Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-30 / 100. szám

A parajelenségek és a népgazdaság A pszichotronika pápája Az agy erőterének kutatási eredményei, az ön­gyógyítás, az árnyékenergia, a földsugárzás, a magnetokinetizmus, a bioterápia, a szövetkultú­rák közötti távolsági elektromagnetikus kapcsolat és hasonlók voltak a témái a Magyar Tudományos Akadémia Országház utcai kongresszusi termében tartott első magyar pszicholronikai konferen­ciának. A kétnapos tanácskozá­son lengyel, japán, osztrák, jugoszláv, csehszlovákiai, szovjet és magyar szakértők tartottak előadásokat a XX. század végén is tisztázatlan kérdéskörről. Mert miről is van Szó? Például arról, hogy a ren­dezvény szervezője és fő­szponzora, az Aquapol Kft. gyárt és elad falszárító és biotér-harmonizáló beren­dezéseket. Az előbbiből pél­dául csak hazánkban négy­ezer kelt el, tehát nyilván működik. Csak azt nem tudja a gyártója sem: ho­gyan .. . Európában csupán Albániában és Magyaror­szágon nem elismert tudo­mány a pszichotronika. Ennek hazai pápáját, az Aquapol Kft. tulajdonosát, egyben a magyarországi pszichotronikai kutató labo­ratórium vezetőjét és a konferencia szervezőjét, Ja­kab Istvánt kérdeztük: ■ Egyáltalán mi az a pszicho! ronika ? — A parajelenségek (a természettudományosán is­merten túli történések) nép- gazdasági hasznosításával foglalkozó ág. Gyakorlati­lag a parapszichológiában kísérleteket végeznek, mi pedig ezeket próbáljuk gaz­daságilag hasznosítani. Miként? — A világon sokfelé 1973 óta alakulnak, zömmel álla­milag támogatott intézetek, s keresik a lehetőségeket, hogy az állattenyésztésben, növénytermesztésben, gyó­gyászatban, oktatásban ér­jenek el gyakorlati eredmé­nyeket. Példát is mondok: a biotér-harmonizálás (er­re szolgáló szerkezetet észa­ki szomszédunknál is gyár­tanak) a szarvasmarháknál nagyobb tejhozamot, a ser­téseknél gyorsabb súlygya­rapodást vált ki, ezért ott termelőszövetkezetek alkal­mazzák e módszert. Vagy ismeretes, hogy a lézeres kezelés nyomán lerövidül a növények csírázási idősza­ka, akár 10 nappal, s a ter­mést is előbb lehet betaka­rítani. ■ Hol tart ma a pszi­chotronika? A jelensé­get ismeri csupán, vagy az okát is? — Nemcsak a jelenséget, de magát az energiát sem ismeri senki a világon, ezt kutatják a konferencia elő­adói is. Csak az okozat is­mert, az ok nem. De, ha az Összekötözve dobták a tóba Április 27-én délelőtt is­meretlen férfi holttestét emelték ki az Óbudai Mgtsz-hez közeli, a 11-es főút Budapest és Szentend­re közötti szakasz jobb ol­dalán lévő budakalászi 1. számú sóderbánya vizéből. A helyszíni szemle ada­tai szerint a tetem hóna­pokig volt vízben, az arc felismerhetetlen, ennek alapján nem azonosítható. Az viszont nyilvánvaló, hogy bűntény történt, az áldozatot összekötözve, ne­hezékkel dobták a bánya­tóba. Egyelőre még nem tisztázott, hogy vízbe ful­ladt, avagy már holtan ke­rült a vízbe. Erre a bonco­lás eredménye ad majd vá­laszt. A halott ruházatának zsebeiben semmi olyat nem találtak, ami kiindulópont lehetne az azonosításhoz. Ezért a ruházatról készült nagyon pontos leírás, talán ennek alapján a rokonság vagy az ismerősei jelent­keznek. Az áldozat kb. 180 cen­timéter magas, kora 18-40 év közötti. Normáltest­alkatú, haja nyakba érő — félhosszú —, barna, a sze­me színe úgyszintén barna színű. Ruházata: Állógallérú, elöl gom­bos, drapp színű téli dzse­ki. A kézelőjén, valamint a könyök magasságában kb. 15 centiméter széles be­tét, úgynevezett inka min­tázattal. Ugyanez a mintá­zat található elöl és az ol­dalt lévő zsebek szegélyén, illetve a dzseki gumizott alján, valamint az állógal­lér belső oldalán is. A bal oldali mellrészen kb. 10X5 centiméter nagyságú, tró­pusi tájat ábrázoló szövet­címke van, rajta HELL, DRIVERS felirattal. A kabát alatt Puma márkájú jogging, aminek a felső része a vállnál, a há­ti részen, kétoldalt a csí­pőnél, valamint az alkari területen sötétkék. A has­nál, a mellnél és a karok belső oldalán azúrkék. A válltól a könyékig egy cen­timéter széles, sötét és azúrkék csíkok díszítik. A mellrészen Puma embléma. A nadrág sötétkék, alul gumírozott és cipzáras. A csípőtől a térdig a szárak két oldalán 5 centiméter széles, szintén sötét- és azúrkék csíkok találhatók. A bal oldali zseb alatt Puma embléma, valamint ez a szó látható: CIRCUIT. A jogging mérete 38-as. A halott lábán fehér zok­ni volt, piros-fehér-kék csíkokkal. Cipőt nem viselt, az vagy lemállott róla a vízben, vagy már anélkül dobták a tóba. 12 — A választékos ruhá­zatból ítélve az áldozat jó anyagi körülmények közt élt — vonta le a következ­tetést a Pest Megyei Rend­őr-főkapitányság életvé­delmi alosztályvezetője, Tóth András hadnagy. — A halott azonosításához és a bűneset felgöngyölítésé­hez megint csak a lakosság segítségét kérjük. Kizárt dolog, hogy egy ilyen jel­legzetes ruházatra ne fi­gyelt volna fel valaki a rokonság vagy az ismerő­sök közül. Akinek bejelentenivalója van, megteheti bármelyik rendőrségen vagy rendőr­őrsön, illetve az 1121-035 (nappal) és az 1117-272 te­lefonszámon bármely idő­pontban. (matula) okozat lehet hasznos az embereknek, miért ne hasz­nosítanánk? Talán ez ma­gyarázza, hogy a konferen­ciát egy magánvállalkozás szervezte. Ugyanis nem annyira a hivatalos tudo­mány, mint inkább a gazda­ság szakemberei érdeklőd­nek az ügy iránt. Bizonyá­ra ezért támogatja a tanács­kozást a Magyar Hitel Bank Rt. is. És idekívánkozik: épp amikor kezdődött a ta­nácskozás, zárták be az ELTE-n a parapszichológiái laboratóriumot, így most csak az én kísérleti labo­rom maradt... ■ Mégis: kik foglal­koznak a pszichotroni- kával? Hisz állítólag kü­lönleges adottságú em­berek képesek csak pa- rajelenségeket produ­kálni ... — Ez igaz, de ahhoz, hogy a jelenségeket elemezhes­sük, komplex tudományos ismeret, megközelítés kell. A konferenciára is zömmel akadémikusokat, professzo­rokat hívtunk előadónak, éppen azt bizonyítandó, hogy ez nem a műkedvelők tudománya... V. G. P. Fogdában a brutális apa Nem túl gyakori eset manapság, hogy a szom­szédok és az ismerősök egy­más családi dolgaiba pró­báljanak avatkozni. Rend­kívül megdöbbentő körül­ményeknek kell ott lenni, ahol kívülállók sürgetik a hatósági intézkedést. Így volt ez egy 12 éves tóal­mást kislány esetében. Több bejelentés érkezett a polgármesteri hivatalba a szomszédoktól és az is­kolából is, hogy az apa üti- veri a gyermekét, gyakran anyjával együtt éjszaka ki­zavarja őket a lakásból. Ilyen előzmények után in­dította meg az ügyben a Nagykátai Rendőrkapitány­ság a vizsgálatot. Kihall­gatták az apát: Drabóczi Istvánt, aki azonban az el­járás befejezése előtt el­tűnt. Elfogatóparancsot adtak ki ellene, s végül rendőr járőrök találtak rá egy italboltban. Az ittas ember (egyébként foglalko­zás nélküli) bicskával tá­madt a járőrökre, akik le­fogták és őrizetbe vették. A brutális férfi előzetes letartóztatásban van. Kis­korú veszélyeztetése, vala­mint hivatalos személy el­leni erőszak miatt folyik ellene a büntető eljárás. Ga. J. SfyokvcmsiűIIiás érték a täzken Lángok e gyapot Mint azt már tegnapi la­punkban hírül adtuk, ha­talmas anyagi kárral járó raktártűz volt Dabason. Hogyan keletkezhetett a jelenlegi adatok szerint mintegy 80 millió forintos kárértékre becsült tűz? — kérdeztük Dévai László fő­hadnagytól, az Országos Tűzoltóság Pest megyei pa­rancsnokságán. — Alkalmas volt-e a egykori sertéstelep texti liák és egyéb cikkek rak tározására? — Április 27-én hajnal­ban 3 óra 6 perckor érke­zett a bejelentés a dabasi tűzoltókhoz. Egy autós vet­te észre, hogy messziről vi­lágít az Aranykalász Ter­melőszövetkezet egykori sertéstelepén létesített rak­tár. A tűzoltók hat percen belül a helyszínen voltak, de addigra már a tetőszer­kezet is beomlott. Bár nagy erővel dolgoztak, a pusztí­tást nem sikerült megaka­dályozni. Mi volt a raktárban? — A termelőszövetkezet bértárolást vállalt, és az eddigi adatok szerint öt­száz tonna gyapot, 29 ezer kg fonal és 269 ezer folyó­méter nyersszövet égett el. Ezenkívül nagyobb meny- nyiségű gázkonvektor is a lángok martaléka lett. — Az eddigi adatok sze rint nem ezzel volt baj Azt a helyiséget korábba: is raktározásra használták Más kérdés, hogy a rend kívül gyúlékony gyapo tárolásánál speciális bérén dezéseknek is helyük let volna. Megvizsgáltuk a: elektromos, műszaki bérén dezéseket, és eddig hibá nem észleltünk. A továb biakban a Dabasi Rendőr kapitánysággal közösen ál lamigazgatási eljárás kere lén belül vizsgáljuk a tűz eset körülményeit. Bevo nunk a munkába elektro mos szakértőket, valamin a Bűnügyi Technikai In tézetből vegyész szakértő is. Ez utóbbit azért, mer ilyen rendkívül gyorsai terjedő égésnél azt is mei kell nézni, nem használ tak-e valamilyen égésgyor sító anyagot, ami szán dékos gyújtogatást jelezne Erre utaló körülmény ed dig nem merült fel, d. semmit sem lehet kizárni Ga. 3. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL X‘. . ■* v' >•. ■ •' KEnn ‘ v&pv*••íxjp'v*r** ■ •**' *?• KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Hang­szemle. — 8.20: Válogatott per­ceink. — 8.50: Külpolitikai fi­gyelő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközően. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Út­közben. — 11.05: Tipp. — 11.10: Országok, tájak népzenéje. — 11.35: Széchenyi István napló­jából. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Intermikrofon. — 13.0«: Hírek. Időjárás. Ütközően. — 13.05: Klasszikusok délidöben. — 14.00: Hírek. Időjárás. Ütköz­ően. — 14.05: íróvá avatnak. — 14.35: Dzsesszmelódiák. — 15.00: Hírek. Időjárás. Ütközően. — 15.05: Ki beszél? — 16.00: Dél­utáni krónika. — 16.15: A mi utcánk ... — 16.35: Ország-vá- ros-híres ember. — 17.00: Hí­rek. Időjárás. Ütközően. — 17.05: A tudomány határán. — 17.25: A Szabó család. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: sportvilág. — 19.15: Lát­tuk, hallottuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.39: Népdalok. — 19.50: Hajszálgyö­kerek. — 20.00: Hírek. Időjá­rás. — 20.05: Ismeretterjesztő műsor. — 20.35: Mozart: A­moll szonáta. — 20.54: Radio­ton-koron gokról. — 21.00: Hí­rek. Időjárás. — 21.05: Zsoldos Imre trombitán játszik. — 21.19: Londoniak. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Felhang. — 23.35: Régi híres énekesek műsorából. — 24.00: Hírek. Idő­járás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Ejfél után. PETŐFI RÁDIÓ — 9.50: Mozgató. — 10.00: Hom­burg hercege. Olasz film. — 11.35: Műsorzárás. — 13.45: Kép­újság.— 13.55: Jégkorong világ- bajnokság. — 16.15: Pannon krónika. — 16.25: Nachrichten. — 16.30: Ecranul nostru. — 17.00: Szép magyar tánc. — 17.05: A durva bivaly és a pásztorfiú. Kínai rajzfilm. — 17.15: Szám-adás. — 17.35: LA SEPT. Lapozgatás az időben. Francia dokumentum film. — 18.55: Esti mese. — 19.05: Cím- bória. — 19.15: Muzzy in Gon- doland. — 19.30: Híradó. — 20.05: Nagy Péter. Angol- amerikai—olasz filmsorozat. IV/3. rész. — 21.40: Kabinet­kérdések. — 22.00: stúdió »91. — 23.00: Parlamenti napló. — 23.30: Híradó 3. — 23.45: BBC- híradó. KOSSUTH RÁDIÓ TV 2 4.30: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Reggeli csúcs. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Rivaldafény­ben. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Társalgó. — 10.00: Ope­rettkedvelőknek. — 11.00: Hí­rek. Időjárás. — n.03: Helyke­reső. — 11.20: Apró-cseprő gyerekekről. — 11.41: Anyám, édesanyám. — 12.00: Asztali muzsika. — 13.00: Hírek. Időjá­rás. — 13.03: Popzene sztereó­ban. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: Pulitzer- díj. — 14.50: Én csak egy buta nő vagyok. — A sportosztály időkérése: 14.50—15.00: össze­foglaló az asztalitenisz-vb fér­fi csapatelöntő jéről. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Csúcs- forgalom. — 17.00: RádióMa. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.03: Táncházi muzsika. — 19.30: Pop-regiszter. — 20.00: Alma és fája. — 20.40: Veszélyben. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.03: Börtönről álmodom mostaná­ban ... — 21.28: Nótakedvelők­nek. — 22.20: Miért nem kedve­lem? — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: A magyar rock archívuma. — 24.00: Fahrbach: Régi magyar takarodó. — 0.15: Éjfél után. TV 1 Endrei Judittal és Dömsödi Gáborral. — 16.25: Képújság. — 16.40: Tv 2. — 17.10: Egy perc tere. — 17.25: Gyerekek­nek. — 17.50: Tv 2. — 17.55: Te­lesport. — 20.15: Tv 2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.30: Gondolkodó. — 22.15: Tv 2. — 22.50: Zene mindenkinek. NSZK zenés film. — 23.35: Tv 2. Napzárta. RTL PLUS 6.06: Halló, Európa, jó reggeűt, Németország! — 8.35: Teleim- tik. — 9.25: Este, amikor a puszta álmodik (NSZK-film) — 11.1«: Rizikó (ism.). — H.35: Telebutik. — 12.00: Forró nye­remény (ism.). — 12.35: Rend­őrségi beszámoló (am. krimi­sor.). — 13.00: Hírek. — 13.10: Hammer (am. krimisor ). — 13.35: Kaliforniai klán (ám. sor.). — 14.35: A Springfield- sztori (sor.). — 15.10: A vad Rózsa (am. sor.). — 15.55: Mi­ni Playback Show. — 16.45: Rizikó. — 17.10: Forró nyere­mény. — 17.45: Játssz velünk! — 18.00: A hatmillió dolláros férfi (am. akciófilm-sor.). — 18.45: Híradó. — 19.15: Knight Rider (am. sor.). — 20.15: Co- lumbo (am. krimisor.). — 21.55: Robbanékony. — 212.5«: Hírek, — 23.00: Rambo III. (am. ak­ciófilm). — 0.40: Halottak fek­szenek a napon (olasz háborús film). SAT 1 6.00: Hírek. Időjárás. — 6.05: Pályázati műsor, vagy kelle­mes ünnepet. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Hangszemle. — 8.20: Színes népi muzsika. — 9.00: Hírek. Időjárás. Üt- közben. — 9.05: Magatartásfor­mák. — 10.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 10.05: örökzöld dallamok. — 11.60: Hírek. Idő­járás. Útközben. — 11.05: PAF- műsor. — 12.00: Déli krónika — 12.30: Harminc perc alatt a Föld körül. — 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 13.05: Klasszikusok délidöben. — 14.00: Hírek. Időjárás. Ütköz- ben. — 14 05: Műsorismertetés. — 14.10: Egy énekes, több sze­rep. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: A boldog ember. — 16.00: Hírek. Időjá­rás. Ütközben. — 16.05: Disz- kotéka. — 17.00: Hírek. Időjá­rás. Ütközben — 17.05: PAF- müsqr. 18^00: Esti krónika. — 18.30: A Rákóczi-nóta. — 19.0«: Hírek. Időjárás. — 18.05: Hol volt, hol nem volt ... — UIJ20: Kagylók zenéje. Óceán. Béres Attila hangjátéka. — 30.06: Zenélő városaink Pécs. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Latinovits Zoltán verset mond. — 21.15: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Magyar művészek operafelvé­teleiből. — 23.00: Hírek. Idő­járás. — 23.05: Archívumok mélyéről. — 23.45: Két Corelli- triószonáta — 24.00: Hírek, időjárás. Totó. — 0.10: Him­nusz. — 0.1S: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ — 10.5«: IT. K. Today. — 11.20 Péter és az elefánt. Sri Lanka- film. — 13.00: Képújság. 14.40: Képújság. — 14.50: Ka mera: Mozgókép. VII/5. rész - 15.15: Pannóniái barangold sok. — 16.00: Kérem a követ kezőt! — 16.15: Ismeretlen imá dó. Amerikai film. — 17.50: Bú csú a kommunizmustól. 18.25: Százegyedszer is . . . ­19.00: Esti mese. — 19.10: Cimbó ria. — 19.30: Híradó. — 20.05 Nagy Péter. Angol—amerikai- olasz filmsorozat. IV/4. rész. - 21.40: A fáraók földjén. ffl/I rész. — 22.00: Van öt perce? - 22.05: Szolgálok istenért, egy házért, hazáért ... — 22.45 „Jöttem, láttam ...” — 23.25 Híradó 3. — 23.40: ZDF-híradó TV 2 Rudiik Júliával és Dombóvár Gáborral. — 14.00: Képújság. - 14.15: Tv 2. — 15.00: Rigócső királyfi. Csehszlovák mese film. — 16 55: Néprajzi érté keink. — 17.00: Díjugrató Viláj Kupa. — 18.00: Telesport. - 18.25: Gyerekeknek. — 18.53 Tv 2. — 19.00: Szupercsoport Amerikai bűnügyi tévéfiímso rozat. — 19.49: Tv 2. — 20.10 Olaszország—Magyarország láb darúgó EB-selejtező-mérkőzés — Szünetben: 21.00: Híradó 2 — 22.00: Tv 2. — 22.10: Végle len folyosó. Dokumentum film — 22.30: Tv 2. — 23.00: Nap zárta. RTL PLUS 8.50: Műsorismertetés. — 9.00: Tévétoma nyugdíjasoknak. — 9.05: Képújság. — 9.10: Csaj­kovszkij : D-dúr hegedűverseny. 6.00: Jő reggelt a SAT l-gyel! — 8.35: Szomszédok (ism.). — 9.05: Közkórház (ism.). — 9.50: Teleüzlet. — 10.10: Stingray (ism.). — 12.05: Szerencsekerék (ism.). — 12.45: Telebörze. — 13.35: Bingo (ism.). — 14.00: Police Academy (rajzfilmsor.), — 14.25: Közkórház (am. sor.) — 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.). — 15.35: Teleüzlet. — 15.50: Bonzana. (westernsor.), — 16.45: Matt Houston (am. krimisor.). — 17.50: Varázslatos Jeannie (am. sor.). — 18.15: Bingo. — 18.45: Híradó. — 19.15: Szerencsekerék. — 20.00: Max Monroe (am. krimisor.). —• 21.0,1): Sherlock Holmes New Yorkban (am. film). — 22.50: Hírek. — 23.05: Tévétükör. — 23.35: Di Ili tiger (am. krimi). — 1.20: Max Monroe (ism.). 6.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Kakukk. — 8.0«: Hírek. Idő­járás.. — 8.05: Gépirónia — 8.33: Mese-zene gyerekeknek. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Az elátkozott költő sanzonjai. — 9.50: A Swinging Maches fúvósegyüttes. — 10.00: Szóra­koztató antikvárium. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.08: Ün­nepi koktél — 12.03: Jó ebéd­hez szól a nóta. — 13.00: Hí­rek. Időjárás. — 13.03: Buda­pestért. Gálaest a Vígszínház­ban. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: Élet a végtelennek. Mindszenty Jó­zsef hercegprímás emlékezete. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 16.05: Banditák. ----- 16.40: A D ebreceni Dixieland Band új felvételeiből — 17.00: Hírek, fa sportközvetítés miatt valószí­nűleg 20.15) — RádióMa. — A Modenái Bel Canto-fejedelem. Közvetítés az Olaszország—Ma­gyarország EB-labdarúgó­mérkőzésről. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 21.00: Hírek. Idő­járás. — 21.03: Szív küldi . . . — 22,01: Vásott kölykök — 23.60: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sport- híradó. — 23.10: Hiánypótló. TV 1 6.00: Az álarc (am. sor.). - 6.25: C. O. P. S. (am. sor.). - 7 15: Zorro és a finálé (olas: western), — 8.35: Egy sír a, örök jég birodalmában (csel film). — 9.40: Zorro és a finá lé (ism.). — 11.00: Róma je gyében (francia—NSZK—olasi film). — 12.35: Hihetetlen tör ténetek (sor.). — 13.00: Rajz film. — 13.15: Az apám föl dönkívüli (am. sor.). — 13.40: A Muster család (am. sor ). ­14.05: Az új lány (am. komé dia). — 16.00: Nagy műnk: Erinknél (am. komédia). — 17.45: Slágerparádé. — 18.45 Híradó. — 19.15: Hazai dalia mok. — 20.15: Don Camille (olasz komédia). — 22.25: Té vétükör magazin. — 23.00: Pí lóták bevetésen (am akció film). — 0.33: Rambo III (ism.). SAT 1 9.00: Képújság. — 9.05: Tévé- torna nyugdíjasoknak. — 9.10: Százegyedszer is. . — 9.30: Bűvészparádé (ism). — 9.55: Grizzly medvék a nagy vízvá­lasztónál (ism.). — 10.20: Zoom 8.35: Szomszédok (ism.). — Közkórház (ism.). — Rajzfilmek. — 10.20: Sher Holmes New Yorkban (is — 12 05: Szerencsekerék (is — 1(2.45: A haza hangja. 13.35: Bingó (ism.). — 1 Oille (am. rajzfilmsor.). 14.40: Közkórház (am. sor.) 15.25: Szomszédok (aus:, sor.). — 15.50: örült Vádi gat (western). — 16 45: Stin? (am. sor.). — 17.50: Varázsl Jeannie (sor.). — 18.15: Bi — 18.45: Híradó. — 19.15: rencsekerék. — 20.00: Bo< (am. krimisor.). — 21.00: R orvosság (am. komédia). 22.50: Hírek. — 23.05: Az i örökösei (krimisor.).

Next

/
Thumbnails
Contents