Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13 / 86. szám
A biztató őszi zárás után, tavasszal is jól kezdett a váci Mozdulj SE ülőröplabda-csapata. Az első két mérkőzés lejátszása után továbbra is vezeti a másodosztály tabelláját, igaz, nagy riválisa, a szom- bathelyi csapat lépést tart vele. Legutóbbi eredmények: Mozdulj SE—Hajós Olivér SC 3-0, Mozdulj SE—Ajka 3-0. Bem u la tkozih A rendőrfőkapitány A hétfőn, április 15-én, 14 órakor kezdődő képviselő-testületi ülésen bemutatkozik a váciaknak Pest megye új rendőrfőkapitánya, dr. Komáromi István. A napirendi javaslat szerint, ezután kerül sor a házszabály megvitatására, majd az 1990. évi költség- vetési, pénzügyi ellenőrzések tapasztalatairól tárgyal a testület. A javaslatban szerepel az első lakáshoz jutó fiatalok támogatásáról szóló rendelettervezet napirendre tűzése, K egy másik rendelettervezeté: a hitelkamatok emelése miatt támogatásra szorulók megsegítéséről. Húrom rendezési tervvel, a lakásügyi szociális támogatással, bérleti díj módosításával, valamint az ideggondozónak a kórháztól való leválasztásával is foglalkoznak , majd a képviselők a javasolt napirend szerint. A városháza nagytermében tartandó ülés ezúttal is nyilvános. A püspöki palota (CS. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIK A JA) „Jó családom megtöri tétlenségemet” Megtanulta a türelmet A lél vége felé találkoztunk, sok esztendő múlva ismét. En sohasem voltam páciense, ám öt szinte mindenki ismerte, ismeri a városban. Legutóbbi találkozásunkkor a buszra segítettem fel a pedánsan öltözött orvost, dr. Ru- zicska Bélát. Két megálló alatt, míg le nem szállt, beszélgettünk. Elmondta, hogy háta mögött 70 éves orvosi praxis van, a ki- lencvcnltarmadik évében .jár. Bármikor felkereshetem Mártírok úti lakásán — invitált a Tragor Ignác-em- lékérem átadását követően —, dokumentumokkal alátámasztva tud beszélni életútjáról, sikerekről, kudarcokról. S bizony volt miről mesélnie dr. Ruzicska Bélának, aki örömmel fogadott családja körében, s már készülve a beszélgetésre, röviden leírva átadta önéletrajzát. A zayugróci születésű fiatalember 1916- ban iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára, ám az első félév után háborús katonai szolgálatra hívták. Először az erdélyi, majd az olasz harctérre került. A szerencse „mellé- állt", mert hét hónap után folytathatta tanulmányait, nyári pótszemeszter és rendes szemeszter elvégzésével felzárkózott azokhoz, akikkel együtt kezdett, így évvesztés nélkül doktorrá avatták 1921 decemberében. Az egyetemi évek — bár a szállást, menzát ingyen kapta — nehezen teltek, mivel a szülői otthont három évig nem kereshette fel, nem írhatott; katona- szökevényként keresték a Felvidéken. — Hetven évig voltam gyakorló orvos — mondja —, nem belefáradtam, de az erőm elgyöngült. Idegileg könnyen kifáradok — ez természetes ebben a korban —, de ép az elmém, sétálok és kedves, jó családom megtűri a tétlenségemet. Ám az előbb is, mielőtt jött, a kamrában egy kis rendet csináltam, és vállalom ezt a feladatot, hogy a családomért még tehetek valamit. Doktorrá avatása után a balassagyarmati megyei kórházban alorvos, majd penci körorvos, s 1945 január 15-től Vác város tisztiorvosa, az állás megszűnése után körzeti orvos egészen nyugdíjazásáig, 1973 szeptember végéig. Tisztiorvosként ellátta a szegénybeteg-gondozást, a Széchenyi utcában erre a célra kialakított rendelőben, valamint az egészség- védelmi szolgálatnál az általános ellátást, ötvenegy évi orvosi gyakorlat után nyugdíjasán a váci szociális otthonok orvosa. Az első megrázkódtatás 1942-ben érte, amikor névtelen levélben megvádolták, hogy zsidók munka- szolgálattól megmentése érdekében hamis diagnózist állapított meg. Az alispán fegyelmi vizsgálatot rendelt el, amely 18 hónapig tartott. Számtalan embert hallgattak ki, végül a főispán mentette fel, bizonyíték híján. — Ez egy olyan kálváriajárás volt, amelyet ki kellett bírni türelemmel — fejti ki véleményét Ruzicska doktor. — Nem visszaütni vagy kiabálni kell — folytatta —, hanem csendben élni végig ezt a tizennyolc hónapot. Én mindig türelmes voltam. Nagyon keserves sorsom volt, és megtanultam a türelmet. Ruzicska doktor, bár tudja, kik voltak pályafutása alatt irigyei, ellenségei, nem haragszik rájuk, maga mindegyiküket túlélte, imádkozik értük. Türelemmel sok mindent sikerült átvészelnie. Bár penci földjeiket önként átadták, nem. maradt semmijük, csak a váci bérlakás, mégis ku- láklistára kerülték. De ezt a megpróbáltatást is túlélte a család. Ilyen hosszú orvosi gyakorlat után természetes, hogy Ruzicska doktor az arany, gyémánt és vas oklevél tulajdonosa, ám ő a legbüszkébb az 1963-ban kapott Érdemes orvosi kitüntetésére. Halász Erzsébet VÁCI vtíiiap XXXV. ÉVFOLYAM, 86. SZÄM 1991. ÁPRILIS 13., SZOMBAT Elsüllyed-e a zöld sziget? Tisztázatlan viszonyok \ vállalkozni szándékozók szerint a szödligeti Duna-part aranybánya. Vagy legalábbis az lehetne... Ila nem élne ma is a Pedisz egyszemélyes kít.-je, ha a Liget Club Hotelbe jóhiszeműen befektetők — miután a Legfelsőbb Bíróság is elutasította a megemelt alaptőkéjű társaság bejegyzését — nem akarnák visszaszerezni pénzüket, ha a Demisz annak idején nem mondott volna le (bizonyos vélemények szerint, nem egészen jogosan) az ingatlanokról, s minisztertanácsi rendelettel nem adták volna át a Nemzeti Gyermek- cs Ifjúsági Alapítványnak, ha Katona Tamás ígérete valóra vádit volna. Azazhogy Sződliget visszakapja ezeket az ingatlanokat. A község alpolgármestere, dr.. Csőre Pál szerint, még az sem tisztázott, hogy hogyan kerülhetett az alapítványhoz olyan ingatlan, amelynek kezelői joga soha nem volt a KISZ vagy jogutódja birtokában. A polgármester, Schröck István — aki ígéretet tett arra, hogy az előző cikkünkben felvetett kérdésekre választ ad — előrebocsátja, hogy ha ezt a bonyolult ügyet sikerülne tisztázni, akkor is maradna egy bizonytalansági tényező. Ugyanis az állami tulajdonnak az önkormányzati tulajdonba adását intéző vagyonátadó bizottság sok mindent megváltoztathat... — Amikor a Legfelső Bíróság úgy döntött, liogy a Liget Club Hotel Kft. nem jegyeztethető be, a befektető társaság taggyűlésen bejelentette megszűnését, s kijelölte a felszámoló bizottságot. Ezzel egy hosszú tárgyalássorozat kezdődött — tájékoztat a polgármester. — A vállalkozni szándékozókkal sem előtte, sem ebben az időszakban nem köthettünk semmiféle megállapodást a tisztázatlan viszonyok miatt. A korábbi községi tanácsnak mindösz- sze 4,8 százalék részesedése volt, az apport révén, a be nem jegyzett kft.-ben. A polgármester szerint a folyamatot és a jelenlegi helyzetet szabatosan csak egy jogász tudná leírni — így mi legfeljebb arra vállalkozhatunk, hogy az önkormányzat dilemmáit vázoljuk. A Legfelső Bíróság végleges döntése után adódott volna egy lehelőség: a Pedisz, az üzemeltetésre korábban alakult és fen n marad t egvszemél vés kft.-jét átadja a községi ön- kormányzatnak. ezt azonban a képviselők elvetették. Később felmerült egy másik út: a nemzeti alapítvány bérbe adja tulajdonát az önkormányzatnak, s akkor Sződliget önkormányzata létrehoz egy másik, egy új egyszemélyes kft.-t az üzemeltetésre, természetesen ezt követően kibővítve a befektető társasággal, hiszen egyedül nem tudta volna üzemeltetni (sem kártalanítani a korábbi befektetőket). A korábbi befektetők a tervezett kft.-be nem kivárjak belépni. ífl.v ez a megoldás is kútba esett. Ülöröplabda A tabella élén Szeretetotthon a határszélen Alig néhány méterre a Szlovák határtól Ipolytölgyes községben bővítik a római katolikus egyház szeretetotthonát. A szűkös körülmények ellenére itt a falak között valóban szerelet honol, amire nagy szükségük van az idekerült gyerekeknek. (lent.) A teljes embert kívánó karitatív tevékenységet csak olyan nők tudják vállalni, akik egész életüket a rendi életnek szentelik, vagyis az apácák (jobbra) (Vimola Károly felvételei) Tehát megoldás egyelőre nincs. A megszűnt befektető társaság tagjai április 5-én taggyűlést tartottak, s mivel mást nem tehettek, felszólították a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Ala- pítvámjt, hogy vegye birtokba ingatlanait, a Pediszt pedig felszólították, hogy rendezze az itt dolgozókkal a munkajogi kérdéseket. A probléma megmaradt: az önkormányzat egyet tehet, legalább a kempinget és a strandot visszaveszi a megszűnt kft.-től — és aggódik, hogy mi lesz a Liget Club Hotel sorsa. Ebben a helyzetben elveszett annak a lehetősége, hogy az egész komplexumot — mint a logika diktálná — együtt üzemeltessék. (Egy Duna- parti szálloda nem sokat ér a Duna, vagyis strand cs egyéb kiszolgáló létesítmények nélkül.) A polgármester által elmondottak után. nagyon elszántnak — és gazdagnak — kell lennie annak a vállalkozónak, aki belevág: fizeti a bérleti díjat a nemzeti alapítványnak, kártalanítja a jóhiszemű befektetőket, fizeti a dolgozókat, vonzó körülményeket teremt a parton, a szálloda körül stb. És persze valami bérleti díjat a községnek is fizet — mert nem valószínű, hogy erről lemondana az önkormányzat. (B. J.) Bérlőkijelölési jog Rádon olcsóbb Egyszeri bérlőkijelölési jogot biztosít a váci önkormányzat a rádinak, s ennek fejében a város hat rádi telek vevőkijelölési jogát kapja meg. Vagyis, hat család juthat Rád belterületén, a község Vác felőli végén, építési telekhez. Az ezer négyzetméteres telkek közművesítettek, és a helyi lakosok számára is meghatározott, kedvezményes áron — kétszázezer forintért — kapják meg a váciak. A vevők kijelölését — a nyilvántartott jogos lakásigénylők köréből — a képviselő-testület végzi el. VÁCI HÍRLAP Vár, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztősé« vezetője: Borgó János. 0 Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • postacím : Var, Pf. 57. áfilil. Telefax és telefon: <Í7) 1Ü-0S5. Telex: 2S2 297. • Szerkesztősé«! fo«adóóra; kedd és péntek 13-tól 15 órái«. O Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től U-igt valamint a vári hirdctöirodá- ban (Jókai utca 9.1 hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig.