Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-29 / 74. szám
A zenetanulói fals hangjai Euterpé, a mostohalány Jól tudták az ókori görögofa, hogy a kilenc múzsa közül fontossági sorrendben negyedik a lírai költészet és a zene múzsája Euterpé, akit kezében kétágú fuvolát tartó szépséges asszonyként ábrázoltak. Hogy mennyire fontos az embernek a zene, azt tudják zenepedagógusaink is, ám igyekezetük, hogy müveit, zeneértő embereket faragjanak az ifjúságból, csupán hasztalan igyekezet, ha a szükséges tárgyi feltételek gyatrák vagy hiányosak. Ma hatvanhét Pest megyei településen működik zeneiskola, ám sajnos erre mindössze három, kottaárusítással is foglalkozó Művelt Nép-könyvesbolt jut. Mindebből könnyen kiszámítható, hogy a 6394 négyzetkilométer alapterületű megyében a kottát vásárolni szándékozó vidékieknek húsz-ötven kilométert is utazniuk kell, ha hozzá akarnak jutni a zenetanulás és -tanítás legfontosabb kellékéhez, a kottához. Persze valójában nem ennyire sötét a kép, hiszen egyrészt a főváros közelében lakók Budapestre is bemehetnek vásárolni, sőt a már említett három megyei könyvesbolt a kottáit bizományba is kiadja árusításra néhány zeneiskolának, s ezenkívül a privatizáció révén mind több lehetőség nyílik maszek kottaárusító üzletek nyitására. A megye három legnagyobb városában központi helyen található a bolt: Vácott a Szabadság téren, Szentendrén a Fő téren és Cegléden ugyancsak a Szabadság téren. A központi fekvés tehát kedvező a vásárlók szempontjából. Ami viszont ellentétesen ható erőként jelentkezik, már némileg elszomorító. Üzleti oldalról közelítve a kottaeladás egyáltalán nem tartozik a kulturális kereskedelem nagy bizniszei közé. A Művelt Nép kereskedelmi osztályvezetője, Halász Zsuzsa szerint például még a hanglemez, sőt a könyveladás is nagyobb hasznot hoz nekik, addig a kottaárusítás úgyszólván a filléres üzleteket jelenti, mert az egy-két forintéit kapható kották sem ritkák. Ráadásul semmiféle húzóerő nem ösztönzi sem az állami, sem a maszek eladót. A kottát árusító negyedik Pest megyei könyvesboltot Abonyban tavaly kénytelen volt kiengedni a keze közül a Művelt Nép, amivel a helyiség bérleti szerződését a bérbe adó felmondta. Az üzletet azóta egy kft. vette át. A kottaárusítástól nemcsak filléres anyagi hasznot ígérő volta miatt ódzkodnak a vállalkozók, hanem azért is, mert a kotta a könyvhöz, a hanglemezhez, a számítás- technikai felszerelésekhez képest nagyobb tárolási területet igénylő és sok gondot adó, különleges raktározást igényel. Egyre kedvezőtlenebbek a hazai kottakiadás feltételei is. Mindezek következtében — bár a zeneiskolai alapellátás a kottákból megyeszerte tob- bé-kevésbé zökkenőmentes — az igényesebb vagy a zeneoktatástól eltérő óhajok kielégítésére egyre kevésbé alkalmas a kulturális kereskedelem, Euterpé, a negyedik múzsa mostoha lány lett. K. K. A Dallas háromszáz epizódja Cattani újra nyomoz Ezen a héten ismét el kellett búcsúznunk A klinika című tv-film szereplőitől. *A festői szépségű Fekete erdőben játszódó történetnek — a csupaszív, jóságos Brinkmann professzor és családja életének — persze ezzel még koránt sincs vége. A német televíziósok bízva abban, hogy a nézők nem unják meg a szőrit, s a szériák vetítéséből származó bevétel egyre gyarapodik, elkészítették a folytatást. Mint azt az MTV filmfőosztálvának munkatársától megtudtuk, ebben az esztendőben terveik között szerepel újabb néhány rész megvétele, a vetítésre azonban már csak jövőre kerül sör. Április 2-á>n, kedden új, ausztrál sorozat vetítését kezdik meg. A négy héten át tartó Hősök című film a második világháborút, annak eseményeit, s e kegyetlen időszak arcait, sorsait eleveníti fel. A Magyar Televízió most készül az úgynevezett szerkezetváltásra. A Vox Humana az Angelicáral Siker a várpincében Nem kell kapuzárástól tartania a Pest megyei kórusmozgalomnak sem. A fennmaradás, a továbbélés anyagi nehézségei ellenére az együttesek egyre új lehetőségeket keresnek és szerencsére találnak is a fellépésre. Ilyen jó lehetőség, hogy az amúgy eléggé kongó, üres múzeumokban szombat-vasárnap délelőttönként énekelnek a dalos torkúalc. A Budai Várban lévő Történeti Múzeum és a Vár más épületszárnyai, de a Néprajzi és a Liszt Ferenc Múzeum is jó néhány év óta ösztönzésképp ad helyet az ország valamennyi kórusának. Vác büszkesége, a Makiári József vezette Vox Humana kórus legutóbb a Várban lépett fel. A nagy sikerű vendégszereplés jelentőségét növelte, hogy egy másik váci kórussal, a hat éve a Táncsics Gimnázium diákjaiból alakult Angelica női kórussal együtt szerepelt. Az 1938- ban alakult Vox Humana vegyes kórus patinás kórusnak számít. így az ösz- szehasoniításra is módot adott. A száztagú Vox Humana már tavaly is fellépett a '"^ÍMao Várban. A múlt évben sike résén vendégszerepeit Spanyolországban is, idén ismét odalátogat. Mostani várbeli fellépésükön szép sikert arattak. Kodály nagy formátumú Stabat Materától az üde bécsi klasszikus Häydn-dallamo- kig sokféle színt képesek palettájukon kikeverni. Népszerűségük főként árnyalt előadásmódjukból fakad. A kórus eredetiségének jele, hogy kevésbé klasszikus, de mégsem szentségtörő művekkel is próbálkozott: Charles Az- navour Ave Mariájának uniszom könnyűzenés harmóniáihoz hasonló dallamok aligha hangzottak el valaha is a Vár akusztikailag egyébként kiváló pincetermében. A másik váci fellépő kórus, az Angelica Gráf Zsuzsa energikus és mégis gyöngéd, tiszta vezénylési stílusával nevéhez méltóan valódi angyalhangzatokkal örvendeztette meg a közönséget. Műsorukban főként klasszikusok szerepeltek. A várbeli műsor {alán öt- letett adott más Pest megyei kórusoknak is, hol próbálkozhatnak fellépni. Példaadó erejű lehet amiatt is, hogy egy várfcs több kórusa egyazon műsorban lépett fel. (kocsis) Május elsejétől két megújult, frissebb csatorna kezdi meg működését. Abban a hónapban a Tv 1. meglepetéssorozattal jelentkezik, melynek címét egyelőre nem voltak hajlandók elárulni. Azt azonban még megtudtuk, hogy hamarosan ismét harcol a maffia és a kábítószer-kereskedők ellen a Polip című olasz filmsorozat nők szívét megdobogtató, őszülő halánté- kú főfelügyelője: Cattani. A filmfőosztály munkatársa elmondta, hogy az előzetes terveknek megfelelően, várhatóan ősszel kerül a képernyőre a Guldenburgok öröksége című német filmsorozat folytatása. Az amerikai tévénézők százezreinek szívébe zárták magukat a Dallas című családregény hősei. Az óceánon túl eddig körülbelül ötszáz epizódot vettek filmre. A népszerű sorozat szinte minden nézőiének tetszik, bár vannak kedvenc és utált szereplői. Magyar- országon hasonló sikerre számíthat a film, amelyet ebben az esztendőben péntekenként, sőt még a jövő év eleién is vetíteni fognak. A tájékoztatás szerint nem elképzelhetetlen, hogy háromszáz rész megtekintésére lesz lehetőségünk. Gyerekek és felnőttek egyaránt örülhetnek a hírnek; vasárnaponként több héten és hónapon át folytatódik a Walt Disney sorozat. Dagobert bácsi és társai tovább kalandoznak, izgalmas helyzetekben, különleges helyszíneken kápráztatják el fiatal és idősebb nézőiket. M. I. PROGRAMOK EGÉSZ HÉTRE Ezt látni, hallani kell A háromnapos ünnepi munkaszüneten a kultúrhá- zak sokféle szórakozási lehetőséget nyújtanak kicsiknek és nagyoknak. A programok kialakításában a Tavaszi Fesztivál megyei rendezvényei mellett jelentős szerep jut a hagyományos húsvéti népi szokások felidézésének, az aján- dékkészítésnek, a tojásfestésnek, a locsolkodásnak. Ajánlatainkat ez alkalommal kezdjük a nemzetközi rangú Fesztivál-rendezvényekkel, amelyek közül ebben az évben is többeknek a színhelye Szentendre és Gödöllő. Szentendrén március 31- én délelőtt 10 órakor a Fő téren a Vujicsics Tihamér Állami Zeneiskola fúvószenekara térzenével köszönti a lakosságot. A Vujicsics- együttes pedig rangos zenei eseménnyel részese a fesztiválnak. Március 30-án este 8 órai kezdettel a városháza dísztermében ad hangversenyt. Vonzó zenei esemény Szentendrén a húsvéti hangverseny is. Március 31-én este fél nyolckor a várdombi templomban lesz a koncert. Kovács György trombHaművész és a Gab- reli együttes működik közre. A néptáncrendezvé- nyek sorában március 31-én délelőtt 11 órakor a Fő téren húsvéti táncház szórakoztatja az érdeklődőket. A szereplők között a bagi, budakalászi, pomázi és szentendrei tánccsoportokon kívül a Trachten gruppe Floezlingen németországi tánccsoport is szerepei. Március 29. és 31. között érdemes megtekinteni a városháza dísztermében a Rozmaring Tsz rendezésében sorra kerülő virágkiállítást és vásárt. Húsvét vasárnapján a téli szünet után megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is. Kicsinosítva várja az érdeklődőket a Felső- Tisza-vidék, a Kisalföld és a Nyugat-Dunántúl tájegységeinek sok látványossága, valamint különböző népművészeti bemutatók. Gödöllő a Fesztivál másik Pest megyei színhelye. Március 29-én este 7 órakor a kaposvári Csiky Gergely Színház együttese vendégszerepei a művelődési központban. Calderon: Az élet álom című kétrészes Vendégváró Dunafours A tojásfestéstől a körmenetig Megleltek azok a budapesti fizetővendéglátós szobák, amelyeket a Duna- toursnál foglaltak le a hús- vétra hazánkba látogató kül- és belföldiek, de a nagyobb Pest megyei idegen- forgalmi központokban, Szentendrén, Érden még akad fizetővendéglátós hely is. A Dunakanyar nagy idegenforgalmi szezonja általában nem a tavasz, nem a húsvét, hanem a nyár. Éppen ezért az idegenforgalmi iroda mostanra elsősorban olyan programokat szervezett, amelyek inkább Budapest nevezetességeivel ismertetik meg a látogatókat. A Dunatours húsvétkor viszont jó néhány érdekesnek ígérkező Pest megyei eseményre kalauzolja el a vendégeit. így például hús- vétvasárnap délelőtt 10 órától délután 3 óráig Szentendrén, a skanzenban népi mesterségeket bemutató rendezvényre viszik őket. Egyebek közt a húsvétitojás-festés, gyertyaöntés, csuhéjolás és a mézes kalács-készítés rejtelmei vei ismerkedhetnek meg a kíváncsi vendégek. Ugyan aznap a Barcsay-udvarban délelőtt 11 órától gyermek táncház lesz, amelyen fellép a bagi Muharay Elemér Együttes, a budakalászi Lenvirág, a pomázi Opane és német vendégszereplő ként a floezlingeni Trach- tengrnuppe. Húsvét vasárnap este fél 8-kor a várdombi templomban komolyzenei hangversenyt ad Kovács György trombitamű vész és a hazai Gabrieli kórus. Régi szokásként számos Pest megyei településen, főleg a nagyobb katolikus központokban — például Dunabogdányban, Pátyott, Piliscsabán — lesz nagy- szombati körmenet, amely látványosságnak is emlékezetes lehet. Különösen érdekesnek ígérkezik a zsám böki körmenet, amelynek résztvevői helyi népviseletbe öltözve vonulnak végig a községen. K. K. AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Kereskedők, munkahelyi kollektívák, magánszemélyek! Cukorértékesítés a Szolnoki Cukorgyárban áprilisban is minden munkanapon. Jelenlegi áraink: 50 kg-os 38 Ft/kg, 1/1 kg-os 40 Ft/kg. Az akciót folytatjuk, amíg gyártelepi készletünk tart, munkanapokon 7-től 14 óráig. Minimális mennyiség: 10 mázsa Fizetés: készpénzben Cím: Szolnok, Vörös Hadsereg út 61. (bejárat o Prizma úti kapun). Keresse az áruforgalmi osztályt! Telefon: (56)-30-022, 31-022. Telex: 23-312. Telefax: 31-564. színművét adják elő. Március 31-ig a gödöllői Városi Múzeum látogatásokat szervez a felújítás alatt álló barokk kastélyba. Az egy-másíél órás séta során az érdeklődők elgyönyörködhetnek a kastély dísztermében, a királyi lakosztályokban, de megismerkedhetnek a lovardával és az istállókkal is. Vácott március 30-án délután 5 órakor az Ifjúsági klubban a Riporter kerestetik című játékos vetélkedőre hívják a fiatalokat. Az érdi művelődési központ, tekintettel a tavaszi vakációra, március 29-én és április 3-án délelőtt 10 órára történelmi játszóházba invitálják a gyerekeket. Április 4-én délután fél három órakor a Varázslatos örökség című csehszlovák mesefilmet tekinthetik meg a gyerekek. Pátyon március 30-án este 7 órakor húsvéti locsolóból kezdődik. Foton a 3. számú általános iskola szülői munka- közössége rendez Szombaton este 8 órától ugyancsak locsolóbált. A vakációban a fóti művelődési központ április 5-éig minden nap látványos jó szórakozással várja a kisdiákokat. Gödön vasárnap délután 6 árától a kertbarátok rendeznek batyusbált. Különös kulturális csemegének ígérkezik április 2-án délután 3 órakor a. gödi könyvtár pártoló tagjainak teadélutánja, amelyre vendégeket is szívesen várnak. Az ösz- szejövetelen Vitay Ildikó szórakoztatja a vendégeket.! K. Z. Vásárkalauz Pest megyében ezen a hétvégén és a jövő héten mindössze három helyen tartanak vásárokat. Március 31-én használt autók vonulnak fel Érden, hogy új gazdára találjanak. Országos állat- és kirakodóvásárt április 1-jén Ráckevén, országos állatvásárt április 2-án Cegléden tartanak. Szobakert Amikor a kertben vagy az ablakba helyezett virágládákban a természet már kibontja tarka pompáját, sokan hajlamosak arra, hogy megfeledkezzenek a téli hónapok kedves kísérőjéről, a szobanövényekről. Ezek pedig ilyenkor is változatlanul igénylik a megfelelő gondoskodást. Ebben az időszakban sem feledkezhetünk meg arról, hogy virágaink a szobában is kívánják a rendszeres öntözést. Ilyenkor is szem előtt kell tartani, hogy a növények, kevés kivétellel. jobban elviselik, ha kissé szárazabban tartjuk azokat. mint a túlöntözést. Miután a felgyülemlő víz kiszorítja a talajból a levegőt, a gyökerek fontos táplálékot vesztenek el. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szobamövé- nyeket rendszeresen por- íalanítani kel.1. A szürke levelek nemcsak csúnyák, hanem a por gátolja a növények . életműködését is. Portalanítanj 10—14 naponként kell. A törlésre legjobb puha, száraz ruhát vagy nedves szivacsot használni. Ajánlatos a növényeket negyedévenként szöba- hőmérséklelű ' vízzel letusolni. . Ilyenkor viszont ügyelni kell arra, hogy a víz ne a földet, hanem a leveleket éri". K. Z.