog a veranda felé, ahol Kovácsné ül. — Az asszony azt mondja, a mi házunk előtt több kocsi áll meg napjában, mint a polgármesteri hivatalnál. Ha jönnek, jönnek. Nem zavarhatok el senkit. Igaz, a szuflám nincs rendben, de eszem meg erőm még van. Nézze csak, meg tudja ezt csinálni? — Mellettünk egy villanymotor, a tete­jén gyűrű. Ebbe dugja a mutatóujját Miska, majd megemeli. A motor súlya 84 kiló. Meg sem próbá­lom. — Hiába van erőm, egy komoly ököl meccsnél már kiszámolnának. Mással meg nincs mivel védekez­zek, az önvédelmi fegyve­remet bevonták. Annál több van a faluban. Csak én tudok 17 személyről, akik fegyvert vettek a szovjetektől. Van közte géppisztoly is. Valaki pont tegnap mondta: te le vagy maradva, Miska. A tizen­hetet szorozd be hárommal. Hát így áll a közbiztonság errefelé. — Magát nemcsak jó rendőrként, de nagy hecc­mesterként is emlegetik. Nincs valami jó sztorija? — Könyvet írhatna belő­le. Itt van mindjárt a vad- disznós eset. Sokáig röhög­tek rajta a fiúk. P. Béla, aki akkoriban főorvos volt a Pest Megyei Rendőr­főkapitányságon, szeretett vadászni, hozzám is lejárt, Szentgyörgyre. Mondja egy nap: Mihály, hallom, van egy szép vadkanod. Szeret­ném látni. Azt lehet — gondoltam magamban. De kilőni nem hagyom. Késő délután mentünk ki a ma­gasleshez, annak az aljá­ban volt egy dagonya, oda járt a kan fürödni. Indulás előtt bekentem magamat szúnyogirtóval, de a doki­nak nem adtam. Fent, a magasban aztán elkezdett csapkodni. Mondom neki: Béla, ha ilyen zajt csapsz, lesheted a disznót. Abba­hagyta. Félóra múltva még a jó édesanyja sem ismert volna rá. Még a szeme is bedagadt. Végre jött a kan. Béla megcélozta. Én meg oldalt, hogy ne lássa, meg­lobogtattam a zsebkendő­met. A vaddisznó meg egytől fél: a fehér színtől. El is rohant, még mielőtt a doki rálőtt volna. Dühösen, feldagadt képpel utazott vissza Pestre. REVÁNS A történethez tartozik a doki revánsa. Mert végül is megtudta, hogy miért maradt hoppon a szent- györgyi erdőben. — A vadászat után beteg léttem. Ki máshoz menjen az ember, ha nem a barát­jához? Én P. Bélához jár­tam injekcióra. Akkora tű­ket döfött belém, mint egy ernyődrót. A kúra végén megkérdezte: aztán fél-e még a disznód a fehér zsebkendőtől. Mihály? Alkonyba hajlik a dél­után, mikor elbúcsúzunk. — Ugye most azt hiszi, összefutott egy Münchhau­sen báróval? — néz le rám Miska két méter magasból. — Én csak egyet nem hi­szek — mondom névetve. —: Hogy maga visszavonul az „úri passzióktól”, s mos­tantól csak a kertben fog dolgozni. Még mit nem?! Hogy röhögjenek a csirke­fogók? Matula Gy. Oszkár Erre szánják azt a bevé­telt is, ami az elmúlt hét­végi kulturális rendezvé­nyen gyűlt össze a pénztár­ban. A díszes parkban leg­alább 3-400-an figyelték, hallgatták az óvodások, az irodalmi szakkör, a helybe­li és ce^tédi zeneiskolások, valamint az ugyancsak sze­lei Bartók Béla vegyes kax színes műsorát. A szép na­pos idő, zöldellő, virágzó fákkal, bokrokkal övezett környezet — háttérben az 1906-ban épített nemesi ud­varház — már önmagában is élményszámba ment. — Azért nagyon kell egy tetőcsere és teljes tatarozás. Megszavaztunk erre másfél millió forint költségvetési támogatást a megyei köz­gyűlésben — jegyezte meg mellettem Földi László ál­talános iskolai tanár, a me­gyei közgyűlés tápiószelei tagja. Csáki Kálmán nyugdíjas pedagógus, az 1985 óta mű­ködő múzeum baráti köré­nek elnöke, szívesen beszélt a leendő emléktábláról. — Régóta tervezzük már, hiszen a Blaskovich fivé­rekre mindig nagy tisztelet­tel gondoltak a környékbe­liek. Nekik köszönhetjük a múzeumot, s a benne levő páratlan gyűjteményt. A ne­mes követ szerették, ezért carrarai fehér már­ványtáblán helyezzük el a két bronzplakettet. Rajta a testvérek mellképe, neve, alatta pedig a márványba aranyfüsttel benyomott szö­veg: „a múzeum alapítói” vagy valami ehhez hasonló. A baráti kör tagdíjaiból, s az ilyen előadások bevételé­ből gyűjtjük össze a ráva- lót. Hasonló módon bővít­jük a múzeum anyagát. Megvettük például — még az egykori tanács és a Pest Megyei Múzeumok Igazga­tóságának segítségével — egy kovácsműhely teljes anyagát. Amit egyelőre nem tudunk hol kiállítani... kü­lönben elkallódott volna. A múltat idézve fény de­rült arra is, hogy Tápiósze­ién 1945-ben néhány hóna­pig működött a „szelei mű­vésztelep”. Az egykori Vi- czián-kastélyiban olyan jeles alkotók fordultak meg, mint Eigel István festőmű­vész, a Képzőművészeti Fő­iskola tanára és felesége, a szintén festő Tassy Klára, Nyíró . Gyula szobrászmű­vész pedig nemrégiben me­sélt korabeli élményeiről a baráti kör tagjainak. Ren­deztek egy kiállítást is 1945 májusában az itt alkotók, amelyre 4 tápiószelei tehet­séges művészjelöltet is meg­hívtak. Mint például Ta­kács Gyulát, aki társaival együtt nem csak ígéret ma: radt. — Sóik tárgyi értékünk van. S mint az előbbiek iga­zolják, a személyi kötőiié- seket sem hanyagolhatjuk el — mondta a múzeum ve­zetője, Móró Csilla. — Sze­retnénk jobban bekerülni a szakmai vérkeringésbe, a közönség érdeklődésének felkeltése mellett. A közis­mert gyöngyszemeinken túl — mint a szkíta aranyszar­vas, a Kincsem versenyló szobra, festmények, grafi­kák, kerámiák, porcelánok, bútorok — van olyan, isme­retlen osztrák alkotótól származó elefántcsont-fara­gás, amelyhez hasonló csak az Iparművészeti Múzeum­ban található. Arra azt mondták szakemberek, hogy legyenek rá büszkék a gazdái. Miért ne lehet­nénk mi is joggal büszkék a mi értékeinkre, a Blasko- vichok hagyatékára? — Az évforduló jegyében jövőre három nagyobb időszaki kiállítást terve­zünk. Márciusban a család és a múzeumtörténet, má­jusban a Blaskovichok ré­gészeti tevékenysége, ősszel pedig rejtett kincseink, tár­gyaink kapnak nagyobb hangsúlyt. A „Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára” sorozatban az idén kiad­tunk egy ismertetőt. Ter­vezzük a Blaskovich-emlék- könyv megjelentetését, amelynek előkészületei már folynak. A tanulmányokat kutatók, alkotóművészek, muzeológusok készítik. Fel­dolgozzuk a múzeum teljés anyagát, többi között a hí­res pipagyűjteményt is. Akad hát bőven tenniva­ló, szerencsére tenni akarás­ban sem szenvednek hiányt Tápiószeién. S, remélhetően a megérdemelt helyére ke­rül — a Tápió-vidék. or­szág-világ büszkeségére — a Blaskovich fivérek emlé­ke, hagyatéka. (tóth) A múlt heti rendezvény egyik pillanata (Gócsa Mihály felvétele) tApiömenti hírlap Vezető munkatárs: Matula Gy. Oszkár. • Munkatárs: Deák Attila. • Fogadónap minden csütörtökön 10—12 óra között Nagykátán a művelődési központban. Motorsport Krossz Rókán Június 15-én és 16-án a Honvéd Petőfi SE mo- tokr ossz-szakosztálya Kókán, a Varga-hegyen krosszversenyeket rendez különféle kategóriákban, a Klapka Kupa, illetve a csapatbajnokság része­ként. Az edzések 9 órakor kezdődnek, a verseny pedig 14 órakor. A helyszín a 31-es útvonalról Sülysápnál Zsámbok felé letérve, a kókai temető mellett haladva közelíthető meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents