Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-18 / 115. szám
mMÍT VEM VILÁGPOLITIKAI KIMÜNTÉSm Túljutni a holtpontokon A nyári csúcs körük huzavona nézeteltéréseket takar Jugoszláviát változatlanul káosz és szétesés fenyegeti Mitterrand új kormányával döntőbb szerepvállalásra készül ÁLTALÁNOS PILLANATKÉP Baker harmadik közel- keleti körútja — bár tagadják, hogy egyértelműen kudarc jellemezte volna a missziót — nem érte el Washington számára azt az eredményt, amit pedig az Irak elleni győztes háború után előre jelezték. Az úgynevezett regionális békeértekezlet terve, amely az amerikai elképzelések szerint meghozta volna a kompromisszumos megoldást, zsákutcába jutott Szíria és Izrael fenntartásain. Damaszkusz ragaszkodott ahhoz, hogy egy ilyen békés rendezés egyértelműen az ENSZ égisze alatt történjen, s ezt Samir kormánya ellenezte. Egy további izraeli feltétel Washington és több arab állam elképzelésével is ütközött. Eszerint ugyanis a regionális békeértekezlet csupán egyszer ülne össze ünnepélyes megnyitóülésre, a ezután átadná helyét az Izrael és egyes arab országok közötti kétoldalú párbeszédeknek. Baker a hírek szerint Samir egyetértésével olyan javaslatot terjesztett Bush elé, hogy az amerikai közvetítést folytathassa a holtpont megszüntetésére. Vezető amerikai kommentátorok azonban megjegyzik, az Egyesült Államok kormányzata, amely diadaltort ült, amikor Szaddam Husszein kénytelen volt kapitulálni, nem engedheti meg azt a tekintélyveszteséget, hogy képtelen a szövetségesek által megnyert öbölháború utáni közel-keleti új rend kialakítását kivívni. Ezért várható, hogy mind Jeruzsálemre, mind Damasz- kuszra a Bush-kormányzat nyomást gyakorol, hogy hajlékonyabb magatartásra késztesse az ottani vezető köröket. BEFOLYÁSOLÁS. NYOMASSÁL De nemcsak közel-keleti viszonylatban, hanem más térségek esetében is rendkívüli hangsúly esik a jelek szerint az amerikai nyomás taktikájára. Ez történik például a Szovjetunióval való kapcsolatokban. Washingtonban tekintélyes politikai körök azt állítják, hogy a Szovjetunió megsértette a hagyományos fegyverzet csökkentéséről tavaly Párizsban aláírt egyezményt, s több száz páncélost — miközben több ezret megsemmisített — kivont a szerződés hatálya alól. Ezért amíg ez nem tisztázódik, nem kerülhet sor arra a nyári szovjet- amerikai csúcstalálkozóra, amelyet Gorbacsov elnök szóvivője már kész tényként kezelt legutóbbi sajtó- értekezletén. Aligha valószínű, hogy ez a néhány száz harckocsi valóban ily nagy problémát okozna Washingtonnak. Egy olyan helyzetben ugyanis, amikor Gorbacsov személyes üzenetében előkelő helyet foglal el az a kérés, hogy másfél milliárd dollár értékben adjanak hitelt az Egyesült Államoktól 2 való pótlólagos szovjet gabonavásárlásokra, Washington számára másodlagos a moszkvai fegyverzet- ellenőrzés, különösen azok után, hogy az amerikai haditechnika oly fényesen vizsgázott az Irak elleni háborúban. S Washington folytatja a technikai megújítást: az elkövetkező két évtizedben 94 milliárd dolláros költséggel 650 YF 22-es vadászrepülőt állít hadrendbe. Ez a típus majdnem teljesen láthatatlan a radarészlelésnél, és nem bocsát ki a környezeténél melegebb levegőt, így a hőérzékelővel ellátott rakéták elől is védettnek számít. A Time című amerikai hetilap beszámol arról is, hogy még a Reagan-kormányzat által megkezdett hadászati védelmi kezdeményezés (SDI) programjába — amelybe eddig 24 milliárd dollárt öltek be — újabb milliár- dokat pumpálnak; Washingtonban most befolyásos körök kérdőjelezik meg, hogy egyáltalán szükség van-e sokmilliárdos programokra, . miután Moszkva gabonasegélyekért folyamodik, s az egykori szovjet birodalom belső válsága mind súlyosabbá válik. A Bush-kormányzat egyelőre „zöld fényt” ad ezeknek a programoknak, s ebben folytatja Reagan politikáját. De ami a szovjet belső helyzet kezelését illeti, elveti azt, hogy „ejtse Gorbacsovot”. Ehelyett párhuzamosan kívánja építeni kapcsolatait a központi kormányzattal és az egyes tagköztársaságok vezetőivel. Ami a nyári csúcstalálkozót illeti, Bush diplomáciai naptárában június utolsó hétvégéje feltűnően üres. De nyilván arra vár, hogy mi lesz a június 21-i oroszországi népszavazás eredménye. Másrészt a nyomás sem elhanyagolható. Az amerikai kongresszus úgy engedélyezte az 1,5 milliárd dolláros gabonavásárlásra szóló kölcsönt a Szovjetuniónak, hogy teljesítését előfeltételek egész sorához kötötte. KÉRDŐJELEK EGÉSZ SORA A hat tagállam közötti elnöki tiszt évenkénti rotációja rutinszerű dolog volt eddig a jugoszláv szövetségi államban. Ezt az évenkénti váltást az államelnökség élén, tartalmazza déli szomszédunk alkotmánya. Eddig az esztendőn- kénti személycserék problémamentesen zajlottak le. Most viszont, amikor a héten elkövetkezett az idő arra, hogy a szerb Jovics átadja az államszövetség legfőbb hatalmi tisztét az elnökség soros horvát tagjának, Stipe Mesicnek, ez nem sikerülhetett. Jugoszlávia államelnök nélkül maradt, s alkotmányos válság járult hozzá az amúgy is polgárháború felé fejlődő bonyolult helyzethez. Mar- kovics szövetségi miniszterelnök javaslatára a szövetségi parlament egyengethette a kompromisszumos megoldás útját azzal, hogy teljesítette a szerbek követelését három jelöltjük megválasztására az államelnökségbe. Ez további alkudozások útján utat nyithat arra, hogy Jugoszlávia élén Stipe Mesic személyében horvát államelnök álljon az elkövetkező esztendőben. Mindez azonban — még akkor is, ha alkotmányosan időlegesen megoldást teremt — a valóságban aligha enyhítheti a feszültséget, s vethet gátat Jugoszlávia további szétesésének. Mesic, mint horvát demokrata, a laza államszövetség híve, miközben Szerbia és a vele egy nézeten lévő néhány köztársaság vezetői a szoros egységű, központosított államalakulat megtartásának fontosságát hirdetik. Ez utóbbi nézetet osztja a hadsereg főparancsnoksága is, amelynek legfelsőbb hadura az alkotmány szerint az államelnökség elnöke. Miközben tehát Horvátország és Szlavónia mind nagyobb lépteket tesz a független állami lét felé, s a polgárháborús veszély és a katonai puccs lehetősége növekszik, a belgrádi államelnökség mozgástere szűkülőben van, s a legtöbb kommentátor véleménye szerint Belgrád csak időnyerő politikai manőverezést folytathat. HARMAT EGY CSAPÁSRA Mitterrand elnök, aki a múlt héten ünnepelhette, hogy tíz esztendeje államfője Franciaországnak, a héten olyan lépésre vállalkozott, amellyel egyszerre hármas célt követ. Franciaország legfőbb közjogi méltósága menesztette miniszterelnökét, Rocard-t, aki három éve töltötte be ezt a tisztséget, s meglepetésszerűen egy nőt, Edith Cressont jelölte új kormányfőjének. Az új, 56 éves miniszterelnök azóta öt nőt vont be 27 tagú kormányába, amelyben a legfőbb tárcák birtokosait helyükön hagyta. Mitterrand, akinek még majd’ négy éve van hátra elnöksége lejártáig, elsősorban nyilván arra gondolt, amikor e Rocard-tól balrább álló szocialista politikust bízta meg a kormányfői poszttal, hogy így biztosíthatja az 1993-as parlamenti választáson pártja sikerét. A dinamikus Cresson rátermettségét a posztra ugyanis aligha kérdőjelezhetik meg, hiszen korábban már mezőgazdasági, külkereskedelmi és az európai ügyek minisztereként bizonyította ezt. A francia elnök nyilván főleg ez utóbbi poszton betöltött szerepe miatt bízta rá a kormányaidat. Mitterrand ugyanis Franciaországnak Németországgal egyenrangú vezető szerepet szán az 1993-tól kezdődő szorosabb Európai Közösségben. S jól emlékszik arra, hogy Cresson azért mondott le annak idején tárcájáról, mert kifogásolta Franciaország lelassult ipari-technológiai fejlődését, s azt nyilatkozta, hogy emiatt országa hátrányosabb helyzetből startolhat az európai integrációban. A harmadik célja Mitterrand- nak bizonyára az, hogy a népszerű Rocard-nak esélyt adjon az 1995-ös elnökválasztásra való felkészülésre. Ezen ugyanis a volt miniszterelnöknek a szocialista párt jelöltségében jó esélyei vannak a győzelemre. Arkus István Lászlót bontott u Nemzeti Demokratu Szövetség A magunk útját járjuk! (Folytatás az 1. oldalról.) Pozsgay Imre bevezetőként Lakitelek szellemét idézte fel, hangoztatva, hogy az akkori kezdeményezés lényegét a történelem elmosta. Ugyanakkor reménnyel szólt arról, hogy a hamvába holt gondolatok feltámaszthatóak, illetve újrafogalmazhatóak. Él a reménye annak, hogy Monor, Lakitelek törekvései, a politikai egyeztető tárgyalások, majd a szabad választások eredményei megrendíthetetlen folyamat részét alkották, s még ösz- szerakható, ami darabjaira töredezett. A politikus hangoztatta, hogy az NDSZ nem kíván kihívást intézni a parlamentarizmus ellen, ellenkezőleg: ténykedésével a kor- mányozhatóság megerősítését igyekszik szolgálni. A mozgalom nem enged az alkotmányon, a demokrácián kívüli megoldások csábításának. A szövetség centrumjellegét hangsúlyozva Pozsgay leszögezte: minden szélsőséget elutasítanak, bár nyilvánvalóan óriási kiábrándultság és nagy elégedetlenség tapasztalható az országban. Az NDSZ a „jelzők nélküli” értékek elkötelezettje, népben, nemzetben gondolkodik. Bíró Zoltán a mozgalom filozofikus megokoltságát illetően markánsabban fogalmazott: álláspontja szerint egész Közép-Kelet- Európa bajban van; a történelem még nem döntötte el, lehet-e demokráciát csinálni a szegénység, a nemzeti ingerültség ilyen viszonyai közepette. Utalt arra is, hogy a Nyugat korábban oly biztatónak látszó keze ma meglehetősen lagymatagon nyúlik Kelet felé. Bíró következtetése: a maguk útját kell járni; nincs más út, csak a magunké. A nyugati modellt nem emelhetjük át a régióba; mások a feltételek, itt nem fog működni. ★ A gyűlést követő sajtótájékoztatón az újságírók kérdésére válaszolva közölték, hogy a jelenlévők közül kettöszáztizenkctten írtak alá belépési nyilatkozatot és váltak így az NDSZ mint társadalmi mozgalom alapító tagjaivá. S bár a rendezvényen számos országgyűlési képviselő — így Szűrös Mátyás, Király Zoltán, Beke Kata, Somogyi Tamás, Kása Ferenc, Kiss Gy. Csaba, Dénes János és Ugrin Emese — is jelen volt, az első információk szerint egyikük sincsen még a Demokrata Szövetség tagjai között, annak ellenére, hogy alapAz alkotmány és a jogrend összhangba hozataláról, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörét érintő kérdésekről tárgyaltak a parlamenti pártok képviselői, illetve a függetlenek megbízottja pénteken Budapesten. A kezdeményező Kónya Imre elmondta: a résztvevők megállapodtak abban, hogy felkérik a kormányt, tegondolataival nyilván többen is szimpatizálnak, ahogy ezt Kosa Ferenc hozzászólásában is kifejtette. Az alapítók listája azonban nélkülük is illusztris: Sára Sándor filmrendező, Mezei András költő, Gidai Erzsébet jövőkutató, Gecse Gusztáv filozófus, Püski Sándor könyvkiadó, Gánti Tibor biológus professzor, Tallósy Frigyes jogász, korábbi képviselő és Kukorelli István a Hazafias Népfront reformelkötele- zett utolsó elnöke szerepelnek sok más közéleti személyiség mellett rajta. A szövetség képviseletével Pozsgay Imrét és Bíró Zoltánt bízta meg az alapító ülés, a működési szabályzatot és a cselekvési programot a nyár folyamán dolgozzák ki, és a politikai vakáció után terjesztik a tagság és a nyilvánosság elé. bpa kintse át azokat a törvényeket, amelyeket szükséges meghozni annak érdekében, hogy az alkotmánynyal összhangban álljon a jogrendszer. A szándék tulajdonképpen az, hogy ne véletlenszerű alkotmánybírósági döntéseken múljék, mikor milyen kérdéseket helyez előtérbe az Ország- gyűlés. Ne véletlenszerű döntéseken múljék Kárpótlást kérhet a szakszervezet? Cserepekre tört érdekvédelem Majdnem kétszáz szakszervezet működik Magyar- országon. Szerepükről, egymás közti vitáikról érdekes gondolatokat mondott el nemrég Papp Pál, a Vasutasok Szakszervezete elnöke egy dunakeszi rendezvényen. Tudósításomban ezek töredéke sem fért el, így hát beszélgetésre kértem alkalmat. — Az egyik legaktuálisabb kérdésről, a privatizációról ön azt mondta: jó lenne, ha ezt nem az emberek feje fölött végeznék. Mik ezekről a szakszervezet elképzelései? INGATAG A BIZALOM —■ A Magyar Államvasutak alaptevékenységében nem várható privatizálás, csak bizonyos járulékos tevékenységeknél — válaszolta az elnök, majd így folytatta: — esetlegesen szóba jöhetnek például a járműjavító üzemek, vagy az építési szak- szolgálat. Ám ezek nem magán-, hanem önálló vállalkozásokká alakulhatnának. Az anyagi kondíciók javítása érdekében bevonhatnák az idegen tőkét, meg- rendeléses viszony jöhetne létre az ágazattal. A pénzügyi gondok ellenére is úgy állapodtunk meg a MÁV-val, hogy munkanélküliséget okozó létszám- csökkentésre 1991-ben nem kerülhet sor. A privatizációhoz ma csak az fér hozzá, akinek pénze van. Mivel a bérből és fizetésből élők nem tudnak tőkét felhalmozni, kirekesztődnek belőle. Így a társadalom sokkal élesebben különülhet el tulajdonosokra és tulajdon nélküliekre. mint a háború előtt. Egyik megoldás lenne a munkavállalói részvásárlási program, mint eszköz az üzem életére gyakorolt befolyáshoz. Munka- vállalói érdek, hogy térítésmentesen, vagy kedvezményesen kaphassanak részvényt a dolgozók. Köztudott, hogy az diktál, akié a tulajdon. — Gondolom, ehhez erős partnernek kell lenni. Ám tapasztalat igazolja, amit ön a szakszervezetek atomizálódásáról mondott. E szerint most még a volt monolitikus jellegűek lco- ránál is rosszabb a helyzet. Mi a megoldás, hol a kivezető út? — A 19 ágazati szak- szervezet a hatalmi berendezkedés része volt, behatárolt mozgástérrel. Előnyt jelentett viszont, hogy helyzetük, súlyuk révén nem lehetett őket megkerülni. A legitimációjuk viszont inkább felülről, mint tagjaiktól származott. A hatalom és a politika alkut kötött a néppel. Nem engedett beleszólást, de cserébe anyagi jellegű morzsákat adott. Emiatt van az a görcs, hogy az emberek először ma is üdülő beutalóra, segélyre, s ezentúl nem az ennél sokkal fontosabb szervezeti erőre, a szolidaritásra gondolnak. A jelenlegi szak- szervezetek nem részei a hatalmi intézményrendszernek. A legitimációnak alulról, a tömegek nyomására kellene adódnia, de a bizalom még ingatag. Maga az egész társadalom is atomizálódott. Ki-ki csak a saját sorsáért, munkahelyéért retteg. Ha a mellette lévő fejére ütnek, nem tiltakozik, pedig utána ő következhet. EGYMÁS ELLEN Ma senki sem köteles belépni a szakszervezetbe, amely megújulásának nem feltétele a jól kiépített hálózat elbontása. Mint ahogy a Parlament sem szűnt meg, csak más személyek által új tartalmat kapott. Ezt kellett volna tenni az érdekképviseletben is. A létező szakszervezeti tömörülések viszont most egymás ellen, rangért, pénzért, hatalomért, befolyásért, nem a munkavállalók érdekében harcolnak. — Pénzről szólván, mondhatjuk, hogy itt történelmileg kialakult vagyonról van szó. amely már a háború előtt is képződött? — Ne feledjük, hogy a korábbi, erős szakszervezetek vagyonát úgy 1949 táján államosították. Bérházaik, ingatlanaik voltak.
