Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-27 / 122. szám

Kétszáz a megyében Vandálhizfos telefonok A lakosságnak sok bosz- szúságot, a postának nagy károkat okoznak azok a garázdák, akik az utcai te­lefonfülkék készülékeinek rongálásában lelik örömü­ket. Rövidesen kínos meg­lepetés érheti őket, ha ve­szélyes tudományukat azo­kon a szép, kék színű utcai telefonokon próbálják ki, amelyeket a napokban kez­dett felszerelni a posta. A dél-afrikai Telfor cég­től vásárolt vandálbiztos készülékek vastag acélle­mezből készültek. A nem­zetközi tapasztalat szerint ellenállnak minden rongá­lási kísérletnek. Aki pedig mégis megpróbálja, nem­csak csalódást, hanem kel­lemetlen meglepetés is ér­heti, mert az illetéktelen beavatkozásra működni kezd a központban a vész­jelző, ami megmutatja, ho­vá kell sietniük a rendőrök­nek. Az új típusú készülékek­ből a Távközlési Vállalat egyelőre kétezer darabot vásárolt. A legtöbb a fővá­rosba kerül, de 200 darab jut belőle Pest megyébe is. Legelőször az idegenforgal­mi övezetekben s a megye nagyobb városainak forgal­mi csomópontjain kerülnek elhelyezésre. A készülékek azzal is a közönséget szolgálják, hogy bármilyen más telefonról hívhatók azok a számok, amik az új típusú berende­zéssel állnak kapcsolat­ban. A hívható utcai tele­fonok számát a tudakozótól lehet megkérdezni, de a jelzett fülkékben is nagy táblákon jelzik a közönség­nek. K. Z. LAKÁSKULTÚRA, KERT, SZABADIDŐ KÖZÖS FEDÉL ALATT • SZÍNRE SZÍNT A KERTEK KIRÁLYNŐIÉ • KÉKES-SZÜRKE TIMPANONOK KELLEMES KÖRNYEZETBEN O PANEIPÁLYÁZAT i r P ÖZETEKRE GUMI \ nagy fogai mazásgátló jótékony akció A jelentés négy orszá­got nevez meg, amelyekben az AID a legnagyobb sike­reket érte el a népességnö­vekedés visszafogásában: Thaiföldet, Indonéziát, Bangladesi és Mexikót. Szá­mottevő eredményeket si­került elérni Kenyában, Zimbabivában, D él-Koreá- ban, Kolumbiában, Brazí­liában, Marokkóban, Tu­néziában, Jamaicán és a Dominikai Köztársaság­35 év alatt több mint 7,5 milliárd gumi óvszert kül­dött szét a világba az Egye­sült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (AID), de egy most közzé­tett jelentés szerint a né­pességnövekedés korlátozá­sát szolgáló amerikai segít­ség meglehetősen szelektív módon csupán kevés or­szágra koncentrálódik, — Az amerikai segítség jórészt a politikailag fon­tosnak tekintett, de vi­szonylag alacsony lélekszá­mú országoknak jutott — állítja a Population Refe­rence Buceau nevű magán­kutatócsoport, amely a né­pességnövekedés korlátozá­sáért száll síkra. A jelentés egyik szervezője dr. Joseph Speidel, a szervezet elnöke. aki 1983-ig az AID népese­dési irodájának ügyvezető igazgatója volt. — 1990-ben az AID a korábbinál jóval kevesebb, elhanyagolható összegű, mindössze 1,5 mil­lió dolláros népességkorlá­tozási segítséget nyújtott a 850 millió lakosú Indiá­nak, 1991-ben pedig telje­sen megszüntette a segít­ségnyújtást. Ugyanakkor, főleg politikai megfontolá­sokból. a szervezet 8,6 mil­lió dollárt kíván költeni családtervezésre az alig öt­millió lakosú Salvadorban. 1965—1990. között az AID 650 millió dollárért vásá­rolt gumióvszert, s 1,6 mil­liárd adag fogamzásgátló tablettái és mintegy 55 mil­lió darab méhen belüli fo­gamzásgátló. eszközt szer­MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot . . . példány­ban, és kérem hogy az alábbi címre kézbesítsék: A megrendelő heve, Címe: ............................................................^ A z előfizetés díja egy hónapra 221 Ft, negyedévre 663 Ft, félévre 1326, egy évre 2652 Ft. (A lap példá­nyonkénti ára hétköznap 8,60-Ft, szombaton és ün­nepnapokon 9,50 Ft.) Az előfizetési díjat a'fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek kifizetem. ♦ ♦♦••••» • • ’•«••••* aráit ás A megrendelőlapot borítékban bérmentesítés nélkül, az alábbi címre kérjük feladni, vidéken: Postahivatal, helyben: Budapesten: Postaigazgatóság, Hírlaposz­tály, 1360 Pf, 4, A " Hétköznaponként 12, szombaton 16 oldalon városi és körzeti oldalakkal tájékoztat oszág- ról, világról, szűkebb pátriánkról, És ne feledje: etv , rtél olcsóbb napilapot nem kap! PÉCEl NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK POLGÁRMESTERI HIVATALA pályázat útján megvételre, bérbevételre, hasznosításra felajánlja a Pécel központjában levő, az önkormányzat tulajdonát képező, épületét, amely kb. 700 m3 szintterületű, alápincézett, földszintből + 2 emeletből áll, szerkezetkész állapotban van. Részterületként is megpályázható. A pályázat részletes anyaga átvehető a péceli polgármesteri hivatalban, a műszaki csoportnál, mindennap 8-tól ló óráig, cím: Pécel, Kossuth tér 1. 2119. A pályázatok benyújtásának határideje: július 10-e. A polgármesteri hivatalhoz írásban benyújtott pályázatokat, az erre a célra létrehozott, bírálóbizottság bírálja el. zett be — de ennek mint­egy kilencven százaléka mindössze 20 országnak ju­tott. Az 1989-ben vásárolt szereknek több mint a fe­lét négy országnak: Bangla- desnek, Pakisztánnak, Egyiptomnak és Indiának juttatták, 1990-ben pedig Banglades kapta a legna­gyobb támogatást — kere­ken 44 millió dollárt. ban is. A tervek szerint az AID az idén mintegy 345 millió dollárt költ a népességkor­látozásra. A szeptember 30- án kezdődő új pénzügyi év­ben 600 millió dollárra, 2000-re pedig 1,2 milliárd dollárra szeretné növelni ki­adásait — amennyiben a kongresszus is hozzájárul. Üzletkötőt keresünk cukorka értékesítésére, Budapest terü­letén. Jutalékos rendszerű bé­rezés. Jelentkezni lehet Károly László üzemvezető-helyettesnél a 06- (26) -35-7118-as, 85-402-es te- leíonszámon. (52 096/1H) Szobafestő-segédeket azonnal- ra felveszek: 06-(26)-45-480, 17— 20-ig. (52 253/5K) ______________ V örösmarty Mgtsz (Fót, Sza­badság u. 44.) újonnan meg­alakult kft.-ihez keres szám­viteli vezetőt, illetve lehetőleg mezőgazdasági ismerettel ren­delkező anyagkönyvelési cso­portvezetőt. Jelentkezni lehet a 169-4376-os telefonszámon, Sas Lászlóné ügyvezető igaz­gatőnál. (52 324/1H) _____________ P est megye önkormányzati Hivatala felsőfokú (egyetemi, főiskolai) végzettséggel és fel­sőfokú költségvetési képesítés­sel, szakmai gyakorlattal ren­delkező munkatársakat keres revizori feladatok ellátására. Jelentkezés: Budapest V., Vá­rosház u. 7.. közgazdasági iro­da. Telefon: 117-6472. (52 332/ 1H) ______________________________ A Z IM Büntetés-végrehajtás tököli intézete felvételre keres hivatásos, egyenruhás állo­mányába vezetőt, közgazdasági vagy más egyetemi, főiskolai végzettséggel, ötévi szakmai gyakorlattal. Felvesznek még őrt, Illetve felügyelőt, szaká­csot, középnyomású gázkazán­ra fűtőt. Szakmunkások, bün­tetlen előéletű, a szolgálat el­látására egészségileg alkalmas, magyar állampolgárságú fér­fiak jelentkezését várják, 35 éves korig. Bérezés: megegye­zés szerint. Albérleti hozzájá­rulást és 50%-os vasúti utazási kedvezményt adnak. Jelent­kezni lehet személyesen, ön­életrajzzal, keddtől csütörtökig 9 és 15 óra között a személy­ügyön, cím: Tököl, Ráckevei UL 6. 2316. (52 889/2H) A Pest megyei Flór Ferenc Kórház rendészeti vezetőt ke­res. Jelentkezni lehet: Pápai .Tózsefné ellátási osztályvezető­nél. Cím: Kerepestarcsa, Sem­melweis tér 1. Telefonszám: 06- (28) -70-441. (53 216/2H) ________ K őműves szakmunkások! Ha ön jól képzett ás katonaviselt, jelentkezzen folyamatos buda­pesti munkára! Kiemelt fize­téssel, előnyös munkaidőben dolgozhat! Napi bejárás gép­kocsival biztosított. Jelentkezés 17 óra után, hétköznap a 06- (27)-52-118-ns vagy a 06-(27)-52- 148-as telefonszámokon. (53 634/ 4K)_________________ ___________ M ellékállás hosszú időre! Biz­tosítási ügynökként magas ke­reseti lehetőség Pest megyé­ben. Cím: Zvekhán, Budapest, Szőlő u. 88. IX. 50. 1032. Tel.: 168-5756. (53 746/1K) ADÁSVÉTEL Valkón, főútvonal mellett 2 családnak is megfelelő, össz­komfortos családi ház, 950 n.- öles telekkel eladó. Alakítható szuterén (150 nm), ipari áram­mal + 2 bejáratú lakóemelet (150 nm) + melléképület. Se­bestyénné, Valkó, Rákóczi u. 4., illetve Sebestyén Márta, te­lefon: (28)-20-520, 8—16 óra kö- zött. (48 (146/8K) Eladó 600 ezer Ft-ért felújítás­ra szoruló, 2 szobás vidéki ház, nagy kerttel, Budapesttől 60 km-re. Tel.: 189-3653, este. (50 751/2H) Eladó Nagykőrös in., Örkényi ut 1. szám alatti, 2 szoba. 2 konyhás, alápincézett családi- házrész. Érdeklődni a helyszí- nen vagy a lll-0982-es telefon- szamon, (51 129/2K) Pilisi, 2200 nm-ei szőlő, bor- házzal, pincével eladó: 177-5523. (51136/2K)_____________________ A z ERGO Kft. eladásra kínál XVIII., Havanna lakótelepen másfél szobás öröklakást 1,6 M Ft-ért; Budaörsön 2 szintes családi házat, alsó szinten mű­hellyel 14 M Ft-ért: Dunake­szin sorházban épülő, 85°/0-os készültségi fokú, 2 szintes la­kást 3 M Ft-ért. Keresünk: 2 db, egy-másfél szobás, kom­fortos tanácsi lakást megvétel­I re. Érdeklődni: Bt>. IX., Ló­nyal u. 42/A. Tel.: 117-8229. (51 686/3H) KÖZLEMÉNYEK La Valletta — különleges máltai egzotikum az Exter - tours palettáján! 9 nap a ten­gerparti Buggiba üdülőköz­pontban. Repülőgéppel, félpan­zióval, városnézéssel, folklór­ral, június 17-étől október 5- éig, több turnusban. Részvételi díj : 59 500 Ft-tól 66 500 Ft-ig -f költőpénz. Extertours — Mi úgy dolgozunk, ahogy ön sze­retné! Budapest, Üllői út 14. 1086. Tel.: 133-1732. (53 611/1H) A klasszikus kultúra bölcső­je: KRÉTA. 10 napos, felejt­hetetlen nyaralás Minotaurus földjén. Repülővel, háromcsil­lagos szállodában, félpanzió­val, programokkal, június 26- ától szeptember 18-áig, több turnusban, 64 900 Ft. Exter­tours —- Mi úgy dolgozunk, ahogy ön szeretné! Budapest, Üllői út 14. 1086. Tel.: 133-0732. (53 613,/lH) Most érettségizett? Gondja van a munkába állással? A keresett üzletkötő, ügynöki munkára 30 órás tanfolyamon felkészülhet! Kollégiumi bent­lakással, napi kétszeri étkezés­sel, július 8—14-ig, 9000 Ft költségért! Részletfizetéssel! A Budapesti Ismeretterjesztő Társulat — a megbízhatóság garanciája! Érdeklődni: 138- 4052. (53 881/1H) Zebegényben Dunára néző, 1115 nm gyümölcsös, 35 nm la­kóterületű, kitűnő állapotú +• alápincézett téglaépülettel el­adó. Villany, víz, szilárd bur­kolatú út. Vlaj Lajos, Dunake- s^i!_?ar4t?^SJi* 5. (52 085/1H) Zebegényben 800 n.-öles, köz­művesített telkek (megosztva is) eladók. Tel.: 121-2187, 15 órától. (52 089/1H) _ Eladó Törtei, Kossuth Lajos u. 101. alatt 300 n.-öl bekerített, közművesített építési telek, 24 nm-es. két helyiségből álló la­kás céljára könnyen alkalmas­sá tehető melléképülettel. Irányár: 500 000 Ft. Érdeklődni: Farkas Gyula, Szentkirály, Rákóczi u. 13. és Dúzs György, Törtei, Kocséri u. 19. (52 318/ 3H) _______________________ C saládi ház eladó. Isaszeg, So- mogyi Béla út 11. (52 351/2K) Lada 2105-ös kiutalás kedvez­ménnyel eladó. Érdeklődni munkaidőben 06- (26) -85-214, Kunságiné. (52 755/4K)_________ B adacsonyban 306 négyszögöl szőlő, házzal eladó. Víz, vil­lany van. Ara: 2 millió. Érdek­lődni lehet: Tóth, Budapest, Csaba u. 21. 1122. Telefon: 155- 1280, este 18 órától. (52 798/1H) Kertes családi ház (103 nm), háromszintes, beépíthető pad­lástérrel, Biatorbágyon eladó. Irányár: 3.8 millió. Érdeklődni napközben: (26)-40-295 telefon­számon. (53 049/2K) ______________ S ürgősen eladó tanya, másfél hold területtel (szőlő, gyü­mölcsfákkal). Villany, fúróit kút van. Érdeklődni: Csemő, Hornyák dűlő 13. szám. (53 253/1K)______ ____________ S koda 120 L 10 éves garázsban tartott, jó állapotban lévő sze­mélygépkocsi olcsón eladó. Ér­deklődni: Szentendre, Április 4. u. 2. Ziser. (53 381/lK)_______ E ladó 8 tégelyes új fagylalt­gép. Ára: kettőszázötvenezer forint. Érdeklődni telefonon: 06-(27)-50-135 vagy Verőce, Lu­gosi u . 38., Szabó László. (53 628/4K)_________ V ácott 600 n.-öl szőlős telken 130 nm családi ház két külön bejáratú lakással, fűtött ga­rázzsal, borpincével, központi fűtéssel (gázbekötés folyamat­ban) telefonnal eladó. Érdek­lődni esténként a 06-(60)-12- 885-ös telefonon. Irányár j 6 000 000 Ft. (53 760/2K) VEGYES Redőny, reluxa. Budapest, 183- 1496. (49 937/7K) Nyugati import, válogatatlan, kilós használt ruha eladó. 200 Ft/kg. 20 órától: 06-(1)-117-8783, 251-4592. (50 752/1H) Eladó Albertirsán a Hámán Kató u. 63. sz. alatt 56 nm csa­ládi ház 600 n.-öles telekkel. Irányár: 900 000 Ft, Érdeklődni: Czakó Imre, Vác, Alsó u. 18. 2600. (52 754/2K)

Next

/
Thumbnails
Contents