Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-29 / 99. szám
Árellenörzés a 10-esben Ne károsodjon a vevő Egy idő óta nem tudjuk követni, mi mennyibe kerül a boltokban, mivel vannak hivatalosan bejelentett áremelések és olyanok, amelyek „suba” alatt történnek. Persze szabadáras már csaknem minden termék, így nincs miért reklamálni. Az áremelésnek nemcsak a vevők, hanem a kereskedők sem örülnek, hiszen csökken a forgalom, s nehéz fenntartani így egy nagyobb üzletet, kevesebb a haszon. Persze megjelent a konkurencia is — főleg italféleségeket olcsóbban értékesítő —, garázsban, bódékban nincs hiány. Ám a nagy boltok működtetői azt mondják: a kiszolgálás, vásárlás kulturált körülményei náluk megtalálhatók, ugyanez nem mondható el minden esetben a konkurenciáról. A vevő meg egyre vékonyodó pénztárcájával — érthetően — inkább azt nézi, mi olcsóbb, s nem azt, milyen körülmények között vásárol... A vevő bosszankodik a gyakori árváltozások miatt, a kereskedő szintén nincs könnyű helyzetben. Az alábbi beszélgetések talán érzékeltetik a jelenlegi állapotokat. Az elmúlt héten a Váci Kereskedelmi Rt. ellenőrei a 10-es ABC-ben vizsgálták az árakat. Ám még mielőtt útjukra elkísértük volna őket, leültünk beszélgetni Herman Judit hálózat-ellenőrzési osztályvezető szobájában. — Az árkérdés manapság elég kényes téma, elég nehéz kialakítani, hiszen a szállítók szinte minden alkalommal más árat számolnak — tudtuk meg Herman Judittól. — Ezt valahogy össze kell fogni. Nos, az árak alakításánál a boltvezetőknek a központ által kialakítottakat kell használniuk, különben nagy káosz lenne. Időközben megérkezett Kegyes István áruforgalmi osztályvezető, akitől megtudtuk, hogy ugyanazon terméket a különböző szállítók sem egységes áron hozzák, ám a boltok polcaira nem kerülhet különböző ár, ezért szükséges a központi szabályozás. Most az ellenőreik azt vizsgálják, hogy a rendelkezések szerint jár-e el a bolt, helyes árakat alkalmaznak-e. Persze figyelni kell a konkurenciára is, s a vevő becsalogatása érdekében időnként egyes termékekből vásárokat szerveznek. Mint Kegyes István elmondta, az akciók sikeresnek bizonyulnak, hiszen a fogyasztónak ma már a tíz fillér is számít. Mi van akkor, ha az ellenőrök szabálytalanságot tapasztalnak? Erre a kérdésre is választ kaptunk Herman Judittól. Legtöbbször figyelmeztetnek, ám ha súlyos vétségről van szó, fegyelmi eljárást indítanak. A boltok vezetői, ha valamiben bizonytalanok, Haffner Mária árfelelőstől kérnek tanácsot, akinek íróasztalán sűrűn cseng a telefon. Az árfelelős véleménye szerint bizonyára sokan szidják a központot, ám ők sem tehetnek arról, hogy időnként zavar támad. Mondjuk akkor, ha ők más Mit, hol, mikor? MOZART-EST Április 29., hétfő: 17.30kor a Dunakanyar Fotó- klub tagjainak és az érdeklődőknek Drezda és környéke címmel tart színes- dia-bemutatót Kocsis Iván a 8-as teremben. — 19 órakor az ifjúsági klubban Csánk János vezető edző beszél a labdarúgás kulisz- sz-a titkairól. Április 30., kedd: Javasoljuk az emeleti galérián az erdélyi képzőművészek alkotásaiból rendezett tárlat megtekintését. — A szobi Börzsöny Múzeumban még egy hónapig lesz látható Csepeli Pálma festőművész önálló kiállítása. Május 1., szerda: Munkaszüneti nap. — Ma kezdődnek a májusi litániák és a hónap minden napján a következő időpontokban, lesznek: a Hétkápolnánál délután 5 órakor, a székesegyházban fél 6-kor, a fehéreknél 7-kor, Deákváron fél 8 órakor. Május 2., csütörtök: 15.45- kor KRESZ-tanfolyam a Diáktanyán. — A Dunakanyar Eszperantó Csoport 17 órakor tartja összejövetelét a művelődési központ 4-es termében. Május 3., péntek: A pedagógusklub tagjai Zebe- génybe utaznak és részt vesznek az ottani csoport anyák napja rendezvényén. — 17 órakor Mozart-est a közgazdasági szakközépiskola aulájában. Közreműködik a váci Zeneművészeti Szakközépiskola zenekara (vezényel Szalay Miklós) és a Petőfi Sándor Általános Iskola énekkara (vezényel Konczili Edit). — 17.30-kor a Dunakanyar Fotóklub alkotócsoportja klubkollekciót állít össze az Interdia Show ’91 színesdia nemzetközi klubszalonra. Május 4., szombat: 14 órától anyák napi játszóház, a művelődési központban. — 15 órától ugyanott Lutra-cserebere. — 17 órakor anyák napi köszöntés a nők klubjában. — 19 órakor idegenben játsszák az FTC—Váci Izzó labdarúgó- mérkőzést. — 18 órakor klubest az ifjúsági klubban Molnár János vezetésével. Az MSZMP már elbúcsúzott... Előkészület június 30-ra Április 29-én, hétfőn egyeztető megbeszélést tartanak a városházán a pártok, szervezetek, egyesületek, egyházak képviselői arról, hogyan ünnepeljék meg közösen azt a napot, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyja Magyar- országot. Mint a Moys Csaba alpolgármester által aláírt meghívóiban szerepel, június 30-án hazánk területét az U,tolsp megszálló idegen ka. t.*ia .1* elhagyja, s városunk is be kíván kapcsolódni az országos ünnepségsorozatba. A váci ünnepséghez a város önkormányzata biztosítaná a szakmai koordinációs segítséget. ★ Az MSZMP váci városi szervezetének küldöttsége a napokban felkereste az itt állomásozó és a közeljövőben távozó szovjet alakulatot. A párt képviselői elbúcsúztak az alakulat párttitárat jeleztek, mint amit azután a számlán feltüntetnek. Van olyan termék, amelynek ára idén már harmadszor változott, s olyan is akad, amelyiknek emelkedett, utána csökkent, majd ismét emelkedett. A központból lesétálunk a 10-es ABC-be, ahol bejelentkeznek az árellenőrök a vezetőnél, s máris munkához látnak, feltűnés nélkül, nem akadályozva a vásárlókat, egy-egy termék- csoportot néznek át. Ha valaminek az ára, úgy gondolják, nem megfelelő, felírják, majd összesítve ellenőrzik az árjegyzékkel. Petyánszky János boltigazgató a szakirányú végzettség megszerzésétől e vállalat alkalmazottja. Tapasztalt a szakmában, először Sződligeten dolgozott tizenhárom esztendeig, majd a deákvári 200-as ABC következett, s 1988-tól a 10-es ABC vezetője. Érdeklődésünkre elmondta: az előző két boltjában a vásárló- közönség igényeit jobban fel tudták mérni, ám ugyanez a 10-esnél nem könnyű, mert itt átmenő forgalommal kell számolni. A gyors árváltozásokat a boltigazgató is követhetet- lennek tartja, ám, hogy valamiképpen megkönnyítsék munkájukat, kevesebb szállítóval tartják a kapcsolatot. Azt is számításba kell venni, kik szállítanak olcsóbban, mert az árak tízforintos eltéréseket is mutathatnak. Az árak gyakori változása pedig megköveteli a dolgozóktól az összehangolt munkát. A boltigazgató tájékoztatása szerint, ma már két-három árfelelős is van a 10-esben, ők segítenek az eligazodásban, szükség esetén a pénztárosoknak információkat adnak. Halász Erzsébet VÁCI tJSfiMa XXXV. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1991. ÁPRILIS 29., HÉTFŐ Hatan a művelődési ház igazgatói székéért Aspiránsok bemutatkozása Bartos Ferenc polgármester szerint egyetlen pályázat sem váltott ki olyan érdeklődést és izgalmat, mint a Madách Imre Művelődési Központ igazgatói székéért folyó vetélkedés. A házban dolgozók képviseletében felszólaló munkatárs szerint az önkormányzat nem járt el demokratikusan, amikor nem adott lehetőséget a népművelőknek, hogy a pályázatokba betekintsenek — a polgármester szerint ezt képviselőik megtehették, a megmérettetés demokratikus voltát pedig éppen a nyilvános ülés bizonyítja. Tény az, hogy ez az aktus kísérlet, ezt az utat választotta az előkészítő bizottság — vállalva ennek kockázatát is, például azt, hogy nem mindenki örült, amikor az Elektro Signál kamerájával találta szembe magát. A nyilvános bizottsági ülésen az ábécé sorrendjében, öt-öt percben mutatkoztak be a pályázók. Az elsőként szólított Bayer János véleménye szerint a művelődési házra szüksége van a városnak, s a háznak ki kell szolgálnia a várost; az igényekből adódnak a feladatok, s e feladatokra meg kell találni a megfelelő embereket. Ez és a két intézmény összevonásából adódó átfedések indokolják a létszám csökkentését. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a műszaki szervezetet önfenntartóvá kívánná tenni. Szándékosan választottam e ritkábban használatos, inkább a játékosságra utaló igealakot. Mintha csak csínytevés lenne az, hogy iskola után tanítványaink, a jól megtermett kamaszok kisebb társaikra támadnak afféle játék- pisztollyal. A hírt közreadta a sajtó is, tud róla az egész város. Meditálok, hogy hogyan fordulhatott mindez elő. Hogyan juthatott gyermekeink kezébe olyan „játékszer”, amely — ha emberélet kioltására nem is alkalmas — súlyos sérülést okozhat. A szülő ajándékozza gyermekének a magyar kereskedelmi forgalomban nem kapható sport- fegyvert, hogy harcias játékot űzve, kisebb gyermekeket megfélemlíthessenek azok, akik- pek a gyermek ezt továbbadta. Hol van a szó nemes értelmében vett szülő, aki akár egy jól irányzott atyai pofonnal is — ha a szép szó hatástalan — elriasztja a nebulót kisded játékaitól? Azután, ha már megtörtént az eset, mit tesz a szülő? Mintha semmi sem történt volna, vár. Ahelyett, hogy hanyatt- homlok rohanna az iskolába, hogy rendet tegyen saját nevelésének háza táján. Arról is töprengek, hogy általában Cl mit tehet a felnőtt-társadalom. Ilyenkor saját gyermekkorom jut eszembe. Nem tehettünk olyat, amiről az akkori felnőttek közössége ne tudott volna. Nem titkolták egymás között a gyermekek csínytevéseit, a szülők készséggel fogadták az ismerősök, barátok figyelmeztetését. Pedagógusként, felnőttként egyaránt aggódom azért a nemzedékért, mely szeretet helyett tárgyakat. materiális dolgokat kap, amely az erkölcsi normákat alig ismeri, hiszen ha hallanak is róluk, nemigen követelik meg tőlük. A hatóság tehetetlensége is irritál. Mivel törvényeink szerint a gyermek nem vonható felelősségre, a szülő helyett is, a hatóság helyett is az iskolára vár a feladat. Miközben nevelési céljait, szándékait egyéb külső hatások rombolják, még mindig próbálkozik. Pedig a szó, a pedagógus szava legtöbbször pusztába kiáltás. Az iskola büntetési lehetőségei pedig inkább adminisztratív eszközök. A jobb érzésű felnőttek, főképp azok a szülők, akik gyermekeikért aggódnak, joggal bot- ránkoznak meg: meddig lehet mindent büntetlenül tenni? Dóra Zoltán Dr. Bea Józsefné, áld októberig az igazgatóhelyettesi funkciót is betöltötte, a jövőben fontosnak tartaná, hogy a helyi művészek alkotásai állandóan jelen legyenek a házban, amelynek adottságait jobban ki szeretné használni. A feladatokat a megfelelő végzettséggel és az arra alkalmasakkal végeztetné, felhasználva egy évtizedes tapasztalatait — a fiatalokkal való foglalkozás terén is. A ház anyagi helyzetének javítását a pályázatokon való részvételtől is várná. Horváth Szabolcsné dr. 1983-tól volt az ifjúsági centrum igazgatója, s talán ezért is tartaná fontosnak, hogy a művelődési házban otthonra találjanak a fiatalok. Emberközpontú intézményt képzel el, amelybe a gyerekek hozzák a szülőket, felnőtteket, s végül kialakul egy kötődés a házhoz. Ahhoz a művelődési központhoz, amely egyben művészeti műhely is. A nem nyereséges tevékenységeket a vállalkozásokból származó bevételből kívánná támogatni, illetve megtalálni a szponzorokat, élni a pályázatok lehetőségével. Németh Péter Mikola szerint a művelődési központ egyszerre legyen a művészetek háza, ifjúsági információs és dokumentációs bázis, a közösségek és egyesületek háza (amely közösséget és közönséget is jelent), a szolgáltatások háza, amelyben a tanfolyamoktól kezdve a „kulturális butiksorig” minden megtalálható. Nyitott és rugalmas legyen, bírjon autonómiával, s kapjanak autonómiát maguk a munkatársak is. A ház legyen a kultúra bázisa, igazgatója pedig a tartalmi, szakmai kérdésekkel foglalkozó kul- túrdiplomata. Székelyhídi Ferenc, aki a legutóbbi napokig a Törekvés művelődési központ igazgatója volt, négy fő működési területet alakítana ki, egy-egy főállású népművelő foglalkozna a felnőttoktatással, a pálya- orientációval, a művészetekkel és az idegenforgalommal. A négy népművelő az igazgatóhelyettes irányítása alatt dolgozna, s anyagilag érdekelt lenne a bevételek növelésében. A munkát egy igazgatói tanácsadó testület segítené. Utolsóként Varga Zoltánt, a volt igazgatót, a jelenlegi megbízott igazgatót hallgatta meg a bizottság, illetve a képviselő-testület és a művelődési központ kollektívájának jelenlévő tagjai. Lehet-e igy csatát nyerni? — kérdezte bevezetőül, majd válaszolt is: ha nem hinné, nem lenne itt... Az eddigi , értékek megőrzését, a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elvét tartotta követendőnek, hangsúlyozva, hogy mindezt a megváltozott világ megváltozott igényeihez igazodva kell végrehajtani — minél több szabad művelődési formának adva teret. És itt ért véget a tudósító szerepe: ezt követően zárt körben mondták el véleményüket az intézmény dolgozói a bemutatkozott jelöltekről. A döntés pedig a képviselő-testületé. B. J. Olvasóink kérdezték Hol vannak a máltaiak? Többen, akik segítségért hiába keresték a Magyar Máltai Szeretetszolgálat váci képviselőjét, hozzánk fordultak információért. Megtudtuk, hogy korábbi székhelyük a városházán — rajtuk kívül álló okok miatt — megszűnt. Szabó Ferenc, a máltaiak helyi vezetője szeretné az irgal- masok kórházában berendezni irodáját, de erre még várni kell. Addig is a Vörös házban működő üzletük mellett alakítottak ki alkalmi fogadóhelyiséget. Itt kedden és csütörtökön 10— 12 és 14—17 óra között érhetik el őt. Ha valami sürgős ügyről volna szó, Szabó Ferenc otthoni számán, a 12-638-as telefonszámon is kereshető. A Vörös házban bonyolította le a Magyar Máltai Szeretet szolgálat tisztított- dió-akcióját is, amelynek során mintegy hat mázsa diót osztottak szét a nehezebb sorsú családok között. A húsvéti ünnepek idején a váci szervezet több mint nyolcszáz liter rostos üdítőitalt és hatszáz darab egy- és ötliteres üveg befőttet ajándékozott a város szociális otthonainak, amelyeket egy budapesti vállalat ajánlott fel. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László kH. 45. $ A szerkesztőség vezetője: Borgó János. ® Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. O Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. © Hirdetésfelvétel a szerkesztősedben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-tői 17 óráig. ^íWflp5 4 4