Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-31 / 126. szám
1991. MÄJUS 31., PÉNTEK Hány ujja van az önkormányzatnak? Értekezlet bérvitákkal Tizenhat éves „házasság” után — közel fél éve —, Felsopakony elvált Gyáltól, és az önálló fejlődés útjára lépett. Hátrányos helyzetű faluként jóformán a nulláról indult, jobban be kell osztania a pénzét, mint más szerencsésebb helyzetű településeknek. E meggondolásból kurtították meg a pedagógusok számára adható béremelést is, nem számolva a következményekkel. A falu általános iskolájának tantestülete — túl az anyagi veszteségen —, munkája lebecsülését vélte felfedezni e lépés mögött. I. ÉVFOLYAM, 66. SZÄM DA^SI xzrvMa MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN, SZOMBATON Kentád vendége mi a megyei rendőrfőkapitány Háború békében Kel rangos vendége is volt a májusi polgármesteri munkaértekezletnek, melyet ez alkalommal Hernádion tartottak meg a Dabas körzeti polgármesterek. Kollégáin kívül dr. Komáromi István rendőr alezredest, Pest megye rendőrfőkapitányát, és Balogh János honvéd alezredest, az MII Pest Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság pa- rancsnokhelyetteset köszöntötte Zsadányi Lászlóné, Her- nád polgármestere háziasszonyi minőségében. Pletykák, rágalmazások indultak romboló útjukra, hol az iskolát, hol a polgár- mesteri hivatalt célozva meg. A tanárok a szülői értekezleten is a béremelésről és egyéb sérelmeikről beszéltek, amit a képviselő- testületben természetesen nem nézték jó szemmel, és egyre inkább úgy érezték, zsarolják őket. Néhány napja a köztársasági megbízott vizsgálta ki az esetet. Az eredmény várható volt; jogsértés nem történt. Az önkormányzat a kötelező tízszázalékos béremelésen felül további tíz százalékot szavazott meg, a többi pénzt — szigorúan az iskola számára elkülönítve — dologi kiadásokra, jutalmakra tette félre. Csakhogy a környező települések többségében kiosztották a pedagógusoknak a maximális harminc százalékot. Felsőpakonyban korábban is igen alacsonyak voltak a bérek, most, • húszszázalékos fizetés- emelés hatására tovább nőttek a különbségek. Békés úton Május 27-én a tantestület összevont szülői értekezletet tartott, melyre meghívta a pedagógus-szakszer vezet illetékes vezetőit és az ön- kormányzatot is. Tóth Antal, az iskola igazgatója elmondta, hogy nem akarnak senkit az önkormányzat ellen hangolni, nem céljuk az ellentétek kiélezése, békés úton keresik a megoldást. Sérelmezte, hogy nem Körzeti bajnokság A serdülők A körzeti labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában a két élcsapat biztosan szerezte meg a bajnoki két pontot, így az élen a helyzet változatlan. Dabas ÉKÜ—Öcsa 3-1 (1-0) Dabas, 250 néző. V.: Kofán M. (Kiss I., Kocsis J.). A hazai csapat az első félidőben többet kezdeményezett és vezetést szerzett. A második játékrészben újabb gólt ért el. 2-0 után szépített az Öcsa, majd utána a hazaiak rúgtak gólt. A mérkőzést megérdemelten nyerték. Gl.: And- ristyák (2) és Kovács F„ ill. Pokornyik. Alsónémedi—Gyál 1-1 (1-0) Alsónémedi, 100 néző. V.; Jeszenszki P. (Esztári V., Szűcs K.). Az alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen eredmény született. A hazai csapat tavasszal még nyeretlen. Gl.: Beke, ill. Pongó. Jó: Juhász J. és Nagy T., ill. Erdei és Pongó. Ta'.árszentgyörgy—Inárcs 0-3 (0-1) Tatárszentgyörgy, 100 néző. V.: Kotán S. (Zelen J.). A vendégek jól kezdtek, gólt rúgtak, amit a hazaiak az első félidőben jó játékukkal kiegyenlíthettek volna, sőt, de a nagy helyzeteket kihagyták. A második félidőben a vendégek rákapcsoltak, és biztos győ8 ^Q%wfaP hívták meg a költségvetés tárgyalásakor, korábban nem hallgatták végig, amikor felsorolta volna az iskola anyagi igényeit, és a legújabb mulasztást: a polgármester nem terjesztette fel a megyéhez a pedagógusnapi kitüntetéseket! Számba vette, hány pedagóguslakás van tulajdonképpen — fele annyi, mint amennyivel a polgármester számol —, azok egy része is csak szükséglakás. Pedagógusból viszont kéne még néhány. Ki is írták a pályázatot, a polgármester jóváhagyta, majd elvette az egyetlen üresen álló pedagóguslakást, amire a kiválasztott jelentkezők számítottak. A szülő emlékszik Sztancs János beismerte, ebben az esetben hibát követett el, de hivatkozott arra a további 18 jelentkezőre, aki nem akart Felső- pakonyra költözni. Üjfent elmondta, hogy a rohamosan szaporodó betörések számát csak egy rendőr állandó jelenlétével lehet némileg csökkenteni, akinek viszont itt kell laknia. Az ő részére vették el az üresen álló pedagóguslakást. A kitüntetésekkel kapcsolatban előadta, hogy semmiféle jelzést, felszólítást nem kapott, kezdő polgármester lévén nem tudta, hogy ez is a feladatai közé tartozik. A felszólaló pedagógusok elkeseredetten szóltak megélhetési nehézségeikről. Egyikük emlékeztette a falugyűlésen elhangzottakra, befejezték zelmet arattak. Gl.: For- czek, Kaldenecker és Svarcz A. Jó: Tokics és Or- dasi, ill. Bodó, Kurucz és Szabó. Felsopakony—Táborfalva 1-0 (0-0) Felsopakony, 100 néző. V.: Simon S. (Lukácsik J.). Egyenlő erők küzdelme. Mindkét csapatot egy-egy félidőben a szél támogatott. A mérkőzés az utolsó előtti percben dőlt el egy okosan lőtt góllal (Zsolnai). Egyébként a csereként beállt játékos jó játékával hozzájárult a győzelemhez. Gl.: Zsolnai I. Jó: Zsolnai, Nyit- rai, Mészáros és Csőszl, ill. T. falvai védelem. 1. Inárcs 20 17 1 2 70—13 35 2. Dabas ÉKÜ 20 15 4 1 49—15 34 3. Táborfalva 20 9 4 7 29—28 22 Ifjúsági eredmények: Dabas ÉKÜ—Öcsa 0-2, Alsónémedi—Gyál 3-1, Felsopakony—Táborfalva 7-0. 1. Felsopakony 16 13 — 3 47—16 26 2. Gyál 17 9 2 6 50—21 20 3. Alsónémedi 18 8 4 6 43—30 20 4. Ócsa 16 8 4 4 39—26 20 Serdülőeredmények: Hernád—Bugyi 1-5, Inárcs —Űjlengyel 18-1. A még nem közölt eredmények: Dabas ÉKÜ—Bugyi 1-2, Bugyi—Újlengyel 14-0. A serdülőba jn okság véget ért. bajnok Kakucs csapata. AZ UTOLSÓ FORDULÓ Vasárnap: 15 és 17 órakor Öcsa—Táborfalva, Inárcs—Gyál, Felsopakony —Dabas ÉKÜ, Alsónémedi—Tatárszentgyörgy (17 órakor). amikor az alpolgármester így jellemezte 8 ezer forintos tiszteletdíját: „hidegvízre sem elég!”. Az itteni tanárok nem tiszteletdíjként, hanem napi nyolcórai munkáért kapnak ennyit. Megtehetik, hogy mellékfoglalkozás után néznek, de annak a hivatásuk — vagyis a gyerekek — látnák kárát. Nekik az a dolguk, hogy minden energiájukat a tanításba, nevelésbe fektessék. Az ingázók attól félnek, hogy a továbbiakban az utazási költségtérítést is megvonják tőlük. Ez olyan érvágást jelentene, ami valószínűleg munkahelyváltoztatásra kényszerítené őket. Egy szülő arra az időre emlékezett vissza, amikor a tanárok hiánya miatt a gyerekek órákat töltöttek felügyelet nélkül, jobb esetben helyettesítővel, hozzáfűzte, hogy nem szeretne még egyszer hasonló körülményeket megérni! A polgármester válaszában — sokadszor — hangsúlyozta, hogy ezt az ügyet nem lehet a falutól elkülönítve, pedagógusproblémaként tárgyalni. Legyenek tekintettel Felsopakony helyzetére, és ne az önkormányzatot tegyék felelőssé egyedül a korábbi évek mulasztásaiért. Megértik, de... A pedagógus-szakszervezet képviselői elmagyarázták a 30 százalékos béremelések hátterét. Az eredeti megállapodásban, melyet még a Németh-kor- mánnyal kötöttek, 40 százalékos emelésről volt szó, több lépcsőben. Ez mára úgy módosult — mint ismeretes —, hogy tíz százalékot a központi keretből adnak, 20 százalék sorsát pedig rábízzák az önkormányzatokra. „Tiszteletre méltó a gazdaszemlélet — szögezték le a szakszervezet képviselői —, de ne feledjék, hogy ők a tantestület munkáltatói.” Megértjük, ha úgy érzik, bármit lépnek, valamelyik ujjúkat harapják meg, de miért éppen az általános iskola tantestülete legyen az a bizonyos ujj?" (pachner) A két magas beosztású tisztet nem ok nélkül hívták meg az ülésre, a polgár- mesterek választ kívántak kapni egy sor vitás kérdésre. Elsőként Balogh alezredes felvázolta azokat a feladatokat, melyek az önkormányzatokra — ezen belül is a polgármesterre és a jegyzőre — hárulnak hadkiegészítési és mozgósítási témában. E feladatok kétoldalúak. Egy részük az MH- val való korrekt partneri kapcsolatokat, másrészt a bevonulok és azok csaladjának az érdekvédelmét szolgálják. Lakóhelytől távol A kötetlen beszélgetés során felmerült az a probléma, hogy még mindig sok az olyan kiskatoíta, aki a lakóhelyétől meglehetősen messziről kap behívót, száz Pest megyei fiatal közül negyven Dunántúlra ás a határvidékre kerül szolgálatra. Balogh alezredes szerint a Honvédség teljes mértékű átszervezésével ez az arány javulni fog, mint ahogy más vonatkozásban is száimos pozitív intézkedéssel köny- nyítették a sorkatonai szolgálatot. Dr. Komáromi István ez alkalommal is rászolgált hírére, valóiban szuggesztív jelenség, magával tudja ragadni a hallgatóságát. Szókimondó, nem köntörfalaz, volt bátorsága a jelen köz- biztonságot emigyen jellemezni: háborút viselünk békében. Fegyveres bűnözők •— Mind többször fordul elő, hogy a bűnözők fegyvert fognak, sőt rá is lőnek a rendőrre. És mind gyakrabban hallani, hogy u rendőr visszalő. Ez esetenként megosztja a közvéleményt vagy a fegyverhasználat jogosságát vizsgáló ügyészi elbírálást, s nem kizárt, hogy az illetőt elmarasztalják. Ennek az is az egyik oka, hogy idejét múlta néhány törvényünk, át kéne őket ériékelni vagy újat alkotni. A demokratikus jogállamiságot csak megfelelő törvények garantálhatják. Olyanok, melyek nem adnak lehetőséget a visszaélésre, ugyanakkor biztosítják a jó rendőri munka feltételeit. Az igazi demokráciákban az állampolgár pontosan tudja, hogy mik a jogai, de azt is tudja, hogy mik a kötelességei. A jelen magyar társadalomban a rosszul értelmezett demokrácia miatt az állampolgár még egy rutinigazoltatást sem hajlandó lenyelni,• s pontosan a demokráciára hivatkozva akadályozza a rendőr munkáját. Az általános elemzés után a rendőrfőkapitány a térség helyzetét értékelte, majd külön kitért a dabasi rendőr kapitányi státus betöltésének részleteire, ami Viszont szervesen összefügg a közbiztonsági helyzettel Mint az ma már tudott a térségben, tehát nem követünk el vele indiszkréciót, dr. Mohácsi János rendőr- őrnagy, a Dabasi Rendőr- kapitányság megbízott vezetője nem nyerte el sem a szakemberek, sem a térség polgármestereinek a támogatását, noha egyedül pályázta meg a rendőrkapitányi tisztséget. — A pályázati rendszer újszerű, s ezért előfordultak zökkenők. Volt olyan rendőrkapitányság, ahová több tehetséges tiszt is pályázott, de volt olyan, ahová egy sem. Ez történt Dobáson is, Mohácsi őrnagy kivételével sem az ottani állományból, sem máshonnan nem jelentkezett pályázó. Ilyen esetekben a törvény lehetőséget teremt a rendőrfőkapitánynak, hogy saját belátása szerint megbízzon valakit a feladat ellátására egy meghatározott időre. Éltem a jogommal és Miskolcról kértem fel egy fiatal, a posztra allcalmas, jó képesítésű szakembert. Hivatalosan június 17-én veszi át a kapitányságot egyéves megbízatással. (Rövidesen közöljük az új rendőrkapitánnyal készített interjút.) Büntetés, leváltás Dr. Komáromi igyekezel visszafogottan minősíteni a dabasi kollégák munkáját, minősítette viszont az a példátlan visszaélési kísérlet, amit két Örkényre kihelyezett rendőr kísérelt meg egy táborfalvai betörés kapcsán, és amiről az ottani polgármester, Laczkó János tájékoztatta a jelenlévőket. (A történtekre azért nem térünk ki részleteiben, mert dr. Komáromi hozzájárult a ügy aktáiba való betekintéshez, hogy tiszta képet kapjunk az esetről, s erről olvasóinkat is tájékoztatjuk. — Nem célunk és nem érdekünk eltussolni az ilyen anomáliákat — mondta a rendőrkapitány. — liven esetekben — ha máshol’ is előfordul — élek a rámruházott jogokkal, megbüntetem vagy leváltom az illetékes vezetőt. A korrupt rendőrt legfeljebb rettegik. Nekünk korrekt rendőrökre van szükségünk, akik a feddhetetlenségükkel érdemlik .ki a polgárok bizalmát. Értékelve az elhangzottakat, a májusi polgármesteri ülés megint azt bizonyította, hogy nagy szükség van az ilyen közös konzultációkra. Maiula Gy. Oszkár dabasi hírlap Verető munkatárs: Matula Gy. Oszkár. • Munkatárs: Pachner Edit. • Fogadónap minden hétfőn 14-től 17 őriig a szerkesztőségben. Címünk : Bp. vili. kér.. Somogyi B. u. 6. sz. Pf.: síi. ír. SZ. 144«. Telefon: 138-2TO9/283 Folytatják. Jó fél éve már annak, hogy leállították az újhartyáni tornaterem építését, mely részben az iskolai sportoktatást, másrészt a község teremsportját lesz majd hivatott szolgálni. Az építkezés nem anyagi okok miatt szünetelt, hanem mert felmerült néhány adminisztratív jellegű probléma. Az építkezéshez nem kérték meg az Országos Műemlékvédelmi Hivatal hozzájárulását, noha erre szükség lett volna, lévén, hogy a tornaterem a műemléknek nyilvánított katolikus templom szomszédságában kapott helyet. A terveket sem egyeztették az OMYH-val, s mint utólag kiderült, a tornaterem stílusa jócskán elütött a templométól, nem illett bele a környezetbe. A fenti problémák most rendeződtek, közben az újhartyáni önkormányzat pályázatot hirdetett ki a munkálatok folytatására. A pályázatot a hernádi Március 15. Termelőszövetkezet nyerte el. Az építkezés összköltségei mintegy 26 millió forintot tesznek ki. A munkálatok felügyeletével és ellenőrzésével egy tapasztalt műszaki szakembert bízott meg a polgármesteri hivatal. Az előzetes felmérések alapján az épület még ebben az évben elkészül. (Kép és szöveg: Tunner Pál) ♦