Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-30 / 75. szám
A váci Duna-ág CS. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁJA Egy költönő üzenete Tragor után először Mindig szerettem azt, ha valaki önzetlenül ragaszkodik szűkebb hazájához, falujához, városához, és igazi lokálpatrióta. Legyen a szülőföld fukar és mostoha, az mégis bölcsőt ringató, mert csak az jelentheti a hazát. Ezen gondolkodtam, amikor Móritz Valéria új verssorait olvastam. Ma már nem divatos kifejezés —< proletárlány volt. Olyan, akinek származása az elszegényedett kisnemesi családtól magasabb ívre kapott a legrosszabb időben, 1946-ban a letiport és az egyik legősibb családhoz, a Nyáriakhoz s annak egyik famíliájához, a Gömöriek- hez. A verselő gyermek- lány-asszony mit tehetett? Gyári munkás lett, és tovább írt! A férje osztályidegen, ő az új rendszerben is publikál. Drámai élet, melyen csak a líra enyhíthetett. A haza s a család tragédiája kétszeresen szorította a vers mellé. 1972-ig jelentek meg versei a helyi és a megyei újságokban. Rádióműsorokban szerepelt, s díjakat nyert irodalmi pályázatokon, de a lírától távoleső tájakon is közismert lett: a kilencszáz éves Vác tiszteletére, évtizedes gyűjtőmunkával állította össze nagy munkáját, a Váci lexikont. Csak kéziratban ismeretes kevesek előtt, akik bátran meríthetnek abból. Móritz Valéria Tra- gor után először összegzett minden ismeretet, amely érdemes az ősi városhoz. Szülőhelyének, áldott és átkozott provinciájának ajánlta azt. a verset, ami csak tizennégy sorból áll. Kegyetlenül őszinte és fájdalmasan szép! Arcához hasonlóan őszinte, hazugságra képtelen e rövid vers. Olvassuk a befejezést együtt. Így szól városához: „ ... megvádolhatsz ezerféle bűnnel, / mert én voltam hozzád s nem te hűtlen, / hajnalonkint mondhatod a szélnek, / hogy én voltam a legfájóbb ének, / mondhatod, hogy sírva eltemettél, / csak azt ne mondd, hogy már elfeledtél...” A fővárosból sír vissza Móritz Valéria szülőhelyére — ahonnan tizenöt éve költözött el —, mert nem tudja s nem akadja megtagadni azt. Ugyan ki tudná a Tabánt, Kisvácot, Alsóvárost elfeledni, és megtagadni a tél végi, zajló Dunát s kivetni szívéből? Ahhoz kevés a főváros, ahhoz kevés a teljes és széles haza! Vácot semmi sem pótolja sem Móritz Valériának, sem nekünk, mert ez a hazánk. Ez a kicsi város, ez a sokat szidott. A miénk minden hibájával és szívünkbe markoló emlékeivel együtt. — esi — VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 75. SZÄM 1991. MÁRCIUS 30., SZOMBAT Még a pincét is beleszámolták Csak a lakásban legyen meleg A fűtési szezon utolsó napjaiban vagyunk, s ha az időjárás is úgy akarja, idén talán nem lesz szükség pótfűtésre a távhőszolgáltatásba kapcsolt lakásokban. Ezt nagyon remélik az érintettek, ugyanis az utóbbi években kárukra volt az átalánydíjas rendszer. Különösen azoknak a lakóközösségeknek, amelyek az egész lépcsőház fűtése után is fizettek. Ilyen luxus a tízemeletesekben élőket veszi körül, de egy helyütt lemondtak róla. Ennek történetét mondom el. Két társasház az Erdős Bernit utcában, amelyek egy lakóközösségnek számítanak, hiszen közös képviselőjük is ugyanazon személy. Igaz, nem Böhm bácsinak hívják, hanem Magdi néninek, de a lényegen ez mit sem változtat. Dr. Pálfy Magdolna televízióbeli társához hasonlóan maximálisan szívén viseli a lakók érdekeit. Ebből már több konfliktusa is támadt, természetesen nem a házon belül. Tavaly ősszel például kiszámította, milyen megtakarítást érhetnének el, ha kikapcsolnák a lépcsőház fűtését. Erre az emelkedő távfűtési díjak mellett a többi rezsiköltség növekedése is kényszerítette. No meg az a régóta húzódó vita, hogy a fűtőmű ne számítsa be a légköbméterbe a lezárt, fűtőtest nélküli helyiségeket. Ha ebben a kérdésben úgysem jutottak dűlőre, köszöni szépen, egyáltalán nem kér lépcső- házfűtést. Mindezt előre bejelentette a városgazdálkodási vállalatnál, aztán, hogy vita ne lehessen, nemcsak lezárta a csapokat, de a vezetéket is szakszerűen leválasztotta a rendszerről. Már csak a számlavezető, az OTP volt hátra, ahonnan a tartozásokat kiegyenlíti a lakóközösség. A megfelelő tételeket letiltatta. Nincs fűtés, nem fizet. Logikus, igaz? Hogy, hogy nem. senki nem is kötött bele, valahogy . ráhagyták az Erdős Bernát 62—64-re. Igaz, ijesztgetésekkel próbálkoztak, mi történik, ha ilyen meg olyan hideg lesz a tél? Ha nem lesz elég meleg a lakásokban, azért csakis az újító felel majd. Különféle fizikai fogalmakat is emlegettek, de erről mérnök-közgazdászként a közös képviselőnek Is voltak ismeretei. A végeredmény? A ke- mány fagyok ellenére is minden rendben ment. Egyelőre nem is kell emelni a közös költséget, hiszen jókora összeg maradt a lakóközösség OTP-számláján. Mégsem volt egészen zökkenőmentes ez a tél. — Mivel törvényes eszközökkel nem értek volna el semmit, mással próbálkoztak — magyarázza dr. Pálfy Magdolna. — A hőmérős emberrel. Ennek az illetőnek az a feladata, hogy időnként ellenőrizze, elég meleg van-e a lakásokban. Érdekes módon mindig, mikor jött, az addig forró csövek langyossá váltak, s elmondhatta, látják, azért van hűvösebb, mert kiszívja a meleget a lépcsőház. A szabályos mérésnek véleményem szerint tartalmaznia kell a radiátorcső hőmérsékletét Is. Ezt pedig elmulasztották mérni. De ez sem volt elég. Azt terjesztették a iakók között, hogy a lépcsőház fűtését a rendes havi díjjal így is fizetik. Ez persze nem igaz, mert külön tétéiként a közös költséget terhelte. — Milyen megtakarítást eredményezett eddig, és milyen várható majd egy teljes évre? VÁCI hírlap Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség vezetője : Borgó János. £} Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. 9 Postacím: Vác, Pf. 32.2601. Telefax és telefon: (27) 10-035. Telex: 282 237. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. £ Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-töl 11-ig. valamint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden déhitán 14-tő! 17 óráig. Megtelik a víztározó — Tavaly a második félévben 90 ezret, az idei első félévben szintén ennyit. De most, hogy 150 százalékos díjemelés várható, kiszámítottam, az 1992-es évben 450 ezer forintot jelent. A többi emelkedő rezsiár mellett nem mindegy, hogyan gazdálkodunk. Igaz, a fűtőműnek egész mások az érdekei — válaszolta dr. Pálfy Magdolna, akinek példája talán követőkre találhat, hiszen a kísérlet, mondhatjuk, bevált. Dudás Zoltán Városunkba jönnek Állami gondozottak pártfogói Az „Árvácska” nevű akció keretében április 2-án, fél 11-kor Vácra érkezik, s a Csányi krt. 45. sz. alatt a II. emelet 3-as szobában találkozik Csehák Judit országgyűlési képviselővel, valamint Szekeres Imrével, az MSZP országos ügyvezető alelnökével Kovács Gyula és Kerekai Mihály. A veszprémi fiatalemberek a volt állami gondozottak problémáira kívánják felhívni az ország lakosságának figyelmét, és útjaik során a kapott felajánlásokat a volt állami gondozottak lakás-, tanulási és építési gondjainak enyhítésére fordítani. Az akció január 26-án indult a Parlament elől, s a fiatalemberek kérésének megfelelően most találkoznak Csehák Judittal. Aki adományokkal szeretne hozzájárulni a volt állami gondozottak megsegítéséhez, az a 219- 98629/3600-6046 „Árvácska” számlára teheti meg. H. E. A Kemence-patakból nagy mennyiségű vizet kapott az a hatvanhektáros víztározó, amelyet néhány éve kezdtek építeni a rétsági vízinűtársulat dolgozói a Kemencci Tanács megbízásából. Most a védőgát támfalait töltik fel a munkások (Vimola Károly felvétele) Az l-es szavazókörzetben Lakossági fórum Az í. számú szavazódkor adóhelyzete, közművesítése, érdekképviselete. Többek között ezen témák is napirendre kerülnek azon a lakossági fórumon, amelyet április 4-én 17 órai kezdettel tart a választókerület képviselője, Csereklye Károly a DCM agyagbánya ebédlőjében. A fórumra minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Áprilisi előzetes Gazdag program A váci kulturális intézmények áprilisi programja változatos, érdekes. Zene és színház, tárlat és tanfolyam egyformán megtalálható a következő hónap műsorában. Legrangosabb színpadi bemutatónak ígérkezik William Shakespeare Szent- ivánéji álom című kétrészes vidám játékának a bemutatója. Fordította: Arany János, mai színpadra alkalmazta: Eőrsi István. Az egri Gárdonyi Géza Színház társulata bemutatja a Tízen Túliak Színháza sorozatban Sütő András Kalandozások Ihajcsuhajdiában című zenés mesejátékát. Vác is megemlékezik a 200 éves magyar színjátszás évfordulójáról, Balassi Bálint Szép magyar komédiájának a bemutatásával. A legkisebbeket szórakoztatja Nógrádi—Mollek Segítség, ember! című mesejátéka. A felnőtteknek háromórás szórakozást jelent majd a Váci Reménység Egyesület Vidám áprilisa. Egykori székházukban befalazták a László Árpád tervezte színpadot, ezért a művelődési központ színháztermében vendégszerepeinek. Odavárják Gálvöl- gyi Jánost is, aki En összeféltem magam címmel mutatja be életrajzi kabaréműsorát. A komoly muzsika kedvelőit várják a zeneiskolába, ahol a Harmónia Kórus ad hangversenyt, Brusz- nyai Margit vezénylésével. Közreműködik Bednarik Anasztázia orgonaművész. Különlegességnek ígérkezik a Tolly’s Jazz-balett és a Jeszenszky Jazz-balett New York tegnap és holnap című közös produkciója. Áprilisban hallható a Beatrice együttes koncertje is. Üjra indul a Játszóház, várják azokat a gyermekeket szüleikkel, akik szeretnék maguk elkészíteni kedves játékaikat, ajándéktárgyaikat. összemérik képességeiket az idei Kazinczy Ferenc szép kiejtési verseny résztvevői. Két új kiállítás: Paulikovics Iván szobrász- művész tárlata a Madách Galérián és Válogatás erdélyi képzőművészek alkotásaiból az emeleti galérián. Tízféle tanfolyam látogatható a Csányi körúti művelődési központban. P. R. Vásár a művelődés házában Ünnep után feláron Rendkívüli árengedményeket ígér húsvét után egy teljes héten át a szobi ÁFÉSZ és a nagymarosi Skála Áruház. A nagymarosi művelődési házban tavaszi vásárt tartanak, amelyen kerti bútorokat, kerti szerszámokat, gépeket, valamint híradástechnikai eszközöket, hűtőszekrényt és méterárut, lakástextíliákat is kínálnak majd. Megtudtuk, hogy az ár- csökkentés 40-50 százalékos is lehet, és a helyi OTP részletfizetési kedvezményét megtoldotta azzal, hogy előleg lefizetése nélkül is vásárolhatók lesznek bizonyos tartós fogyasztási cikkek. A vásár nyitva április 3—9-ig, naponta 9—17 óráig hétvégén is. <t£íűm1