Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-27 / 72. szám
Szudáni fű és lucerna Élet a homokon Tavasz kacérkodik az Örkényi utcákon, egy rézkilincs aranynak hazudja magát egy ajtón, s ragyogva csillog a napfényben. Bent, az elnöki szoba is csupa fény. Két badobács- bogár — ki tudja, hol vészelték át a telet — le-fel gyalogol a kólón iálaszta- lon — Ne féljen tőlük, csak a napfényt keresik. Ha ezek előjöttek, az biztos jele a tavasznak — mondja az elnök nevetve, nyilván azon mulat, hogy milyen gyanakodva fixírozom a két piros hátú levélfalót. Az idei kora tavaszban a tavalyi nyárról beszélgetünk, meg a szűkmarkú őszről. Amikor a kukoricáról végleg kiderült, hogy még a befektetett költséget sem fedezi. Kivált nem az olyan földben, mint az Örkényi, hisz a 7680 hektárnyi Béke Tsz földjeinek nagy része nem haladja meg a nyolckoronás átlagot. Tapasztaltak — Kárpótolt bennünket a lucerna. Az aszály ellenére 6,8 tonnát kaszáltunk egy hektárról. Jobb évben sem volt több 8,5-9 tonnánál. A napraforgóban sem csalódtunk, 1,8 tonnával fizetett, négyszáz kilóval kevesebbet a sokévi átlagnál. A különbözetet már csak azért sem éreztük meg különösebben, mert mi nem étolajnak, hanem madár - eledelnek és étkezés céljára termeljük. Olajnak 1100 forintért veszik át mázsáját, így meg 1900-at kaptunk a forgalmazótól. A tavalyi tapasztalatokon okulva az idén még nagyobb területen vetettünk lucernát, és a parlagon hagyott, gyenge minőségű szántókat is szudáni fűvel és cirokkal vetjük be. Silónak. Bodzsár Pál idei siló- és szénaterveiben nem csak a tsz. tehenészete játszik szerepet, jó megérzéssel megcélozta a magángazdálkodások fellendülését, az állatállomány várható gyarapodását (igavonó állatokról van szó), és számolt azzal is, hogy lesz jó néhány Bodzsár Pál (Fotó: Vimola Károly) olyan tsz is, amely a privatizáció miatt pont a kaszálóterületeit veszti el, s így kénytelen lesz a takarmányt máshonnan megvenni. — Már van olyan magántermelő, aki több hektár lucernatermését lekötötte előre. Látja, az ilyen a jó gazda, tőle érdemes tanulni. — Na és ha önöknél is felbuzdulnak a volt tulajdonosok? Ide is el fog érni á privatizációs törekvés. — Ahhoz túl gyenge ez a föld. Az errefelé élők tudják legjobban, hogy nyolckoronás földön, néhány hektárból nem lehet megélni. Az Örkényiek közül még egy sem kért visz- sza egy talpalatnyi földet sem. Táborfalva és Tatárszentgyörgy összesen 120 hektárt igényelt. Mi ez az összterülethez képest? Nulla egész, nulla, nulla, tizenöt százalék. Örkényi bio- (nagy feher) hússertést. — Egészen pontosan a magyar nagy fehér hússertéskocákat mangalica kanokkal fedeztetjük. Az így nyert utódok átöröklik mindkét fajta pozitív tulajdonságait: nem szalonnára híznak, a húsuk kevesebb vizet tartalmaz. Ez a legideálisabb alapanyag a Pick szalámihoz. A gyártási technológiában előírt érlelési idő csupán a fele, mint egy más sertésfajtánál. Túl ezen a bió szón van a hangsúly. Az Örkényi sertések tápja semmilyen hormonális anyagot vagy antibiotikumot nem tartalmazhat. Ezt szigorú előírások szabályozzák, a partner és a késztermék felvásárlója köti magát a biosertéshez, azt átvett húst laboratóriumban ellenőrzik. Megtérül Nyereséges A növénytermesztésről átváltunk az állattartásra. A sertéshizlalás — ellentétben az országos gondokkal — Örkényben nyereséges. És nincs gond az értékesítéssel sem, a Budapesti Húsipari Vállalattal jó partneri kapcsolatot sikerült kiépíteni, a pestiek minden tételben felvásárolják az — A műtrágyázás és vegyszerezés folytán már a takarmányban is benne vannak ezek az anyagok, tehát áttételesen a Sertés húsába is belekerülnek. — Ennek kiküszöbölése céljából vettünk 17 millió forintért egy úgynevezett takarmánypelyhesítö berendezést. Ez a gépsor minden mérgező anyagot kivon a szemestakarmányból, sőt, mivel a technológia 120 Celsius-fokos gőzben történik, az esetleges baktériumok is elpusztulnak. Ez volt a tavalyi év legjelentősebb beruházása, s az ára is alighanem hamar megtérül. Ez évben már nemcsak a saját szükségletünket látja el, 400 va- gonnyi megrendelést is vállalunk. Az Örkényi Béke Mgtsz a megye három legrosszabb talajadottságú léeszei közé tartozik. Emellett és az aszályos év ellenére, tavaly 20,1 millió forint adózott nyereséget könyvelt el. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy a gazdaság össz- tevókenységének csupán a fele az alaptevékenység, a többi a melléküzemág. Matula Gy. Oszkár I. ÉVFOLYAM, 31. SZÄM 1991. MÁRCIUS 27., SZERDA DA^>SI tíila MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN, SZOMBATON Kupa Mihály nem jött el Tanfolyam Aligán Nemrég Balatonaligán háromnapos tanfolyam zajlott, melyet az Országos Továbbképző Akadémia rendezett és szervezett Helyi adók az önkormányzatok szolgálatában 1991-ben címmel. P címből következtetni lehet az alaptémára és arra is, hogy kiknek postázták ki a meghívókari az új önkormányzatok első embereinek, a polgármestereknek, valamint a pénzügyi szakelőadóknak. Dabas és körzetében — tudomásunk szerint — Bugyi és Újlengyel képviseltette magát a balatonaligai fórumon. Miről kaptak információkat és mennyiben volt hasznos ez a „fejtágító” ? — kerestük meg kérdésünkkel Szatmári Benőt, a bugyiak polgármesterét. — Az ország minden részéből jöttek érdeklődők. Mintegy négyszázan hallgattuk végig az előadásokat, melyeket jó nevű, közismert közgazdászok és pénzügyi szakemberek tartottak. Az elején volt egy kis csalódás, lévén, hogy a meghirdetett tématervban Kupa Mihály pénzügyminiszter is szerepelt előadóként, sőt neki kellett volna megnyitnia a tianfolyamot. Sajnos nem jött el. Viszont nem lehetett panaszunk az őt helyettesítő dr. Kovács Álmosra sem, aki szintén a PM stábjához tartozik. Előadásának már a címe is jelzi — Gazdaságpolitika, pénzügypolitika 1991 —, csupa aktuális, bennünket érintő kérdésről beszélt. Hogyan kell egy hét alatt 3,5 millió forintot keresni? Bizonyára sokakat érdekel ez a kérdés, ám az a megoldás, amelyhez R. Miklós folyamodott, nem biztos, hogy a legcélravezetőbb. Még a végén börtönben köthet ki az ember! A történet a következő. A Vám- és Pénzügyőrség Pest, Fejér, Nógrád Megyei Parancsnokságának szakemberei egy aranyban utazó dabasi csoportot füleitek le. Az elkövetők hárman Vagy négyen voltak, ám a kivitelezésben további hétnyolc személy vett részt. Honnan, honnan nem, nagy mennyiségű aranyra tettek szert az illetők. Ezt bevitték a pénzverdébe, ahol cserébe kisebb mennyiségű, de magyar fémjellel ellátott nemesfémet kaptak. R. Miklós például 1714 gramm külföldi jelű ékszerért 1565 gramm hivatalos magyar fémjellel ellátott aranyat A pénzszerzés dabasi titkai Bájos és aranyos DABASI HÍRLAP Verető munkatárs: Matula Gy. Oszkár. • Munkatárs: Pachner Edit. • Fogadónap minden hétfőn 14-tö! 17 óráig a szerkesztőségben. Címünk : Bp. Vili. kér.. Somogyi B. u. 6. sz. Pf.: 311. ír. sz. 144«. Telefon: 138-2389/283 kapott. Ezt aztán már teljes áron értékesíthette a Bizományi Áruházban, a pénzverdében, vagy az Óra-Ék- szer boltjaiban. Nyilvánvaló, hogyha nem a Magyarországon elfogadott jel szerepel az értéktárgyakon, jóval kevesebbet kapott volna érte. Valójában az egész akció a jogi szabályozás egy fehér foltjának köszönhető. Sem ki nem tiltotta úgy anas a magyar állampolgároknak, hogy a külföldi aranyat becseréljék magyar jelzésű ékszerre. S ez igen jó bulinak bizonyult, hiszen Magyarországon az arany ára jóval magasabb a világpiaci értéknél. Már csak azért is, mert két-három- száz százalékos adót tartalmaz, ugyanakkor nem mozog együtt az ár a Világpiaci árral. Nyugat-Európá- ban a pénz árfolyamával együtt változik a napi érték, s így jóval olcsóbban juthatnak hozzá a Lajtán túl és Isztambul bazárjaiban honfitársaink, mint itthon. G. Attila egy hét alatt például 3,5 millió forintot vett fel egy budapesti kft.- nél az aranyak fejében. De ki tudja, hány fiktív kifizetés történhetett még ennél a cégnél, hiszen a vámosok szerint igazi „kettős könyvelést” végeznek a kft. dolgozói. Egyet maguknak, egyet pedig a hatóságoknak. Iszonyatos kuszaságokkal találkoztak a pénztári bizonylatoknál is. Ám ennek ellenére nyolcmilüó forint értékű „üzletre” derítettek fényt. R. Miklós előzetes letartóztatásban van, s bizonyára újabb akciókon töri a fejét. Régóta űzheti ezt az ipart, hiszen már korábban is lebukott a lengyel határon egv kilogramm arany- nyal. Hogy a nemrégiben értékesített áru honnan került hozzá, arról csak homályos felvilágosítást adott. Lehet, hogy Törökországból érkezett, de elképzelhető, hogy hazánkban időző arabok valamelyikétől vásárolta. Egy Ali nevezetű úr neve is elhangzott többször, ám a keresztnevénél többet nem sikerült kiderítem róla. Az emberek lelkét évezredek óta megfertőző csillogó sárga fém úgy látszik, soha nem veszíti el jelentőségét. Nemcsak Nyugat- Európából, hanem a volt szocialista országokból is érkeznek hozzánk aranyszállítmányok. A Szovjetunióban például 583-as számmal jelölik a 14 karátos fémet, míg más országokban 585- öt nyomnak az ékszerekbe Nemrégii'ben az egyik arannyal foglalkozó kft.-nél 2,5 millió forint értékű 583- as jelzésű nemesfémre bukkantak. Hogy a manóba került oda? De állítólag á magyar hölgyek is fölérnek ezzel a drága termékkel. A közelmúltban ugyanis majd' kétmillió forint értékű aranyat kapott egy hölgy szolgálataiért. Mint mondta, ez a barátja ajándéka, de érdekes módon ezen is 583-as jelzést találtak a vámosok. Néha az az érzése az embernek, hogy éz is csempészáru. Persze, lehet, hogy nem üzleti célból került a hölgyhöz, hanem valóban szépségét, kedvességét, női bájait honorálták vele. (— fám —) Túl ezen, nagyon hasznosak voltak a dr. Csúcs Lászlótól, dr. Kékesi Lászlótól, dr. Sugár Dezsőtől és dr. Szabó Lajostól kapott információk. Ez utóbbi előadó arról beszélt, miként lehet kialakítani az önkormányzati apparátusok és a közigazgatási szervek kapcsolatát úgy, hogy ez minél jobban szolgálhassa a települések érdekeit. — A helyi adózás hogyanjával kapcsolatban tisztult a kép? — Igen. Sok kérdés letisztult. Most világosodott meg, milyen irányban kell elindulni. De ha egészen pontos akarok lenni: most kezd kialakulni bennem a kép az adózás formáiról. Ehhez sokat segített a tanfolyam. Bennem viszont maradt egy kérdőjel. Vajon a térség többi önkormányzata felkészültebb a témában, avagy csupán arról van szó, a bu'yiakban és az újlengyeliekben több a tudásvágy az új iránt? (— gyé —) Sporthírek Meglepetések nélkül A Dabas körzeti labdarúgó-bajnokság tavaszi rajtján a papírformának megfelelő eredmények születtek: Gyál—Táborfalva 1-2 Felsőpakony, 100 néző. V.: Zelen J. Küzdelmes mérkőzésen az albérletben játszó gyáli csapat nem bírt a kiállítás miatt megfogyatkozott vendégekkel. Gól: Jenei, ill. Cinkotai és Gombár. Jó: Kapis, ill. Szagni és Gombár. Kiállítva: Szekeres (Táborfalva, az 53. p-ben). Ifi: 3-0. Inárcs—Öcsa 2-0 Inárcs, 300 néző. V.: Lu- kácsik J. Már az 5. percben 2-0-ra vezettek a tartalékosán felálló hazaiak. A második félidőre feljavult Ócsa a 10. percben büntetőt hagyott ki. Gól: Svarcz A. (2). Jó: Májer P., Bennárik, ill. Oláh S., Kábái N., Szűcs Zs. Ifi: 2-2. Tatárszentgyörgy— Dabas ÉKÜ 1-2 Tatárszentgyörgy, 150 néző. V.: Esztári V. A vendég dabasiak keserves győzelmet arattak, a hazaiak tucatnyi gólhelyzetet hagytak ki. Gól: Túrán P„ ill. Kovács F. (2). Jó: Ordasi, Horváth, ill. Gáspár, Lisz- kai, Bálint. Ifi: 0-1. Alsónémedi— Felsőpakony 0-0 Alsónémedi, 200 néző. V.: Simon S. A lendületesen játszó felsőpakonyiak megérdemelten vitték el az egyik pontot, annál is inkább, mert a 35. perctől tízen játszottak. Egyébként mindkét csapat hadilábon állt a góllövéssel. Jó: Váczi, Nagy T„ ill. Stefkó és Mózsik. Kiállítva: Surá- nyi (F.-pakony) a 35. percben. Ifi: 0-1. A FELNŐTT ÉLMEZŐNY 1. Dabas EKÜ 9 1 1 23- 7 I» 2. Inárcs 9 — 2 36- 7 18 3. Táborfalva 6 14 17-14 13 4. Ócsa 4 3 4 12-11 11 AZ IFJÚSÁGI ÉLMEZŐNY 1. Felsőpakony 7 — 2 24-10 14 2. Gyál 5 2 3 25-10 12 3. Inárcs 5 1 4 27-22 11 Következik a XII. forduló: Szombat: Gyál—Tatárszentgyörgy (16 órakor, Felsőpakony bin). E napon lesz a serdülők első fordulója, valamennyi mérkőzés 16 órakor kezdődik: Inárcs —Örkény, Bugyi—Kakucs, Újlengyel—Hernád, Űjhar- tyán—Dabas ÉKÜ. (Az Alsónémedi visszalépett a bajnokságtól.) Vasárnap: Felsőpakony—Ócsa, Dabas ÉKÜ—Táborfalva. Alsónémedi—Inárcs (az ifjúságiak 14, a felnőttek 16 órától játszanak). ö. L. — V. L. Mozi Gyál, Dózsa: március 29- én este fél hatkor: Jézus Krisztus szupersztár (színes, zenés amerikai film), 30-án és 31-én este fél hatkor: Havanna (színes, am.), április 1-jén este fél hatkor: Nagymenők (szín., am. gengszterfilm). Ócsa, műv. ház: március 29-én este fél hatkor: Selyemgubó (szín, mb. am. sci-fi), április 4-én este fél hatkor: Memphis Bella (szín. am.). Örkényben három napig Szemvizsgálat az autóbuszon Március 27-, 28-, 29-én szemvizsgáló autóbusz várja a lakosságot az egészség- ügyi központ parkolójában. A háromnapos akció során lehetőség nyílik számítógépes szemvizsgálatra, s a rászorulóknak helyben elkészítik a szemüveget, az egész nem tart tovább fél óránál. A látásvizsgáló autóbuszon lehetőség nyílik az érvényes SZTK-szemüveg- receptek beváltására is. A fent jelzett napokon 9—16, illetve 8—16 óra között várják a lakosságot az autóbuszon.