Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-31 / 126. szám

Asztalitenisz Ehiiiükaniar Kupa Labdajátékos hétvége Hajráznak a labdarúgók, az utolsó három forduló követ­kezik. Így jó néhány csoportban ugyanazon a napon vívják valamennyi mérkőzést. Az NB I-es Vác Szegeden szerepel. Az NB IH-ban, az Alföldön csak két együttesünk játszik, a Gyu­la—Dömsöd meccs már sorra került. Az Érd—Dladém Duna­keszi rangadó mellett a megyei első vonalban a Szigetújfalu— Bugyi, Kartal—Iklad és Üllő SZTK találkozó ígérkezik a leg­érdekesebbnek. A kézilabda férfi NB I,B-ben két rangadót vívnak. Ceglédre látogat az özd, két Pest megyei kerül szembe a Dunai Kő­olaj—Pilisvörösvár találkozón. A megyei férfibajnokságban a rájátszásnál tartanak. Szentendrén rendezik az asztalitenisz Dunakanyar Kupa-via­dalt. Az első napon újonc- és serdülőszámok lesznek, a má­sodikon ifjúsági és felnőttviadal következik. Nemzetközi mo- tokrossz- és modellezőverseny tarkítja a programot. PÉNTEK GYEPLABDA. NB I. B cso­port : Vérmezői HC—Gödöllői SC (Budafoki út, 17,30). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak; Dunai Kőolaj—Pilisvörösvár (18), Csepeli Papír—Dunakeszi VSE (16), Ceglédi Agrokontakt —Ózd (18). NB II. Férfiak: MAFC—Csö­mör (18.30). SZOMBAT Asztalitenisz. A Dunakanyar Kupa első napja, újonc- és serdülőszámok (Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium, 9.30). GYEPLABDA. NB I B cso­port : Erzsébeti HC—Gödöllői SC (Téglaégető u., 11.30). KÉZILABDA. NB IB. Fér­fiak: Fóti Biöfarmer—Török- szentmiklós (Váci út, 15). Nők: Kazincbarcika—Váci Forte (17), Gödöllői SC—Debreceni Közút (16), Csepel Autó—Sírok (11). NB II. Nők: Solymári Pemü —Tatai HAC, Dorog—Pilisszent- iván, Komárom—Veresegyház, VOSE—K. Goldberger (mind 11 órakor). Férfiak: Környe—Váci Izzó (17), Iklad—Mátészalka (10), VOSE—Gödöllői SC (15). Megyei női bajnokság: Nagy- káta—Nagymaros (16), E.'d— Erdőkertes (16), Űri ÁFÉSZ— Verőce (16), Tököl—Isaszeg (11). labdarúgás, nb i: sze­ged SC—Váci Izzó (17). NB III. Duna csoport: Érdi VSE—Diadém Dunakeszi VSE (17, Nagy I.). A Kalitpos-Iirgjrn dülsűrgő párosok Neves vasszöcskések felednek a tápióbicskei kirosszoshagyományok! — Irtuk la púnk csütörtöki számában arra utalva, hogy június !-án, vasár­nap nemzetközi zónaversenyt rendez az Április 4. Motorosklub a sportág hívei által jói ismert Kalapos-hegyen. A nagjkátai testvéregyesület a Barátság SE segítségével még látványosabbá varázsolt pályán öt ország — Németország, Lengyelország, a Cseh és Szlovák Köztársaság, Ausztria és természetesen Ma­gyarország — élversenyzőinek részvételével a 80-125-250 köb­centiméteres géposztályban egyformán lesznek versenyek. A nyolcad- és negyedlite- res gépek nyergében a két jelenlegi hazai nagymenő — Balogi Zoltán (Astra MIC) és Horváth Pál (Sur­ján SE) — kívül természe­tesen babérgyűjtésre készül a ráckevei Nagy Ferenc, a gyáli Soóky Zsolt, valamint a bajnokság 4-5, helyén álló Lechky Zsolt, illetve a II. osztályban a nagykátai Ivánffy Csaba. Lapzártán­kig a külföldi versenyzők nevezési listája még nem állt össze, de bizonyos, hogy rangos külhoni me­zőny gyűlik össze. Csak egy érdekesség: egész biztosan indul a fiatalabb Kinigad- ner, a volt világbajnok öccse... A 80 köbcentimé­teres kategóriában a legna­gyobb esélyes ifi. Kökénye- si György, a Vega SE ver­senyzője. A házigazdák Skultéty Józsefet, Szabó Zsoltot, Kővágó Lórántot és Kovács Gábort indítják a különböző kategóriákban. S ha Tápióhicske, akkor természetesen lesz oldalko­csis verseny is. összesen tíz dübörgő párost várnak Németországból, Ausztriá­ból, Hollandiából és a csehektől. Ha lenne, alig­hanem félrecsúszna a Kala­pos-hegy bokrétája, amikor a tíz monstrum egyszerre elrugaszkodik a rajtgéptől. A rendezők egyébként szo­kásuk szerint más meglepeté­sekről is gondoskodnak. A 10 órakor kezdődő edzésre, illetve a 10 órakor induló versenyfu­tamokra érkező nézők helikop­teres sétarepülésen vehetnek részt. Egy szerencsés szurkoló pedig belépőjegyével egy né­metországi túrán való részvétel jogát nyerheti el . .. Vagyis úgy történik minden, mint a tápióbicskei mulorosklub fény­korában, Vereszki János r MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot , . , példány« ban, és kérem hogy az alábbi címre kézbesítsék; A megrendelő heve; ......................,,,,,,, Címe; ........................................[,..............,,,,,,............ A z előfizetés díja egy hónapra 221 Ft, negyedévre 663 Ft, félévre 1326, egy évre 2652 Ft, (A lap példá­nyonkénti ára hétköznap 8,60 Ft,-szombaton és ün­nepnapokon 9,50 Ft.) Az előfizetési díjat a'fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek kifizetem. a Iáit ás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül, az alábbi címre kérjük feladni, vidéken: Postahivatal, helyben: Budapesten: Postaigazgatóság, Hírlaposz­tály, 1360 Pf. 4. A hétköznaponként 12, szombaton 16 oldalon városi és körzeti oldalakkal tájékoztat oszág- ról, világról, szükebb pátriánkról. És ne feledje: en- nél olcsóbb napilapot nem kap! J Megyei bajnokság (ifi 15, fel­nőtt 17 órakor). I. osztály: Nagykőrös—Aszód (Viczkó). II. osztály. Északi csoport: Perbál—Pomáz (Szarka), Vá- mosmikola—Sóskút (Surman). Déli csoport: Sülysáp—Abony (Kolesár), Újlengyel—Örkény (Karcsú), Maglód—Vácszcntlász- ló (Bakos), Pónd—Délegyháza (Faragó), Új hártyán—Tápiósze- cső (Horváth M.), Túra—Nagy- káta (Geyer), Péteri—Kakucs (Üllőn, Zsiák), Cegléd II.—Mo- nor (Mócsai). MODELLEZÉS. Nemzetközi repülőmodellező-verseny (Döm­söd, 9). VASARNAP ASZTALITENISZ. A Dunaka­nyar Kupa második napja, ifjúsági és felnőttszámok (Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium, 9.30). KÉZILABDA. Megyei bajnok­ság. Férfi rájátszás. Az 1—4. helyért: Domony- Dabas (10), Tököl—Budakalász (10). A to­vábbi helyekért: Mogyoród— Abony (10), Erdőkertes—Vecsés (10), Tereske—Agrokontakt (10), Maglód—Nagymaros (16). Megyei női bajnokság: Érd —Gyömrő (11), Vecsés—Nagy- kála (11), Verőce—Isaszeg (11), Hernád—Tóalmás (11). N3 II. Nők: Göd—Derecske (15). Férfiak: Gyömrő—Tisza- földvár (11). KOSÁRLABDA. Megyei mini fiúbajnokság (Nagymaros, 9.33). LABDARÚGÁS. NB III. Alföl­di csoport: Dabasi Fehér Akác —Miske (17), Csongrád—Ceglé­di Kossuth-Honvéd (17). Mátra csoport: Bélapátfalva—Dány (17), Borsodnádasd—Bag (17), Duna csoport: RTK—Dunai Kő­olaj (17, Cserna), Gödöllői SC —Malév (17, Kálmán). Megyei bajnokság (az ifjúsá­gi előmérkőzések 15, a felnőtt- találkozók 17 órakor kezdődnek az eiöl állók otthonában). I. osztály: Dunavarsány—Pilis (Födi), Kartal—Iklad (Horváth J.), Pilisvörösvár—Szentendre (Kollár), Szigetújfalu—Bugyi (Heves megyei játékvezetők), Üllő—SZTK (Boros L.), Her­nád—Tápiószentmárton (So­mén), 16 órakor: Fót—GEAC (Toldi). II. osztály. Északi csoport: Vecsés—Törökbálint (Bállá), Göd—Halásztelek (Csorba), Ve­rőce—Tököl (Zagiba), Hévíz- györk—Budakeszi (Piróth), Nagymaros—Kiskunlacháza (Bódi), Budaörs—Szokolya (Tompái), MODELLEZÉS. Nemzetközi repülőmodellező-verscny (Döm­söd, 9). MOTORSPORT. Nemzetközi motokrosszviadal (Tápióbicske, edzések 10, versenyek 13 órá­tól). R. L. IVví Megye* U írtam i--tmW. Modellezők Nemzetközi verseny A hazai repülőmodclle- zők jelentős eseménye lesz szombaton és vasárnap Dömsödön. A Cavalloni Sportegyesület nemzetközi versenyt rendez, amely már ötödik éve a Világ Kupa egyik fordulója. A viadalra 12 országból 180 nevezés érkezett. Részt vesz a vi­lágbajnokságra készülő teljes magyar válogatott keret, közöttük a múlt évi magyar Európa-bajnek, Maczkó Oszkár is. Az ese­mény mindkét napon 9-től 16 óráig tart. Az érdeklődők a Dömsöd—Apaj közötti út­ról a kitett jelzések alapján találhatják meg a verseny színhelyét. Kohl, Miítarrand Csúcs Ha az Olympíque Mar­seille balul sikerült rész­vétele a BEK-döntöben fel is bolygatta a megszokott rendet a francia—nyugat­német csúcstalálkozón, Francois Mitterrand és Hel­mut Kohl számos kérdést tudott megvitatni azt meg­előzően, hogy együtt nézte meg a mérkőzést. Kohl kü­lön megbeszélést folytatott Edith Cressonnal, az új francia miniszterelnökkel. A szakvezető azt üzente... Focistapalánták A „Bácsi, kérem, hol lehet itt focizni?*» akció kere­tében második mérkőzésüket játszották tegnap a Pest megyei labdarúgó-palánták. Kecskeméten, a szomszéd megye elleni visszavágón 1-0-s f^licio-beli vezetés után végül 3-0-ra diadalmaskodtak. Lasán és Barát lőtt a hálóba, a harmadik találat öngól volt. A PLSZ utánpótlás-bizottságának vezetője, Gulácsi Sándor elmondta, míg a srácok az első találkozón a remek technikai felkészültségükről tettek tanúbizony­ságot, most inkább 'küzdeni tudásból vizsgáztak jelesre. Akadt ugyanis tegnap 8-10 gólhelyzet, de az összponto­sítás hiányzott a fiúkból. Ezen azonban egyáltalán nem lehet csodálkozni, hisz nem egy lurkó tegnapelőtt is játszott mérkőzésen, és sokuknak hajnalban kellett fel­kelnie, hogy reggel 7.30-ra a szövetség székhaza elé ér­jenek. És mint kiderült: valamennyien végignézték a labdarúgó BEK-döntőt, amely késő este fejeződött be. Miután a Pest megyei fiatalok összesítve 11-0-s gól- különbséggel jobbnak bizonyultak Bács megyei tár­saiknál, a két szövetség négy-négy szakembere az előb­biből 10, az utóbbiból 6 fiút javasolt a közös csapatba, amely a rendezvénysorozat országos döntőjében szere­pel majd. Eszerint Balázs István és Barát József (Abony), Egervári Csaba és Varjú Gábor (Veresegy­ház), Storecz Gábor (Aszód), Nemes Csalja (Dunabog- dány), Körmendi Tibor (Érd), Fleismann Attila (Nagy­kőrös), Lasán János (Pilis), Szilágyi Csaba (Tápiósze- cső), valamint a tartalék Bálint István (Monor) már az MLSZ-tői kap meghívót a további küzdelmekre. Amikor hazafelé, Kecskemét határában kihirdették a szakvezetők a „továbbjutók** névsorát, s utána bősége* ebédre invitálták a lurkókat, néhányan a „kimaradók’1 közül enni sem kívántak. Pedig nincs okuk az elkese­redésre. Gulácsi Sándor ugyanis elmondta, számon tart­ják ezeket a tehetséges srácokat, s mivel ők még na­gyon fiatalok (1977. augusztus 1. után születtek), bár­melyikükből lehet neves labdarúgó. És a továbbiakban is ők alkotják Pest megye korosztályos válogatottjait. Amíg csak ki nem nőnek az ifista korból, illetőleg le nem igazolja őket valamelyik egyesület. A szakvezető azt üzente: nehogy felhagyjon valamelyikük is a lab­darúgással ! — Kántor — Az országos döntő előtt Csupa kis Kaszparov Zsámbékon tartották a me­gyei sakk-diákolimpia döntő­jét. A megjelenteket Hrubos József igazgató köszöntötte, majd Németh Lajos MDST- szakreferens emlékezett a sakkolimpiák történetére. Ez­után Solymosi László, a megyei sakkszövetség elnöke ismertet­te a fontosabb szabályokat. A közel hétórás küzdelemben volt izgalom bőven. Minden csoportból az első két helye­zett jutott a június 24—27-én Zsámbékon megrendezésre ke­rülő országos döntőbe. Alsósok. Lányok: 1. Palotai Piroska, 2. Guba Julianna (szentendreiek), 3. Szőke Ka­rola (Veresegyház). Piroska biztosan végzett az első helyen 100 százalékos eerdménnyel. Fiúk: 1. Varga Ádám (Ve­resegyház), 2. Greguss Csaba (Dunakeszi), 3. Horchy Mar­cell (Kösd). Volt izgalom bő­ven, a második és harmadik helyről végül a sorsolás dön­tött. 6. osztályos leányok: $• Dudás Ágnes (Zsámbék), *. Milus Krisztina (Cegléd, Tán­csics), 3. Balázs Éva (Tahitót- falu). Ágnes 100 százalékot eredménnyel nyert, ő is és • második helyezett Krisztina új­ra ott van az országos döntőn. Fiúk: 1. Rácz Roland (Duna- haraszti), 2. Bállá Péter (Gom­ba), 3. Mincsovics Gergely (Szentendre). A 2—4. helyezett között a Bucholz döntött. 7—8. osztályos leányok: I* Lénárt Judit (Dunaharaszti), t. Neubrandt Zsuzsanna (Tahi- tótfalu), 3. Horváth Katalin (Aporka). Az 1—4. helyezett között a Bucholz döntött. Fiúk: 1. Bagyánszki Attila (Vác, R.), 2. Mincsovics Mik­lós (Szentendre), 3. Papp Gel- lért (Szentendre). Attila nyert Miklós ellen, a második hely sorsát itt is a Bucholz döntöt­te el. S. L. Mápi’úzaíos díszletek, csodá*» atléták Faensa, hősök városa Nemhiába illetik helybéliek és külföldiek egyaránt a „la bella” (a szép) jelzővel Firenzét. Az Arno partján épült me­sés település, Toscana tartomány fővárosa a turisták ezrei­nek zarándokhelye. Történelmi magja, a Piazza della Signoria méltán világhírű, a teret keretező Palazzo Vecchio, valamint a Loggia dei Lanzi, lia máshonnan nem is, de képeslapokról, útikönyvek illusztrációiról mindenkinek Ismerős. A téren áll Michelangelo csodálatos alkotásának, a Dávidnak másolata, és a szinte elviselhetetlen nyári forróságban enyhet adó nagy Neptun-kút szoborcsoportja. Ez a páratlan műemlék együttes az év minden napján sok érdeklődőt vonz, ezen a szombat délutánon azonban a téren nyüzsgő mintegy háromezer em­berből talán egyet sem kötött le az építészeti remekművek csodálata. Amatőrök és profik, kocogok és neves versenyzők, korra, nemre való tekintet nélkül, lázas izgalommal készülőd­tek az ultrafutók nem hivatalos világbajnokságának rajtjára. Az előttük álló óriási feladat, a kimondottan nehéz útvonalon teljesítendő 160 kilométer foglalkoztatta minden idegszálukat. Bizony amíg Faenza fő­terén, a Piazza del Popolón felállított célba érkezhet­tek, nem csak az irdatlan távval és egymással kel­lett megküzdeniük. A cso­dálatos toscanai tájon ve­zető út igencsak emberpró­bálónak bizonyult, főleg az előírt penzum első fele, a 29.-től az 50. kilométerig KAZAN A GYÁRTÓTÓL Kétaknós, folytonégő kazánok, 22-től 45 kW-ig, termelői áron előjegyeztethetők. KOSSUTH SZAKSZÖVETKEZET vasipari ágazat Vasad, Bem u. 57. Telefon: Vasad, 11. szerpentinszerűen emelkedő szakasz jelentett nem min­dennapi akadályt. A magyarok, a Pest Me­gyei Atlétikai Szövetség szakmai felügyelete alatt tevékenykedő Szupermara- ton Futóklub versenyzői fantasztikusan kezdtek, a 10 ezer méternél felállított ellenőrzőponton hihetetlen­nek tűnő idővel Bogár Já­nos futott át elsőként, Fa­zekas Lajos pedig harma­dikként. Az első hölgyként a szovjet Nagyezsda Zu- merova tűnt fel a mezőny­ben, őt követte a brit Adams, majd az egyetlen magyar női induló, Vass Márta érkezett a fiesolei állomáshoz. Harminc kilométerig nem is nagyon változott a hely­zet, a 400 méterről 913 mé­teres magasságra kúszó szerpentin azonban alapo­san megrostálta a mezőnyt. A bődületes emelkedőnek lett áldozata Fazekas is, aki feladta a versenyt, de a saját maga által diktált tempótól elfáradó Bogár János is jelentősen t’issza- esett. A bokasérüléssel baj­lódó Vass Mártán is majd­nem kifogott a meredek szakasz, a német Birgit Le- nartz befogta és megelőzte. Szekeres János tanítványa aztán a hegytetővel a holt­pontot is maga mögött hagyta, a lejtőn új erőre kapott, s már láthatóan nem foglalkoztatta a ver­seny feladásának gondola­ta: vetélytársnői üldözésébe fogott. Időközben alkonyodott, majd sötétség borult a táj­ra, de az út mellett álldo­gáló, lelkesen biztaitó ola­szok nem lankadtak, tapsol­va ünnepelték az elhaladó­kat. Éjjel fél tizenegy után érkezett az első futó a faenzai célegyenesbe, a brazil Valmir Nunes új útvonalcsúccsal, 6 óra 35,36 perces idővel érkezett a dobogó tetejére. Franciák, majd németek követték tisztes távolsággal a Sao Paoló-i atlétát, s a 14. he­lyen a kis magyar csapat hatalmas örömére Szűcs Antal futott a fényárban úszó főtérre. A 25 éves Szűcs bravúrját, ha lehet, még tovább növeli az a tény, hogy először teljesí­tette a 100 kilométeres tá­vot. s ráadásul futócipője hatalmas víz-, majd vér­hólyagot csinált lábára, egyik körme is leszakadt 25 kilométernél így cipőt kellett cserélnie. Bogár Já­nos 19. helyezett lett, majd a következő magyar, már jóval éjfél után, Vass Már­ta volt. A kissé férfias külsejű brit Eleonor Adams Ro­binson teljesítette a höl­gyek közül egyedül 8 óra alatt a távot, közel 15 per­cet verve a szovjet Zume- rovára, s 25-öt az eddigi útvonalrekordot tartó Vass Mártára. A csinos magyar lány hősies küzdelme világ- bajnoki bronzérmet ered­ményezett, bár idejével és teljesítményével ő maga korántsem volt elégedett. A sztárok „mennybeme­netele” után még órákig ün­nepelt a célnál a közönség, s hajnalig folyamatosan ér­keztek a futók. A harma­dik magyar férfi, Kasnyik János 53. lett 8 óra 28 per­ces idővel élete második 100 kilométeres versenyén. Az Vltrafutók Magyaror­szági Szövetségének elnöke, Volford László is példamu­tató küzdelemben abszol­válta a távot, a teljesen amatőr Bogdány Tiborral párban, 9 óra 23 perc után a 114. helyen zárt. Nemes Attila érkezett a magyarok közül utolsóként, de nem is 288. helye vagy időered­ménye lényeges, hanem az, hogy társaival együtt le­győzte önmagát, s a félel­metes, emberfeletti, de mégis leküzdhető távolsá­got. Németh Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents