Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-15 / 139. szám
fiz élei anyja B aldog idők! De mikor voltak boldog idők? Sokféle felelet lehetséges a kérdésre. Például akkor voltak boldog idők, amikor nem dúlt háború, azaz békében élhettek az emberek. S akkor már ettől boldogok voltak? Avagy az kellett a boldogsághoz, hogy legyen kenyér, megélhetés, azaz munka? Lehetséges, hogy kinek-kinek más és más a boldogság? S még inkább lehetséges, hogy ez a fogalom korspecifikus — egy kis tudományos komolykodást megengedve —, azaz a történelmi jelenből nehezen ítélhető meg a történelmi múlt embereinek boldogsága? S egy-egy koron belül is egy-egy társadalmi csoport boldogságérzete megelégedettsége) nem függvénye-e a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyének, mobilitási lehetőségeinek, azaz annak, hogy van-e, s mekkora lehetősége más társadalmi csoportokba jutni? Egy valami lombozatot tartó törzsként magasodik ki a történelem mezején. Ez a valami a munka. Az 1578-ban készült összeírás szerint Pest vármegye lakossága 40 és 48 ezer fö közé volt teliető. az összeíróbiztosok mai kifejezéssel a dologtala- nokhoz sorolták azokat, akiknek vagyona, tulajdona nem volt, megélhetésük tehát attól függött, milyen szolgálatra nyújtott nekik lehetőséget az azúr, akinek a birtokán éltek. Ezek a „dologtalanok” mégsem voltak munkanélküliek, hiszen nemhogy munkájuk, hanem életük egésze birtoka voli_an- nak, aki parancsnokolt nekik. Bármikor és bármilyen munkára vállalkozniuk kellett, ahogy előtte és utána századokon át azoknak, akik osztoztak ébben a sorsban. Kemény harcok árán született társadalmi felismerésként kell felfognunk a munkanélküli fogalmának a megjelenését. Ez ugyanis annak az elismerése volt, hogy a korábbbi gyakorlattar ellentétben a munka nélkül maradó sem lesz jogfosztottá, azaz bizonyos (korlátozott) jogai fennmaradnak, elsőként is a jog a megélhetésre. Aligha véletlen, hogy a világon először az ipari társadalmak bölcsőjében, Angliában hoztak törvényt a munkanélküliek biztosítására, azaz segélyezésére. Igaz, csak nyolcvan esztendeje történt ez, 1911-ben... S az Egyesült Államokban sem korábban, mint 1933- ban. Ami azt mutatja, hogy a huszadik század legalább felismerte a nagy bajt, bár orvosolni (megszüntetni) nem tudta. Nem tudta ezt megtenni a magát szocializmusnak nevező formáció sem, hiszen pontosan ismerjük, a teljes foglalkoztatás címszava. mekkora rejtett munkanélküliséget fedett. (A foglalkoztatottaknak az egyharmada valójában munkanélküli volt.) K öltő hagyta ránk (Juhász Gyula) a gyönyörű képes beszéd fogalmát, a munkát úgy dicsérve, mint „az élet anyját". Most, amikor a megyében is — amint azzal magam és kollégáim folyamatosan foglalkozunk a lapban — egyre szorítóbb gond lesz a munkanélküliség, a költői kép egyszeriben éíő tartalmat kap mindenki számára, mert világossá lesz: valóban az élet anyjáról, mindennek az alapjáról van szó! Ahogy sok másban, ebben is lám. a költészet vetít egyazon vászonra múltat és jövőt, mert hiszen Juhász Gyula (A munka a vers címe is!) úgy szólt az élet anyjáról, mint „ki a szabadság útjára visz", s „kinek nővére Szépség és Szabadság”. Politikai torzsalkodások in- goványába egyre mélyebbre süllyedve nincs itt az ideje meghallani a költő szavait? Avagy mert csak egy költő szavai, nem fontos komolyan venni? Am mit vehetünk komolyan akkor, ha nem vesszük komolyan az élet anyját... ?! Mészáros Ottó A CSODÁKRA A KÖZTÁRSASÁGI MEGBÍZOTTNÁL IS VÁRNI KELL A közigazgatás állatorvosi lovai l>r. Sikultéty Sándor államtitkár, köztársasága megbízott havonta egy alkalommal tart fogadónapot. Hogy sok ez vagy kevés, az megítélés kérdése. A meghallgatásra nem az utcáról esnek be az emberek, dr. Skultéty Sándor gondosan felkészül, ha a panaszos előre megküldi a dokumentumokat. Ilyen iratok pedig szép számmal akadnak. A köztársasági megbízotthoz fordulók többsége évelt óta húzódó, gyakran a bíróságokat is többször megjárt ügyekkel jön. Titkárnője elmondja, van olyan panaszos, akit már tizenkét éve ismer. Akinek a megyeháza portása szinte előre köszön, annyit látja. Az első ügyfelet is ismerősként iidvözlik. Dr. Du- sek László tápiószentmár- toni tanéi évek óta vívja harcát volt szolgálati lakása ügyében a helyi tanácscsal. S annak ellenére, hogy a rendszerváltás TSpió- szentmártonban is megtörtént, új ember került a település élére, a községházán folytatják a régi gyakorlatot: nem hajtják végre a jogerős bírói ítéletet. A tanács ugyanis pervesztes lett dr. Dusek Lászlóval szemben. A tanárember vesszőfutása Aféle állatorvosi ló lehet a tápiószentmártoni eset. Dr. Németh László, a köz- társasági megbízott panaszügyi referense még megyei tanácsi dolgozó korában foglalkozott dr. Dusek László ügyével. Azt is tudja, hogy mikor, milyen szabálytalanság történt a helyi tanács ügyintézésében, miként jutottak odáig, hogy a tanár szolgálati lakásának egy részét lebontották, gyümölcsöséből kizárták, a pincében tárolt — kezelésre váró — borához nem engedték hozzáférni. Most a tápiószentmártoni képviselő- testület fittyet hányva a bírói ítéletre, ismét csak a tanárra nézve hátrányos határozatot hozott. Dr. Dusek László nem tud érzelmi kitörések nélkül beszélni vesszőfutásáról. Az eltelt évek alatt kétszer kapott gyomorvérzést, belerokkant a harcba. A köztársasági megbízott irodájában is egyre csak pontokba szedett kérdéseit ismétli. Például azt, hogy joga van-e a testületnek semmibe venni a bírósági döntést? Dr. Skultéty Sándor szigorúan a tények, a jogi lehetőségek ismertetésénél marad, miközben próbálja nyugtatni a panaszost. Nekem azonban az jár a fejemben, vajon miért indított oly kíméletlen harcot annak idején az előző tanács a tanár ellen és miért folytatja ezt jogutódként az önkormányzat. Kiderül, dr. Dusek igazgató volt a tápiószentmártoni iskolában, ma már nem az, a helyhatósági választáson pedig polgármesterjelöltként indult. Az államtitkár megbeszélést javasol a tápiószentmártoni polgármesterrel, őszintén bevallja, jogi lehetőségei nincsenek, abban bízik, hogy rá tudja bírni a Dusek Lászlóval való megegyezésre. Ősz hajú hölgy a következő ügyfél. Méltányosságot kérne: férjét hét esztendeje tüdőrákkal operálták. Ennyi idő után már reménykedhetnek abban, a műtét sikeres volt, ám az orvos azt javasolta, költözzenek egy jó levegőjű helyre. Meghirdették a budai lakásukat, és találtak is egy szép, komfortos ingatlant Biatorbágyon. Környék után halvány mosoly Csakhogy a telek zárt- kert. Persze sokan élnek ott, lakásként használva a nyaralót, ám azok nem voltak kénytelenek feladni az állandó lakásukat. Az asszony sír: az önkormányzat elutasította kérelmüket, hogy minősítsék át a nyaralót családi házzá. Mondja, különösen azért fájlalja a lelketlen döntést, mert jogilag megtehetné a testület, mégis elutasították. Az államtitkár behívja a terület referensét, a hölgy panaszát jegyzőkönyvbe veszik, és mint fellebbezéssel foglalkoznak vele. Míg jön az ügyintéző, beszélgetnek. A férj még nincs hatvanéves. Azt remélik, hogy a csodálatos környezet, az erdő, a tó, a tiszta levegő, a kiskert új értelmet ad majd a beteg életének. A hölgy szívesen vállalja az áldozatot, hogy Biáróí járjon be naponta a pesti munkahelyére, ahol nyugdíjasként dolgozik. Mire az ügyintéző megérkezik, az asszony megnyugodva, halvány, bizakodó mosollyal az arcán távozik. A következő ügyfelek nem privát panasszal kopogtatnak. Ketten jöttek Verőcéről, aláírásgyűjtő íveket terítenek az asztalra. A faluban eddig négyszázan írták alá a petíciót, hogy legyen főállású polgármestere a településnek. Az államtitkár tájékoztatja őket, hogy akárhány aláírás kerül is az ívekre, arról, hogy főállású avagy tiszteletdíjas legyen a polgármester, a képviselő-testület dönthet csupán. A verőceiekből dől a panasz: a polgármester diktatórikusán irányít, nem tart fogadóórát. egyszerűen lehetetlenség beszélni vele. Húszezer forintra emeltette a havi tiszteletdíját, ötszáz kilométernyi gépkocsihasználati díjat szavaztatott meg magának horribilis telefonszámlákat csinál, ráadásul — mert nem bízik a hivatal apparátusában — a képviselők tudta nélkül félállású titkárnőt vett fel a községházára, hogy ellenőrizze a munkát és intézze a polgármester ügyeit. A panaszosok különösen azt nehezményezik, hogy a hétezer forintért alkalmazott államigazgatási „szakember" civilben varrónő és kutyakozmetikus. Kiderül, hogy a köztársasági megbízotti hivatalnak már volt dolga a verőcei polgármesterrel. Tiszteletdíja ugyanis törvénytelenül magas. A hivatal felszólította, hogy erről záros határidőn belül tájékoztassa a testületet. Mint a verőceiek hírül hozták, a polgármester ezt any- nyival intézte el, hogy ő bizony a húszezer forintot megérdemli. Dr. Skultéty Sándor tájékoztatja a verőceieket, hogy ő ebben az ügyben nem sokat tehet. Ha a polgármestert nem győzi meg a sok aláírás, akkor lelke rajta. Sajnos, a törvény nem ismeri a visszahívás lehetőségét. Viszont, ha biztosak abban, hogy főállásban polgármesterük nem vállalná a testület irányítását, a kilenc képviselőt kellene meggyőzniük. Ki milyen virágot szakít... Azért a verőceiek mégsem távoznak dolguk végezetlenül. Ugyanis egy másik ügyben — vandál fakivágások a falun átfolyó patak mentén — tud intézkedni a köztársasági megbízott. A bemutatott színes fénykép alapján erről az ügyről is jegyzőkönyv készül. Csodavárók? Notórius pereskedők? Folyton szélmalomharcot vívók? Kik a fogadónapi ügyfelek? Sokfélék, válaszolja a köztársasági megbízott. Van, aki „dörzsölt”, szinte kipróbálja az új hivatalt, s hozza az egy évtizede húzódó, többkilónyi aktában összegyűjtött panaszát. Előfordul, hogy az ügynek csak azt a felét adja elő, amely számára kedvező, így hetekbe telik, míg a hivatalban kinyomozzák az egészet. Ám mégsem ez a jellemző a fogadóóra látogatóira. A nagy többség valóban komoly, megalapozott panasszal érkezik. És úgy tűnik, megértik, hogy a köztársasági megbízott nem mindenható. Jogi tanácsot mindenki kap, sőt olykor többet is annál. Mint például a verőceiek. Hiszen ők azon túl, hogy meghallgatták, mit is mond a polgár- mester jogállásáról a törvény, azt is megtudhatták, mit tenne a köztársasági megbízott, ha azoknak az állampolgároknak a helyében lenne, akik tavaly szeptember 30-án — ma úgy érzik — rossz virágot szakítottak és nem szívesen szagolgatnák tovább ... Móza Katalin ISMERJÜK MEG A BIBLIÁT (13.) AZ EMBERI SZÍVBE ÍRJA BE AKARATAT Á Biblia az embert egyszerre írja le nagyra hivatott és esendő állapotában. Isten szándéka szerint az embernek erkölcsi tettekkel kell életét kibontakoztatnia. A jóra, igazságra és szentségre hivatott, de ezt személyes döntéseivel kell vállalnia. Az ember ugyanis erkölcsi lény, szabad akarata van, képes választani jó és rossz között. Elhivatottságában nem magára hagyott, teremtője, Isten áll mellette, akinek segítségére mindig számíthat. Az élet kísérője az esan- dőség is. Az ember erkölcsi voltában kudarcokat kénytelen megtapasztalni. Belsőleg érzi, hogy nem képes ösztöneit és vágyait személyes elhatározásának alárendelni, választásaiban nem tudja magát végérvényesen a jó mellett elkötelezni. Ismételten szembekerül Istennel, teremtőjével és jóakarójával, sőt el is fordul tőle. Adottságaival tehát élhet és naggyá lehet, de ellenkezőjét is teheti. Az izraelita történetírás az ember jó és rossz, Istenhez való hűség és hűtlenség közötti ingadozását Izrael történetének tükrében mutatja be. Feltűnő a nép tehetetlensége a megtérésre, Isten figyelmeztetéseinek befogadására. Ezt a tapasztalatot erősítik meg a próféták is. Jeremiás és Ezekiel megállapítják, hogy népük kezdettől fogva Isten ellen lázadt. Jeremiás a megtérésre, a jó és rossz közötti választásban a jó melletti döntésre való tehetetlenséget egy szemléletes képpel érzékelteti: „Megváltoztathatja-e bőrét a szerecsen, vagy a párduc tarka szőrét? És ti, vajon tudtok-e ti még jót tenni, amikor már úgy hozzá szoktatok a rosszhoz?” (Jer 13, 23). Majd ezt mondja még: „Csalárdabb az emberi szív mindennél, tele gonoszsággal. Ki lát bele titkos rejte- keibe?” (Jer 17, 9). S itt eljutunk a megváltás problémájához. Az Ószövetség kimondja: a bűn, esendőség, igazságtalanság, gyűlölet — igaz volt. Szentség, jóság ellentéteinek kettőssége kíséri végig az egyén és a közösség életét a történelemben. Hogyan tud az ember megszabadulni ebből a meghasonlottságból ? Egyedül csak Isten képes a feszültséget feloldani. Istennek ezt a szabadító tettét a Biblia nyelvén megváltásnak nevezzük. A Kr. e. 5. századtól kezdve egyre inkább tisztázódik Izrael hitében az Istentől készített megváltás mibenléte. Az ember számára szabadulását a bűntől, a rossztól, a gyengeségtől Isten uralmának eljövetele hozza meg. A történelem végén maga Isten nyúl bele az események menetébe, s a végső időben eljövendő isteni uralom az ember világának teljes átalakulását hozza magával. Elsősorban a próféták írják le ezt az állapotot, amelyet Izrael nemzeti történelmével és annak teljes megújulásával kapcsolnak össze. Isten országa meghozza a babiloniak által szétszórt nép ösz- szegyűjtését (Jer 30, 31), egy „szent maradékból” létrejön az új közösség, a végidő Izraelje (íz 4, 2 köv.). Az új állapot több mint evilági valóság: Isten kegyelmi tette révén jön létre benne az igazság, szentség, béke, megtérés és megbocsátás. Jeremiás és Ezekiel próféták szerint a jó és a rossz közötti választás, a megtérésre való tehetetlenség és a megtérésre szólító meghívás feszültségét nem az ember erőlködése, hanem Isten oldja fel, aki szere- tetében megbocsát az embernek és visszafogadja őt. Üj szövetséget köt népével és az emberi szívbe írja be akaratát (Jer 31, 31—34), új szívet ígér és lelkét kiárasztja az emberre. Isten tehát maga siet az esendő ember segítségére és átformálja benső világát, hogy képes legyen a jóra, igazságra, megtérésre. Az isteni uralom nemcsak Izrael sorsának, hanem az egyetemes emberi történelemnek beteljesedését is jelenti. Jahve, Izrael Istene egyúttal az egész emberiség Istene is. A próféták reménységgel tekintenek a jövőbe és vallják, hogy Isten o nemzeteket is üdvözíteni fogja. A végidőben ők is felismerik Izrael Istenében az egyetlen és igaz Istent (íz 2, 60, 66). Dániel könyvének tanítása szerint a világtörténelem célja Isten egyetemes uralmának eljövetele (Dán 2, 7). A történelem ítéletét zárja le, amelyben Isten megsemmisíti a gonoszság erőit, s utána megvalósul örökké való uralma, o szentek országa. A Biblia az életet a sötét színek mellett is reménységgel nézi. Bár az emberi gyöngeség rányomja bélyegét az egyed sorsára és a történelemre is, de van belőle szabadulás, és az emberi történelem jó véget ér. Nem az ember teljesítménye folytán, hanem Isten üdvözítő tette miatt. A bibliai megváltás-fogalom vallási természetű, mégis örök emberi problémát ragad pneg, amelynek megoldását oly gyakran reménytelennek látjuk. A Szentírás azt az örömhírt tanítja, hogy van szabadulás a jó és rossz reményi telennek látszó küzdelméből. Rózsa Huba, a budapesti Rom. Kát, Hittudományi Egyetem tanára
