Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-17 / 89. szám
A vasit mentén Permeteznek A Magyar Államvasutak a Szeged—Cegléd vasútvonal mellett április 13-án és 19-én permetezte!. Ezt követően húsz napig, tehát a várakozási ülő leteltéig a legeltetés tilos, a vegyszer veszélyes az állatokra, A számlán is más Él a OS Nagy örömmel tapasztal- hátták a nagykőrösiek, hogy valóban él á Uü, tehát tárcsázással elérhető'az ország minden bekapcsolt távbeszélő-előfizetője. Mint akt megtudtuk, a számlákon, a 04 kódon jelzik majd, . hogy ilyen üzemmódban, hány forint értékű beszélgetést folytattunk. Egyébiránt,' ha olyan településre 'kívánunk telefonálna amely nincs bekapcsolva a távhívóhálózatta, és.ezért a 01-et hívjuk, természetesen nem kell megfizetni az 50 forintos kézi kapcsolási pótdíjat, sem április 30-ig, sem azt követően. UIIF 31 Tévémozi Április 17-én a Kecskeméti Televízió 19.30-kor a Magyar népmesék sorozatból A székely asszony és az ördög, valamint A szegény- ember szőlője című meséket, majd 20.00 órától Az érád című magyar filmet vetíti. Mozgássérülteknek Hajóút A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége felhívást juttatott el lapunkhoz. Ebbén egy különleges, tagjaik által igénybe vehető üdülési formát ismertetnek. Nevezetesen, ál-dunai hajóutat szerveznek, június 19—24. között. Akit érdekel a dolog, Ráfi Rózsánál jelentkezhet, őt a 188-2389-as budapesti telefonon érhetik el. ää Színház Április 17-én a Kecskeméti Katona József Színházban, esté 7 órakor: Maya. Latabár Kálmán-bérlet. NAGYKOROS Mm. xx;. , . ÍAVOf/.ABi; »9. SZÁM 1991. ÁPRILIS 17., S/hiiiUA Tervek és aggodalmak A gyermekek javára Mint már arról beszánnol- t u uk, pedagógu »fórum,bt rendeztek a minap. Az előadásokat, i>z iskolák tervezett átalakítását ismertettük. Szükségesnek tartjuk azonban, hogy a résztvevők véleményeiből. is szemel- gessünk. Nem vállalhatjuk fel minden elhangzott vélemény nyilvánosságát, de az egymáshoz közé) eső elgondolások közül- legalább egyet ismertetünk. Először is az aggódás. Talán így lehetne összefoglalni azokat a hangokat, amelyek jókívánságaik mellett szóvá tették fenntartásaikat is. Szabó Lászióné, Tóth Tibor (Kossuth-is- koía), Szenczi Árpád, Da- nócsi Gábor né. Nyerges Jó- zsefné, Soós Sándorné véleménye minden bizonnyal ezek közé sorolható. Aggódásuk oka egyfelől elméleti), másfelől gyakorlati jellegű. Az Önkormányzatnak — törvényben biztosított jogánál fogva — alapvetően a kötelező iskoláztatással kellene foglalkoznia; miért a középiskolák átalakítását vette előbbre? Já.i csak nem azért, mert a művelődési bizottság tagjainak többsége ezekből az iskolákból való? — lehetett kihallani a kérdést a felszólalásokból. A következmények vázolása bizony nem egyszerű. Ha elsőként a középiskolák lépnek — vagy7, tegyük hozzá, nekik nyújta- tott lehetőség arra; hogy léphessenek —, akkor a mai általános iskolák csak követni tudják e változásokat. Az egyik hozzászóló szerint legkevesebb 30-50 általános iskolai pedagógust az elbocsátás réme fog fenyegetni. Egyszerűen nem lesz rájuk szükség, ha elviszi a gyerekeket a középiskola, s például a gimnázium nem kíván felvenni senkit, hiszen — ha megszünteti! az óvónőképzést —- elegendő- lesz a tanári kara a felduzzadó gyermcklátszámra is. S még mindig az elméleti kérdésnél maradva, amellett, hogy vitathatatlanul szükség van a nyilvánosságra, az is kétségtelen tény, hogy megfelelő törvények híján az egész fórum igazából semmit sem, tud eldönteni. Ugyanezen okok miatt célszerűtlennek látszik a májusi önkormányzati tárgyalás is: ott egyszerűen nem lesznek döntési helyzetiben a képviselők. Előbb azt kellene tudni (jogerőre emelve), visszakapnak-e, .milyen ütemben s hány iskolát az egyházak. Milyen feltételek mellett működhetnek azok és a többié.;, egyáltalán hogyan néz tó az új oktatási törvény? Ezek előtt csak újabb csatárossá-, sokra lehet számítani, döntésre semmiképp. Azt többen is megfogalmazták, minit szülők, kétségtelenül örülnek a terveknek,- ám mint pedagógusok, nem mindig látják az okta-’ tás mellett a nevelést. Ezt fogalmazta meg.Szenei Árpád, amikor hangsúlyozottan szólt a nevelés-oktatás- (a pedagógia) két alapfeltételéiről, á befogadásra alkalmas szubjektumról és olyan társadalmi szokások vmaglétéről, amelyeket el kívánnak sajátíttatni. Szó esett a tehetséggondozásról, az úgynevezett elitiskolákkal egyetemben, ám Nagy- . kőrösön több mint 3000 tanuló jár az általános iskolákba — velük, a többséggel mi lesz? Danóczi Gáborné úgy fo- . galmázott, már egyetlen- szaktanár kiválása törést .okozhat a gyerekeknél: fel vannak-e készülve erre az új terveket kovácsolok? Ha Aluljáró helyett a vázoltak valósulnának meg, félő, hogy az ipari sz Tsimuntoásképző belterjes intézmény lesz, ahol a képzés négy-öt esztendő alatt kifut. Érdemes ezért belefogni a változtatásba? Mennyire kidolgozottak a tervek ?, — érdeklődött d r. Makai Katalin. Benesik Rózsa hozzászólásában elárulta, külön terv volt arra, hogy elsőként a középiskolák elképzeléseiről beszélnek.- Számos kérdésre megnyugtató módon válaszolt Tóth Tibor, a gimnázium igazgatója. Természetesmek mondta, hogy miként a tervek kidolgozásába, . azok megvalósításába is bevon-, nák az általános iskolák pedagógusait. Azt kell megérteni — hangsúlyozta —, ho,»y megéred a helyzet a változtatásra. Mindenképpen igaza van az igazgatónak. Ugyanis lejárt az az idő, amikor valamiféle döntésre illett-kellett várni. Most aki lép, az győzhet is. Mindegy, melyik iskolában kiket' tanít, ha célja valóban a gyermek, -a személyiség tisztelete, a társadalom igényeinek magas szintű kielégítése. Azért volt fontos e fórum, mert itt mindenki gondolkodhat, tervezhet, s van idő arra, hogy összecsiszolódjanak az elképzelések. A gyermekek — gyermekeink — javára. B. O. Az utcai könyvárusokat a tél se nagyon riasztotta el, de ahogy beköszöntött a jó idő, ők is szorgalmasabban árulnak a tereken, utcasarkokon. A közönség szívesen fogadta őket, hiszen most inár a körösi olvasóknak sem kell a pesti aluljárókba menni a legfrissebb irodalomért (Erdősi Ágnes felvétele) Mozi Április 17-én á nagyteremben: Piszkos alku. Színes, .amerikai akciófilm. Előadás 6 és 8 órakor. A s'hálóteremben: A rendőrsztori folytatódik. Színes, hongkongi krimi, fél G-kor. A videotéka ajánlata: Szuperzsaru.. Színes, szinkronizált olasz vígjáték. A kocséri művelődési házban: Harapás. Olasz film. Előadás 6 órakor. Iskolatörténet Kertes ház eladó. Nagykörös, Botvi_J. u. ;>i. (ff 120foK) _____ p eto—8« pTratiiesbrnpah* nta, 100 ezer szál eladó. Zsíros ci. Rác! Ferenc. (45 lUD/lK)__ E lveszett március 23-cn barna- ftpliér' pincsi keverék' szukáin. Jutalom a- megtalálónak.' Érd. : Szolnoki úti gazdaboltban. 03 1J1/1K) _________' ___ V adas utcában 400 négyszögöl kaszaló kiadó. Érdeklődni: Esed! - u. l._ <45 1I3/J.K) _______ K iadó zárt kert a Bokroson; eladó Robi 151-ös munkagép, házhely Kölcsey u. 33-ban. Érdeklődni : Nagykörös, Mintakcrt u. 10. (45 114/1K)__________ K iadó Ceglédi u, 20. földszim ll. számú lakás. Érdeklődni a helyszínen. (45 11C/1IC) ______ f orgalmi rendszámú Trabant eladó. Abunyi u. 24. (45 096,1K)___________■ r iadó tanya a Szurdok dűlő 20. szám alatt. Érdeklődni: 12. szám alatt Pintéreknél. (45 099, 1K)_____________________ H árom szoba összkomfortos, gázfűtéses családi ház eladó a \ árosközpontban. Érdeklődni: Arany. János u. 1., Kulcsár László megbízottnál, délután 4 óra után. (45 102/iK) Szoba-ltonyhás házrész, külön bejárattal eladó. Érdeklődni: Abonyi út 7. (43 318/3K) A Pest Megyei Iskola- történeti Múzeum múít év januárjában, nyílt meg Nagykőrösön. Létrehozása széles körű társadalmi &sz- szefugátsn sJk köszönhető, legtöbbet mégis a város tett érte. Először is felajánlotta e célra a Hel- meczi utcai két- tantermes épületet, amelyet a műit század végén emelitek. Ezt azonban át kellett alakítani. A.z ehhez szükséges tervrajzokat a Budapesti Műszaki Egyetem középület-tervező tan széken ok tanárai készítették el. A kivitelezéshez szükséges segédmuiiikákat nagykőrösi középiskolások vállalták. A megye számos oktatási intézménye egyszeri anyagi túmoglitást utalt át. A nagykovácsi általános iskola légi bútoréiból ajüni ott fel a berendezéshez. Segítséget kaptak Sziget Rio;'.ostorról, T) unake- sziröl, Ziámbékról, Sziget- szentmiklósról és Dabarsról, igen sok volt és jelenlegi diáktól meg tanártól. Felsorolni sem lehet mindenkit. Nem is szükséges. A nagykörös i Ara n y J án os Múzeum jóvoltából napvilágot látott ez a szép kivitelű, 436 oldalas könyv, amely a Pest Megyei Iskolatörténeti Múzeum részletes históriáját tartalmazza. Beszámol a múzeum felépítéséről, szerepelnek benne a gyűjtemény létrehozói, támogatói, s olvasható Köpeczi Béla megnyitóbeszéde. Mindezekhez adattárat csatoltak, amely a megye valamennyi településének iskolájáról közöl tudnivalóikat. Tájékozódhatunk belőle régi és új községekről, városokról. Nagy segítségére lehet — levéltári és irodalmi ajánlásaival, a kiadványok is- marteiiésével — azoknak, akik lakóhelyűik vagy iskolájuk történetét kutatják. Valamennyi iskola és könyvtár hasznát veheti tehát e korabeli képeket, táblázatokat, egykori fc&ní- tótk-tanárok neveit és kitüntetett pedagógusok adatait tartalmazó könyvnek, amelynek szerkesztője Farkas Péter. V. A. Győzelem a tekerajton Nagykőrösi Mészáros Tsz SK—Kiskunhalasi AC 7:1 (2309-3100 fa). Az 1990 91. évi NB IJI-as tóke-c&jpat- bajnakság Délkeleti csoportjának tavaszi nyitó -fordulójában a rangadón a helyiek a temetőhegyi pályán alaposan visszavágtak az eddigi 2. - helyezettnek az őszi vereségért. A Kecskemét városi csapi (bajnokság lián : Nk. Mészáros Tsz SK B—K. MÁV Lokomotív 4:3 (1498-1489 fa). Az-őszi listavezetőt annak otthonában győzték le a körösi tartalékok. A Köcsér Kupa tekecsapatverseny utolsó fordulójában volt, a nagy rangadó- és egyben döntő mérkőzés. A tsz-beliek jobb összfá- val. de győztek és ezzel pontveszteség nélkül elsők lettek. Nk. Mészáros - Tsz SK vegyes—Subicz . (Tisza- kécske) 4:2 (897-803 fa). Nafisz (Nk.)—Boros büfé .5:1 (337-772), Kapd—Nyugdíjasok 5:1, Hriagye!—ön- kormányzat 5:1, Négy Sz. —Szentkirály 6:0 és Fidesz —Máesai (Jásakarajenő) 4:2. A végeredmény: 1. Nk. Mészáros Tsz SK vegyes (Ko- .vács Lászíó, Kis. Sándor, Gállos Sándor, Szabó Balázs, Farkas József és Nagy Péter) 22 pont (55:ll-es :egyéni győzelmi arány és 9678 összía); 2. Subicz (Ti- szakécske) 20 (49:17 és 9318); 3. Rapi 18 (51:15. és 9646); 4. Négy Sz. 14; 5. »' VFidesz 12; 6. Mácsai (Jász- karajenő) 12; 7. Nafisz (Nk.) 10; 8. Hriagyel 8; 9. Boros büfé 6; 10. Nyugdíjasok 6; 11. Önkormányzat 4 és 12. Szentkirály 0 ponttal. A külön meg nem jelölt csapatok mind koesé- riak. Egyéni végeredmény (személyenként a 6 legjobb eredmény alapján): 1, Székely (Tiszakécske) 1430; 2. Rapi (Kocsér) 1410; a körösi Gállos 1407-tel 4.; Kis 1397-t el 7. és Kovács 1378 fával 8. lett. A Kocsér Kupa egyéniben: 1. Rapi László 1410; 2. Kenyeres Bálint 1410 és 3. Tóth Ferenc 1401 fával. labdarügöqiákok Tavaszi mérkőzésekkel folytatódott az 1990/91, tanév IV. korcsoportos diák megyei labdarúgó-bajnokság a Déli csoportban. Ifjúsági-sporttelepen: Nk. Toldi DSK—Nk. Gimnázium 6-0 (2-0). Gólok: Ali (2), Vass (2), Békési és Balogh. Nk. Toldi—Nk. Szakmunkásképző 3-0 (2-0). Gólok: Lengyel (2) és Bíró. Idegenben: KiskunJacházi Szakmn nk ás képző—Nk. Toldi 2-2 (1-1). Gólok: Lengyel (11-esből) és öngól. S. Z. * Kaszáló • fű termése eladó.- -Érdek, ló dm esténként:. Kárpát u. 64. alatt. (43 105/3IC) • Három ' 2 fél szobás, összkorri foltos kertes . családi ház eladó. Érdeklődni: .Nagykőrös, Tiiráu_ u. 13. T45 1U7/3K) ______ É pületek tervezése, kivitelezésé, Utassy, Balassa’u. 6. (43 108/ 1_K)_,_______• ___ F orgalmas itt mellett kialakítóit- üzlet vagy irodahelyiség kiadó. Telefon, tele?:, telefax van. Érdeklődni: Építőipari Kisszövetkezet, Nagykőrös, Örkényi- Ti. 13. Telefon: 51-311. (43 291/3K)______________ E ladó Nagykőrös, Üjvilág ,u. 10. szám alatti, z r 2 fél szobás társasházi lakás, kerttel, dupla garázzsal. Érdeklődni: 50-47?-es telefonon vagy 17 óra után. a fenti címen. (43 316/3K) Régi áron tanulhat vezetni Szabó István és Barta Gyula szakoktatóknál, ha. jelentkezik. az április 18-án’ 17 órakor induló tanfolyamra személy- gépkocsi, ' motorkerékpár kate- góriáJíban. Részletfizetési kedvezményt adunk. Jelentkezés: Dr. Kiss Sándorné u. 3., a zeneiskola mellett. Minden csütörtökön 17—18 óra között. (44 376/1K) _______________________ W artburg, Simson, Eabetta eladó. Gudody u. 12. <45 106/iK) A Toldi Miklós Élelmiszer- .ipari. Szakközépiskola pályázatot hirdet június 1-jétől betölthető gondnoki állásra. Olyan, legalább középiskolai végzettséggel rendelkező, középkorú nő jelentkezését várjuk, aki vállalja a kötetlen munkaidőt. Pályázni írásban lehet májuk l-'jéig" a gazdasági igazgatóhoz benyújtva. (45118/ 1K) ' A DíSMASZ nagykőrösi kirendeltsége értesíti a lakosságot, hogy e hónap 15-án 8 órától 12 óráig áramszünet lesz Nagykőrösön, a Kossuth Lajos, Örkényi és Petőfi utcákban, illetve ezekből az utcákból ny,i- Tó mellékutcákban. Kérjük fogyasztóink szíves- megértését. (45 110/1K) ‘NAG'VKÖnöSI HÍRLAP Nagykörös, Hősök tere 5., H. emelet 20* <jp A szerkesztőség vezetője: Ballal Ottó. % Munkatárs: Mik- lay Jenő. 0 Postacím: Nagykörös, Pf. 23. 2750. Telefax és telefon: <2tí) 51308. Telex: 22-5708. <§ Hirdetésfelvétel: kedd 10-tői 12-ig, csütörtök 13-től 15- tg a szerkesztőségben. & Híreket, információkat munkanapokon 8-től 10-ig várunk. • Szerkesztői ügyelet: szerda 10-től 12 óráig.