Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-22 / 93. szám

I. ÉVFOLYAM, 67. SZÄM 1991. Április zz., hétfő D U NAJÁJ Kjfttöa SZÉN TEN DREI-SZIGET • CSEPEL-SZIGET • DUNAKESZI 0 RÁCKEVE • SZIGETSZENT­MIKLÖS • FŐT • GÖD Privatizált vállalatok, eladott tanműhelyek Padlót fog a szakmunkásképzés? A diákok által generálódott busz ma nyereséget termel — mondja Zaremba Gyula (Hancsovszki János felvétele) A sziliek nincsenek abban a helyzetben Lottószelvény az iskolától Legyen már végre verseny is! — mondta ki egy kép­viselő a fóti önkormányzat ülésén, az iskolaügy vitája közben. Az ő falujában biztosan lesz, mert nem csak az egyházak ösztönzik az előnyösnek látszó és évtizedekre szóló, közhasznú vetélkedést. A gazdaság bajai, a va­laha jól prosperáló vállala­tok látványos összeomlása — úgy tűnik — maga alá temeti a szakmunkáskép­zést. Pedig aligha kell győzködni bárkit is arról, hogy a jövő munkásai nél­kül a jövő iparáról sem beszélhetünk. A privatizá­ció hiába menti meg a vál­lalatokat, ha nem lesznek új szellemben képzett, a holnap technikáját már ma kitanult fiatalok, akik a modern gépek, gyártósorok mellé állnak. Zaremba Gyula, a szi- getszentmiklósi Csonka Já­nos Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatója igazi „öreg róka” a szak­májában. Hosszú évek ki­tartó munkájával, renge­teg energiával kiépített egy nagyszerű tanműhely­rendszert, jobbára külön­féle nagyvállalatoknál, kisebb részben az iskolá­ban. Zaremba Gyulával nem jártak rosszul az ipari üze­mek és szállítócégek. Ha tanítványairól volt szó, egy buldog szívósságával ment a pénz után. A szak­képzési alapból sok millió forintot megszerzett, ebből létesültek kitűnően felsze­relt, szupermodern tanmű­helyek a vállalatoknál. — Tudja, a Csepel Autó­gyár 3-as csarnokában, a karbantartó üzemben, ne­künk 20 millió forintunk fekszik — mondja az igaz­gató. — A szakképzési alapból én szereztem ezt a pénzt. Mindenki jól járt vele, az iskola is és az autógyár is. Most pedig árulják a csarnokot a kép­zésre szánt pénzen vertt be­rendezésekkel együtt. A gyerekelmek meg fel is út, le is út. Szinte napok alatt omlik össze évek munká­ja. Az Áfor, a Belker, a Szövaut, az Épfu sorra zárja be a tanműhelyein­ket. Ha privatizálják a cé­get, dobra verik ezeket is. A Pest Vidéki Gépgyárban lévő kabinetjeink sorsa is kétséges, mivel ma még nem tudni, hogy az ango­lok akarnak-e foglalkozni szakmunkásképzéssel. Repülőgép-szerelőkre bi­zonyosan szüksége lesz majd a vevőnek. Az is bi­zonyos, hogy a MlG-ekhez és TU-gépekhez értő régi szerelők szaktudása, nyelv- ismerete aligha felel meg majd az angol igényeknek. Zarema Gyula előrelátását bizonyítja, hogy elkezdték oktatni az angolt a szak­munkástanulóknak, de ki tudja mi lesz jövőre? Ha sorra bezárnak a vállala­ti tanműhelyek, akkor minden diáknak az iskolai oktatókabinetekben kell majd megismerkedni a vasipari és autószerelő­szakma sokféle ágával. Még szerencse, hogy a -IVJalévnél működő tanmű­hely még nem mondott csütörtököt, mert a repü- lőgépszerelést oktatni há­zon belül még a rendkí­vül leleményes tanári kar­nak is gondot okozna. — Bevallom, ilyen nehéz helyzetben még nem érez­tem magam — mondja Zaremba Gyula. — Ha nem sikerül megoldást ta­lálni, jövőre legföljebb tel­jes két műszakban tudom megoldani a képzést és alacsonyabb színvonalon, mint eddig. Hiába állnak a legkorszerűbb NC és CNC forgácsológépek, első osz­tályú autószerviznek is di­csőségére váló berendezé­sek a műhelyünkben, min­dent nem oktathatunk helyben. Az igazgató keserű sza­vait . az érti meg igazán, aki tudja, mit is produkált ez az oktatási intézmény az utóbbi években. Nem véletlenül kerültek be an­nak . idején a bérklubba, vagyis kapott szabad kezet az iskola vezetése a gaz­dálkodásban. A közvetlen anyagi érdekeltség csodá­kat tett. Évtizedek óta el­fekvő raktárkészletek ta­láltak gazdára, mert juta­lékot kapott az, aki el tudta passzolni. Módszere­sen felfejlesztették a gép- kocsijavító bázist, s ma már igen jó híre van a környéken a suli autósze­relő műhelyének. Vettek egy lestrapált légkondicio­nált panorámás Ikarus buszt, amit a diákok vará­zsolták újjá, s ma már nye­reséget termel az iskolá­nak. Hatmillió forintért olyan osztrák, három di­menzióban húzó berende­zést vásároltak, amellyel gyerekjáték a totálkáros karosszériából — egyetlen kalapácsütés nélkül — is­mét használható kasznit varázsolni. Vettek is há­rom totálkáros autót, ame­lyeket a javítás után ma­guk akarnak használni: ezeken tanulhatnák meg az autóvezetést a végzős növendékek — a hivata­los tarifákhoz képest fél- áron. Ügy tűnik, az iskola most is, mint eddig min­dig, ha gondjai mutatkoz­nak — előre menekül. Vi­lágbanki pénzt pályáztak meg, egy olyan fényező- kamrát szeretnének vásá­rolni, amellyel a legdrá­gább nyugati gépkocsikat is dukkózhatnák. Ma már vannak olyan forgácsoló­gépeik, amelyek alkalma­saik az autóalkatrész-gyár­tásra, a háromdimenziós húzógép kartotéktárában ott az összes nyugati és japán autó adata. Így má­sodpercek alatt megtud­hatják, hod vianinak a sé­rült karosszéria húzópont- jiai. Ha a fényezőkamrát is megvehetnék, akkor a gép­kocsijavítás minden fázi­sát helyben oktathatnák, úgy, hogy közben bevételt termelnének. — A technikusképzést még szeretném beindíta­ni — mondja Zaremba Gyula. — Egyáltalán, sze­retném megvédeni a gye­rekeket a munkanélküli­ségtől. Olyan ismereteket adná nekik, hogy állást és ne zöld segélyigazolványt kapjanak majd végzősként. Móza Katalin — Amikor a falubeliek felkeresik a hivatalt, s intézkedést, információt és segítséget várnak, sokszor arra gondolok, hogy megy ez egy nagyvárosban. Itt mindenki ismeri a másikat, tudjuk, kinek megy rosz- szul és kinek jobban, kör­nyezettanulmány nélkül is tisztán látjuk a gondo­kat, s talán ezért tud­juk emberközelbe hozni a hivatalt... Azt hiszem, ez óriási előnyünk a nagyvá­rossal szemben, ahol min­den jóindulat és akarat ellenére ügyfélként kezelik a polgárokat. Érettségi után kerültem az állam- igazgatásba, mindig köz- szolgálati tisztviselőként dolgoztam, de mondhatom, igyekeztem meglátni az ügyiratok emberi arcát. Kiskunlacházán kezdtem adóügyi előadóként, ezután az igazgatási területre irá­nyítottak, majd 1939-től megbízott jegyzőként mű­ködtem — 1990-ig. Ekkor itt, az önállóvá vált Apor- kán pályáztam meg ugyan­ezt az állást, s nagy örö­mömre szolgált, hogy el­nyertem, hogy bíznak ben­nem. Ez fontos, mivel oly­kor az ember önmagában sem bízik. Különösen sok bajunk volt az elején, mert a nulláról kellett elindulni. Ügy szedtük össze az iro­dai felszereléseket, s a kollégákat is be kellett tanítani — rajtam kívül senki sem dolgozott eddig Az ugyan igaz. hogy a Fóti ökumenikus Kultu­rális Egyesület képvisele­tében fellebbezés érkezett az önkormányzathoz, ko­rábbi döntését felülvizsgá­landó, de megtette a maga lépéseit az ügyben érintett 1. sz. általános iskola ta­nári kara is. Náluk bizo­nyára magasabbra emelik a következő tanév mércé­jét, már csak a bizonyítás kedvéért. . Ugyanakkor a FŐKÉ is megkezdheti a ta­nítást. A volt református iskola épületében és a kis- alagi művelődési házban első, második és két har­madik osztály indulhat szeptembertől. A ba j csak az, hogy több a jelentkező, mint a hely. Száztizen­nyolc család kívánságát kellene még valahogy telje­síteni. A FÖKE-iskola működése elől elhárultak a jogi aka­dályok. Az állami tanterv szerint oktatnak, törvényes biztonságérzetüket nemrég a köztársasági megbízott látogatása is megerősítette. A kisalagi általános is­kolában a közelmúlt ese­ménye volt egy szülők kö­rében folytatott tanácsko­zás. A megbeszélésen is­mét új színfoltot festettek Főt szellemi térképére, amelyen ott látható már a Népfőiskola kibontakozó programja. Az úgynevezett kisalagi, 3. sz. oktatási in­tézményben a Zsolnai­módszert jónak tartva, e szerint oktatták a gyerekek egy kisebb csoportját. Ed­dig különösebb anyagi gon­dok nélkül, mivel az olyan képesség- és személyiség- fejlesztő foglalkozások, mint például a rejtvény, a virágkötészet, tárgyi és szellemi néprajz, környe­zeti és vizuális kultúra óratöbblet- és egyéb kiadá­sait elbírta az intézmény költségvetése. Az új támo­az államigazgatásban. Most összesen hárman vagyunk, illetve részfoglalkozásban dolgozik az építészünk, az ügyek pedig igencsak meg­szaporodtak. A változások­kal egyébként is sók intéz­nivalójuk van a lakóknak, mivel azonban helyben va­gyunk: lényegesen többen tisztelnek meg a bizalmuk­kal. Érezni a megkönnyeb­bülésüket, hogy ügyes-ba­jos dolgaikkal nem kell Lacházára utazniuk, néha akkora a forgalmunk, mintha nem is Apolkám lennénk. Most különösen az foglalkoztatja az em­bereket, hogy telkeik és kertjeik után mennyi adót kell fizetni, sokan igé­nyelnek segélyeket, illetve a víztársulati tagok a hát­ralékok iránt érdeklődnek. Ugyanakkor belső ügyein­ket is egyengetjük, most alkotjuk rendeleteinket — a köztisztaságról, az állat­tartásról, most dolgozzuk ki a szervezeti és működési szabályzatunkat, illetve a közterületek használatáért a díjmegállapítás történik. Nagy körültekintéssel csi­nálunk mindent, most iga­zán mi intézzük a magunk dolgait, s nem szeretnénk hibázni. Sokszor tapasztal­juk az évekig tartó függő­ség hátulütőit: annak ide­jén például volt egy keret a segélyezésre, amit, ha kellett, ha nem, kiosztot­tunk — ellenkező esetben számon kérték volna, hogy gatási rendszerben ez már nem lehetséges. Aki töb­bet, színvonalasabbat akar, annak fizetnie kell. Akadt is olyan szülő, aki ezt természetesnek tartva, mindent a gyerek jövőjéért alapon azt mondta: Ha ez havi ezerötszáz forintba kerül, ő akkor is kifizeti. Nem így a többség, a falu kevésbé módos, sőt néme­lyek- esetében már a sze­génység határára sodródott rétege. Trostovszky Gyuláné igazgató ez alkalommal az alsó tagozatos négy osztály szüleit* hívta beszélgetésre. Előttük vázolta a tanter­vet. ismertetve a ma még csak felbecsülhető kiadáso­kat. Ezek fedezésére két lehetőséget látva ajánlotta, hogy hozzanak létre alapít­ványt. Vagy egyszerűbb megoldásként alakuljon egyesület. — Mindkét gyerekem imád iskolába járni. Iga­zán jó ez a módszer — kö­zölte egy anyuka. Ám saj-. nos. meg kell kérdezni, mi­be kerül, ha kitartunk mel­lette. — Szörnyű, hogy eljutot­tunk egy ilyen differenciá­lódáshoz, szólt közbe egy másik édesanya, szintén letéve voksát a módszer mellett, de sajnos — jelen­tette ki — nem vagyok ab­ban a helyzetben, hogy megfizessem. Nagyjából hasonló véle­ményen volt a többség is, együtt keresve a megoldást. Az alapítvány gondolatát hamar elvetették, mert ah­hoz legalább egymilliót kel­lett volna összegyűjteni, így maradt az egyesület terve; meg a kérdés; akkor mennyi legyen a havi tag­díj? Honnan szerezhetné­nek támogatást annak mér­sékléséhez, vagy differen­ciált fizetéséhez, aszerint; kinek milyen az anyagi mért nem hajtottuk végre az utasítást. Most nem ép­pen igy van. Megfontoltan adunk, csak a valóban rá­szorulóiknak, ha ugyanis bármit megtakarítunk, azt másutt hasznosíthatjuk. Ez a fajta megközelítési mód sokszor a visszájára fordul, a polgárok ugyanis úgy érzékelik, mintha nem akarnánk segíteni... És mindennel így vagyunk. Takarékoskodunk, spóro­lunk, jobban, mint a saját háztartásunkban. Pedig ha rajtunk múlna, többet is adnánk. Mi is azt szeretnénk, ha virágozna a falu. Csakhogy nem tisz­tázódtak még az önkor­mányzati tulajdonviszo­nyok, nincs a kezünkben semmi, amivel vállalkoz­hatnánk, amiből munkahe­lyet teremthetnénk, amit befektethetnénk. Sajnos bárhogyan ellenkezünk, igen nagy különbség van még a város és a falu kö­zött. Itt mindenért meg kell küzdeni, olyasmire is komoly összegeket kell köl­teni, ami a városban ter­mészetes. No persze, mi éppen azért vagyunk, hogy a falu érdekeit felismerve érte dolgozzunk. Én hi­szem, hogy ennél értelme­sebb cél nem kell; ez a tudat ad kitartást és ked­vet a hivatalban minden­kinek. Bánfalvi Sándomé sza­vait lejegyezte: Vasvári Éva helyzete. Számításba vet­ték a Soros-alapítványt, megszólították a jelen lévő Mérei Sándor polgármes­tert, aki elmondta: A köz­ségnek még kétmillió fo­rintja van jó szándékú tö­rekvések támogatására. A maga szavazatát egy bizo­nyos összeg határáig garan­tálni tudja a kisalag'iak ja­vára, ám éhhez még a kép­viselő-testületé is kell. Fel­idézett egy anekdotát is. Idős nénike imádkozik Szent Antalhoz: segítse meg őt, hogy legyen ötös talála­ta a lottón. A szent méltá­nyolta ezt, de azt ajánlotta, akkor legalább töltsön ki egy lottószelvényt. A kis cédula végül ki­töltetett azzal, hogy meg­alakult az iskolaegyesület, melynek a végleges és jól hangzó nevét még nem ta­lálták ki. Elnöknek Plájás Sándort, az egyik szülőt választották. A tagdíjat ha­vi háromszáz forintban ál­lapították meg. a tehető­sebbek magasabb hozzájá­rulására, rendezvények be­vételeire is számítva. Az önkormányzat számíthat egy támogatást kérő pályá­zatra. A szülők pedig bíz­nak a képviselők kedvező döntésében. Kovács T. István Minek nekünk a szép magyar nyelv, ha egy­szer nevezhetjük a dol­gokat másként is? Jobb, ha az emberek nem ér­tik, mert ettől valami különöset sejtenek. Így meditálok a kü­lönféle pop-, rock- meg egyéb együttesek fan­tasztikus fantázianeveit olvasgatván már régóta. Az már nem is tűnik fel, hogy Rolling Stones, vagy mi az ördög a ke­rek kő helyett. Ha pe­dig tizenkilencedikén a Trotter együttes muzsi­kált Szentendrén, hát akkor az. No de, nem­hiába kívánom én itt azért a magyart sem. Mert lám, huszonhatodi- kán este hét órakor már a Vadvér együttes lép fel ugyanott, a művelő­dési központban. Ez a név önmagában is sokat ígérő. Azt, hogy a huszon- nyolcadikai vendégze­nekar mit ígér, mit pro­dukál, még nehéz előre kitalálni, de biztos, hogy neki aztán ízig-vérig magyar neve van, amit nem lehet félreérteni. Pontos j-vél írják: Hűje, középen nagy, be­karikázott A betű kö­vetkezik, utána azt ír­ják, LIG 1. összeolvas­va: Hűje Alig. Gondo­lom, így értelemszerű. Alul nagy kezdőbetűk, amiken már lehet medi­tálni: C. A. F. B. Mindegy. Ettől még ők fognak koncertezni. Ami meghökkentő, arra so­kan kíváncsiak. Biztos így lesz ebben az eset­ben is. Én meghökken­tem, de azért otthon ma­radok. — K — DUNATA.I HÍRLAP Vezető munkatárs: Móza Katalin. 9 Munkatársak: Vasvári Éva és Kovács T. István. Fogadónap: min­den hétfőn 12—16 óráig, a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6. pf.: 511. ír. sz.: 1446. Te­lefon : 138-4761, 138-1667. Arcok az államigazgatásból Emberközpontú hivatalt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents