Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13 / 86. szám
I uHÍT VÉGI VILÁGPOLITIKAI KITEKINTESm A tragédia folytatódik Naponta ezernyi kuni menekült veszti életét a zord időben Baker óvatos derűlátását homályos ígéretekre alapozza Milyen kiutat jelenthet egy jugoszláviai népszavazás ? ~y A fganisztáni harcok Offenzíva Általános PILLANATKÉP Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, miután kézhez kapta az iraki parlamentnek azt a határozatát is, amellyel beleegyezik a tűzszüneti feltételekbe, hivatalossá tette a fegyver-nyugvást az öbölháborúban. A fegyvermentes zónába, amely úgy jött létre, hogy Irak területéből 10 kilométernyi, Ku- vaitéból 5 kilométeres sávot leválasztottak a határ mentén, már meg is érkeztek az ENSZ kék sisakosainak előőrsei. Hamarosan követik őket a többi felkért tagállam katonatisztjeiből összeállított csoportok, s így megkezdődhet a világ- szervezet határozata alapján a tűzszünet megtartásának ellenőrzése. A többi szigorú, Bagdadnak szabott feltétel teljesítése — így a vegyi fegyverek, a rakéták nagy részének megsemmisítése — még hátravan, de már készen áll az ennek ellenőrzésére is szükséges gépezet. Az öbölháborúban bekövetkezett iraki vereség után kirobbant belharcokban a Szaddam Husszeinhez hű erőknek sikerült felülkerekedniük, így a síiták lakta déli országrészben elhallgattak a fegyverek, s itt csak a megtorló belbiztonsági erők tevékenykednek. Az északi kurdok lakta vidékeken viszont a gerillák a határterületeken még egy- egy stratégiai pontot kezükben tartanak, de valójában már csatát vesztettek a számban és fegyverzetben hatalmas túlerőben lévő kormány-csapatokkal szemben. Tevékenységük csupán arra szorítkozik, hogy Szaddam Husszein csapatait megakadályozzák abban, hogy lezárják az ország iráni és török határait, és bekerítve a menekülőket, vérfürdőt rendezzenek közöttük. A zord időjárás, az éhezés és a meredek hegygerinceken, nehezen járható ösvényeken való átkelés amúgy is nagy áldozatokat követel, s a becslések szerint naponta mintegy ezernyi kurd gyermek, asszony és idős férfi veszti életét a nagy exodusban. Azoknak a százezreknek, akiknek sikerült átvergődniük a török, illetve az iráni oldalra, sem könnyű az életük, hiszen a sebtében felállított menekülttáborokban hiánycikk az élelem, a sátor és a takaró, s éjszakánként mélyen fagypont alá süly- lyed a hőmérő higanyszála. Eddig körülbelül egymillió százezren keltek át a hegyeken, Iránba és Törökországba, mivel szülőföldjükön rettenetes megtorlástól tartanak, s további százezrek tartanak a határ felé. BIZTONSÁGI ZÓNA? A Törökországban, Iránban, Szíriában, Irakban és Szovjetunióban élő mintegy 14—28 millió becsült kurd népességnek a Time című amerikai magazin szerint 18 százaléka lakik a Szaddam Husszein által uralt országban. A bagdadi diktátor eddig bosszúból a jelenleg levert felkelésért már több ezer kurdot le- gyilkoltatott, s bizonyára a mostani megtorlás felülmúlja Bagdad tervéiben az 1988. évit. Akkor ugyanis Szaddam Husszein azért, hogy az iraki—iráni háborúban a kurdok Teheránt támogatták, falvaik ezreit romboltatta le, és mérges gázokat vetett be ellenük. Annak idején mintegy ötezren estek áldozatul e szörnyű népirtásnak. A Bush-kormányzatot az arab világ egy részében azzal vádoljak, hogy először felkelésre biztatta az Iraki lakosságot, majd amikor a fegyveres akciókat Szaddam Husszeinnek sikerült levernie, cserbenhagyja a legyőzőiteket azzal, hogy „nem kíván beavatkozni egy polgárhábo- ba". Washington egy ideig beérte azzal, hogy repülőgépekkel ejtőernyős segélyszállítmányokat dobott le az észak-iráni hegyekben a menekülőknek. Amikor pedig Major angol miniszterelnök azt vetette fel, hogy teremtsenek Északiakban az ENSZ felügyelete alatt biztonsági zónát a kurdoknak, hogy így megmentsék őket Szaddam Husszein megtorlásától, az amerikai kormányzat idegenkedve fogadta az elgondolást. Még az sem térítette felülvizsgálatra, hogy az Európai Közösség luxemburgi tanácskozásán támogatták a brit elképzelést, s 180 millió dollárnyi gyorssegélyt szavaztak meg a menekülteknek. Bush addig volt hajlandó elmenni, hogy megtorlással fenyegette meg Bagdadot, ha a 33. szélességi fokon túl bombázásokkal vagy földi hadműveletekkel tör a kurdokra. Szaddam Husszein kormányzata ennek megtartását megígérte, de a héten több ízben is offenzívát indított Észak-Irakban. Ezeket csak a hátvédként otthagyott kurd gerillák verték vissza. Ilyen biztonsági zónát Irakon belül csakis a bagdadi kormány" egyetértésével lehetne létrehozni — állapították meg ENSZ-kö- rökben. De Nagy-Britannia kitart javaslata mellett, mert azt hirdeti, hogy a véres megtorlás nem lehet beliigy. Az ENSZ menekültügyi szervezetének vezetői figyelmeztetnek, hogy egyszerűen lehetetlen lesz ily nagy számú embert élelmezni és ellátni a táborokban. Erre jelenleg mintegy négyszázmillió dollárt fordíthanak, s ez csak arra elegendő, hogy néhány hónapig fedezhessék a költségeket. S miért kellene újabb horribilis összegeket előteremtenie a nemzetek közösségének csupán azért, mert Szaddam Husszeinnel egy véres rendszer van uralmon Bagdadban? SAMIR TŰZ ALATT dítani a közel-keleti rendezést a holtpontról. Samir miniszterelnök beleegyezett abba, hogy Izrael regionális lconferencián vegyen részt. Ez annyit jelentene, hogy a környező arab országokkal és a palesztinokkal tárgyalóasztalhoz üljön, s egy későbbi szakaszban esetleg az ENSZ égisze alatt is megtarthatnák azt a tanácskozást, amely szentesítené a térség békéjét és biztonságát garantáló szerződést. Washingtonban arról beszéltek, hogy a jelek szerint sikerült Izraelre nyomást gyakorolni, és így nagy diplomáciai sikert arattak. Most már csak az van hátra — hangoztatták —■, hogy a regionális értekezlet elképzelését elfogadtassák a környező arab országokkal is. Baker derűlátóan nyilatkozott kairói látogatása után is, mivel Mubarak elnök hajlott arra, hogy elfogadja első lépésnek a regionális tanácskozást. Da- maszkuszban viszont rögtön felvetették, hogy a Golan- fennsíknak, amelyet Izrael megszállva tart, vissza kell térnie Szíriához, a PFSZ- nek részt kell vennie minden értekezleten, s különben is aligha várható siker más tanácskozástól, mint a világszervezet égisze alatt rendezett átfogó konferenciától, bár Damaszkusz nem zár ki ezt előkészítő regionális konferenciát sem. Közben Samir tűz alá került hazájában. Mint ezután bejelentették Jeruzsálemben: a palesztinok csak a jordán delegáció részeként vehetnének részt bármilyen regionális tárgyaláson, s közölték azt is, hogy folytatódik a zsidók betelepítése a megszállt területekre. Kairó ezek után aligha tarthat ki rugalmasabb magatartása mellett, s a dolgok lényegében ismét ugyanott varrnak, mint Baker útja előtt... A HARMADIK FORDULÖ Egy hónap leforgása alatt immár másodízben utazott az amerikai külügyminiszter Közel-Keletre. A körút kezdetén úgy tűnt, hogy Bakernek ezúttal sikerült valamelyest kimozBelgrád és Split után csütörtökön immár menetrendszerűen sor került a szlovéniai Brdóban a hat jugoszláv tagállam elnökének harmadik csúcstalálkozójára. Ezúttal fontos döntést hoztak: május végéig népszavazást tartanak arról, hogy milyen legyen az eljövendő Jugoszlávia államszervezete. Az előzetes tervek szerint két elképzelés között kell választania majd déli szomszédunk állampolgárainak. Vagy megtartják bizonyos kisebb változtatásokkal a hat tagállam föderációját, vagy független állammá válik a jelenlegi hat országrész, amelyet laza szálak, elsősorban a szerződésben szabályozott gazdasági kapcsolatok tartanak össze. Szlovénia, bár egyetértését fejezte ki az elgondolással, figyelmeztetett, tavaly decemberben a népszavazás eredményeként a vezetés hat hónapot kapott, hogy kikiáltsa önálló állami létét. Ez júniusban jár le, s ezt be kívánják tartani. A problémák tisztázására tehát még nyilván újabb tanácskozásokra lesz szükség. Árkus István A kabuli rádió csütörtöki közlése szerint heves harcok folynak az afgán főváros környékén, de a kormánycsapatok súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. Az afgán ellenzék március végén — pakisztáni katonai támogatással — nagy sikert ért el egy hadászati jelentőségű határváros, Hoszt bevételével, s az egyik ellenzéki csoport vezetője már akkor közölte, hogy harcosai hamarosan Kabul ellen is offenzívát indítanak. Nyugati katonai szakértők azonban úgy vélik, hogy az afgán fegyveres ellenzék — legalábbis pillanatnyilag — „még nem képes” Kabul bevételére. Kurd diákok demonstrációja Elégették a diktátor képét Demonstrációt szervezett az iraki nagykövetség előtt pénteken délelőtt az Európában tanuló kurdisztáni diákok egyesületének magyarországi szervezete, hogy tiltakozzon Szaddam Husszein népirtó rezsimje ellen. A megmozdulást támogatta az Iraki Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetségének ifjúsági szervezete és a Fidesz is. Az iraki nagykövetség előtt összegyűlt mintegy hatvan ember felhívást akart eljuttatni a külképviselet vezetőjének, azonban a tüntetőket zárt ajtók Argentin jegyzék Kubának HstvmmüSió Havannában csütörtökön hivatalosan is megerősítették, hogy Argentína diplomáciai jegyzéket intézett Kubához, melyben azt állítja, hogy a Montoneros argentin gerillaszervezet a 70-es években több mint 60 millió dollárt helyezett el a szigetországban. Argentína egyúttal kérelmezte ennek az összegnek a visszaadását. Argentin sajtójelentések már a hét közepén tudni vélték, bizonyítékok vannak arra, hogy a nyolc évvel ezelőtt feloszlott szervezet vezetői Kubába menekítették — jórészt váltságdíjakból szerzett — pénzüket. Ramon Sanchez Parodi kubai külügyminiszter- helyettes csütörtökön közölte, a kubai kormány nem ismeri el az argentin követelés indokoltságát, bár azt — az argentin kérésnek megfelelően — továbbították a kubai bírói hatóságokhoz. fogadták. A kurd fiatalok Husszein-ellenes és demokráciát követelő jelszavak skandálása mellett elégették a diktátor fényképét, majd átvonultak a Szabadság térre, az Egyesült Államok nagykövetsége elé. Itt a diákok vezetői nyílt levelet adtak át a nagykövetség munkatársának, amelyben Bush elnökhöz fordulnak. Levelükben arra kérik az VSA elnökét, támogassa a kurd nép önrendelkezési jogáért folytatott harcát, hivatkozva arra, hogy az ENSZ már 1948 óta beavatkozik azon államok belügyeibe, áhol népirtás folyik. A kurd nép harcát támogató Szabad Demokratáik Szövetségéne!?: ifjúsági szervezete a Népjóléti Minisztériumhoz fordult a magyarországi kurd diákok kérésének támogatására, hogy az öböl térségében amúgy is ott tartózkodó magyar orvoscsoport vegyen részt a kurd menekültek ellátásában. Romlás a felnyitás óta Mii!!érdek A bonni Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint Ke- let-Németország az Európai Közösség legszegényebb vidékei közé tartozik. Míg 1989 őszén, a berlini fal megnyitásakor az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) a nyugatnémetnek az egyharmadát tette ki, Japán—szovjet békeszerződés A tét a Kuril-szigetek Mihail Gorbacsov szovjet államfő szerint a Szovjetunió és Japán közötti területi vitát csak lépésről lépésre lehet megoldani. A szovjet elnök ezt egy japán tévétársaságnak csütörtökön Moszkvában adott interjújában mondta, amelyből péntek reggel sugároztak részleteket Tokióban. Gorbacsov az interjúban elismerte, hogy mindaddig nem lehet aláírni a szovjet—japán békeszerződést, amíg nem rendezik a két ország között a Kuril-szigetek miatt több évtizede húzódó területi vitát. Elmondta azt is, hogy a ha-----• ................ t árvita befolyásolja „egy nemzet sorsát, és egy nép jövőjét”, és inkább lépésről lépésre kell megoldást találni rá, semmint egyetlen döntéssel. A megoldás lehetőségeiről szólva emlékeztetett a szovjet—kínai határproblémák rendezésére, Mi.hailjGíorbacsoy ugyanakkor késznek mutatkozott arra, hogy konstruktív tárgyalásokat folytasson a határkérdésről a japán vezetőkkel. Gorbacsov a jövő héten látogat Japánba. Személyében szovjet államfő először utazik a távolkeleti országba. Ifffliu.il r Külföldi események — [ egy mondáikon I ■■ .............................. ..............................Itvm...................—........ . .1 A szovjet kormány eltökélt szándéka, hogy a termelés növekedésétől tegye függővé a bérek emelését — jefen- tette ki Valentyin Pavlov szovjet miniszterelnök a szovjet szakszervezetek vezetősége előtt. A Az IMF vezető testületé csütörtökön 517 millió dolláros hitelt szavazott meg a gazdasági átalakítás támogatására RoAiániának. A Tegnapi amerikai sajtójelentések szerint közeledik az amerikai és a szovjet álláspont a vitatott fegyverkorlátozási kérdésekben és kölcsönös a szándék a csúcstalálkozó megtartására. A Pénteken Japánban bejelentették, hogy a Suzuki, amely a kisebb méretű autók gyártásában a legnagyobb japán vállalat április 24-én írja alá a magyarországi összeszerelőüzemről szóló végleges szerződést. A Kilencven napnál nem hosszabb időtartamra, munkavállalás nélkül a csehszlovák s az ír állampolgárok vízum nélkül utazhatnak egymás országába — erről írt alá megállapodást Marian Calfa csehszlovák és Charles Haughey ír miniszterelnök tegnap Prágában. A Az európai biztonság kulcsfontosságú kérdése lehet a nemzetiségek jogainak tiszteletben tartása — jelentette ki Francois Mitterand francia köztársasági elnök azon a konferencián, amely a jövő biztonságpolitikai kérdéseivel foglalkozott. A Giulio Andreotti kijelölt olasz miniszterelnök tegnap a Guirinale palotában benyújtotta Francesco Cossiga köztársasági elnöknek új kormánya listáját. most már csak az egynegyedét. Kurt Biedenkopf, a bonni intézet korábbi vezetője, jelenleg Szászország miniszterelnöke a jelentést kommentáló sajtóértekezleten úgy vélekedett, hogy a nyugati és a keleti életszínvonal kiegyenlítéséhez még a legnagyobb erőfeszítések, azaz 9-12 százalékos tényleges növekedés esetén ii huzamosabb ideig tetemes összegeket kell évenként a nyugati országrészből a keletibe átáramoltatni. Meinhard Miegei, az intézet jelenlegi igazgatója a következő évre 180-170 milliárd márkára becsülte azt a pénzmennyiséget, amelyre a köz- és magánszférának Kelet-Névnetországban szüksége van, A kertelés nélküli állásfoglalásairól ismert Biedenkopf azt is kijelentette, hogy az idei évre biztosítottak ugyan a keleti tartományok pénztámogatásának forrásai, de az elkövetkezendő évekre, 1994-ig bezárólag már nem. „Éljsn Mihály király!" Bukaresti mmmhisták Több tízezren tüntettek péntek délután Bukarestben a kormány ellen. A Polgári Szövetség szervezte megmozduláson a Forradalom terén összegyűlt tömeg előtt beszédei mondók között volt Doina Cornea is, aki a kommunizmus elleni harcra és az ellenzék egységére szólította fel hallgatóságát. — Nem akarunk több bolsevik elnököt! Éljen Mihály király! Le Iliescuval! Le a kommunizmussal! — válaszolta a tömeg. A tüntetők Iliescu elnök lemondását, a parlament feloszlatását, ideiglenes kormányt és előrehozott választásokat követelő feliratos táblák voltak láthatók. Többen Mihály király portréját, valamint a monarchiát és Nagy-Romániát éltető transzparenst vittek. A városközpontból a tüntetők a kormány székhelye elé vonultak. A román rádió értesülése szerint hasonló tüntetések voltak Temesváron, Iasiban és Nagyváradon is, több tízezres tömeg részvételével.