Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-10 / 108. szám

-----------------------------------­-- ■ 1 XXXV. ÉVFO A ra: »,60 fori»»« *€Wírla 1991. MÄJUS 10.. PÉNTEK 1 XXXV. ÉVFOLYAM, JÓS. SZÁM . life rí / _ >•! Éhségsztrájk ’ Csütörtökön reggeltől éhségsztrájkba kezdtek a Pest Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat váci gyárának háromszáznegyven dolgozója közül nyolc- vanan. Egy, a dolgozókból álló alkalmi bizottság kö­vetelése szerint önállósulni akarnak, s kérik a vállalat igazgatójának, Mátyus Ferencnek a lemondását, aki, álláspontjuk szerint, nem képviselte megfelelően a gyáregység érdekeit. Amint Baska Ferenc, a gyáregy­ség igazgatója elmondta: az egység már tavaly beje­lentette az FM-nek önállósulási szándékát, ám nem kapott lehetőséget, hogy saját lábára álljon, márpe­dig a központ által az üzemre kényszerített operatív program és más korlátozó megkötések akadályozzák az eredményes gazdálkodást, ugyanakkor a vesztesé­gekért a felelősség a gyáregységet terheli. A vállalati igazgató döntése szerint a gyárat privatizálni fogják, sí egyúttal meg kívánják szüntetni a termelés 30 szá­zalékát kitevő sertésvágást. Ennek következménye­ként csaknem másfél száz dolgozót kellene rövid időn belül elbocsátani. Az intézkedések elleni tiltakozás­ként határozta el a nyolcvan dolgozó az éhségsztráj­kot, addig nem eszik és nem hagyja el a gyár terüle­tét, míg követelésüket nem teljesítik. a vágóhídon {Beszámolónk a 3. oldalon) SZ. JÁNOS BUDAÖRSRŐL MG AKARTA DÖN­TENI A KORMÁNYT * EGYSZEMÉLYES NEM­ZETI MOZGALOM Katonát és fegyvert kért az oroszoktól Vádemelési Javaslattal fejeződött be az a nyomo­zás, amelyet ismeretlen tet­tes által elkövetett alkot­mányos rend erőszakos megváltoztatása előkészítése bűntettének alapos gyanú­ja miatt folytatott az Or­szágos Rendőr-főkapitány­ság központi vizsgálati osz­tálya. A nyomozást 1990. szeptember 24-én rendelték el, miután a pétfiirdői szov­jet katonai laktanya pa­rancsnoka arról tájékoztat­ta az illetékes magyar ha­tóságot, hogy néhány nap­pal korábban egy ismeret­len személy olyan levelet adott át neki a „Magyar Nemzeti Mozgalom” nevé­ben, amelyben katonákat ép fegyvert kér a kormány megdöntéséhez. Az ismeretlen személy felderítésében a rendőrök­kel együttműködve részt vettek a Nemzetbiztonsági Hivatal Alkotmányvédelmi Igazgatóságának munkatár­sai is. A közös munka ered­ményeként megállapították, hogy a bűncselekmény el­követésével alaposan gya­núsítható Sz. László buda­örsi lakos. A nyomozás so­rán azt is sikerült tisztáz­ni, bogy a gyanúsított tet­tét minden szervezeti hát­tér nélkül követte el. Or­vosi szakvélemény alapján felmerült Sz. László elme­állapota megfigyelésének szükségessége is, amelynek végrehajtásáról az illeté­kes bíróság intézkedett. A nyomozás befejezésé­vel az ORFK központi vizs­gálati osztálya a bűnügy iratait vádemelési javas­lattal a Fővárosi Főügyész­ségnek küldte meg. A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS NEM AKAR VILÁGKIÁLLÍTÁST Expo '9 5 a megyeházán A fővárosi közgyűlés csütörtökön több mint 10 órás vita után, 3 tartóz­kodás mellett, 39:24 arányban úgy dön­tött. hogy nem támogatja a Budapest— Bécs világkiállítás megrendezését sem lá-lő-ben, sem pedig egy évvel később. A képviselők egyúttal arról is döntöt­tek, hogy a világkiállítás magyarorszá­gi megrendezésének feltételeiről szóló törvénytervezet parlamenti elfogadá­sát sem támogatják. Szerintük ugyanis mindez nincs összhangban a jogi alap- eivekkcl, a hatályos törvényi szabályo­zással, és emellett még sérti a főváros érdekeit Is. Mint ismeretes, a Pest me­gyei közgyűlés egyetért a Bécs—Buda­pest Expo megrendezésével. A május 3-i megyegyűlés Kasza Péter piliscsabai polgármester, külügyi ta­nácsnok javaslatára meg­szavazta, hogy az önkor­mányzati hivatalban a vi­lágkiállítás 1995-ös meg­rendezése kapcsán felme­rülő feladatok ellátására június 1 -jótól koordinációs irodát állítsanak fel Expo ’95 néven. Az új szervezet létjogosultságát a tanács­nok az alábbiakban össze­gezte: A jó vásárra vevőnek, eladónak, sőt rendezőnek is fel kell készülni. Még in­kább így van ez egy világ­kiállítás esetében. Az Expo az ország számára nagy gazdasági kitörési lehető­ség, amelyet szerintem nem szabad elmulasztani. Á kapcsolódó tőkebefekte­tések sok munkahelyet te­remtenének, a vállalkozá­sok gazdaságélénkítő hatá­sa pedig egyértelmű. A szorosan vett Expo-te- rületeken kívül a megyék közül a legnagyobb feladat Pest megyére hárul. Vár­hatóan jelentős mértékben részesedünk az idelátogató turizmusból származó be­vételekből. Ugyanakkor szinte az egész megyének fel kell készülnie a vendé­gek fogadására, kiszolgálá­sára, jelentős beruházások­kal, rekonstrukciós fejlesz­tésekkel. Az Expo előkészítése elő­rehozza megyénk infra­strukturális fejlődését, és páratlan, eddig soha nem látott lehetőségeket tárhat fel. Sz. K. Magyarországon az em­berek nem ismerik a ko­leszterinszintjüket, s ez a tudatlanság is hozzájárul ahhoz, hogy hazánkban minden ötödik ember halá­lát infarktus okozza. A ko­leszterin ugyanis az egyik legfontosabb jelzője annak, hogy kinek, milyen hajla­ma van a szívinfarktusra. A betegségmegelőzés és egészségkultúra emelésa érdekében megkezdődik az az ötéves vérzsírszűrő program, amelynek nyitá­nya az ingyenes vérkolesz­terin-szűrés lesz. Mindeze­ket jelentették be a Nép­jóléti Minisztérium csütör­töki szóvivői tájékoztatóján. A szűrökampány részleteit annak kezdeményezője ét koordinátora, dr. Czeizel Endre professzor ismertette. Azok, akik szeretnék meg­tudni koleszterinértéküket, megtehetik a május 18-a és 36-a közötti héten a buda­pesti Deák, a Baross és a kispesti Kossuth téren fel­állított sátras állomáshelye­ken; 10- és IS óra között, valamint a BNV területén. május 22-töl 30-ig. A mérés fájdalommentes és mind­össze három percet vesz. igénybe, amelyet egy spe­ciális géppel végeznek. A készülék számítógépe a ko­leszterinérték (normát szint: 5,2 alatt, veszélyes: 7,8 felett) mellett az in­farktus kockázatát is meg­adja. A veszélyeztetettek beutalót kapnak a körzeti orvoshoz. BUPOUTIKAI KRÓMBA . A kormány tegnapi ülésén elfogadta a jegybanktör­vény' tervezetét. © Több, 1945 után kizárt akadémikust rehabilitált az MTA közgyűlése. © Az önkormányzatok ez évi céltámogatásáról szóló törvényjavaslat ellent­mondásos, mert a 6.2 milliárdos keret messze nem elég a 2800 pályázó igényének kielégítésére, mondta ki az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága, @ Számítógé­pes rendszer segítségével választják ki a legmegfelelőb­beket az esztergomi Suzuki gyárba felvételt kérők kö­zül. © Orosz vájárokat alkalmaznák a Veszprémi Szénbányák, mart az eddigi lengyel vendégmunkások már túl magas fizetést kértek. © A második világhábo­rúban elesett 16 szovjet katona exhumált hamvait temet­ték ünnepélyesem újra Kunszentmártonban, abba a te­metői parcellába, ahol a háború helyi polgári áldozatai is nyugszanak. © Egyházkarnagyi szak indul a Szombat- helyi Tanárképző Főiskolán. © Hamarosan 5 ezer diák kezdi meg ügynöki tevékenységét a Hungária Biztosító megbízásából, hogy megköthessék az autósokkal a köte­lező gápjárműfelelősseg-biztosítást. © A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezie a Regnum Marianum római katolikus szervezet hat tagját 1971-ben bűnösnek kimondó ítéletet, mert semmilyen bűncselekményt nem követtek el. Annak idején azért \ onták felelősségre őket, mert fiatalok keresztény nevelésével foglalkoztak, és az ateizmus ellen léptek fel. Győzelem napi koszorúzás ■ ■>. !::' ■ ■ v ó ■ ró' . te'' 'V; i - •: A győzelem napja al­kalmából tegnap több he­lyen tartottak koszorúzás! ünnepséget. A Hősök terén lévő emlékműnél Antall József minisztereinek, Je­szenszky Géza külügymi­niszter és Für Lajos honvé­delmi miniszter helyezte el a .magyar kormány virá­gait. Budapest lakossága nevében Demszky~ Gábor főpolgármester koszorúzott. A diplomáciai testület ne­vében Angelo Acebri cím­zetes érsek, apostoli nun- cius, a diplomáciai testület doyenje ps Nicolas John Da nies ezredes, Nagy-Bri- tannia és Észak-Írország Egyesült- Királyság nagy- követségének katonai és légügyi attaséja helyezett el koszorút. Kegyeletes ünnepség színhelye., volt a fővárosban a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű, a Budaörsi úti amerikai hősi emlék­mű. Solymáron a brit, ausztrál, dél-afrikai, fran­cia, kanadai, lengyel és új- zélandi közös katonai teme­tőben (képünkön) dr. Inczédy János, a megyei közgyűlés elnöke és Deresé- nyi Péter solymári polgár- mester helyezték el az ön- kormányzatok koszorúit. A kegyeletes ünnepségeken részt vettek az érintett or­szágok diplomáciai képvi­selői. (Hancsovszki János felvétele) A a a 1 1 B 1 • 1 II „A munkanei lyen dolgozni kell, mm demol (ráciát játszani” (2. oi&aí)

Next

/
Thumbnails
Contents