Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-19 / 91. szám
I. ÉVFOLYAM, 65. SZÁM 1991. ÁPRILIS 19., PÉNTEK E BUDAÖRS • ÉRD • SZAZHALOMBATTA • PILIS VOROSV AB • BUDAKESZI 0 BIATOR- BAGY • TÖRÖKBÁLINT • PILISCSABA 0 PATV • ZSAMBEK • SOLYMÁR • TÁRNOK • NAGYKOVÁCSI • BUDAJENÖ • PERBAL 0 TÖK 0 TINNYE • ÜRÖM Az egyiknek sikerül, a másiknak nem Lejátszott meccs a Buda Park? Ónálló gáztársulás körösjeim Kettesben nein ment! Alighanem a budaörsi körzetben (is) kialakult szabadpiaci versenynek tulajdonítható, hogy amíg az új ürömi önkormányzat a tavaly áprilisban a Civin Kft. és az akkori tanácsi vezetés között létrejött megállapodást nem fogadta el, addig az önállósodott társközség, Pilisborosjenő önkormányzata szerződést kötött ugyanezzel a társasággal a gázvezeték építésének megtervezésére és kivitelezésére. E nagyon is érdekes momentum hátteréről, * illetve a vezetéképítés jelenlegi állásáról kérdeztem Szegedi Róbertét, Pilisborosjenő alpolgármesterét — .egyben azt is firtatva, hogy az év elejei elképzelés, a két község 'gázprogramjának egyesítése miért bukott meg (?). A Civin Kft. azt is vállalta, hogy ha megfelelő arányban tovább növekszik a társulás taglétszáma, akkor a túlfizetéseket visszautalja. Ebből a visszakapott pénz- ből pedig — ra nt az alpolgármester eimondla — az intézőbizottság más, közcélú beruházást fog"támogatni, például a csatornázást vagy a víztisztító berendezés megépítését. Beszélgetésünk végén arra is felhívta a figyelmet Szegedi Ilób i't, hogy korántsem csak tervekről van szó, misei több utcában már a föld alatt van a gázvezeték. Ugyanis ahogyan elkészül a Civin. Kft. egy- egy szakasz terveivel, azonnal hozzálát a tényleges kivitelezéshez. Aszódi László Antal Keroyezet- és egészségnap Környezet- és egészség- nap lesz szombaton Százhalombattán. A Pedisz százhalombattai t a gs zer v e- ssete délelőtt- tíz órától várja a város lakosságát. Többhelyszínen is találnak érdeklődésüknek megfelel ő programot kicsik és nagyok egyaránt. így a BMK-ban játszóház lesz, sport-bemutatók, versenyek, vetélkedők, amelyekre a gyerekeket várják, a felnőttek pedig természetgyógyászattal kapcsolatos. előadásokon vehetnek részt. Az ország legszennyezettebb városainak — a piszkos tizenkettőnek — a polgármestereit is meghívták arra a .vitafórumra, ahol a minis átéri um ok, vállalatok, környezetvédelmi képviselők válaszolnak a kérdésekre. En-nek helyszíne a városháza dísztermében lesz. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, Budaörsről Biatorbágyra vonult át a Buda Parkot megvalósítani szándékozó nemzetközi építtető konzorcium. A hír meglepetést keltett, noha várható volt. hogy a városi önkormányzatban kialakult huzavona miatt elfogy a türelmük a nyugati vállalkozóknak. Az idő pénz, hiszen a Buda Parknak már tavaly december elején kész tervei, a Sasad által biztosított területe volt, s letették az induláshoz szükséges tökét is. Csak az építési engedélyre vártak, mindhiába. Azért, mert a város jobb üzletet látott egy másik partnerrel megvalósítandó, az úgynevezett bevásárlóközpontban, melyre akkoriban már az előszerződést is megkötöt- íték. Budaörsön ez év márciusának közepén adtak zöld utat a Buda Parknak, jóllehet még mindig csak elviekben és nem (valós építési engedélyen. lAat ugyanis Bíatorbégy ndta ki, ugyancsak március idusa tájain. A tényékhez (tartozik még, hogy Budaörsön továbbra is ragaszkodtak a belső bevásárló- központ megvalósításához, e a Buda Parkot a Ide or '„engedték el”, amikor a *nási(k vállalkozó bej-elen- iteote: őt bizony nem zavarja a versenytárs. Pedig nem voll éppen tossz üzlet, amit már-már fct magukénak érezhették a budaörsiek: zöld pecsétjük Ura ugyanis a Buda Park üzletrészének évi 5 százaléka, illetve a hiányzó, teljes körű infrastruktúra megteremtése. Kapta volna pedig ezt a város a Buda Park számára kiszemelt területen lévő, két városi tulajdonban lévő örökért, azaz’ 3015 négyzet- méternyi, amúgy semmire 6« jó földdarabért. Ma még nem tudni pontosan, . hogy a tervezett másik bevásárlóközponttal való egy gyékényen árulás, Vagy a budaörsiek által hosszú kötélhúzás eredményeként kicsikart feltételek nem tetszették a nyugati partnereknek, esetleg mindez összeadódott, s így tett elegük, de tény: Budaörs hoppon maradt. Igaz, a városban hallani olyan 'hangokat, hogy ez még nem egy lejátszott meccs. PaloVics Lajos, Bíator- bágy polgármestere erre azt mondja: nem tartja Vailószinűnek, hogy hiúba folytattak volna tárgyaiáBUDA VIDÉKI HÍRLAP Vezető munkatárs: Fazekas F.szter. 0 Munkatársak: Fekete Ildikó, Aszódi László Antal, Viráü Márton. O Fogadónap minden hétfőn 14— J7 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. Vili., Somogyi B. u. 6. PL: 311. ír. sz.: 1446, Telefon: 138-4761, 13840Í7. 6 * Cárion sokat a beruházásról, ugyanis a vállalkozásban földjeivel érdekelt Sas;, d Tsz vitte a Buda Parkba apportként azt a húsz hektárt is Biatorbágyon, mely területre most átvonult á beruházás. — Az Ml-es és 100-as utak közötti földdarabot a Buda Park vállalkozás második ütemű hasznosítására tartalékolta, s magam nem is tudom pontosan, miikor'■ és milyen megvalósítási terv alapján került volna erre sor — mondja Biatorbágy polgármestere. — Tény, hogy még a tanács tárgyalt róla, s már tavaly megindult a művelési ágból való kivonása. Magiam először ,ez év januárjában találkoztam a Buda Park képviselőivel, s a testület február 2ő-i döntése értelmében került sor a terület bel terűiéi be csatolására és az együttműködési megállapodás megkötésére. Ezután adtuk ki az elvi építési engedélyt, mert akkor már elkészült a tervek biatorbágy! területre való adaptálása. És március közepén megkapták a beruházók az építési engedélyt is. — Biatorbágyon menynyibe került a zöld pecsét? . — Negyvenmillió forintba, amiből a község csatornázását és szennyvíztisztítását kívánjuk finanszírozni. — Miért nem naturálidban egyeztek meg? A pénz inflálódik, míg ha a beruházók építik k.i a szükséges közműveket, az önkormányzat gondja kevesebb? — így döntött a testület. Mi nem vállalkozni, pusztáin a vállalkozásokat támogatni kívánjuk, s igyekszünk elválasztani álmainkat- a valóságtól. — Hová kerül majd a Buda Park szennyvize? — A budaörs—törökbálinti tisztítóműbe. — Es ezt a hoppon maradt. város tudomásul veszi? — A szakhatóságok így foglaltak állást,. bár az igazsághoz tartozik, hogy Törökbálint fellebbezést nyújtott be, mondván sérülnek érdekeik. Az már más lapra tartozik, hogy a törökbálintiak éppen azt sérelmezik, ami a vízjogi engedély alapján tisztázott. Mi a köztársasági megbízott hivatalvezetőjével konzultálva nem íveltük figyelembe a fellebbezést, így az általunk kiadott építési engedély április 12-én jogerőre emelkedett. Egyeztető tárgyalást folytattunk az Elmü- vel, mert a szóban forgó területet egy 120 és egy 20 kilovoltos távvezeték szeli ketté. A tárgyalás alapján a 120 kilovoltos vezeték telken belül,, az Ml-es út mellé kerül, a másik vezeték áthelyezéséről ä napokban születik döntés, — mondta Palovics Lajos. A térség polgármestereinek vezetésével megalakult az a regionális érdek- szövetség, amelyet többek között éppen az a logikusnak látszó, ugyanakkor — -mint a példa bizonyítja —, életidegen törekvés hozott Tétre, hogy a fejlesztési elgondolásokat koordinálják, azaz ne érjenek egymásba a bevásárlóközpontok, golfpályák' s tucatnyi más azonos létesítmény, amelyek gondolatával a külföldi vállalkozók minden jó megközelítéssel bíró ön- kormányzatot megkerestek a térségben. De amikor konkréttá- válik az ajánlat, a testületek mindegyikének értelemszerűen a maga városa, faluja ‘boldogulása a fontos, ezért aztán magyarázható, ha fittyet 'hányfiaik a régióra, amelynek gondolata már korábban is ismert és hamvában holt volt. Fazekas Eszter Szegedi úr elmondta, hogy a két község önkormányzata nem tudott megegyezni a közös gázvezetéképítés költséghányadáról. Ha Borosjenő elfogadja az ürömiek ajánlatét, hogy a tervezettnél nagyobb keresztmetszetű gázvezetéket fektessenek le, akkor a/._a járulékos költségekkel együtt mintegy 10 millió forinttal többe került volna az egykori társközségnek. Ezért inkább önálló gáz- társulást hozott létre Pilisborosjenő. Azt a Civin Kft.-t bízza-meg az intézőbizottság a tervek elkészítésével és a kivitelezéssel, amelyik az. 1989. év végi. illetve'az 1990. év eleji ajánlatnak megfelelően változatlan áron vállalta a vezeték lefektetését, a fogyasztói lecsatlakozások kialakításától a próbaüzemelésig a teljes megvalósítást. Ma mér mintegy 600 tagja van a gáztársulásnak, Egy-egy szerződött fogyasztónak pillanatnyilag 55 ezer forinttal kell beszállnia a kivitelezés költségeibe, függetlenül attól, hogy vállalkozó, ipaii vagy lakossági fogyasztóról van-e szó. Sőt] Ürömi döntés Kiírják a pályázatot Kis hírben adtuk tudtál a minap, hogy az egy éve betegség miatt be nem töltött harmadik körzeti orvosi állást megpályázta Ürömön egy jelentkező. Erre reagálva kérték hely- bei; képviselőik a pontosítást, mert szerintük szó sem volt pályáidat kiírásáról. Ellenkezőleg! Éppen arra szavazott a testület, hogy ne fogadja el - a polgármesteri hivatal a jelentkezést, hanem írjanak ki tényleges pályázatot. Ezt azért akarta így a képviselők többségié, hogy több tehetséges jelentkező közül a legjobbat választhassák ki. A félreértés hátterét — kérésemre -— Horváth Péter polgármester igyekezett megvilágítani: Elmondása szerint a község vezetői jó szándéktól vezérelve (hogy meggyorsíthassák a hiányzó körorvos mielőbbi „előteremtését”) egyszerűen csak szóltak az. egészségügyi dolgozóknak; jelezzék a polgármesteri hivatalban, ha ismeretségi körükben találnak a feladatra vállalkozó orvost. Ilyen közvetítés útján jutott el az információ az üres státusról őr. Péterffi László tinnyei körzeti orvoshoz. ö jelentkezett az ürömi polgármesteri hivatalban, ugyanis a fővárosból jár ki Tlnmyére, s szeretett volna lakásához közelebbi munkahelyet, találni. Jelentkezését tehát, nem személye, vagy munkája elleni kifogás -miatt nem fogadta el az ürömi képviselő-testület, ' hanem azért, mert hiányolták, s igényelték: a pályázati kiírást. Volt ugyan egy jelöltje a polgármesteri hivatalnak — ez az orvos Ürömön született, s nőtt fel —, de a főváros egyik kerületében már három éve kialakította pacién túráját, s ezért nem vállalta el a megbízatást. Egyébként a polgármester, új- szerint azért gondoltaik rá. mert helybeli volt, szeretteik volna hazahívni; A tényleges pályázati -kiírás hamarosan napvilágot lét. Még annyit: a kör orvost . állással kapcsolatos információ végül is nem véletlenül volt félreérthető. Ha annak idején dr. Lajos Köbért, Üröm község jegyzője nem érzi elhallgaínl- valóniak' ezt a témát, s nem tagadja meg az erről szóló testületi ülés jegyzőkönyvének átadását — arra hivatkozva, hogy személyi kérdésekről is tárgyaltak, s azt nem tartotta szerencsésnek nyilvánosságra hozni —, akkor most sem nekem, sem a polgármester úrnak nem kellene magyaré zk odn unk (I). A. L. A. Testületi ülés Helyi támogatások- Kétnapos ülést tart április 18—19-én a százhalombattai képviselő-testület. A soros értekezleten tizenöt napirendi pontot -tárgyalnak meg. Mint Pa- rócsné dr. Takács Erika jegyzőtől megtudtuk, szó volt és lesz a helyi támogatások odaítéléséről, a lakásügyi rendelet módosításáról. Továbbá tájékoztatót hallgatnak meg az érdeklődők az. önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokról, a városi televízió önállósodási törekvéseiről és a környezetvédelmi intézkedési tervről. Kertészkedcknek A fák oltása Előfordulhat, hogy a kertben lévő fa nem a kedvünkre való gyümölcsöt terem. Ilyenkor aztán előkerül a fűrész, a fejsze, és a nagy, erős gyökerű fákat a gazda kivágja. Az alkalmatlan gyümölcsöket termő iát úgyis lecserélhetjük, hogy a meglévő fát a tetszés szerinti fajtára átoltjuk. így érhetjük el azt is, hogy egy fán többfajta gyümölcs teremjen. Ha az át- oltást rügyfakádÓLs előtt akarjuk végezni — amikor a fában még szünetel a nedvkeringés —, akkor azt február végén—március elején kell elvégezni, az időjárástól függően. Erinek az az előnye, hogy amíg a fák rügyei nem fakadnak ki, frissen szedett olióvesz- szővel js olthatunk. Ha csak egy-két ágat akarunk átoi- tuni, akkor minden, ezzel kapcsolatos: előkészítő munkát .hagyhatunk az átollás idejére, ha azonban több ágat,*’ esetleg több fát. oltunk át, célszerű a fákat előkészíteni, hogy majd az oltást minél röyidebb idő alatt elvégezhessük. Az előkészítés abból áll, hogy kijelöljük p? áloltásira szánt ágakat, a többit pedig eredési helyükön visszavágjuk. A csonkon elvégezzük a sebke/.elést. Az átoltandó ágakat is vágjuk vissza, úgy, hogy olyan csonk marad jón, amelyből az átállás flőtt van még mód levágni 20-30 cm-t. de még ezután is marad egv elvan csonk, amolvbe olthatunk. A friss vágásba oltani ugyanis ióhh. mintha a régebbi vágásokat frissítenénk fel, mert a friss vágásban jobban ered az oltó vessző. Az átallandó ágon a vágás alatt hagyjunk meg néhány galy- lvat, vesszőt, ezek lesznek az úgynevezett szivóhajtá- sok. Ezeknek az a szerepe, hogy amikor az oltott rés? még nem fogyaszt tápanyagot, biztosítsák a tápanyag felszívását és az oltóvesszőhöz való áramlását. Kihajtás után a szívóhajtásokon lévő levelek biztosítják az asszimilációt, és kész táp- anvagot juttatnák a közelükben lévő oltáshoz. Milyen átoltási módot válasszunk? Régóta iámere- tes az ék- vagy hasítékba való oltás. Kertészek nem alkalmazzák, mert kissé erőszakos eljárás, nagy sebet ejt. Házikertben azonban igen, mert a legegyszerűbb oltási mód, ezért kis gondossággal bárki elvégezheti különösebb gyakorlat .nélkül is. Az oltandó ág vágási, lapját késsel simára faragjuk, majd késsel — a vastagabb ágakat baltával — középen' behasítjuk. Az , oKóvesszot alul. ék atlakúra vágjuk, és az ág hasítékába helyezzük, A kéreg és a fás rész között helyezkedik el az úgynevezett osztódószö- yet. Az ollóvesszőt, úgy kell az átoltandó ágba helyezni, hogy az ág és az oltóvessző osztódószövetei egymás mailé kerüljenek, ugyanis ezek fognák összeforrni, Átoltás után a sebeket oltóviasszal he kell kenni, hogy megóvjuk a kiszáradástól, és a kórokozó gombáktól. Ha a fent leírtakat betartjuk, számíthatunk az átoltás, sikerére. Széli László Törökbálint r Énekkari próba A törökbálinti hagyományokat őrző és felelevenítő asszonykórus minden kedden délután öt órai kezdettel tartja énekpíóbáit a helyi Munkácsy Mihály Művelődési Házban. A kar — melynek vezetője Szakáll Mátyás — minden érdeklődő fiatált és idősebbet szívesen lát ezeken az összejöveteleken. Legközelebb április 23-án, kedden délután találkoznak.