Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-18 / 115. szám

Xobzódolt a megitfásult képzelet Bara Margit botránya Wfrfs/wrsssssssJfssss*** ir:.H»miinnirniii»itiiininm* $ A Jövő héten Kterdán «»te a Tv 2-n Főszerepben: Bar» Margit címmel közel egyórás portréfUmet láthatunk a hat­vanas évek híres-hírhedt mozicsillagáról. Az egykor oly népszerű színésznő — akit ki nem mondott politikai ér­dekből lehetetlenné tettek pályáján — huszonhat év után beszél majd életéről. hilltinliiiilnll iintiiimtiittiii Kora délutánra Budán, a Komjádi uszoda környékén egy kisvendéglőbe beszél­tük meg a találkozást. Ami­kor beállók kocsimmal a. parkolóba, már messziről látni vélem Bara Margitöt. Szolid eleganciájú, sudár alakja kitűnik a járókelők között. Arcát divatos, sötét napszemüveg takarja. Mit sem változott! — állapítom meg, aztán pontosítok: rö­vidre vágott haja szőke lett... Szeme éppen úgy ra­gyog, mint akár három év­tizeddel ezelőtt, pedig 1972 óta nem lépett közönség elé. Amikor belépünk az étte­rembe, a fiatal felszolgálók kezében egy pillanatra megáll a tálca, a pohár, s üsszenéznek: talán felis­merték. noha színpadon so­hasem láthatták... • Szólíthatom művésznő­nek? — Ahogy gondolja — mondja kedvesen, de a szá­ja szélén a mosoly megke­seredik. — Nézze, több mint egy esztendővel ezelőtt a televízió egy háromórás be­szélgetést vett fel velem. Sokáig vártam, hogy adásba kerüljön, már nem is re­méltem ... Vannak, akik ma sem adják jel! Még mindig akadnak irigyeim? — a kérdés-kijelentésre nem tőlem vár választ. 0 Most, hogy megtörtént a rendszerváltás, vállalna szereplést filmen vagy színpadon? — Kikkel? Ezekkel?! Akik hagyták, hogy velem „megtörténtnek” nyilvánít­sák azokat a dolgokat? Azo­kat a rágalmakat... Még ma is nehezen lehet felidézni azt, ami 1964-ben egyik napról a másikra Ba­ra Margittal történt, A szí­nésznőt egy erkölcsi bot­rányba keverték, amelynek csak híréről hallott. Sem az „ügy” főszereplőit, sem a helyszínt, sem a részleteit nem Ismerte. Ma már sok mindent tudunk az akkor O nodi-ügyként kiszivárog­1 tt iHiiitimiimiHfiiMiuuii uS tatott, elsősorban gazdasági bűncselekményként kezelt, de valójában a legfelsőbb pártvezetés és a liberális ap- paratcsíkok megfélemlítésé­re kierőszakolt koncopciós perből. Akkor Bara Margit személye körül tobzódni kezdett a megittasult kép­zelet. Egy vidéki vadász - kastélyba helyezte őt. Le­vetkőztette. Testet, csokolá­déval kente be. A színésznő mindebből csak annyit vett észre, hogy összesúgnak a háta mögött, barátnői, kol­léganői elpártolnak tőle, vadidegenek néznek rá ve­rő tekintettel. Volt, hogy a taxisok nem álltak meg ne­ki, nem engedték beszállni a kocsijukba. — Talán túl harsány volt a siker körülöttem — mond­ja elmerengve. — Tudja, én Erdélyből jöttem át, és sokszor úgy éreztem, hogy idegennek tartanak. Éppen 1964-ben nyertem el u leg­népszerűbb magyar színész­nő címet. Akkor már — azaz még — a Nemzeti Színház tagja voltam. El­játszottam Tolsztoj Az élő holttestjének hősnőjét és Melindát a Bánk bánból. 0 Nehéz naponta szembe­néznie a múlttal? — Kérem, a rendszervál­tás megtörtént, de engem nem rehabilitáltak .., 0 Szeretné, ha megtör­ténne? — Várom ... hát valaki­nek meg kellene tennie, nem? Igazságot kellene szolgáltatni. Találják meg a módját! Azt tudom, hogy anyagilag nem lehet kárpó­tolni. 1972 óta nyugdíjas va­gyok ... Viszont a közel­múltban úgy éreztem, hogy a művészi elégtételt meg­kaptam: Jeles András, fia­tal filmrendező, akit én sze­mélyesen nem ismerek, a Magyar Nemzet hasábjain írt rólam. Ezúton is köszö­nöm neki, az ő sorait elég­tételnek érzem ... 0 A választások éjszaká­ján a televízió élőben köz­vetített a Bem téri székház­ból; egyszer csak feltűnt Gyarmati Dezső mellett Ita- ra Margit, és önfeledten kacagott a kamerába. — örültem, ez tagadha­tatlan. Nem hittük, hogy ez még velünk, a mi életünk­ben megtörténhet. Boldog voltam..« ® És azőta? Eérje képvi­selő lett, bejár a parlament­be. A „képviselőnő asz- szony” újból ott van a fo­gadásokon, netán politizál? — Áh, én nem! Továbbra is háziasszony maradtam. A térjem ugyan már nyugdí­jas, de nem öreg ember. Ö azért vállalta el a képvise­lőséget, hogy így is tenni tudjon a magyar sportért. Valahol hasznosítani akarja magát. Nemrég az ausztrá­lok kiadtak egy könyvet, ahol a világ legjobb spor­tolói közé bekerült a neve. A Hogyan telnek a nap­jai? — Lányom, Eszter felnőtt, önálló ember. Bár egy ház­ban lakunk, ő külön háztar­tást vezet. Van egy kis kertünk, ott kedvemre dol­gozgatom. © A lánya nem akart színésznő lenni? — Áh! Szóba se került... Tudta, hogy milyen dolgok történtek velem ... Bara Margit fázósan ösz- szehúzza szép fekete bléze­rét. Arra kér, úgy írjak ró­la, mint egy tanulságos pél­dáról. Kelet-európai szí­nésznősors az övé ... Neve­ket említ, akikkel valami­kor együtt játszott. Nem nézi őket színházban ... „Hát- ölt kíváncsiak énrám?!’ — szúrós tekintettel kérdezi. Bara Margit még mindig királynői alkat. Arcát mintha csak egy leheletnyi, pókhálószerű árnyék borí­taná. Smink nélkül is külö­nös szépség. Tekintete szo­morú, de szép szemében élet ragyog. Deák Attila Tanoda jobbító Alapítvány Egyre gyakrabban érte­sülünk alapítványok létre­jöttéről. Főként a kultúra és a közművelődés területe igényli az ilyen jellegű anyagi segítséget, hiszen rendkívül gyéren csordogál a központi támogatásból e célra. Ez a helyzet késztette a volt felsőkereskedelmi isko­lát — a mai Szent látván Közgazdasági Szakközépis­kola és Kollégiumot —, hogy alapítványt tegyen. Ily módon látja bizosítya, hogy a főváros egyik pati.r nús oktatási intézménye fej­lődhessen. Az ismert Mes­ter utcai iskola ebből az összegből nemcsak a tanítás színvonalának . emeléséről, hanem a hagyományok megőrzéséről is szeretne gondoskodni. Ezért 314-10 773-7007 szá­mon a Magyar Hitelbank Részvénytársaság Széchenyi István főigazgatóságán szám­lát nyitottak a Tanodajob­bító Alapítvány számára;. Természetesen az iskola tisztában van azzál, hogy a mai nehezedő anyagi vi­szonyok között nem várhat ettől az intézmény hirtelen javulást. A jelek azonban arra utalnak, hogy a volt tanítványok szü'ok nem felejtették el az ott. töltött éveket, s élnek az adakozás lehetőségével. Színházt levél Vidéki találkozó Az immár tizedszer meg­rendezésre kerülő tavaszi országos színházi találkozó ezúttal kissé más lesz, mint bármelyik korábbi volt. Nem azért, mintha azok nem lettek volna évről év­re mások, hol a szervezés módját, hol a válogatást, hol a díjazást illetően. Sze­rencsére nem uniformizá­lódtak ezek .a szemlék, bár azt nem mondhatjuk, hogy tíz év alatt rátaláltak vol­na az optimális megoldá­sokra — ha egyáltalán van­nak ilyenek. Nos, az idei találkozó ér­dekessége, hogy — első íz­ben a tíz év alatt — nem a fővárosban, hanem vidéken, a színházi fellegvárnak szá­mító Kaposvárott rendezik meg. Hogy ez mekkora anyagi és szervezési erőfe­szítést igényel, azt aligha kell részletezni. Minden­eseire Kaposvárt — a szín­házat és a várost egyaránt — elismerés illeti vállal­kozásáért. Ám nem csak ez jelent újítást. Az új helyszín mel­lett új idén a válogatás módszere is. Korábban né­Kilencvenkilenc érig a múzeumban Hadik pisztolyai A Nemzeti Múzeum lesz a tulajdonosa kilencvenki­lenc évig gróf Hadik András marsall díszpisztolypárjá- nak. A fegyvereket magyar származású bécsi tulajdo­nosuk adta át letétként a múzeum munkatársainak. Az értékes pisztolypár kovás szerkezeti rendszer­rel készült, faragott, ara­nyozott bronzveretekkel, amelyeken megtalálható Hadik András címere; a jobb mancsában szablyát, a szájában török fejet tartó, koronán álló oroszlán. A fegyver ágyazata erezett diófa, elöl csont záróele­mekkel. A lakatszerkezeten megtalálható a XVIII szá­zadi íegyvermester, Thadeus Poltz neve. A pisztolypár ausztriai forgalmi ára háromszázezer schilling körül mozog. pes előzsűrik javasolták sok-sok megnézett előadás alapján a találkozó prog­ramjába a produkciókat. Volt olyan is, hogy a szín­házast ajánlották valame­lyik bemutatójukat. Hol amolyan áttekintő szemle kerekedett, melyben min­den színház jelen volt, hol csak egy szigorú (vagy ke­vésbé szigorú, de mindig vitatott) válogatás, „krém” került terítékre. Most egyet­len javaslattevő véleménye dpntött: a Színházművésze­ti Szövetség kritikus tago­zatának elnökéé, Koltai Ta­másé. Nem ismeretlen meg­oldás ez; számos nagy kül­földi fesztiválra így törté­nik a válogatás, egyszemé­lyi felelősséggel. Az ered­mény most: nem a megszo­kott képlet lesz jelen Ka­posvárott. Elsősorban a ki­sebb színházalc, és főleg a kamara- vagy stúdióeldadá- sok adják a találkozó prog­ramját. Nem véletlenül. A szakma tudja: az idén e produkciók között találhat­tunk igazán érdekes mun­kákat. Sok a vidéki előadás is. Az utóbbi években több vidéki színházi műhely megerősödött, jelentősebbé vált. Ez azt jelzi: vannak még komoly művészi tarta­lékok a magyar színházmű­vészetben, csak hagyni kel­lene ezeket kibontakozni, érvényesülni. Tizenegy kü­lönböző színház összesen tizennégy előadása kerül bemutatásra mától, szom­battól kezdve május 26-ig. A találkozó értékelésére — melyen egyébként nyolc ka­tegóriában díjakat is oda­ítélnek — később visszaté­rünk. Most csak annyit: a felvonuló színházak és a játszott előadások ismere­tében azt mondhatjuk: a X. országos színházi talál­kozó valós képet fog adni a magyar színházművészet jelenlegi helyzetéről. Takács István _ SZOMBAT? JOf J D. Hardley BOSSZÚ PEZSGŐVEL René Mardur, az afrikai népművészet szakértője, is­mert műkereskedő, értett a marokkói üzletembereit nyelvén. Volt, akit simán becsapott, volt, akit francia pénzzel megvásárolt Most Felicia Cassado kisasszonyt készült behúzni. A sötét bőrű szépséget, aki egy hónap­ja Marseille-ben felkereste, és üzletet ajánlott neki. Ezért érkezett Casablancába. A szállodából egyenesen a megadott címre, a nő mór stílusú, vakítóan fehér villájába hajtatott, amely a vá­roson kívül, a tengerparton állt. Cassado kisasszony most még szebbnek, izgalmasabbnak tűnt, mint az első találkozásnál. Szívélyesen üdvözölte vendégét, és felve­zette a szalonba. A ház óceánra néző oldala üvegből volt, a bútor értékes trópusi fákból készült, és kéziszőt­tesek borították a padlót. A legnagyobb hatást azon­ban mégis a hihetetlen mennyiségű afrikai műtárgy kel­tette. Az első pillanatban több millió frankra becsülte. Ha csakugyan eredetiek, és nem újkeletű másolatok az itt látható kongói királyfiguráik, benini. elefántcsont és bronzalakok, nyugat-afrikai maszkok és értékes ter­rakottafejek Nigériából. Kényelmesen végezte az elemzést. Agyagport kapart le a terrakottaszobor aljáról, de alig hagyott nyomot. Majd apró mintát vett a fafigurákról, és különféle vegyszerekkel ellenőrizte, sőt mikroszkóp alatt is meg­vizsgálta a mintát. Minden eredeti, nyugtázta örömmel. Aztán felsóhajtott. — Nos, csakugyan nem mind arany, ami fénylik! A tárgyak egy része eredetinek tűnik, a többség azonban nem, és ezt a piacon sem keresik. Adok 800 ezer frankot a kollekcióért, ha akarja, mindjárt kis is állítom a csek­ket. Felicia hátravetette hosszú haját, keresztbe tette a lá­bát és a szemébe nevetett. — Kereken másfél milliót. Egy vassal sem kevesebbet — mondta nyugodtan. — És azt is készpénzben. Apám is ennyiért vette a gyűjteményt. Mardur idegesen nézett az órájára. — Rendben van. Visszamegyek a szállodába, felhívom a bankomat, hogy két órán belül utalja át a pénzt. Felicia elégedett volt és taxit hívott. A műkereskedő csak 6 óra körül ért vissza. Fekete bőrtáskában hozta a pénzt, a másfél milliót. A hölgy szemmel látható élvezettel számolta meg, el­ismervényt adott, majd csábos mosollyal fordult Mar- durhoz. — A vásár megér egy pohár pezsgőt, nem gondolja? Én már be is hűtöttem egy üveget. Aztán egy kupac gyapjúkendőre mutatott a két utazó­láda mellett. — Ezek ingyen vannak uram, becsomagolhatja az árut. Nyugodtan lásson hozzá. Én addig elteszem a pénzt, tudja, Casablancában sem alszik az ördög. A kereskedő bólintott. Egyébként is már csak az afri­kai művészet érdekelte, a jó vásár. Átszellemült arc­cal és nagyon óvatosan csomagolta a szobrocskákat, be­takarta egyenként a kendővel, majd a ládába tette. Egy fél méteres ébenfaszobornál azonban elállt a lélegzete. Hiányzott a mintavétel nyoma. Megfordította, és a fény felé tartotta. Semmi jel. Más famunkákat is szemügyre vett, nem volt rajtuk az ellenőrző fúrás nyoma. Aztán a terrakottafejek következtek. Ezeken sem látszott a re­szelés. Az izgalomtól izzadni kezdett a tenyere. Szörnyű gondolata támadt: a nő az ő távollétében kicserélte az eredeti tárgyakat a kétségtelenül ügyes hamisítványok­kal! Szinte önkívületi állapotban rohant az udvarra és Felicia nevét ordította. Nem tudhatta, hogy a lakó is hamis, a tulajdonos éppen külföldön tartózkodik. A ház előtt egy égszínkék autót látott, amint éppen az automatikusan nyíló kapu felé tartott. Utánave­tette magát, de nem érte el. Azt azonban látta, hogy a volánnál Felicia Cassado ült, és barátságosan integetett. Dühösen visszament a másolataihoz, és azon töpren­gett, hogy mihez kezdjen, hogyan szerezze vissza a pénzt. Meglepetésére az egyik szobor alatt levelet talált. A csinos Feliciától származott, és a következőt tartalmaz­ta: „Drága uram! Ugyan miért gondolhatta, hogy apám értékes gyűjteményét éppen önnek adom el?! Annak, aki két évvel ezelőtt egy ördögi csalással a halálba ker­gette apámat? ön ezt bizonyára elfelejtette. Én azonban nem!” Az LPT Magazinból fordította T. G,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents